Magyar Nemzet, 2014. március (77. évfolyam, 59-88. szám)
2014-03-22 / 79. szám
36 11 Mill* ifilapi Senat • Magazin 2014. március 22., szombat A Helyi Zgitárj zöglődik a CD-zés, amit én a magam részéről is most már majdnem annyira sajnálok, mint is annak idején a bakelit halálát (jó, tudom, létezik még, de ez már inkább az extremitás kategóriája), mert sajnos innen már csak a még lejjebb jöhet, amiről ugye mindig azt hisszük, hogy nincs is. De találjuk meg ebben is a szépet, különben magunk is belesatnyulunk a haladásba és a fejlődésbe, hoppá, már meg is van. Az a jó tehát, hogy felértékelődik az élő zene, ahol nincs kamuzás, nincs sunnyogás, vagy csak a legfelsőbb technikai szinten. Zenekar és közönsége egymásra találhat, ismét szertartássá válhat a rock and roll, különösen, ha nem egy fesztiválon nyeljük a port (figyelem, szlemmer attitűd) és vele együtt a bort. Nem feszítem tovább a húrt, Quimby-koncerten voltam Veszprémben, a Hangvillában. Na jó, tovább feszítem mégis, egyik legkedvesebb zenekaromnak, a Búcsúkoncertnek van egy száma, amelyben Cseh András azt énekli, hogy a húgom ismeri a Kiss Tibit. Csodálatos a kontinuitás, a legendák szülőatyja. Szeretem Veszprémet, erős kötelék fűz a városhoz, a huzatoshoz. Talán ott fáztam legtöbbször, a Bakonyból lecsapó szél nem viccel, betyáros. Szerettem a mozit is, az Eszpresszót is bereményis nevével, ezekből lett nemrég egy közösségi tér, a Hangvilla. Az a jó benne, hogy rálátás van mindenhová. Az emeletről a bárra, a folyosóról az utcára (szlem), épphogy nem a várra. A Vár utcára, ahol meg megy az irodalom. Érdekes, hogy miközben a Quimby „countrys-slágeres” dalait tolja éppen, odalent hamisítatlan hangulatban kapják a ráérzők a hatvanas-hetvenes évek balatoni soundját egy bárbandától. A Quimby egyébként egy teátrumturnéban van benne újra, ez a második állomás, amelyről azt gondolnánk, hogy valami csendes ülős izé, amiről majd jól elgondolkodunk hazafelé menet a szokásos huzatban, meg a három állat reflektorozókkal szemben még ötven kilométert. Ehhez képest izzik a porond, a nem nagy slágerek ütik a legnagyobbakat, amikor úgy igazán elszabadulnak. Szóval az a furcsa nekem ebben a színházasdiban, hogy nem a jól hallható szép szövegek érintenek meg igazán, a commedia del Tarte meg a legkevésbé sem, hanem amikor elkezdődik a darálás, ami már nem is Tom Waits, de inkább Frank Zappa. Na, azt ülve nehéz. És akkor súlyosbító körülményként előrepattan legkedvesebb muzsikusaim egyike, Kárpáti Dodi, hogy lenyomjon egy olyan dalt, amelyik csak véletlenül maradhatott ki Bob Fosse kabaréjából. De ha mindez nem volna elég, a feleségem, aki még őszintén ordít és toporzékol, ebben a szent pillanatban kérdezi meg, hogy láttam-e már ennyi dobost egy színpadon. Kénytelen vagyok bevallani neki, hogy azt még csak igen, de ennyi énekest még sosem. A Kiss Tibi—Liviusz-kettős parádés, különös tekintettel azokra a pillanatokra, amikor nem egy musicalbe képzeljük magunkat. Csodálatos könnyedséggel veszik le egymásról a terhet. Irónia, önirónia, a legszebb mindjárt az elején elcsattan arról, hogy nem egy boros-kólás fesztiválon akarják végezni. Semmi kifogásom ellene. Örömmel jelentem ugyanakkor, hogy a Quimbynek megjelent nemrég egy CD-je is, a címe Kaktuszliget, benne van a tasakban a Quimby Csodaországban is, egy DVD a