Magyar Nyelv – 13. évfolyam – 1917.
Mészöly Gedeon: Arany János és Zsoldos Ignácz
éles gyermeki figyelemben. Mások az írók közül az irodalmi szokott stil utánzása miatt sokat felednek az élet fris és erőteljes nyelvéből . — irónk egyike azoknak, kik tulajdon előnyeiket nem adták cserébe idegen adományokért. Nyelve csak tulajdon tárházából veszi az ékességeket. írónk, úgy látszik, később is leginkább az élethez járt iskolába nyelvkincseink gyarapítására. Ismerjük őt mint adomagyűjtőt. Ezen hajlam mutatja, mennyire szereti mindazt állandósulni emlékezetében, amit az életben érdekesnek, jellemzőnek talál. Különös, hogy minden valódi tehetségbe mintha csak születésekor oltott volna a természet oly hajlamokat, melyek bámulatosan elősegítik e tehetség kifejlését! — Jókai ezen hajlamának köszönhetjük, hogy nemcsak azon tájnak, a hol nevelkedett, hanem átalán minden tájnak, a hol járt, kifejezéseiből fölszedi azokat, melyek vagy igen találók, vagy oly hézagot pótolnak, melyet az irodalomban mások idegen, vagy csinált uj magyar szóval fejeztek ki és irtak körül. Találunk irataiban igen helyes megválogatással dunántuli, tiszavidéki, tiszántúli, erdélyi, sőt székely szavakat és kifejezéseket, a nélkül, hogy szokatlanság és pedáns fitogtatás színeit viselnék magukon. Ily szó, csak a nyelv szempontjából véve is műveit, a nyelvnek ép oly becsülendő s tán bizonyos, sikerre számító gyarapítója, mint a ki új szavakkal miveli a nyelvet. Fölhasználja ugyan a már elfogadott csinált szavakat, — s fölhasznál minden jót, a mit talál; — mert csak eszköznek s nem czélnak tekinti a nyelvet, de tudtunkkal csak egyszer érezte szükségét, hogy maga uj szót készítsen s ez a „bál" helyett feltalált „dalidó" — ezt is, bár ismeretes néphasználta szóból módosította, nem tartjuk sikerültnek. Általában a szócsinálás kívül esik azon úton, melyen a nyelv gazdagítása tárgyában rendesen járni szokott. Mennyivel jobban illik hozzá, hogy új regényében az olasz „villa" (mezei lak) helyett a „komná"-t használja, mely Arad megyében szőlőkerti házat, azaz valami oly formát tesz, mint a „villa". Hogy írónk nem mesterkedik nyelvünkkel, hanem minél természetesebben használja fel annak minden természetes erejét és báját, nagy befolyású népszerűségére. Megérti a gyermek is, élvezetet talál benne mindenki, s egy iró és nyelvtudós tanulságot meríthet belőle. — Kölcsey monda, hogy az anyanyelv minél bővebb ismerete nélkül jeles izó nem lehet — csak azt kell hozzá tennünk, hogy ez ismeretet ügyes tapintattal használni is kell tudni, s e részben kész példa Jókai. Mindenki ellen tehetünk egyes kifogásokat, s lehetne tennünk némelyeket Jókai nyelvére is, mely nem mindig egyenlően erőteljes, festői és szabatos; de mi általánosságban szólunk itt róla, s valamint általán mindenki elismeri, hogy Jókai a nyelvnek köszönheti jó részben nagy népszerűségét, ugy mindenki tudja, hogy kivált a nagyon sokat teremtő művész olykor alább száll a maga természetes színvonalán . . ." Közli TOLNAI VILMOS. 2. Arany János és Zsoldos Ignácz. A Festi Napló 1865 júliusi számainak tárczájában névtelenül egy ilyen czímű czikksorozat jelent meg: „Költész-irodalmunk jelen állapota nyelvészeti tekintetben". Kárhoztatja ebben a névtelen szerző pongyola verselésük miatt a korabeli költőket s megrója őket az asszonáncz miatt is, melyet nem tart rímnek. Ebben tehát merő ellenkezésbe jutott Aranynyal, ki „Valami az asszonánczról" czímű értekezésében megalkotta a magyar rímelésnek örökre érvényes codexét. Arany