Magyar Nemzet, 2016. december (79. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-10 / 290. szám

tear tanai 2016. DECEMBER 10.., SZOMBAT jelen idő LÉPHAFT PÁL ROVATA Papó mondja il­ Kálmán egy sosem látott távoli ro­kon halotti torán téblábolt, mikor megszólította egy köpcös fickó, aki oldószer hatására roppant beszédes­nek bizonyult. - Ismerted nagyapámat, nem? So­se felejtem az öreget! Mai napig előttem van, ahogy befészkelődik loncsos karszékébe, rá­gyújt az irtó büdös pipájára, tudom is, tán tyúkszart pöfékelt vele, és integet, gyeride, kincsem, papa elmongja. Furákat beszélt, akár a többi felnőtt. Egy osztálytársam apukája mondta suli után, szí­vesen hazadob... Inkább ne, olyan brutális dobást tuti nem élnék túl. Kiránduláson el­tévedtünk, a tanárok mondták, majdcsak ki­lyukadunk valahol, de hát a kilyukadás fáj, rettentőn néztem a lábam elé. Aki nem vi­gyáz, akkorát esik, mint az olajtó, mondták, hatalmas olajtavak vannak Bakuban. Mikor nagynéném jött volna vendégségbe, mond­ták, á, inkább lefújják, sejtettem, hogy rovar­irtóval, el is sírtam magam. Ha sok vizet it­tam, mondták, béka nő a hasamban, érez­tem is, hogy vartyog. Ha rosszul viselked­tem, mondták, hátrakötik a sarkam, néze­gettem a sarkamat, lehet-e még hátrébb köt­ni, így is hátul van. Mondták, ne harangoz­zak lábammal az asztal alatt, az ördög meg­hallja, és lecibál a pokolba. Mondták, Lali­­szomszéd kutyaütő, de sose sikerült megles­ni, mikor veri véresre valamelyik kutyát. Mondták, tisztára pici hapata, pedig nagy volt, szőrös, és szörnyen forgatta a szemét. Jobb szerettem Papót hallgatni, mesélte, Százhalomvatta arról kapta a nevét, hogy mikor Árpád apánk beérkezett, már száz­ha­lom­vatta várta ott. De minek neki annyi? Papó ismerte a Kiki nevű kovácsot, Kiki a sa­ját szerencséjének a kovácsa. Nem volt sza­bad verekedni, aki másnak vermetás, az csú­nyán fog kinézni, a vermeta nem tréfál. Papó dalolt is, odale falun, kincsem, régebben so­kat mármináltak, hogy aszongya, márminá­­lunk, babám, márminálunk, babám... Papó mondta, olyan földjük volt, csupa himnusz, jó kedvvel, bőséggel, kövér paradicsom-pap­rika termett, vitték piacra. Papó ha fürdeni segített, adta a szappant, mi, férfiak, tart­sunk össze, és elmondta, minden vízbe már­tott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított visulya. A visulyától retteg­tem, tengeri rém lehet, mellém ilyen radar rosseb ne jöjjön a kádba, még szörnyen ha­lok. Kérdeztem papótól, mert van, hogy anyák napján orgona ágának barack a virá­ga, mondta, rá se ránts, kicsim, hazudnak ezek, mint a vízfolyás. Barack az orgonán, haha! Olyat viszont látott Papó a háborúban, hogy ökörszem csicsereg az ágon, egy kézi­gránát szanaszét szaggatta az ökröt, és hopp, véres szemmel nézett le a fáról. Mondta azt is Papó, mitől kell tartani, so­se menjek tüdőszűrésre, ott kiveszik a tüdő­met, tésztaszűrőn átpasszírozzák és vissza­teszik, nagyon fáj az, kisfiam, egyik cimbora bele is halt. Az önkényes véradás is veszé­lyes, adod-adod a véred, és egyszer csak any­­nyit adsz, hogy kiürülsz, mint egy flaska (nem tudtam, mi a flaska, de rémesen hang­zott, olyan se szeretnék lenni). Meg olyan se, mint a Vegetári János, aki sosem evett rán­tott húst, pedig abban lakik az erő, nem is húzta soká szegény. Múltkor elkaptak pénz­­hamisítókat, az merő bolondság, fogni a drá­ga jó pénzt, aztán meghamisítani, el se fo­gadják a boltosok. A kolbászos uborka is be­csapás, nem adnak hozzá sose kolbászt, úgy kell külön megvenni. A száraz bor ellenben pompás, beszer­­zed tasakban, por alakban, felöntöd vízzel, rögtön iható. Nézzem az összetevőket min­dig, ne legyen semmiben pácsó, az mexikói fűszer, és istentelenül csíp, kisírom a sze­mem, ha hozzányúlok, ha meg kézmosatlan megyek pisilni, a