Magyar Nőorvosok Lapja, 1995 (58. évfolyam, 1-6. szám)

1995 / 3. szám - ORVOSTÖRTÉNET - Szabó András - Veszelovszky Iván: A méheltávolítás történetéről

Ókor Mezopotámiából (az óbabilóniai korból) semmi sebé­szeti beavatkozásra utaló adat nem maradt fenn. Az ókori egyiptomi orvoslásról az ún. orvosi papiruszok tudósítanak, a sebészeti tárgyú Smith-féle papirusz nemi szervek betegségeire vonatkozó része azonban elveszett. Az ókori zsidóság hagyományából ismeretes Theo­dosius és Rabbi Ismael vitája, amelyből kiderül, hogy a zsidó orvosok szerint méh nélkül is lehet élni [1]. Ez azért szokatlan megállapítás, mert a görög és ró­mai orvosok felfogása szerint a méh egy eleven, a szer­vezetben helyét és funkcióját változtató nélkülözhetet­len szerv. Egyesek ennek alapján - minden bizonnyal kevés alappal - feltételezik, hogy a zsidó orvosok az ókorban méheltávolítást is végeztek. Sokkal valószí­nűbb, hogy csupán elméleti vitáról volt szó, amelyre a rabbik egyébként is nagyon hajlamosak voltak. Az ókori görögök a nőgyógyászati betegségek közül ismerték a szeméremtest, a hüvely és a méhnyak gyul­ladásait, rákját, valamint a méh előesését. Felismerték, hogy a rák gyógyíthatatlan betegség. A „vándorló mé­­het” nemcsak nőgyógyászati, hanem más betegségek (hysteria) okozójának is tartották. Az ókori Róma önálló orvosi kultúrája évszázado­kon keresztül messze elmaradt a birodalom általános színvonalától. Rómában általában különböző görög iskolákon nevelkedett görög származású orvosok prak­tizáltak. A bithyniai Asklepiades (Kr. e. 128-56 körül) a methodikus iskola megalapítója, tőle származik az első adat a méh műtéti eltávolításáról [2]. Tanítványa, a laodikeiai származású, Kr. e. I. században született ró­mai orvos, Themison már méhet irtott ki, és azt tapasz­talta, hogy annak eltávolítása nincs káros hatással a nő életére. Általában akkor távolította el a méhet, amikor az előesett és részben elhalt. E műtéteket Soranus is említi, és valószínűleg resectióról volt szó [3,7]. A szíriai Apameában Kr. e. 100 körül született Archigenes Trajanus idején nagy tekintélynek örvendő, pneumatikus iskolához tartozó orvos a hagyomány szerint operált emlőrákot, sőt előesett méhet is eltávo­lított [3]. Soranus (98-138) is görög származású, de Rómában működő orvos volt, aki megdöntötte az ókorban általánosan elfogadott felfogást, miszerint a méh mint önálló lény a szervezetben vándorol. Használta a kétágú hüvelytükröt (dioptra), mely már eléggé elterjedt lehetett, hiszen Herculaneumban és Pompejiben is ástak ki hüvelytükröket. Soranus idejében már ismerték a méh nyomait, és igen sok gondot okozott a prolapsus [1]. Soranus ajánlotta, hogy az „előesett méh megfeke­tedett részét le kell vágni, sőt az egész méhet eltávolí­tani, mert ez az eljárás veszélytelen, viszont az elhalt rész, mint idegen test veszélyes az asszonyra.” [2, 3], és itt Themison módszerére és szaktekintélyére hivatkozik. Úgy gondolta, hogy a méheltávolítás nem élettel össze­egyeztethetetlen beavatkozás, mivel a galliai disznóhiz­lalók is kiveszik az anyaállat méhét (Mayer). ORVOSTÖRTÉNET Magyar Nőorvosok Lapja 58, 219-223 (1995). A méheltávolítás történetéről SZABÓ ANDRÁS DR., VESZELOVSZKY IVÁN DR. A Területi Kórház, Szentes, Szülészeti-Nőgyógyászati Osztály, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Oktató Osztálya (főorvos: Veszelovszky Iván dr.) közleménye Mottó: „Táncolni kell, Uram! A zene majd csak megjön valahonnan...” Kazantzakisz Összefoglalás: A szerzők áttekintik a méh műtéteivel kapcsolatos ókori és középkori próbál­kozásokat. Részletesen ismertetik azt a folyamatot, amely a XIX. század végére a vaginális és abdominális hysterectomia technikájának kidolgozásához vezetett. Kulcsszavak: méheltávolítás története, orvostörténet Magyar Nőorvosok Lapja 58 (3] 1995. 219

Next