tavalyi Sziget Fesztiválról, és az egész kiadványként sem utolsó. Mert szép. Mint ahogy nyilván szép lesz Peter Gabriel budapesti koncertje is május 6-án az arénában. Felvezetésként már lement a Back to Front című, ultra-HD-felbontású kamerákkal rögzített koncertfilm az Uránia Nemzeti Filmszínházban, április 10-én Gábrielt szólóelőadóként is beiktatják a rock halhatatlanjai közé egy New York-i ünnepségen, aztán jöhet a Lo. Ami ugye az ötödik szóló sorlemeze volt, olyan világslágerekkel, mint a Sladgehammer vagy a Don’t Give Up, és olyan zenészekkel, mint David Rhodes és Manu Katché. Nos, velük jön hozzánk is, úgy, mint 1987- ben, amikor első magyarországi koncertjét adta. A So természetesen önmagában nem egy egész estét betöltő anyag, így aztán megemlékezhetünk az életmű más gyöngyszemeiről is, mint például a Solsbury Hill vagy a Biko. Bécsben élő barátaim már átestek a tűzkeresztségen, beszámolójuk szerint az előadás lenyűgöző. Ami persze egyáltalán nem meglepő, Peter Gabriel a rock and roll történetének egyik legkarizmatikusabb előadója, ráadásul csak akkor indul útnak, ha tényleg van valami közölnivalója. A So a nyolcvanas évek egyik kulcslemeze volt, kulcskérdés, hogy csaknem harminc év után miként sikerül újraértelmezni. Gabriel közben beatlesi korba ért (64 esztendős), amikor az ember már nem kapkod összevissza, viszont kedve támadhat egy kis összegzésre. Szerencsére és legnagyobb örömünkre. Éljen május hatodikai És persze elseje is, mert akkor meg Emir Kusturica és az ő No Smoking Orchestrája érkezik a parkba, hogy erős lenyomatot hagyjon a fejekben. Szintézis ez is, mint Gabriel világzenéje és zenei világa, csak éppen a Balkáné, ahol napi huszonnégy órában lüktet az élet, vagy éppen arat a halál. Kusturica írja Hogy jövök én a képbe? című pompás memoárjában, hogy az Elvis J. Kurtovic vezetésével megalakult No Smoking Orchestra és a Szürrealisták című tévéműsor forradalmi jelenségnek számított. A Híd a Drinán örökösei örömmel ismertek magukra a zenekar dalaiban és a tévéparódiákban, a taxisok, a hentesek, a pékek, mindenki nézte a Szürrealistákat, és jókat nevettek saját magukon. A rövid jelenetek a Monty Python modorában íródtak, ugyanazokat a kliséket alkalmazták, mint Terry Jones és Terry Gilliam, csak éppen más közegben. De a hülyeség nem ismer határokat. Ugyanakkor persze egyáltalán nem mindegy, hogy hová születik az ember, különösen, ha belecsúszik a rock and rollba. 1986-ban, amikor Peter Gabriel kiadta a Sót, a No Smoking Orchestra rijekai (Fiume) koncertjén doktor Karajlic hangosan kijelentette: „Kipurcant a marsall.” Ebből elég nagy zűrzavar kerekedett, mivel nehéz volt elhinni, hogy a Marshall gyártmányú erősítőre gondolt. A szabadságvágyó délszlávok emlékeiben örökre megmaradt Karajlic rijekai provokációja, a Tito elvtárs totemjellegén való bátor viccelődés, ám hamarosan kiderült, hogy más egy tévésorozatban játszadozni a sztereotípiákkal és más a való életben, emberek között dobálózni az élet és a halál sztereotípiáival. A doktor éppen Kusturicához indult, hogy csevegjenek egy jót az aktuális politikai és művészeti kérdésekről, amikor megtámadták, ütötték, verték, miközben ellátták egy jó tanáccsal is, amely szerint amennyiben nem kedveli Titót, csomagoljon, és húzzon el Belgrádba. Mindez Szarajevóban történt még