Magyar Nőorvosok Lapja, 2012 (75. évfolyam, 1-6. szám)

2012 / 2. szám - ÉLETUTAK - Dr. Veszelovszky Iván főorvos úr

32 ÉLETUTAK / PATHWAY OF LIFE 75. évfolyam 2. szám • 2012. március Váratlanul és úgy gondolom, érdemtelenül ért a megtisztelő felkérés, hogy szakmai lapunkban beszámoljak életutamról. Ahhoz a szülész-nőgyógyász generációhoz tarto­zom, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert az elmúlt fél évszázad soha nem látott szakmai fejlődésének lehettek részesei. Azt gondolom, negyvennyolc éves mun­kám során különöset nem tettem, csak végeztem a dolgom és nem tértem ki a szak­mai kihívások elől. ÉLETUTAK Családi vonatkozások, iskoláim és a pályaválasztás 1938. február 7-én születtem a Jugoszláv Királysághoz tartozó Zomborban. Néhány évvel később Magyaror­szághoz, 1945-től Jugoszláviához, jelenleg pedig a Szer­biai Köztársasághoz tartozik a város. Ez a változás nem ritka jelenség a mozgalmas Kárpát-medencében, mint ahogy az sem, hogy őseim révén legalább négy vér fo­lyik ereimben. Apai részről lengyel és magyar, anyai ágon sváb és szerb. 1790-ben II. Lipót császártól neme­si címet kapott egyik apai ősöm, de sem apám, sem én nem használtuk a Zólyomi előnevet. Ükapám, mint falu­si orvos, az 1800-as évek második felében még otthon, konyhaasztalon operált vakbelet, vezetett háznál szülé­seket. Másik felmenőm Budán tisztifőorvos volt és ren­delkezett szülészmesteri oklevéllel is. Apai nagybátyám háziorvos volt. Anyai ági nagybátyám a Novi­ Sadi Egye­temen belgyógyász professzor, unokahúgom ugyanitt nőgyógyász-onkológus professzornő, unokabátyám far­makológus volt. Feleségem gyermekgyógyász, lányaim is orvosok. Apám a Monarchia tengerészeténél hadbíró volt. Az összeomlás után Zomborban polgári bíró, majd 1941-től a Szegedi Ítélő Tábla tanácselnöke. A Rákosi korszakban idő előtt nyugdíjazták, házunkból kitelepí­tettek bennünket. Édesanyám tanárnő, bátyám gyógy­szerész, nővérem titkárnőként élte le életét. Szegeden jártam általános iskolába és mivel osztá­lyidegennek minősítettek az Építőipari Technikumba iskoláztak be. Édesanyámnak és igazgatónőmnek kö­szönhetően végül sikerült a Szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba beiratkoznom. Itt kiváló tanáraim vol­tak. Dr. Vissi Józsefnek köszönhetem, hogy egy élet­re szólóan megszerettem a történelmet és irodalmat. Kertész Ferenctől kaptam a sport szeretetét. A kézilab­da, kosárlabda és atlétika alapjait ő tanította. Az előző két sportágat versenyszerűen űztem évekig. Sportsze­­retetemnek köszönhetem, hogy később teniszeztem. Síelek, vitorlázom és kerékpározok ma is. Kezdetben tornatanár, majd jogász akartam lenni. Szüleim inspi­rációjának köszönhetően végül orvostanhallgatónak jelentkeztem 1956-ban. Mint első éves orvostanhallgató beléptem a ME­­FESZ-be, alakuló gyűlésén részt vettem az Ady téri nagy előadóban. A szegedi tüntetéseken részt vettem. Egy alkalommal államvédelmisek /ÁVH/ vízágyúval el­áztatva bennünket, menekülésre késztettek a Kender­gyártól /ma Árkád Áruház/. Egy kollégiumba futottunk. A forradalom leverése után egy alkalommal munkás­őrök megpofoztak igazoltatás közben, csupán azért, mert kiderült, hogy egyetemista vagyok. Egyetemi éveim alatt kiváló professzorok előadá­sait hallgathattam: Gellért Albert anatómia, Karády Ist­ván kórélettan, Korpássy Béla kórbonctan, Ivánovics György mikrobiológia, Jancsó Miklós gyógyszertan, Földi Mihály és Julesz Miklós belgyógyászat, Petri Gá­bor és Láng Imre sebészet, Boda Domokos gyermek­­gyógyászat, Szontágh Ferenc szülészet-nőgyászat. Negyedéves koromban demonstrátor voltam a Mik­robiológiai Intézetben, előtte harmadéves koromban ugyanitt diákkörös hallgató. Ekkor pályamunkát is írtam, amellyel helyezést és pénzjutalmat nyertem. A nyári szünetek alatt a KÖJÁLL-ban dolgoztam, mint laboratóriumi segédasszisztens. Ebben az időszakban érthetően mikrobiológus akartam lenni. Később in­kább sebész, kifejezetten urológus. Barátkoztam azzal a gondolattal is, hogy a medicina királynőjével, a bel­gyógyászattal jegyezzem el a jövőmet. Mindig és ma is azt gondolom, hogy aki nem ért a belgyógyászathoz az nem lehet jó sebész, nőgyógyász, vagy bármilyen orvos. Végül azért lettem szülész-nőgyógyász, mert szi­gorló évem alatt megszerettem a műtői és szülőszobai ténykedést, a fegyelmezett, kitartó munkát. Nem utol­só sorban Szegeden szerettem volna maradni minden áron családi okok miatt. Kórházban nem volt, csak la­boratóriumi és szülészeti gyakornoki állás. Hatod­éves koromban hetente két alkalommal ügyeltem a szülésre- Dr. Weszelovszky Iván főorvos úr

Next