Magyar Nyelvőr – 60. évfolyam – 1931.
Értekezések, önálló cikkek - Bebesi István: Petőfi nyomok Ady nyelvében
azt mondja: «Ezekkel az erősen összeszorított, tartalmas összetételekkel legelőször Ady nyelvében találkozunk . . . Ady összetételei között fordulnak elő oly összetételek is, melyeknek előtagjuk tagadósztó s az összetételben az utótagot tagadják . . . Hogy Ady rendszeresen élt a tagadásos összetétellel, igazolják a nyelvében különböző időben előforduló és más-más szófajú , utólagos ily összetételek.» Azután fölsorol a idézetet Adyból s elismeri az e fajta összetételek ok- és célszerűségét. «A puszta adatokon kívül a cikk tévedés. Tévedés, mert a tagadásos összetételeknek legalább is oly mestere volt már a nyelvművészek és merészek sorából kitagadott Petőfi, mint Ady. Sőt az én szerény véleményem szerint Ady e tekintetben, mint sok másban nyelvi szempontból, Petőfi tanítványa vagy mondjuk folytatója. Állításaimat bizonyítják a következő idézetek: A harci dicsőség vérfestette babérját oly nagyszerűen kanyarító nem-szőke fejére s nem-szőke fejének göndör hajára. (A helység kalapácsa II. é. n. sz.) — Azt hihetné az ember, hogy Petőfi e szatirikus tárgy földolgozása közben csakúgy tréfából bukkant a szóalkotás e módjára. Igen, csakhogy a János vitézben ismétlődnek az efajta összetételek komoly hangulatkörben is. Igaz, hogy ezeket — bár egy fogalmat alkotnak — még nem írja egy szóba, de később olyanokkal is találkozunk. «A zsivány kapitány fenyegetéseire meg nem ijedt hangon ily módon felele.» (János v. VI. 7.) — Kukorica Jancsi tán egymaga volt csak meg nem hallója az elmondott dolognak. (János v. XI. utolsó vsz.) — Mindenki alszik, csak magam vagyok nem alvó. (Álmos vagyok és mégsem alhatom.) — S arcára halvány liliomot festenek gyötrelmei a szólni nem merésnek. (Három szív története.) «Ettől fogva többnyire már kötőjellel vagy egybeírva találjuk az efféle összetételeket: «Várok békével míg az óra nem jövend el, midőn bírod hűségem nemcsaló jelét. (Költői ábránd volt, mit eddig érezek.) — Azt kívánom, hogy itt éljek én . . . nem zavart magányban. (Arany J-nál.) «Valamennyi tagadásos szóösszetétel között, akár Adyt, akár Petőfit nézzük is, a legmerészebb a következő, melynek utótagja határozó és az összetétel főnévi szerepet játszik: « Miért is volna nékem a remény? a nem-továbbat már elértem én.» (Elértem, amit ember érhet el.) — Ezennel csavarom elmémet, hogy találjak hozzá nem méltatlan szókat. (Lehel vezér.) «Ime ez idézetekből nyilvánvaló, hogy már Petőfi rendszeresen használta a tagadásos szóösszetételeket majdnem egész költői működése alatt. (1842—1848.)» Nyugodtan állíthatjuk, hogy Petőfi előtt irodalmunkban tagadásos szóösszetételt alig találunk vagy legalább is tudatos és rendszeres használatáról szó sem eshetik. E különös nyelvi forma használatát Ady nyelvében döntő fontosságúnak tartom. Nyelvének egyik legjellemzőbb sajátsága ez, holott ez a forma sem a magyar köznyelvben, sem a magyar költők nyelvében másutt nem jelentkezik.