kukacomról is lenyúzza a bőrt. Kerüljem a darázstésztát, összedarál­ják és becukrozzák a darazsakat, de így is gusztustalan. A körömpörkölt finom, csak hát manikűrösnél szerzik be a körmöt, és néha nem tisztítják meg rendesen, csupa kosz marad, vagy csak beszorul a fogad kö­zé. Saját körmét még lerágja az ember, hagy­­ján, de a másét! ---­------------------------­A száraz bor ellenben pompás, beszerzed tasakban, por alakban, felöntöd vízzel, rögtön iható Papó mondta, a lányok szeretik a pókot, el is képzeltem, egyszer összekapdosok szá­zat egy zacsiba, és rászórom a lucuskára, lássa, hogyan pókolok neki. Papó mondta, hogy a Lánchidat éjszakára betolják az alag­útba, meg ne ázzon. Meg esténként elzárják a csapot, leeresztik a Dunát, és kisikálják az alját, annyi mindent összeszednek, biciklit, szemüveget, pénztárcát, sapkát, sálat, nyak­láncot, kis bicskát, elcsapják az ócskásnál, meggazdagodnak belőle. De hát Papó nem jutott be Duna-sikálónak, így aztán lett belő­le szegény öregember, akinek nem járnak túl az eszén, mert mindent tud a világról. Sőt, mindent iS. 1918 RÉSZLET A KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYBŐL TEREY JÁNOS A Hamlet hétfőn ment először az évadban, és jövő héten vendégjátékra megyünk vele Rómába. Utána Athénba és Szentpétervárra, tavasszal Kolozsvárra, és talán-ta­­lán Bukarestbe is, a Bulandrába (a román kulturális minisztériumon múlik a döntés). Ha jól számolom, a husza­dik előadás ment le idehaza. Vagy imádják, vagy sarazzák, de ami a lényeg: egyfolytában utazunk vele. Én pedig, Csáky Alex, a Füst Milán Színház színésze, azt az egyet nyugodt szívvel mondhatom, hogy jó vagyok benne. Tavaly meghoz­ta azt az elismerést, amire mindenki vágyik huszonévesen. És én azóta sem romlottam el a Káli holtak forgatása közben. Sőt, remélem, kicsit fölértékelődtem. Fontos, hogy legyen húsz percem minden előadás előtt, amikor egyedül lehetek. Amíg felpörgetem magam és ráhan­golódom. Amúgy nem szoktam kifejezetten izgulni, és a szö­veget sem felejtem el, súgóra én még sohasem szorultam. A sorokat a jelmezemmel együtt húzom magamra, ezt sokan irigylik a nehezen tanulók közül, például Brúnó, aki magol­ni kénytelen. A szöveg ott van szerteszét, a díszletben, a kel­lékekben, a kollégám arcán. Sulyok ötlete elsőre hajmeresztőnek tűnt. Emlékszem, óriá­si kétségeim voltak, amikor az olvasópróbán megláttam a dísz­letmakettet a Mátyás-szoborral és a Szent Mihály-templommal. A mi Hamletünk, mondta a rendező, 1918-ban játszódik Kolozs­váron. Az idősebbik Hamlet a régi, úri, Szent István-i Magyar­­ország embere, egy Wesselényi, Bánffy vagy Bethlen. Claudius, akit Brúnó alakít, a magyarságot rohasztó széthúzást képviseli. A rendezés férfias, erőskezű, uralkodásra alkalmas személynek mutatja be, aki talán csak érdekből vette el a királynét, és titok­ban a kommunistáknak készíti elő a terepet (mintha már ő len­ne a királyság elorzott aranyát dédelgető Kun Béla is). Hamlet konzervatív, egészséges fiatal, hisz a család egységében, az adott szó hatalmában, a barátságban, a szerelemben és Isten­ben. Eddig nem ismerte sem az egyéni, sem a kollektív veszte­ség érzését, a keserűséget, de az önállósággal járó felelősséget sem. Nemzete történelmi kiszolgáltatottságáról nem is szólva. Csupán mindezek előérzete legyinti meg. Művelt, européer és világlátott fiatalember, aki elsőnek látja át, hogy a Monarchiá­nak vége, és Erdély a magyarság számára elvész. Világító, nyug­talan szellemiségével saját társadalmi és családi környezetének Silány és hazug viszonyaival is szembekerül. Félfeudális provin­cia és vérfertő, karneválszerű forgatagban. A sírásók Házsongárdon bukkannak föl, Apáczai Csere oszlopa és Dsida sírja között félúton sompolyogva. Fortinbras pedig nem norvég, hanem román, úgy