Magyar Nyelvőr – 143. évfolyam – 2019.
2019 / 1. szám - NYELV ÉS STÍLUS - Adamikné Jászó Anna: A stilisztikai kategóriákról
A stilisztikai kategóriákról „A képlet (trópus) a szók- vagy mondatoknak saját jelentésekről más jelentésre átvitele” (1858: 52), az átvitel tehát a szónál nagyobb egységre is vonatkozik. A mai stilisztikák elhagyják az eredeti meghatározás második felét, a „sermo” átvitelét, csak a „verbum”-ról, a szóról beszélnek, például A magyar stilisztika vázlatában ez olvasható: „A szókép vagy trópus [...] egy fogalom, jelenség nevének átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük fennálló valamilyen kapcsolat, kritérium alapján” (Fábián- Szathmári-Terestyéni 1977: 77). Ezt a meghatározást ismétli meg a Stilisztikai lexikon. A Kis magyar retorika meghatározása: „A trópus [...] Quintilianus szerint valamely szónak a szokott értelemből másba történő átváltoztatása” (Szabó-Szörényi 1988: 132. helyet nem adnak), egyszerűen lehagyták Quintilianus meghatározásának a második felét, de azért hivatkoznak rá. Még egy példa: „A klasszikus retorika fogalmai szerint a képben egyetlen szó a jelentésváltozás hordozója” - írja Szikszainé Nagy Irma, de a klaszszikus retorika másképp fogalmazott, sőt régi retorikáink is - így Szvorényié is (Szikszainé 2007: 411). Ha tehát figyelembe vesszük a troposz/trópus eredeti jelentését, valamint az eredeti meghatározást - Quintilianusnál: a verbum és a sermo transzlációja -, akkor nem csodálkozunk az iróniának a trópusok közé történő besorolásán. Az irónia esetében az ellentétbe fordulás végbemehet egyetlen szón: „becsületes”, értsd: ’gazember’ (irónia); te „kis gazember”, értsd: ’te kis huncut, te kis aranyos csibész’ (enyelgés); „nem lehetetlen”, értsd: lehetséges; de azért vannak fenntartások (litotész), és végbemehet hosszabb egységen: „Brutus becsületes ember”, sőt nagyobb szövegen, például Petőfinek a „Fönséges éj” című verse egészében ironikus, az éj egyáltalán nem fönséges, ellenkezőleg: aljas, takarja a gazemberséget. A fenti példák mutatják, hogy az irónia fajtájának tekinthető az enyelgés, amelyet Zlinszky Aladár igen szellemesen „szerető gorombaság”-nak keresztelt el, valamint a litotész, amelynek a tagadva állítás nevet adtuk a Retorikai lexikonban. (A külföldi szakirodalom nem különbözteti meg az enyelgést - nem találkoztam vele -, az irónia ritkább, fordított irányú megvalósulásának tekintik.) (Zárójelben jegyzem meg, hogy a klasszikus retorikákban van színlelés elnevezésű, hasonló gondolatalakzat, hüpokriszisz, simulatio; például Platón dialógusaiban Szókratész sokszor színlel, tudatlannak mutatja magát, vagy Toldi György is színlel, amikor öccséről álnokul nyilatkozik Lajos király előtt.) Nincs szándékomban belebonyolódni az irónia különféle értelmezéseibe, csupán a trópusok közé való besorolását kívántam megvilágítani. Itt utalok ismét Daniel Chandler szemiotikájára: a Master Tropes fejezet negyedik részében az iróniát tárgyalja (i. m. 134). 3.2. A metonímia újragondolása. Négyesy meghatározása: „A metonymia. Oki kapcsolaton alapuló szókép” (Stilisztika. A középiskolák IV. osztálya számára, 1908, hatodik kiadás, 221). Ez a meghatározás jelentősen megváltozott az évek folyamán, mi ezt tanultuk: érintkezésen alapuló névátvitel, illetőleg pontosabban: térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezésen vagy ok-okozati viszonyon alapuló névátvitel. Megjegyzem, annak idején szorgalmasan megtanultam a meghatározást.