Magyar Nyelv – 24. évfolyam – 1928.
Horger Antal: Ős
behozni kívánni képtelenség. Ha valamit főzni akarunk, jól kell megfőznünk, különben kófic lesz belőle. (A kófic szó megtette hatását.)" A szó valóban megtette hatását. Régi országgyűlési retorikánknak tágás és nemesen tartózkodó stílusához képest ez a „közexpressio" az újság ingerével hatott, és hamar szárnyra kelt. Annyira, hogy augusztus 26-iki számában ugyancsak a Március Tizenötödike Kóficok címen apró, pár mondatos, tűszúrásokat gyűjt össze szereplő politikusainkról, különösen Széchenyiről, aki ezúttal sem rettegve a népszerűtlenségtől, Mészáros javaslatát pártolta. De e szó jelentése még csak bővült a következő hónapok alatt, amikor magára Mészárosra is alkalmazták. Így használja Jókai is A tengerszemű hölgy XIII. fejezetében: „Dejsz, az öreg kóficot hiába keresed Debrecenben fiacskám, az ott már nem parancsol." S mindjárt meg is magyarázza a lap alján: „A magyar hadügyminiszter egy replicájában azt mondta az ellenzéknek, hogy az ő indítványukból nem lesz más, mint/ró/rc, innen maradt rajta e név." Nem akarjuk e kis elmefuttatást még tovább nyújtani, de ennyi talán nem volt fölösleges. Kiviláglik belőle, hogy Petőfi Nyakravaló-versének ez a szava épen nem henyén odacsapott kifejezés, hanem — ha ez adatoknak történeti távlatába állítjuk — nagyon is ad hominem élű elmésség. Galamb Sándor: Cs. E szavunk hangtörténetéből bizonyosan tudtunk eddig annyit, hogy régibb alakja észész is, és jogosítva éreztük magunkat annak feltevésére, hogy még régibb *isü alakjának is kellett lennie. Felette valószínű, hogy a PAIS (MNy. XXIV, 92—3) idézte Vs, Ws, Vsu, Vus, Wus írású Árpád-kori személynevek is ide tartoznak, s így ős szavunknak a fentebbieken kívül még üs, üsü és talán üüs alakváltozatait is felvehetjük. Ez utóbbit annál inkább, mert PAIS (i. h.) szerint az Euse, Eusee és Eusud írású személynevek az ős egykori eüs (szerintem azonban inkább *eus) változatából való származékok. Kérdés mármost, hogy hogyan viszonylanak hangtörténetileg mindez alakok egymáshoz és finnugor megfelelőikhez. Én azt hiszem, hogy itt nincs minden egészen rendben. Feltűnő először is az ős mai köznyelvi hosszú ő je, mert régibb nyelvünkben és mai népnyelvünkben mindenütt csak ős és ősi található. Emiatt tehát az ős alak nem hozható kapcsolatba az Árpád-kori kettőshangzós *éns és üüs alakokkal, hanem valószínűleg irodalmi eredetű lesz. Alighanem az ugyanazon fogalomkörbe tartozó hős, hősi hatása alatt kezdték az írók a korábbi 1 L, erre a NySz. és MTsz. adatain kívül még székely gyűjtésemből: és Csik m. Szentimre, az össei Háromszék m. Bikfalva, ősatya Csik m. Bánkfalva, ősbirtok 'ősi, öröklött (nem pénzen vásárolt) birtok' uo. Ősbe lakik 'ősi, öröklött házban' Csik in Göröcsfalva. Az ősibe lakott Udvarhely m. Enlaka, ősi [igen régi] munka ez az asztal Háromszék m. Ikafalva. JÁSZAI MARI: Nyr. VII, 422 szerint ugyan Kunszentmiklóson tís-t mondanának, ami korábbi ős alakot tételezne fel, de MÉSZÖLY GEDEON, aki elég jól ismeri a kunszentmiklósi nyelvjárást, ezt nem erősítheti meg. Szerinte ott is, valamint a fejér megyei Tabajdon is, csak ös,ösi hallható a néptől.