Magyar Nyelv – 82. évfolyam – 1986.
Szó- és szólásmagyarázatok - 3
nem találtam a levelekben egyetlen hiányjeles névelőt sem, de ez a kiadás rovására is írható, illetve csak néhány (19) a formájú névelő mutatja, hogy az artikulus leírt képe igen nehezen változik. SZENDE ALADÁR figyelmeztet, hogy a szövegben előforduló ,,a jelölés valószínűleg a névelő z-jének hasonulását is jelzi" (MNy. LII, 383). A nyelvi közvélemény és a tudós nyelvelemzés nem fogadta el Dévai Bíró Mátyás Ortographia-jának állásfoglalását, hogy a teljes hasonulást a szó eleji mássalhangzó duplázásával kell jelölni, mint egy hittani kézikönyvének címe mutatja : ,,Az tíz parancsolatnak, ah hit ágazatainak, am miatyánknak és ah hit pecsétinek röviden való magyarázatja" (Krakkó, 1538.). Igen korán, már a XIV — XV. században, vagy korábban elindulhatott ez a teljes hasonulásos folyamat, de még az 1843-ban FOGARASI JÁNOS által írt „Művelt magyar nyelvtan" is így jelöli: „1. az, önhangzóan kezdődő szó előtt, p. o. az élet, az idő ; 2. a' (hiányjellel, vagy a nélkül) mássalhangzó előtt, p. o. a' király vagy a király (közönségesen így mondatik ki: akkirály)" (i. m. 124). A rövid alakú határozott névelő nagyon lassan hódít teret magának írásban. Pázmány egyházi stílusú barokkos jellegű, körmondatos fogalmazása nem adja vissza az élő nyelv mozgását. Az úriszéki jegyzőkönyvek lapjain azonban hívebben láthatjuk a XVI —XVII. századi beszélt nyelv írásbeli tükröződését (vö. Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei 1983. 33 — 43). 3. Összegezve Pázmány Péter általam feldolgozott leveleinek névelőhasználatát, elmondhatjuk, hogy RÉGER BÉLA megállapítása, miszerint a tulajdonnevek előtti névelőhasználat valamelyest megritkul, igazolható. A határozott névelőnek egyéb szavak előtti használati köre azonban kibővül, s ez SZENDE ALADÁR (MNy. LII, 382) megállapítását támasztja alá. Ellenállnak a névelőzésnek az úr, úristen, kegyelmed főnevek, a szegény melléknév minőségjelzői szerepben, az efféle mutató névmás, a maga visszaható névmás jelzőként, az ember általános alanyként, a birtokos szerkezet birtokszava ragos birtokos jelző után is, a birtokos személyjeles szavak, az egyik—másik névmások. Tanulságos lehet ez a felsorolás, hiszen mutatja, hogy mely szavak és szerkezetek nem igényeltek több determinálást, mint amit jelentésükkel (pl. efféle), vagy már meglevő toldalékukkal (birtokos személyjel), vagy éppen általánosító funkciójukkal (pl. ember) — névelő nélkül is — kifejeztek. Egy formaszó virulenciája nemcsak azt és nem elsősorban azt jelenti, hogy hányféle szó, szófaj előtt használatos, hanem hogy miféle funkciókra alkalmas, és e funkciókat milyen következetességgel látja el. Emiatt sem mondhatjuk — szemben RÉGER BÉLÁval —, hogy a határozott névelő szempontjából a XVI. század nagyobbik része és a XVII. század eleje a visszafejlődés kora lenne. K. FÁBIÁN ILONA SZÓ- ÉS SZÓLÁSMAGYARÁZATOK Két új kertészeti szó: cukkini és mulcs. 1. A mindenkori jelen szótörténeti szempontból közismerten mostohagyerek. Egy-egy új szó fölbukkanását ritkán szoktuk regisztrálni. Pedig több okból is jó volna többet tudni új szavaink jelentkezéséről, hogy figyelemmel kísérhessük terjedésüket, esetleges változásaikat, visszaszorulásukat vagy éppen azt, hogy megrekednek a fölbukkanásnál. Rövid közleményemben két szóról adok hírt. Ma még mindkettőt szűk körben ismerik csak. A kertbarátok növekvő száma, az új növényfajták s termelési módok iránti növekvő érdeklődés azt sugallja, hogy ez a két szó előbb-utóbb talán elindul hódító útjára. Érdemes hát figyelnünk első lépéseiket.