Magyar Nemzet, 2018. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-24 / 47. szám

MjULVtk­ K­aizet 2018. FEBRUÁR 24., SZOMBAT sabb hátrányt jelentett, hogy az Újvilág felfedezéséből származó előnyöket hely­zeténél fogva Magyarország nem élvez­hette, sőt a tengerentúlról beáramló ol­csó arany és ezüst következtében a ko­rábban prosperáló nemesfémbányásza­tunk is veszített rentabilitásából. Egyes korszakokban ennek ellenére nagyokat lépett előre Magyarország. Mária Terézia uralkodása vagy a dualizmus időszaka ilyen intervallum volt. A XX. században aztán belépett egy újabb hátráltató té­nyező: a modernizáció alapját képező technikai újítások hatalmas költségigé­nye. A gőzmozdonyt és a gőzhajót, a táví­rót és a belső égésű motort a XIX. század második felében és a XX. század legele­jén pár év késéssel még mi is meg tudtuk tervezni, és le tudtuk gyártani. Az urán­mag hasításához, az interkontinentális rakéták és a számítógépek előállításához azonban olyan pénzügyi és technikai hát­tér szükségeltetett, amely meghaladta egy akkora ország lehetőségeit, mint amekkora Magyarország lett. A mai inno­vációkkal ugyanez a helyzet. Nem vélet­len, hogy 1945 óta egyetlen világraszóló találmányt tudtunk felmutatni, a Ru­­bik-kockát. Mivel drágán eladható, fon­tos nyersanyagaink nincsenek, egyetlen módon tudjuk javítani teljesítményün­ket: az emberek tudásának növelésével és munkakultúrájuk javításával. És per­sze az ezt honoráló jogi-politikai környe­zet biztosításával. Mindennek alfája és ómegája az oktatás, amely évtizedek óta alulfinanszírozott. Az egy főre jutó okta­tási és kutatási kiadásaink GDP-arányo­­san alacsonyabbak, mint a Kádár-kor­szakban voltak. Ennek már ma is kataszt­rofálisak a következményei, és a jövőben még inkább azok lesznek. Az oktatás mi­lyensége természetesen nemcsak pénz­kérdés, hanem programok és metodikák kérdése is. A kibontakozás azonban e té­ren sem látszik. Mindennapi testneve­lésóra tornatermek nélkül, hittan és er­kölcstan, miközben a környező világ mindenre tanít, csak erkölcsösségre, tisztességre és a munka becsületére nem. A kötelező angolnyelv-tudás minden fia­tal számára viszont még célként sem jele­nik meg, pedig az ma körülbelül olyan program lenne, mint a két világháború között az analfabetizmus felszámolása. A jövő súlyos ítéletet fog mondani fölöt­tünk ezekért a mulasztásainkért. - A felzárkózáshoz legjobban közelítő idő­szakokat, Mátyás és a dualizmus korát máig ható tragédiák zárták le - Mohács és Trianon. Van összefüggés a prosperálás és a katasztrófa között? - Természetesen nincs. A török ex­panzióját nem befolyásolta Mátyás poli­tikája. Zsigmond erős végvárrendszert épített ki, és Mátyás szempontjai közül sem hiányzott a déli határvédelem. Ám a törököt tartósan egyszerűen nem le­hetett feltartóztatni. Egy 800 ezer négy­zetkilométernyi területű, 10 millión fe­lüli lakosságú Oszmán Birodalom állt szemben egy olyan Magyar Királyság­gal, amelynek a területe nem sokkal ha­ladta meg a 300 ezer négyzetkilomé­tert, lakosságának száma pedig nem ér­te el a 4 milliót. És e birodalom hatal­mas hadseregének akciórádiusza észak és nyugati irányban éppen a magyar te­rületekig terjedt. A törököt feltartóztat­ni csak a keresztény Európa összefogá­sával lehetett volna, az egyes államok érdekei azonban felülírták ezt a lehető­séget. Trianon sem a dualizmuskori gazdasági és kulturális fejlődéssel füg­gött össze, hanem az ország soknemze­tiségű jellegével. Ez éppen a török utáni betelepülésekkel vált visszafordíthatat­lanná. A XVIII. század végén megjelenő modern nacionalizmusok természete miatt csak idő kérdése volt, hogy ezt a soknemzetiségű országot meddig sike­rül egyben tartani. Az 1867-es kiegyezés által teremtett helyzetnek köszönhető­en egészen 1918-ig sikerült, a vesztes há­ború utáni válságos helyzetben azon­ban nem. Az is a történelem tanulsága, hogy a soknemzetiségű államok soha­sem békeidőben, hanem mindig válsá­gos helyzetekben esnek szét. Az I. világ­háború után nemcsak az Osztrák-Ma­gyar Monarchiával, hanem az Oszmán Birodalommal is ezt történt, a hideghá­ború végén pedig a Szovjetuniónak, va­lamint Csehszlovákiának és Jugoszláviá­nak is ez lett az osztályrésze.