békeidőben. Mindenesetre a No Smoking változatlanul szakasztott olyan, mint Kusturica és filmjei. Intenzív, bővérű, provokatív, és távol áll tőle a politikai korrektség, bármit is jelentsen ez. ______MINDENZENE Tobzódó dobosok A kiskőrösi Petőfi-emlékház igazgatójának Magyar Örökség díja Éjféli fogadalom a délelőtt 11 órakor a Pesti Vigadó dísztermében ebben az évben első alkalommal adják át a polgárok javaslatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjat. A kitüntetettek: Kalász Márton költő, a Kaláka együttes, Kunkovács László etnofotográfus, Huszárik Zoltán filmrendező, Csonka Ferenc, a hazai cserkészmozgalom lelkipásztora, Takaró Mihály irodalomtörténész, valamint Kispálné dr. Lucza Ilona, a kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója, aki tizenhetedik esztendeje vezeti az intézményt. - Jókai Mórral az élen a Magyar Írók és Művészek Társasága 1880-ban nyitotta meg és tíz esztendőn át működtette a Petőfi-emlékházat. Ezután Kiskőrösnek adományozták, a város gondjaira bízták - mondja Kispálné dr. Lucza Ilona. - Az átadó okiratban kikötötték, hogy az idelátogató számára mindig nyitva álljon Petőfi Sándor szülőháza. Olyan örökség ez, amelyet az önérzetes kiskőrösi polgárok tudomásul vettek, a település lehetőségeihez mérten és a kor szokásaihoz igazodva teljesítettek is. Hosszú időn át azonban szinte teljesen üres ház fogadta a látogatókat. Ahogyan Móricz Zsigmondnál olvasható: a falon koszorúk és hosszú nemzetiszín szalagok lógtak, „bánatos szalagok... Ravatalos ház, hideg, csontig dermesztő...” 1951-től, még inkább 1953-tól azonban már kiállítás is várta a látogatókat. Kezdetben néprajzi s irodalmi anyag került a tárlókba, 1953-ban azonban visszakerültek azok a berendezési tárgyak is, amelyek ténylegesen Petőfi Sándor szülőházához tartoztak vagy ide tartozhattak. - Nevezzük csodának, hogy rombolásra, bontásra mindig kész históriánk ellenére ma is áll ez a döngölt falú kicsiny épület, noha körülötte szinte minden a korszerűsödés áldozata lett? Petőfi titokzatos halála is hozzájárult ehhez a „csodához”, írótársai, tisztelői, barátai elhatározták, hogy valamilyen formában megőrzik a költő emlékét. Első feladatuknak Petőfi Sándor életrajzának az összeállítását tekintették. De már az első kérdésre - mikor és hol született? - sem kaptak egybehangzó válaszokat. Ezért Jókai és köre a Vasárnapi Újságban közreadott egy felhívást, hogy jelezze, aki pontos adatokat tud Petőfi születési körülményeiről. Petőfinek volt két Sárkány nevű iskolatársa, egyikük, Sárkány János evangélikus lelkész ez idő tájt Kiskőrösön szolgált, és úgy emlékezett, Kiskőröst többször is hallotta emlegetni nevezetessé vált iskolatársa által. Megkísérelte hát ellenőrizni emlékfoszlányait a tőle karnyújtásnyira levő keresztelési anyakönyvben. És a 127. oldalon a következő keresztelési anyakönyvi bejegyzést találta: 1823. január 1- jén Petrovics Sándor és Hrúz Mária fia, Sándor kereszteltetett meg. Felfedezését a Vasárnapi Újság 1857. január 4-én megjelent számában „hiteles kivonatban” tette közzé, s értelmezte is. Ezzel a publikációjával nemcsak a költő szülőföldje körüli kérdőjeleket tüntette el, hanem arra is ráirányította Kiskőrös figyelmét, hogy micsoda kincs van a birtokában. Amikor a politikai szorítás valamelyest enyhült, megkezdődhetett az emlékőrzés. 