Magyar Nyelvőr – 119. évfolyam – 1995.
1. sz. - A Nyelvőr hírei - Kontra Miklós, Péntek János: Fülei Szántó Endre (1924–1995)
kultúrával. Egy zűrjén tanítványa zűrjén—orosz szótárát így dedikálja: „Endre testvérnek, kémi ember szeretettel küldi e könyvet." Aztán a 70-es évek közepén innen is kipenderítik az egykori „francia kémet" — felsőbb intenciók szerint. A debreceni egyetem csak 1993-ban tudta kitüntetni hajdani „nyári" tanárát. Húsz éven át, amíg a Közgazdasági Egyetemen tanított, lektor volt. Bölcsész csak 60 évesen lehetett, amikor a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemre került professzornak. Általános nyelvészetet és hungarológiát tanított, majd megalapította a pécsi Spanyol Tanszéket. Hiánypótló konferenciákat szervezett, de nem tülekedett ott, ahol a nyugati ösztöndíjakat, szinekúrákat lehetett megkaparintani. Oda ment tanítani, ahová Magyarországon másnak esze ágába sem jutott: Ceausescu Bukarestjébe, majd a diktátor bukása után Kolozsvárra. Négyéves missziójának szépirodalmi, de egyben társadalomtudományiig is becses eredménye Fortélyos fogságban (Egy vendégtanár pszichológiai kalandjai a Balkánon) című könyve (Pécs, 1993). A külföldi és magyar egyetemekhez sok szálon kötődő Fülei professzort az Akadémia Nyelvtudományi Intézetéhez is szoros kapcsolat fűzte. Utolsó munkáját, A verbális érintés címűt az intézet adta ki 1994-ben (Linguistica, Series C. 7.). Fülei-Szántó Endre nemcsak hitt az emberrel foglalkozó tudományközi vizsgálódások szükséges voltában, hanem maga is élen járt a szaktudományos korlátok döntögetésében. Ő volt az első par excellence modern magyar alkalmazott nyelvész, aki a gyakorlati problémák megoldása közben átruccant az elmélet területére, majd visszalépett a gyakorlatba, hogy azt megreformálja. A Debreceni Nyári Egyetemnek írt tankönyvsorozata I. kötetében (kiadta a TIT Idegennyelv-oktatási Központja Budapesten, 1972-ben, 200 példányban) így ír: „Jelen tankönyvünk az 1966-ban közzétett 'Magyar nyelvkönyv', valamint az 1970-ben megjelent 'Kis Magyar Nyelvkönyv' szellemi örököse. Az akkoriban született nyelvkönyv kísérlet volt a modern nyelvészet által vezérelt tananyag pedagógiai felhasználására. A tananyag centrumába új típusú mondatnyelvtant állított, a leíró jellegű tanszövegeket dinamikus beszédszituációkkal cserélte fel, és az oktatás lényegének a gyakorlást, a jelenségek automatizálását tekintette. A hagyományos oktatás sorrendje helyett (szöveg bemutatása, lefordítása, elmondatása) újfajta sorrendet állított fel (szövegbemutatás, mint fonetikai gyakorlás, körülbelüli megértés, a szövegnél lényegesen terjedelmesebb automatizációs gyakorlatok szelektív elvégeztetése részint direkt, részint szituatív keret formájában —s végül a szöveg feldolgozása)." A szerkezetiműveleti grammatikai modell kifejtése az Általános Nyelvészeti Tanulmányok IX. kötetében jelent meg, a magyarnak idegen nyelvként való tanítására való alkalmasságát pedig a debreceni nyári egyetemisták ezrei igazolták. Ha egyszer megírják a magyar mint idegen nyelv tanításának XX. századi történetét, Fülei-Szántó Endrének a legfontosabb fejezet jut majd benne. A grammatikus Fülei Szántó ifjú egyetemi kollégáival olyan tanulmányokat írt, mint például az „Indulatszó és szófajok" című (NyK. 85: 67—81) vagy „A kötőszó grammatikai státusa" (NyK. 87: 148—159). Sokoldalúságát, a gyakorlattal való elkötelezettségét és a hazai hiányterületek eltüntetésére törekvését egyaránt példázza „Gazdasági élet és kommunikáció" című cikke (MNy. 79: 309—321). Számára „az anyanyelv a személyiség egyedi otthona, egyszerre lakóhely és múzeum" volt (Nyr. 111: 129), s mi sem volt természetesebb, mint hogy erdélyi missziója közben (1986—1990) s után olyan cikkeket közölt, mint a „Szóalkotás két erdélyi költő lírájában" (Magyartanítás, 1987/1) vagy a „Negatív retorika" (Korunk, 1991/7). Tanítványainak, barátainak és kollégáinak egy csoportja tavaly ősszel, 70. születésnapján egykori egyetemén, a budapestin, emlékkönyvvel köszöntötte őt, amely az 1970 után megjelent publikációinak listáját is tartalmazza.