­­ Bánk bán, Hunyadi László, Dugovics Ti­tusz. A könyvben mindig megemlíti egyes történelmi események kapcsán a történések -főleg a nemzeti romantikus irodalomban - rögzített, esetenként hamis vagy torzult ver­zióját is. Célja volt a mítoszrombolás? - Törekedtem a különböző történel­mi eseményekre rárakódó emlékezeti rétegek valóságos és elképzelt elemei­nek a megkülönböztetésére. Egy példa: 1456-ban Nándorfehérvárnál nagy győ­zelmet arattunk a török felett. Ennek a jelentőségéből semmit sem von le, ha beismerjük, hogy Dugovics Titusz utólag kitalált személy, s hogy a déli harango­zást, jóval korábban, már a konstanzi zsinat elrendelte. Ha ez mítoszrombo­lás, akkor a válaszom igen, de én jobban szeretem igazmondásnak nevezni. - Volt olyan országvezető, akit a könyv megírása közben átértékelt magában? - Leginkább Mária Terézia nőtt meg a szememben. Amikor én tanultam ezt a korszakot, ő még egy gyűlölt, de leg­alábbis nem szeretett Habsburg-uralko­­dónő volt. Tudtam persze, hogy számos előremutató intézkedést hozott, de hogy ilyen kiemelkedő szerepet játszott az or­szág modernizálásában, többek között az oktatásügy korszerűsítésében, teljes mér­tékben csak most tudatosult bennem. - Hogyan illeszkedik ez a könyv a hazai tör­ténetírási hagyományokba? Kurucosnak vagy labancosnak fogja találni az olvasó? - Remélem, egyiknek sem. Tudato­san törekedtem rá, hogy a '67-es és a '48- as interpretációs sémák csapdáit és zsák­utcáit egyaránt elkerüljem. Próbáltam a Habsburgok és az ellenük lázadók szem­pontjait egyaránt megérteni, és vala­­mennyiüket egyforma mércével mérni. Sem katolikus, sem protestáns, sem la­banc, sem kuruc előítéletek nem vezé­reltek. Egy történész akkor látja el jól a feladatát, ha nem egy-egy nézőpontot tesz magáévá, hanem a lehető legtöbb ember fájdalmát és örömét próbálja ér­zékeltetni. És a régebbi korokra ez épp­úgy érvényes, mint a legújabbakra. ROMSICS IGNÁC 1951-ben született Homokmégyen. Történész, egyetemi tanár FOTÓ: NAGY BÉLA magazin 19 Miért ütöttük Lizzyt? M­inden csoda három napig tart, és mire ez a szöveg megjele­nik, addigra az ötödiknél fo­gunk tartani - ráadásul időköz­ben olimpiai aranyat nyert a Liu testvérek vezette kor­csolyaváltó -, mégis célszerűnek tartottam végigvinni az alábbi gondolatmenetet. A nemzetkarakterológiai következte­tések levonásától általában érdemes tar­tózkodni, ezzel együtt meglepett, amit a magyar emberek Elizabeth Swaney telje­sítménye láttán, illetve produkciójának híre hallatán előadtak. Maradjunk annyi­ban: a reakciók és kommentárok összesí­tett színvonalának átlaga semmivel sem múlta felül a botcsinálta síakrobata fél­csöves siklásának részletgazdagságáét. Szegény Lizzy tényleg kapott hide­­get-meleget bőséggel. A magyar színek­ben versenyző - pontosítok: rajthoz álló - leányról oldalvágások és pályaképek sorozatában szedte le a keresztvizet a sajtó, valamint az internet népe. Volt ő minden, már-már hazaáruló is - de az olimpiai eszme megcsúfolója mini­mum. A totális égés volt talán a legszelí­debb kritika, amellyel illették. Két dolgot nem értek ezekkel kapcso­latban. Az egyiket a versenyszám ezüst­érmese, a francia Marie Martinod fogal­mazta meg a legtökéletesebben a Ma­gyar Nemzetnek: „Ha jamaicai lenne, senki sem kritizálná. Pedig ez az olim­pia, nem