Magyar Nyelvőr – 27. évfolyam – 1898.
Idegen csemeték. Fattyúhajtások - Jókai ellenállási részlete. Tóth Béla
Simonyi Zsigmond felelt. A város lobogódíszben pompázott, kivált főutcája, a Szarvas Gábor-út és a középületek. Az adai két lap ünnepi kiadásban jelent meg. Az ünnep kezdetét mozsarak durrogása jelezte s a tűzoltók zenekara és az adai daloskör éneke nyitotta meg. Az első szónok Burtik Viktor dr. volt, a szoborbizottság lelke, aki a szobor történetét adta elő velős rövidséggel. Beszéde alatt leleplezték a szobrot, azután Simonyi Zsigmond tartott emlékbeszédet (ez az Akadémiai Értesítőben jelenik meg) s letette az Akadémia koszorúját a szoborra. Szigetvári Iván Szarvas barátai nevében szólt nagy tetszés mellett. Erre Vikár Béla adta elő ünnepi ódáját, mely szintén élénk hatást keltett. Utána Mészáros tanár koszorúzta meg a szobrot a zentai főgimnázium tanári kara részéről. Végre Wolf József elnök átadta a szobrot a város hatóságának. Az ünnep a daloskör énekével záródott. Koszorút küldtek és hoztak még: Harrer Paula úrnő, Szarvas Gábor özvegye, az adai nők, az elöljáróság, a tanítótestület, az iparos olvasókör, a szoborbizottság és „egy külföldi honleány", a Moszkvában élő Schraderné asszony. Az ünnep a lehető legszebb időben folyt le. A mellszobor, amely életnagyságot meghaladó méretben ábrázolja Szarvast, mind hasonlóság, mind pedig művészi kivitel tekintetében igen sikerült munka és sokan üdvözölték a szintén jelenlevő fiatal művészt, Jankovichot. Érdekes, hogy Ada és vidékének vegyesnyelvű, magyar és szerb lakossága tömegesen vett részt az ünnepen s látható nagy érdeklődéssel kisérte annak minden mozzanatát. Délben fényes bankett, este nagy vacsora volt. Az egész ünnep a maga keresetlen egyszerűségével és komoly méltóságával becsületére vált Ada városának és méltó volt Szarvas Gábor emlékéhez. Szarvas Gábor dicsősége. Az adai szobor leleplezésekor a napilapok többé-kevésbé — de többnyire kevésbé — komoly cikkekben méltatták a Szarvas G. indította mozgalom jelentőségét. De legnevezetesebb Papp Dániel tárcája (Orsz. Hirl. VI.22), melyben Szarvas G. méltatását a következő sorok merítik ki: „Hervadhatatlan érdeme, hogy Szczerbovszky Szaniszló ma nem tűzvédőket vezet, hanem tűzoltókat ; hogy továbbá Latinovics Géza külföldön vadászik s nem külhonban, és hogy az álarcos bálokat nem a Vigardában tartják, hanem a vigadóban. S ez itt nem a példa segítségével teremtett élő, hanem komoly elragadtatás, mert a magyar ember fülét száz latin vagy francia szó nem sérti annyira, mint egy ízetlen, őrületesen rossz magyar szó". Tehát egész komolyan, csak ennyi fogalma van Papp Dánielnek Szarvas Gábor jelentőségéről. Igaza van annak a tárcaírónak, aki ugyanezen alkalommal azt mondotta, hogy sehol sem ért annyi hajdú a haranszöntéshez, mint édes hazánkban; s igaza van Papp Dánielnek ugyanebben a tárcájában, mikor hibáztatja, hogy kefekötők ítélnek az ecset remekeiről. — De már az nem igazság, ha a művész a műkritikust