Magyar Nyelv – 92. évfolyam – 1996.

1. szám - Tolcsvai Nagy Gábor: Stílus, norma, cselekvés

MAGYAR NYELV XCII.ÉVF. 1996. MÁRCIUS 1. SZÁM Stílus, norma, cselekvés* A magyar nyelvtudomány stílusértelmezései az elmúlt két évtizedben meglehetősen nehézkesen mozdultak el a pragmatikai fordulat eredményei irányába. Ennek számos — itt ki nem fejtendő — oka van, melyek közül magának a pragmatikai szemléletnek a hazai nyelvészeti diskurzusba való még mindig csekély mértékű beépülését tekinthetjük az egyik legfőbbnek. A stílusértelmezések alapkijelölésében általában egyöntetű az egyetértés: a stílus az a mód, ahogy valamilyen közlést megformál a beszélő. A magyar nyelv- és művelődéstörténetben már SZENCZI MOLNÁR ALBERT így határozza meg a kategóriát latin-magyar szótárában. E klasszikus definíció (mely alapját adja a mindmáig használatos magyar stilisztikáknak, vö. pl. FÁBIÁN P.—SZATHMÁRI I.—TERESTYÉNI F., A magyar stilisztika vázlata; SZATHMÁRI I. szerk., A magyar stilisztika útja; FÓNAGY I., stílus: Világirodalmi lexikon XIII.) több olyan lényeges elemet foglal magában, amely eleddig — nem tisztán nyelvi jellege miatt — talán túlságosan is kívül esett a hazai stí­lusmagyarázatokon. Ezeknek egyik köre ekképp jelölhető ki: a beszéd, az írás cselekvés, méghozzá közösségi cselekvés, mert mindig valamilyen nem verbális cselekvés része, s mindig valaki másra irányul. Valamilyen közösségi mintarendszert követ a nyelvi cselek­vő, a megformálásban is, tehát a módban, ahogy megformálja a szöveget, azonban e mintakövetés sohasem tökéletes, a példány mindig módosítja a nyitott mintát. Midőn az alábbiakban stílusértelmezésről és stilisztikáról esik szó, annak alapját te­hát a nyelv pragmatikai nézőpontja, a felülről (szövegszintről) lefelé építkezés, a nyelv (Humboldt-féle) történeti és hermeneutikai értelemben vett dialogikus volta adja meg. A pragmatikát itt KIEFER FERENC definícióját idézve emlegetjük: egy pragmatika­elmélet tartalmaz egy szemantikaelméletet, egy cselekvéselméletet és egy elméletet a világról való tudásunkról (KLEFER FERENC, Az előfeltevések elmélete. Bp., 1983. 11). A szemantikaelméletben ezúttal a kognitív nyelvtan LANGACKER- és LAKOFF-féle változatá­ra támaszkodunk (vö. pl. RONALD W. LANGACKER, Foundations of Cognitive G­rammar. Stanford, California, 1987.), a világról való tudás modellálásában a MINSKYtől eredő, VAN DLJK által feldolgozott tudáskeret rendszerére hagyatkozunk, illetve szintén a kogni­tív tudomány tudásmodelljeire (vö. TEM­­A. VAN DLJK, Textwissenschaft, Niemeyer, Tübingen, 1980., I6., Kontextus és megismerés. Tudáskeretek és beszédaktus-megértés. In: THOMKA BEÁTA (szerk.), Tanulmányok 15. sz. Szövegelmélet. Újvidék, 1982. 63— 81. illetve témánk szempontjából az eredeti elgondolást módosítóan WERNER NOTH­ * Az ELTE BTK-n működő Stíluskutató csoport „Stíluselmélet — stilisztika" c. konferen­ciáján 1995. november 8-án elhangzott előadás bővített változata.

Next