az a fontos, hogy ki honnan jön, mindenki büszke lehet magára, aki kvalifikált. Persze nem egy kiváló síelő, de sikerült neki.” Hát igen, erről van szó. Úgyszólván mindegy, hogy Swaney el­szánt troli vagy lelkes amatőr. Rengeteg energiát és nem kevés pénzt beleölve megküzdött érte, hogy ott legyen. Nem vette el a helyet erőszakkal senkitől, nem ártott senkinek, saját erejéből, sa­ját jogán jutott el Phjongcshangba, való­ra váltva gyermekkori álmát. Hogy meg sem kísérelte kitörni a nyakát a terepen? Hogy mindenkit meghökkentett-meg­­mosolyogtatott a mutatványoktól men­tes mutatványa? Eddie, a Sas sem esett fejre Calgaryban, amikor leugrott a síug­rósáncról. Eric, az Angolna sem fulladt bele a medencébe Sydney-ben (csak majdnem). No meg ezen az olimpián is megvoltak­­Azzy természetes partnerei a sombreros mexikói és az olajos testé­ről elhíresült tongai sífutó személyében. Fotózkodott is velük - helyesen. A fény­képen nem tűnt fel köztük az egyetlen releváns különbség, hogy míg amazok körül rajongók tömkelege nyüzsgött - legalábbis virtuálisan Swaney-nek osztályon felüli gyűlölködés jutott. Hol­ott a téli olimpián mi, magyarok sem va­gyunk sokkal kevésbé jamaicaiak, mint a mexikóiak vagy a tongaiak. (Liuék fan­tasztikus sikerét megelőzően pláne nem voltunk azok.) Harcolunk foggal-köröm­mel, csak a győzelem elfogadható, aki nem nyer, az annyit is ér! Más kérdés, hogy valamitől­ valaho­­gyan annak képzeljük magunkat. A mexi­kóiakon és a tongaiakon szívesen vigyor­gunk - minket viszont ne röhögjön ki senki! Kedvesen se! Sehogyan se! Mi igen­is odatesszük a százezer százalékot, min­dent beleadunk, harcolunk foggal-kö­römmel, számunkra csak a győzelem el­fogadható! Aki nem nyer, az annyit is ér! Ugyan­ugyan. Egy téli olimpián? Kö­­zép-Európa Jamaicájaként? Lizzy törté­nete kicsit arról is szól, hogy gyakrab­ban kellene kevésbé komolyan ven­nünk magunkat. Ez az egész nem vérre megy. Szó sincs az olimpiai eszme meg­csúfolásáról. Éppen ellenkezőleg. Az olimpia nem háború. Az olimpia feszti­vál. Lazítsuk el végre az arcizmokat, kedves magyar emberek.. GAZDA ALBERT Négy Magazin egy ezresért! Hetilap a napilapban . Szeretné szombatonként a postaládájába kapni a Magyar Nem­zetet és a Magazint? Rendelje meg a Magyar Nemzet szombati lapszámát egy hónapra 1000 forintért!­ímélen: terjesztes(ffimagyarnemzet.hu, telefonon: +36 1 476 2176 anno A MAGYAR NEMZET KORÁBBI SZÁMAIBÓL VÁLOGATTA: PETHŐ TIBOR 79 éve 1939. FEBRUÁR 24., PÉNTEK Pápaválasztás A bíborosok celláinak több mint fele el­készült már. Különösen nagy munkát végeztek a Sixtus-kápolnában, amely­nek padlózatát felemelték, és most már csak a terem feldíszítése van hátra. A bejárattól balra helyezték el azt az alu­míniummal burkolt nagy vaskályhát, amelyből felszáll majd a pápaválasztás eredményét jelző füst. A kályhacső tíz­méteres kéményben végződik, és így messziről is lehet majd látni, hogy a Va­tikánból fehér vagy sűrű, gomolygó füst száll-e fel. 70 éve 1948. FEBRUÁR 22., VASÁRNAP Korszerű jegyzetek Új cigarettafajta kerül kibocsátásra. A Mese. Két eset lehetséges. Vagy jó lesz. És akkor a trafikosok pár nap múlva azt fogják mondani: „Nincs Mese.” Vagy pe­dig a mese valósággá válik. A valóság pedig­­ úgy általában véve - rossz! 20 éve 1998. FEBRUÁR 21., SZOMBAT Fej fej mellett A Gallup legújabb, a hét elején végzett közvélemény-kutatásának eredménye szerint a Fidesz és az MSZP ismét fej fej mellett van a választópolgárok szemé­ben. Leginkább a biztonságorientált idő­sebb szavazók elbizonytalanodása van az eddigi trendek megváltozása mögött. Ha most vasárnap lennének az országgyűlé­si választások, a Fidesz 18, az FKGP 8, a KDNP, az MDF, az MDNP, a MIÉP 1­1, az MSZP 18, az SZDSZ 5 százalékot érne el.

Next