1861-ben Petőfi szülővárosa volt az a hely, ahol felállították a világ első Petőfi Sándort ábrázoló köztéri szobrát, az „emlékezetes hajlék” homlokzatán pedig emléktáblát helyeztek el. Ezekkel az eseményekkel egyidejűleg a Petőfivel egy évben született Pesty Frigyes, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint több más nyugat-európai tudóstársaság tagja azzal a megjegyzéssel küldte szét az országban az általa készített helynévtárat, hogy a mellékelt nyomtatott adatgyűjtő íven ki-ki tüntesse fel a helyi nevezetességeket. Kiskőrösről azzal a hivatalos megállapítással kapta vissza Pesty Frigyes a gyűjtőívét, hogy e település ilyen és ilyen helyrajzi számú háza Petőfi Sándor szülőháza. Ezek után nemigen csodálkozhatunk, hogy az emléktáblával jelölt házat az emberek minden módon vigyázták. - Mit mondhatnak a kiskőrösiek azoknak, akik azt is megkérdőjelezik, hogy a szülőházban álló legfontosabb bútordarab, a régi keskeny ágy látta az újszülött Petőfit? - Petőfi halálának a centenáriumán, 1949-ben Kiskőrösön is megalakult a Petőfi-emlékbizottság, amely feladatának tekintette, hogy a szülőház egész épülete emlékmúzeumként működhessen. Amikor ezt sikerült elérnie, és a ház hátsó traktusában lakó polgárok is kiköltöztek e nevezetes hajlékból, okkal, joggal kérvényezhették, hogy a Bajza utcai Petőfi-ház hagyatékából ide kérjék azokat a családi bútorokat, amelyek tanúi voltak Petőfi Sándor születésének, illetve a Petrovics család vándorlásának. Kiskőrösre a Petrovics házaspár Szabadszállásról hozta a nevezetes ágyat, innen Félegyházára vitte, Félegyházáról vissza Szabadszállásra, onnan Dunavecsére, majd Szalkszentmártonba. Aztán Dömsödre, ahol Petőfi édesapja adóssága fejében hagyta ott a család legkedvesebb bútorait. A Petőfi Társaság egyik tagjának, Kéry Gyulának az volt a feladata, hogy kutassa fel és gyűjtse össze a Petrovics család relikviáit. Az ő Friss nyomon című kötetében bárki elolvashatja, hogyan találta meg Kéry a nyoszolyát és az almáriumot Dömsödön. - Vajon azoknak a nevét és szorgalmát is ismerni fogja a következő század magyarsága, akik napjainkban munkálkodnak az emlékház folytonos megújulásáért? Akik például 2011-ben kiharcolták, majd kivitelezték a XVIII. század végén emelt egyszerű parasztház padlófűtését? Petőfi Sándor szülőházának eredetileg nem volt alapja, de az 1950-es években aláfalazták. Ezeket az épületeket előbb-utóbb kikezdi az idő, megóvásukra különös figyelmet és sok-sok energiát kell fordítani. A múzeum kötelékébe tartozó szlovák tájház is hasonló adottságokkal rendelkezik, mint a szülőház, először a tájház kapott padlófűtést. A harmadik évezred elején, az Alföldet egyszerre elborító ár- és belvíz idején, amikor a tájház udvarán minden - a gémeskút is - vízben állt, attól lehetett tartani, hogy összeomlik az épület, tehát gyorsan kellett cselekedni. Amint lehetett, a tájházat is aláfalazták, majd 2006-ban padlófűtést kapott. Öt évvel később műemlékvédelmi felügyelettel kezdték el kiépíteni a padlófűtést Petőfi szülőházában is, ahol egyébként éppen akkor vált időszerűvé a padlócsere. - Hány megújulását élte meg és vezényelte le a Petőfi-emlékháznak? - 1997-től dolgozom az emlékházban, előtte középiskolai tanár voltam. Petőfi Sándor szülőházáról 1880 óta a város minden lakója tudta, hogy itt van, de évtizedeken keresztül