Magyar Nemzet, 2016. december (79. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-03 / 284. szám

2016. DECEMBER 3., SZOMBAT Kelley a történtek után visszavonult, a családot felesége, a USA Today egyko­ri hirdetési igazgatója tartja el, még­hozzá igen magas életszínvonalon. Több millió dolláros otthonukban él­nek a connecticuti New Canaanban, és Jack Kelley neve csupán jótékonysá­gi akciókban tűnik fel időről időre. Szobamelegben készülő riportok - Hazudtam, hazudtam és hazudtam. Hazudtam arról, hogy hol jártam, hogy honnan szereztem információt - ezekkel a mondatokkal kezdődik a Fragile Trust (Törékeny bizalom) című, Samantha Grant által készített dokumentumfilm. A 2014-ben megje­lent alkotás Jayson Thomas Blair, a The New York Times egykori újságíró­ja esetét dolgozza fel. A fiatal zsurna­liszta a Marylandi Egyetemen tanult újságírást, s a hallgatói lapnak volt a főszerkesztője, mielőtt a világ egyik legbefolyásosabb sajtóorgánumához került előbb gyakornokként, majd 1999-től teljes státusban. Négy évvel később a szerkesztőség harminc újság­írója levélben követelte az akkor 27 éves férfi elbocsátását arra hivatkoz­va, hogy több cikkében is jelentős csúsztatások és hibák voltak. Ezek közül az egyik, hogy Blair egy ízben beszámolt egy diákról, aki tudó­sítása szerint kokaintúladagolásban vesztette életét, miközben a férfi szív­­betegségben hunyt el. Azt is állította, hogy West Virginiában interjút készí­tett egy eltűnt katona édesapjával, ám erre a szóban forgó rokon nem emlé­kezett, és mint kiderült, Blair újság­írói terepmunka céljából sohasem hagyta el New York-i apartmanját. Előfordult az is, hogy bűnügyi tudósí­tásaiban nem létező bizonyítékokról számolt be, emellett rendszeresen plagizált. 2003. május 11-én a The New York Times címlapon közölt cik­ket „A Times lemondott riportere fél­revezetések sorozatát hagyja maga után” címmel, amelyben a botrányt a lap 152 éves történetének legmélyebb pontjaként jellemezték. Blair ügye, lé­vén afroamerikai, heves vitát váltott ki azzal kapcsolatban is, vajon játsz­­hatott-e szerepet a helyzet kialakulá­sában, hogy bőrszíne miatt pozitív megkülönböztetésben részesíthették a felvételénél. Blair „Gazdám házának felégetése” címen egy évvel a botrány után kiadta a memoárját, de nem volt számottevő sikere. Visszatért tanulmányaihoz, és azt állította, a jövőben inkább a politika felé fordul. Egy idén februárban az Ob­­serveren megjelent cikk szerint azon­ban jelenleg Washingtonban dolgozik, méghozzá életvezetési tanácsadóként. Sőt, újságot is ír, a Surface magazinban legalábbis nemrég publikált egy rövid esszét, amelyben a kétes hitelű egykori szerző a sajtó jelenlegi helyzetéről érte­kezik. Bírálja többek közt, ahogyan Do­nald Trumpot, a republikánus elnökje­löltet kezelték a választási kampány­ban, és felrója a média munkatársai­nak, hogy nem nevezik nevén a sze­­menszedett hazugságokat. IjflH H JuS FOTÓ: REUTERS - SHANNON STAPLETON Vállalt szégyen - A Newseum megfogalmazott külde­tése, hogy megmagyarázza, hirdesse és megvédje a véleményszabadságot és az Egyesült Államok alkotmányá­nak első módosításában szereplő öt szabadságjogot. Ennek a küldetés­nek az is a része, hogy bemutatja azo­kat a momentumokat, amikor a hí­rek előállításáért felelős műhelyek felelőtlenek voltak. Ezt már Sonya Gavankar, a Newseum közösségi kapcsolatokért felelős munkatársa mondta a Ma­gyar Nemzet Magazinnak. Kérdé­sünkre, előfordult-e, hogy a botrá­nyokban érintett újságírók vagy szer­kesztőségek kérték nevük eltávolítá­sát a vitrinből, Gavankar azt mond­ta, tudomása szerint ilyesmi nem fordult még elő. nek hazánkban. Ebből a háromból: cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot. Hogy miért alakult ez így, arra ezerféle magyarázat van. Mert