Magyar Nyelvőr – 1. évfolyam – 1872.

Petőfi „János vitézének” nyelve. Szarvas

h­o­g­y, t­u­d­j' isten hogy, u­r­a­m ne h­a­g­y­j el, d­e­j­s­z, így m­­" a következőkre szorítkozik: „szusz, szipirtyó, ó­p­e­r­e­n­c­z­i­á­s, istennyila (villám), fölcsuporodik, föltápászkodik, mennykő, mennykőcsapás, l­e­vegőég, pajtás, szanaszerte, zenebona, atyafi, s­e­l1­k­i f­i­a, sárkánykígyó, árnyékvilág, é­g­i h­á­bor­ú, éjszaka, ő kel­m­e, k­e­n­d, kendte­k." A régibb, teljesebb, de a népnél ma is szokásos, s néha egyedül szo­kásos szóalakok közöl ezek fordulnak elő : „t­r­é­f­a­s­á­g, leányzó, alkonyat, mostanság, mélységes, k­i­váncsiságos, sz­éltére, széltében, végtére, mihe­l­y­e­s­t, m­i il­y­e­t é­n, nyája­s d­a­d­o­n, k­i­c­s­i­n­n­y­é­g, ol­dalvást, meghalálozot­t." Ide tartozik az újabbi f­e­le­h­­e­l­y ellenében a fe­k­v­ő­h­e­l­y, ott benn, ott lent és ott vesz ellenében odabenn, odalent, odavesz, a mai leleményes ész helyett találós ész; továbbá a gyere ki, kéne (kellene), odáig és mén (megyen) alakok. A különben általános használatú, de a népnyelvben saját, jelentékteljes értelemben alkalmazott szók­s jelentményekben gyakorta az összekapcsolás által ízes-erőssé módosult kité­telek példái gyanánt szolgáljanak a következők: „Ki a vízben a ruhát tisztázza, Iluska az. Becstelen teremtés, gya­lázatos p­á­r­a, illyet mersz te tenni világnak cs ú­fj­á­r­a? Gazd' uramnak rosza csillagzatj­a. Kisült, hogy korán­sem tréfaság a beszéd. Tréfamódra a sárból kira­gadta. Elpusztulj előlem! Markos gyerek volt ő. Tegnap ilyen tájba­n. Megnyílt a felhők csatornája. Holló, mely egy esett vadnak szemét á­s­t­a. Az erdő t­e­g­mélye. T­e k­e­r1 e­s­z mi nekünk. Aprókat kortyán­tott. Mérges láng. Vigyázz földi! A kerek világ bujdosója vagyok. Csillagokat rúgott szilaj paripája. Megtánczoltatjuk mi ezt a gonosz népet. Nem volt gyerekség ez a megrohanás. Gyáva élhetetlen! A le­áldozó nap. Én a te nevedet másnak keresztelem. Meghusángolt istenesen. A­mint az ég a­­­ja j­ö­v­en­dölte. A lelketlen habok. A felhő rojtja. Takaros me­nyecske. Jaj eszem a szívét. Jöjön be már ne, hogy az isten áldja meg. A­mit mondott, töredezve mondta. Nálam t­e­re­m­j­e­n­e­k kendtek. A tartomány kellő köze­pére. No hisz keletkezett c­z­i­f­r­a zenebona. De, kiáltott

Next