Magyar Nyelv – 37. évfolyam – 1941.
Horváth János: Gyöngyösi és Arany sormetszete
idézem. Gyöngyösi fölösleges betű-kettőzéseit (követt, vihett, engedelmezt stb.) nem követtem, s „attam" szava helyett is „adtam"-ot írtam. Egyébként minden helyesírási és központozási különösséget meghagytam; belőle vett idézeteimben csak a metszetet jelző pálcika az én hozzáadásom. — A szövegemben elég gyakran előforduló versmondattan szón a verses beszéd mondattanát értem, vagyis a mondat prózai rendjétől és tagoltságától sokszor eltérő, a ritmikai tényezők hatása alatt kialakult mondatrendet és tagoltságot, a mondat versbeszerkezésének módjait és formáit. 1. Gyöngyösi: Mi legyen a különbség egy sorfajnak már egyszer véglegesen kialakult, s végleges kialakulta után mégis organikus átalakuláson keresztülment „formája" közt, GÁBOR IGNÁC azt ilyenképen kezdi megvilágítani, három pálcikával jelezvén a sormetszetek helyét: „Ennek a különbségnek megvilágítása végett nézzük előbb a Marssal társalkodó Vénusz egy strófáját: Fárasztja elméjét ||| s nyughatatlankodik, Hol leül, hol ballag ||| busul s gondolkodik, Dől sokszor könyökre ||| hallgat s szomorkodik, Mint esővel árvíz ||| gondja szaporodik. Látnivaló, hogy a félsorokat erős, merev sormetszet választja el egymástól. Mindegyik félsor egy-egy "különálló zárt mondat. A félsorokat elválasztó mély szintaktikai bevágás erős értelmi szünetet jelent, majdnem olyat, mint a sorvégi pauza." Az olvasó ítéletére bízom: vájjon mindegyik félsor egyegy (s csak egy) külön mondat-e az idézetben. Mást kell szóvá tennem. Azt a strófát „különbség megvilágítása" végett idézte; várnánk hát hozzá Aranyból is valamelyes idézetet, tőle pedig tájékoztatást a felől, vájjon van-e Aranynál is vagy nincs ilyen félsormondatos szeldelés, Gyöngyösinél pedig általános, kizárólagos, gyakori-e, vagy ritka? Valami viszonyítását várnak a két költőnek a sormetszet versmondattant taglaló szerepe szempontjából. GÁBOR azonban nem tájékoztat ezekről, s mulasztásával így könnyen azt a hitet ébresztheti olvasójában (akit különbség tudomásulvételére hitt fel), mintha Aranynál ilyesmi talán nem, vagy nem igen volna, másfelől pedig, mintha Gyöngyösinél rendszerint vagy túlnyomólag ily mondatválasztó uralma volna a sormetszetnek. Minthogy efféle hiedelmet gondolatmenetének következő lépése sem oszlat el legalább utólag, ki kell mondanom azt a jól ismert igazságot, hogy egy-egy mondatnak egy-egy félsort kiutaló erős sormetszete Aranynak is van. Pálcika nélkül is megmutatják azt ilyetén sorai, mint: „Pendül a kapa most, letevé a gazda"; „Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat". S vájjon nem Arany következő négy sorára illik-e