ezek­ből a világon bárhol tudnak jó boro­kat készíteni, és a masszából képte­lenség kitűnni. Mert ezek a borok - elsősorban a villányiak - egyre drá­gábbak lettek, sokak számára elér­hetetlenekké váltak. Mert a tömöt­­tebb pénztárcájúak rajongása töme­gessé vált, és sokan képtelenségnek kilencvenes évek második felében hatalmasakat borozhattunk-beszél­­gethettünk, háttérbe húzódtak. Vagy munkatársak és hoszteszek kóstoltatják amúgy további minőség­­javuláson áteső tételeiket, vagy a második, esetenként a harmadik ge­neráció reprezentánsai. Mint Tiffán Ede pincéjénél, ahol immár a kép­zett és lelkes unoka vállalja ezeket a feladatokat. Ez abszolút nagyszerű. A borkultúra szerves fejlődésének az az első számú alapfeltétele, avagy Bármit művelnek az új seprők, a régieket se dobjuk félre soha fotó benkó molnár fanni magazin 27 A legnagyobb vörösök GAZDA ALBERT várközép V­ olt idő, amikor borkóstolóktól borkóstolókig tartott az élet, valamirevaló rendezvény egy sem múlt el nélkülem. A várbe­li fesztiválon minden évben ott vol­tam, és erősen örvendeztem, amikor felbukkantak a színen az olyan tema­tikus történetek, mint a furmint-feb­ruár, az olaszrizling-október, a kék­frankos-április meg a többi. Még Bécsbe is nagy kedvvel ruccantam át egy-egy Mondovinóért vagy Welt Wein Festért. Az idő azonban telik és múlik, a preferenciák átalakulnak. Észre sem vesszük, és máshova kerül­nek a hangsúlyok. Belefáradunk ab­ba, hogy nagy a tömeg. Megunjuk azt, hogy mindenki ott van, aki nem számít. De azt is, hogy a legunal­masabb, legfeleslegesebb témákban­­topikokban zajlanak a legterméketle­nebb diskurzusok. Ilyenkor okvetle­nül indokolt pihenni kicsit. Igen ám, csakhogy később mégis előjön a régi éhség. Akarom monda­ni: a szomjúság. Mi mást választhattam volna az óvatos visszatéréshez, mint a no­vember 26-i bordói-november nagy­kóstolót? Adta magát, és nem csu­pán azért, mert a rendezvénynaptár jóvoltából épp az volt a képzeletbeli terítéken, hanem mert ha valamit nem kedvelnek a szubkultúrán belü­li szubkultúrákban, melyeknek szeg­­ről-végről magam is részese voltam, azok a nagy magyar vörösborok. Azok a vörösborok, amelyeket a leg­népszerűbb világfajtákból készíte­érezték, hogy együtt masírozzanak a yuppie-hadosztályokkal. Amint az radikalizálódás korok­ban lenni szokott, nem kívánt követ­kezményei is lettek ennek. Az egyik, hogy sokan a fürdővízzel együtt ki­öntötték a gyermeket is. Zsigeri-filo­zófiai ellenérzéseik folytán egy komplett szegmens felmerülhető iz­galmainak megtapasztalásairól is le­mondtak. Az ő bajuk, vethetnénk közbe, de itt van a másik nüansz is. Az, hogy menet közben teljesen el­váltak e szubkulturális szubkultúrák és a szélesebb publikum útjai. Utóbbit a bordói­ november kö­zönsége is szemléletesen illusztrálta. A több száz fős mezőnyben két em­bert fedeztem fel, akikkel találkoz­tam már hasonló körülmények kö­zött. Egykori barátaim-társaim közül senkit sem láttam, holott az esemény telt házas volt, elővételben elfogyott az összes belépő. Hiába, erre is igaz lehet többször elővezetett tételem: párhuzamos valóságokban élünk, amelyeknek lazán kapcsolódó pont­­ jaik sem mindig vannak. Nem csupán a publikum, a ter­ melők összetétele is változott az idők során - ám közel sem annyit. A nagy nevek mind megvannak, a leg­­szuperebb meglepetés is egyikük­höz fűződött. Hogy kihez, a fotóból kitalálható, de ne rohanjunk előre. Előbb időzzünk még el afölött, hogy bár a nevek tehát nem tűntek el - szerencsére -, a mesterek, akikkel a Hogy generációról gene­rációra összegződjenek a tapasztalatok, bővüljön­­finomodjon a tudás­ záloga, hogy generációról generáció­ra összegződjenek a tapasztalatok, bővüljön-finomodjon a tudás. Előzetesen voltak kételyeim a fel­hozatal várható