Magyar Nyelv – 92. évfolyam – 1996.

1. szám - Tolcsvai Nagy Gábor: Stílus, norma, cselekvés

DURFT, Das Muster im Kopf? Zur Rolle von Wissen und Denken bei der Konstitution interaktiver Muster. In: W. KALLMEYER (Hg.), Kommunikationstypologie. Handlungs­muster, Textsorten, Situationstypen. Schwann, Düsseldorf, 1986. 92—116), a cselekvés­elméletről pedig alább lesz szó. A SPILLNER szerkesztette „Methoden der Stilanalyse" c. kötetben (Narr, Tübingen) 1984-ben még szükségesnek látszott indokolni a stílusértelmezés pragmatikai alapjait. Az ottani tanulmányok sorában így tett BARBARA SANDIG vagy BIRGIT STOLT. SANDIG 1986-ban megjelent német stilisztikája hasonlóképpen cselekedett (Stilistik der deutschen Sprache. Walter de Gruyter. Magyarul részletek: Helikon 1995/3: 306—33). Ezzel egy­időben a stílusfogalom kultúr- és szellemtudományi bemutatását is olvashattuk, elsősor­ban a konstanzi irodalom- és társadalomelméleti iskola értelmezésében, amelyben a stílus a történeti jellegű társadalom és kultúra részeként, annak szimbolikus megnyilvánulása­ként jelenik meg (H. U. GUMBRECHT, L. K. PFEIFFER (Hg.), Stil. Geschichten und Funk­tionen eines kulturwissenschaftlichen Diskurselements. Suhrkamp, Frankfurt, 1986.). Az angolszász nyelvterületen a HALLIDAY-féle szisztémikus nyelvtan által kidolgozott re­giszterelmélet már a hetvenes években természetes mozdulattal vonta be a nyelvet mint viselkedést a vizsgálatok körébe (vö. pl. M. A. K. HALLIDAY, Language as a Social Semiotic. The Social Interpretation of Language and Meaning. University Park Press, London, 1978.). A változás nemcsak a pragmatikai fordulat bekövetkeztét mutatja a stilisztikában, a stíluselméletben, hanem vele együtt a kartéziánus nyelvfelfogás domi­nanciájától a humboldtiánus nyelvfelfogás dominanciája felé fordulást is. Az Institut für Deutsche Sprache 1994. évi stíluskonferenciáján már nem kellett a pragmatikai nézőpon­tot indokolni, annak szükségszerűségét ott már mindenki belátta (vö. GERHARD STICKEL (Hg.), Stilfragen. Walter de Gruyter. Berlin, New York, 1995.). SANDIG e konferencia idén nyáron megjelent kötetében a stíluskutatás tendenciáit, kutatási területeit a következő pontokban sorolja föl, vagyis szerinte a következő elkü­löníthető tartományokban folyik stíluskutatás: 1. a stílus nemcsak a szövegek, hanem a beszéd stílusa is; 2. a stílus a szövegek vagy beszédek használati összefüggéseivel (szitu­áció, cselekvés) van kapcsolatban, így viszonyfenomén; 3. a stílus a kontextussal függ össze (a stílust a szituatív kontextus határozza meg, vagy a stílus kontextust állít elő, vagy a nyelvi megnyilatkozások behelyezése a gyakorlati együttműködésbe meghatáro­zott stílustulajdonságokhoz vezet); 4. a stílus a beszéd során interaktívan létrehozott értelem; 5. az etnometodológiai társalgáselemzés a társadalmi mintákat vagy a használat aspektusait elemzi; 6. a LABOV által elindított szociostilisztika a társadalmi kategorizálás közvetítőjeként szemléli a stílust; 7. ideológia és stílus kapcsolatának vizsgálata; 8. a re­torika stilisztikai relevanciája; 9. irodalmi szövegek stíluselemzése; 10. szaknyelvi stílus kutatása; 11. a stilisztikai cselekvésminta vizsgálata; 12. stílusprodukció és stílusrecepció modellálása; 13. stílusváltozás kutatása; 14. a stílus mint strukturálisan szintetikus jelen­ség; 15. a stíluselem mint nagyobb egységek része; 16. a stílus mint a nyelvi és nem nyelvi jelek összjátéka; 17. interkulturális kommunikáció és stílus; 18. metodológiailag az (össze)hasonlítás lett mára a központi módszer; 19. a stílus mind a kompetencia, mind a performancia leírásának tárgya (BARBARA SANDIG, Tenderen der linguistischen Stilforschung. In: STICKEL (Hg.), Stilfragen 26—61; a hivatkozott rész: 33—40). Az iménti SANDIG-idézet egyúttal azt is bizonyítja, amit ANDEREGG már 1977-ben határozottan megfogalmazott: a stílus fenoménjét több különböző szempontból meg lehet közelíteni, s mindegyik megközelítés hozzájárul a fogalom kifejtéséhez (JOHANNES ANDEREGG, Irodalomtudományi stíluselmélet [Részletek], Helikon 1995/3: 232—51). Ezúttal a norma és a cselekvés lesz az a két szempont, ami kijelöli közeledési irányunkat. A magyar nyelvészeti szakirodalomban PÉTER MIHÁLY ismerte föl legkorábban a

Next