hívják, hogy Fortin Brascu, és katonáival vezeti le a díszletbeli ba­rokk palota homlokzatáról a koronás címert. Ügyel rá, hogy ne saját kezűleg, viszont vörös tussal ő maga húzza meg az új határt a háttérben kifüggesztett térképen. Meg sem szólal magyarul, őt Zalán, egy Marosvásárhelyről nemrég áttele­pült fiú alakítja. Kosztümös előadás, ám a jelmezek jelzéssze­rűek, vagyis azért tőlünk csak idézőjelben kapsz zsinóros díszmagyart, darutollat meg századfordulós nagyestélyit, az évszám ellenére sem vagyunk régimódiak. Pofon ez az előadás a pántlikás-árvalányhajas magyarko­dásnak, mert kifogja a szelet a vitorlájukból: nem lehet töb­bé mondani, hogy az elitista, kísérletező művészszínház nem foglalkozik nemzeti sorsproblémákkal. Ugyanakkor a vonalas liberalizmust sem bírom. Ne tekintsünk senkit so­­vén gazembernek csak azért, mert szívfájdalommal gondol a dédapja elcsatolt szülőfalvára Kárpátalján. Amitől még a falra mászom: „Csángó mester faragta, tehát ez a mi fétistár­gyunk.” Ugyanígy: „A holokausztról szól, tehát csakis remek­mű lehet.” Nem mondják ki - nem így mondják -, de viselke­désük arra enged következtetni, hogy észjárásuk éppen ez. Nem azért ünnepelnek valamit, mert jó, hanem mert vala­milyen ügyet képvisel. Fájdalom. Őrület. De nem én vagyok az, aki az ilyen és az ehhez hasonló dögletes sematizmus el­len faltörő kossal harcol. Színész vagyok, és kész. Én játszom a trianoni Hamletet. Van az előadásban tárcsás telefon, revolver, gramofon­­lemez, háromrészes öltöny, keménygallér és cilinder, mo­nokli Poloniuson (sétapálca nincs), sírva vigadás, magyar himnusz és operett is bőséggel. Szóval merésznek látszott, de már a főpróbahéten lát­tuk, hogy működik. „Leszögezem - kezdte Sulyok -: a mi legerősebb élmé­nyünk ma Magyarországon az összefogás hiánya. A tragikus széthúzás, amelynek fénytörésében Muhi, Mohács és Tria­non egyaránt isteni büntetésnek tűnik föl. Igaz, hogy arány­talan büntetésnek. És erre mindenki rezonál, az is, akinek legfőbb érdeke a jelen állapotok minél további fönntartása.” HIRDETÉS magazin 31 LAPZÁRTA * HEKZAMOK­O­SZTOM LAPZÁRTA - A NÉPSZABADSÁG-SZTORI A lap ismert szerzői beszélnek személyes sorsukról, hogyan élték át ezeket a heteket. A kötetben sok olyan történet is helyet kap a lap elmúlt évtizedeiről, amelyekről eddig nem beszéltek. Szó lesz a pártállami Népszabad­ságról, és az újságírók 1989-es lázadásáról, a rendszerváltás utáni évtizedek ügyeiről, kide­ríti, mi igaz abból, hogy a lap veszteséget oko­zott a tulajdonosoknak. KORAN LIBRO KIADÓ 206 oldal, 2990 Ft ORIANA FALLACI: AZ UTOLSÓ INTER­!) - AZ APOKALIPSZIS Ib­i­bi ralis, inkorrekt, igaz A Harag - trilógia befejező kötete MÖVHT NÉP KÖNYVKIADÓ 222 oldal, 3690 Ft RITA PILASKE: A TERMÉSZET PATIKÁJA 100 KIMIXETES GYÓGYMÓD Az olyan kisebb sérülések, mint például a ro­varcsípések vagy a leégés, gyorsan meggyó­­­gyíthatóak a természet patikájából. De szinte minden bajra létezik valamilyen gyógynö­vény. Ez a könyv­ bemutatja, hogyan enyhít­hetjük, és gyógyíthatjuk a panaszokat termé­szetes szerekkel és gyógymódokkal. A termé­szetgyógyászat egyszeregye: a gyógynövények kiválasztása, a készítmények, a gyógynövény­es a fűszerkészlet, allergének. SZIGET KIADÓ 124 oldal, 2950 Ft RENATE VOLK ÉS FRIEDHELM VOLK: FŐZZÜNK FŰSZERNÖVÉNYEKKEL! Az ínycsiklandó, egészséges receptek izgal­mas és új ötletek ki­próbálására­­ csábítanak. A könyv a jól ismert fűszernövények mellett rég elfeledett, ellető vadnövényeket mutat be, mint például a közönséges­ gyíkfűí, a me­zei ka­rang vagy a réti legyezőfű. Végül azt is megtudhatjuk, hogyan ismerjük fel, mikor és hová ültessük, hogyan tartósítsuk, és ho­gyan hasznosítsuk a vad- és fűszernövénye­ket a konyhában. SZIGET KIADÓ 130 oldal, 2500 Ft Főzzünk fűszer­t

Next