színvonalával kap­csolatban. A belépőjegyek nem vol­tak olcsók - közelebb a tíz-, mint az ötezer forinthoz -, viszont a presz­­tízscabernet-k, merlot-k, házasítá­­sok nemritkán drágábbak palackon­ként. Ehhez képest majd mindenki a szortimentje legjavát hozta. Épp Tiffánéknál nem is lehetett mást kóstolni, csak franc-t, Carissimae-t A legüdvözítőbb, ha ugrándozunk a stílusok között, masszívra lazát, lazára masszívabbat, és Grande Selectiont, de hasonló stratégiát választottak a többiek is. Az egyik kedvencem e téren Günzer Zoltán volt, aki az Ördögárok három évjáratával kedveskedett nekünk, melyek közül a 2007-es volt a legöre­gebb. Ez olyan tiszta, száraz, energi­kus és fiatalos volt egyébként, hogy a fülem kettéállt. A másik, amitől egy ilyen buliban tarthatunk, hogyan tudunk megbir­kózni a rengeteg csersavval és alko­hollal. Ezek tényleg nagy borok. Többnyire. Méretesek. Koncentrál­tak, testesek, tanninosak. Szerencsé­re villámgyorsan rájöttünk a megol­dásra. Soha semmilyen szabott sor­renddel nem szabad törődni. Koránt­sem kötelező a könnyedebbektől a súlyosabbak felé haladni. A legüdvö­zítőbb, ha ugrándozunk a stílusok között. Masszívra lazát, lazára masz­­szívabbat­­ és a borbarát boldog lesz. Igenis jólesett csúcstételek közé il­leszteni a Linbrunn Pince visszafo­­gottabb-gyümölcsösebb dolgait, a Matias 2013-as Prózáját - csavarzá­­ras, fahordót sem látott -, Bakonyi Péter 2015-ös franc­ ját. Vagy egy olyan pompás balatonit, mint a Kato­ na Borház 2012-es franc-sauvignon­­ ja. Ebben is megvolt az egyensúly: amennyire tehettük, végigmentünk a nagyokon, de a kevésbé sztároktól sem tagadtuk meg a figyelmet. A már jelzett csúcsmeglepetést mindazonáltal egy olyan termelőnek köszönhettük, aki valaha nagy-nagy kedvenceink szűk köréhez tartozott, ám később oldalra sodródott. Hiába, muszáj még jobban figyelni. Még nyi­­tottabbnak, érdeklődőbbnek lenni. A noszvaji Thummerer Vilmos 2012- es Rebusa és 2007-es franc­ia kapás­ból levett bennünket a lábunkról. Csak ámultunk-bámultunk az össze­tettség, a gyümölcsösség, az elegan­cia perfekt megtestesülését kortyol­gatva. Hiába, bármit művelnek az új seprők, a régieket se dobjuk félre so­ha. Ez a tanulság. Van egy másik is. Ez inkább ta­nács. Annak az olvasónak, aki ha­sonló rendezvények látogatására ad­ná a fejét. Ezek délután kettő körül szoktak kezdődni, este tízkor vég­ződni. Mindenkinek azt javasoljuk, legyen ott a startnál, és este hat kö­rül meneküljön, amerre lát. Később szinte oda sem lehet férni az aszta­lokhoz. Mi is így tettünk. Hiszen ha évek maradnak is ki, a rutin nem kopik el nyomtalanul. HIRDETÉS ZIEMOWIT SZCZEREK: JÖN MORDOR, ÉS FELFAL MINKET avagy a szlávok titkos története A könyv hősei lengyel hátizsákos turisták, akik „hardkort” és kalandot keresve utaz­nak Keletre. Csavargásaik fő úti célja Ukrajna. Vonattal, zörgő busszal járják be a vidé­ket, sztorikat gyűjtenek, amelyeket aztán - kellően felturbózva - eladnak hasonló tar­talmakra éhes honfitársaiknak. A lengyel szerző úgy tekinti Ukrajnát, mint a tudatalat­ti terepét a lengyelek - tudatosan nyugati - mentalitásában. Mindamellett azonban a könyv a lengyelekre jellemző és a mai Közép-Kelet-Európában kivételesnek mondha­tó mobilitás és kíváncsiság apológiájaként is olvasható. TYPOTEX KIADÓ 242 oldal, 2900 Ft JÓSIKAVÁ EIDZSI: TAIKÓ A XVI. századi Japán az ellenséges tartományok vértől áztatott földje, ahol feltö­rekvő hadurak folytatnak kegyetlen harcot a hatalomért. Jósikava Eidzsi - a nép­szerű Muszasi regények írója - lebilincselő történelmi tablójában egy tehetséges ifjú felemelkedésén keresztül mutatja be Japán újraegyesítését és azt a kort, ame­lyet a rivális klánok közti háborúk, cselszövések és szövetségek jellemeznek. HELIKON KIADÓ 514 oldal, 3999 Ft

Next