nemigen érezték Kiskőrös polgárai, hogy az övéké ez a híres kis épület. Elsődleges feladatomnak tehát azt tekintettem, hogy a város fogadja be és sajátjaként szeresse az emlékházat. A másodiknak: ha valakinek van olyan, a Petőfi-kultuszhoz és a kiskőrösi hagyományokhoz kapcsolódó tárgyi emléke, amelynek jó helye lenne a múzeumban, azt adja az intézménynek. Eleinte apróbb tárgyakat, meghívókat, képeslapokat hoztak az emberek, később képzőművészeti alkotásokat is. Közben igyekeztünk olyan programokat szervezni, amelyek Petőfi Sándor évfordulóihoz is, nemzeti ünnepeinkhez is, a településhez is, az emlékházhoz is kötődnek. Megszokták az emberek, olyan hely van a közelükben, ahol kellemesen lehet eltölteni az időt. Ahol országosan ismert szakemberek mesélnek olyan eseményekről, tudományos felfedezésekről, kiadványokról, amelyekről másutt nemigen hallani. 1998 óta december 31-én minden évben Petőfi-szilvesztert rendezünk, amelyen nemcsak Petőfi-kutatók vehetnek részt, hanem mindenki, aki az esztendő utolsó napján is a tartalmas mulatságot keresi. A múzeumba érkezőket ezen a napon Deák-kuglóffal várjuk, az estebéd előtt a Pilvaxba betérő 1848-as ifjak kedvenc italát, a Petőfikávélikőrt szolgálják fel a vendégeknek. Azt az édes pálinkát, amely - állítólag - gyakorta elűzte a költő makacs fejfájását. A főmenüben olykor Kossuth Lajos, máskor Deák Ferenc vagy Teleki Sándor kedvenc étkei szerepelnek. Legutóbb, Rózsa Sándor kétszázadik születésnapja alkalmából a betyárvilágon „vezette át” a Kiskőrösön szilveszterezőket a Szarvas vendéglőben megtartott „kulináris utazás”. Éjfélkor a szülőház elé sereglenek az emberek, valaki közülük Petőfi Sándor világra jöttére emlékezik. A város polgármestere az 1913-ban készült Petőfi-billikommal a kezében köszönti az egybegyűlteket, és olyan, a kiskőrösi Petőfikultusszal vagy a város kulturális életével kapcsolatos fogadalmat tesz, amelynek a teljesítéséről - az adott szó értékét tanúsítandó - egy év múltán be kell számolnia. Ezek után az ünneplő tömeg fáklyás menetben az evangélikus templomhoz vonul, ahol az új esztendő első órájában az eredeti keresztelési anyakönyvet mutatja be a templom lelkésze, esperese. A visszajelzések szerint a tizenhét alkalommal megrendezett Petőfi-szilveszterek résztvevői közül a legtöbben ennek a templomi „programnak” az emlékét őrzik magukban. - Az emelkedett hangulatú szilveszteri mulatságon innen és túl milyen elgondolás szerint szervezik a szülőház és az emlékmúzeum programjait? - Olyan emberekhez is szólni szeretnénk, akik egyébként nemigen szoktak megtekinteni múzeumi kiállításokat. De olyan korosztályokhoz is, amelyeknek az érdeklődési körében nem Petőfi Sándor szülőháza áll a főhelyen. A tanulóifjúság felé is nyitottunk, az ország más régióiban levő Petőfi-emlékhelyekkel is felvettük a kapcsolatot. Képzőművészeti pályázatainknak köszönhetően ma már az ország legnagyobb Petőfivel kapcsolatos képzőművészeti gyűjteményét mondhatjuk magunkénak, több mint négyszáz kortárs műalkotás vall arról, hogy milyen kép él alkotójában városunk szülöttéről, Petőfi Sándorról. Az egész töredéke és a töredék egésze címmel a huszonnégy textilművész által készített hatalmas kárpitot, gyűjteményünk legújabb kincsét március 19-én helyeztük el az emlékmúzeum főfalán. FOTÓ VÁGH LÁSZLÓ Kispálné dr. Lucza Ilona