Magyar Nyelv – 83. évfolyam – 1987.
Nyelvművelés - 2
A 'valami mellé való odaállás'-tól, a 'munka céljából való odaállás'-tól, illetve 'a munka elkezdésé'-től már csak egy lépés az elvont felé a hozzáállás szónak egyik ma is élő jelentése: 'az a magatartás, ahogyan valaki hozzááll, hozzáfog valamihez, ahogyan foglalkozni kezd valamivel". Pl. „Már a hozzáállása is elárulta kedvetlenségét." És mert kinek-kinek a valamivel kapcsolatos magatartása, véleménye különösen a mozgalmi, de általában a közéletben is az ötvenes évektől előtérbe került, teljesen érthető, hogy a hozzáállásnak hamar kialakult ez a ma legáltalánosabb jelentése: 'valamivel kapcsolatos magatartás, érdeklődés, vélemény, valamihez való viszony'. Az meg már egészen természetes, hogy ilyen értelemben nagyon gyorsan elterjedt, és divatszóvá vált. A szó életútja szabályos, semmi kivetnivaló nincs benne. A baj az agyonhasználásában van. Éppen ezért minél ritkábban éljünk vele. Annál is inkább, mert — mint a Nyelvművelő Kézikönyv utal rá — ,,jobb és világosabb, ha az embernek valamihez való viszonyát pontosabban megmondjuk, és a következőkről beszélünk: valakinek a munkaszeretete, munkaundora, munkaerkölcse; az üggyel kapcsolatos álláspontja, vélekedése; az ügy iránt érzett vagy mutatott buzgalma, lelkesedése; az üggyel szemben érzett ellenszenve, közönye." SZATHMÁRI ISTVÁN Zűrzavar a jiddis—ivrit—héber szavak jelentései körül 1. Vihar Béla a mesék zokogó pásztor sípjához hasonlította a jiddist, s azt írta róla, hogy költői hangszer, mely igen alkalmas a szenvedések kifejezésére. És valóban, mintha minden szaván ott lenne az emberi könny párlata, mert a nyelvet, melyen olyan nagy írók szólaltak meg, mint Morris Rosenfeld, Solem Alehem — Gorkij kedvenc írója —, J. Perec, Salom As, P. Markis stb., a könnynek vizében mártotta meg az idő. 2. A fentiek ellenére — néha még a nyelvészek körében is — helytelenül értelmezik a jiddist mint nyelvet. Van aki „zsargon"-nak, illetve eltorzult „német" nyelvnek vagy valamelyik német „nyelvjárás"-nak tekinti. A jiddis, amely valamikor a X—XII. század körül alakult ki valahol a Rajna mentén, és amelynek a szókincse kb. 80%-ban az ófelnémet nyelvhez kötődött, bár már akkor is sok héber, román és olasz szó tarkította, s így a nyugati germán nyelvek csoportjához sorolják, mégsem mondható csupán „egy sajátos német" nyelvnek. Ez a nyelv nem járta végig a német nyelv további fejlődési fokozatait (középfelnémet, újfelnémet), hanem kissé megmerevedett, és később — főleg Nyugaton — az asszimilációs törekvések következtében igyekezett minél jobban megközelíteni a mai németet. Ebben az alakjában talán joggal tekintik egyesek zsargonnak, bár még senkinek sem jutott eszébe, hogy pl. a dánt, a svédet, a norvéget az angol nyelv zsargonjának tartsa. Egyébként sem találtak még eddig egyetlen olyan régi német nyelvjárást sem, amely teljesen azonos lenne a fentebb említett korok beszélt jiddis nyelvével. 3. Már a legrégibb jiddis maga is különböző nyelvjárásokra bomlott, vagyis a jiddis nem egy, hanem több német nyelvjárásra épült. Nem mechanikus változat, hanem önálló nyelv, amely főleg a szláv országok nyelvi kohóiban izzott azzá a XVI. századtól kezdve. Minden más nyelvtől különbözik a maga sajátosan intim és meleg hangulatvilágot tükröző árnyalataival. 4. Az ősrégi német alapot még elég jól érzékeltető ún. nyugati jiddis lényegében már a XVIII. század elején-közepén megszűnt létezni. Ma jiddisen a keleti jiddist értjük.