Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-02 / 1. szám

IX év aá­tt : 4 m­­dk. él «w» 3 küra« ST^fier 1 ker. így saAr. 8 filér. füQ8. január 2, I szám­*. Hi.'élet's~k­árja m­egegyezés szikrA JH'ír sori 1 !»«. Szerkesztőség ás kiadóTat&l: Wík?»i­.­atc4» % Z. Horváth. Lajos Mui­k­atársa­i: = LENGTfill, FaBENCS BORRÉL GTO K. C3-Y Up tulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Előfizetést nyitunk a Magyar Paizs IX. évfolyamára, 1908-re. Évi díj 4 korona. *2007 H 3 i­­ Uj év kezdetén — a Magyar Paizs olvasóihoz. — Üdvözletünket küldjük a Magyar Paizs olvasóinak. Ennek a czikknek egy kis része minket is illet, minket, a szerkesztőket és a kiadó­kat De szabad egy évben legalább egyszer ilyent is írnunk. A Magyar Paizs evvel a számmal rálépett a kilenczedik év küszöbére is. Neki vágtunk a kilenczedik év küzdelmének is. Forró vág­gyal ölelgettük nyolcz évnek édes reménységét: jött a való, a remény bátyja s föl­pofozta öcscsét csúfosan és el­kergette. A hitnek és reménynek ujabb meg ujabb csillogó tarka tábora támadt, mint a tündérek , s eltűntek, mint a tündérek. Keblünkhöz szorongatva tartóztattuk a bájos tündért, a reményt , s odább állott, mint a kaczér lány. Mindegyre megújuló hitegetéssel azt súgta a remény, hogy nagyobb-nagyobb győzelmet aratva szebb-szebb czélt érünk el a Magyar Pajzs jelvénye és eszméje alatt. A fegyverzet jó. Talán mi vagyunk a gyengék. A való nem foglalta el egészen a remény helyét. A vágy nem teljesült. A czélt nem értük el, csak közelitjük . . . De hát szabad e félúton megállani? Dicse­kednünk épen nincs jogunk. De kétségbeesnünk sem szabad. Keveset tettünk? Semmit sem tettünk. Folytatjuk a munkát, hogy vakmit tegyünk. S a szent akarat méhéből újra kikelnek és újra körül röpködnek a hitnek, a remény­nek s a szeretetnek szivárványszínű pillangói, újra csábítanak és mi újra futunk a szél után . . . Mint a gyermek a szivárvány után. Lehet. Ha biztosan tudnám is, hogy soha el nem érjük, a­mit kergetünk, mint a gyermek a szivárványt, akkor is azt mondanám a fajtám­nak : erősítsd a lábikrádat és a hátgerincee­det, erősítsd a szívedet, fejleszd elmédet és tüdődet, aczélozd meg az akaratodat, aztán szellemi nagysággal rohanj a czél felé, a szabadság felé, nemzeti önállóságod felé, saját boldogságod felé. Oh, de ez nem szivárvány. Csak az állat nem lehet szabad ember. S állat az is, vagy állat, vagy bitang gazember, aki azt mondja, hogy a magyar nemzet nem lehet önálló . . . Hohó! igen magas hang. Ez nem programmja a Magyar Paizsnak. A Magyar Paizsnak csak az a programmja, hogy serkentse az embereket, kit erre, kit arra. Programmja, hogy serkentse a zala­egerszegi csizmadiát arra, hogy jó csizmát csináljon, és serkentse a közönséget, hogy a hazai készítményeket vásárolja s ne vigye külföldre a magyar pénzt. Se több se kevesebb, ennyi a Magyar Pajzs programmja. Itt sincs jogunk a dicsekvésre, hogy nagy a programmunk. De: meg van az önérzetünk arra, hogy elég. Láttátok­­ néha a terebélyes nagy fának gyökér­szálait. Száz meg ezer finom rost. Vékony czérnaszálak. S még ezek is elrej­tőzve sötét föld takarja a mindennapi világ szeme elől De mindenik életnedvet szív a földből s együttesen táplálják vele a nagy fát ; nemzeti lét fájának ilyen vékony gyökér­szála a vidéki újság is, legmélyebben benyúlva a népföldbe, elrejtve a pompázó világ elől, s talán taposnak rajta, kik bár látatlanul élet­nedvet nyernek tőle. Büszkeséggel mondom, hogy ha csak a csizmavásárlás kérdése körül dolgozik is a Magyar Paizs, akkor is a magyar független­séget, a nemzeti önállóságot segiti elő. Mert ezt segiti mindennemű fejlődése, elő a magyar iparnak Borbély György. Uj évre. Már az 1907. év leszállt a mindent, elnyelő örökkévalóság mély sírjába. Az uj év beérkeztével tekintsünk vissza még egyszer a múlt széles nagy tengerébe, de ott nem veszünk egyebet észre, mint a széttört hajók romjait, melyek a hullámokon úszkálnak, szét­szakadt viharfelhőket és az elalvó estipk­nak utolsó fénysugarait a látható­on. A romok a jóravaló megtört szándé­kok, elvesz­tett erények, elkövetett vétkek, a szétszakado­zott viharfelhők a lefolyt évnek gondjai és szen­vedései , az elhaló estieir pedig az élvezett örömei,, utolsó nyoma. Azonban ezen visszatekintésnél elfelejtjük talán azt, hogy nyílsebességgel oda fog repülni az újév is. Vessünk tehát tekintetet a jövő évbe! Gon­doskodjunk a jövőről és törekedjünk arra, hogy az reánk nézve boldog legyen! Boldog n­evet akarunk szerezni magunknak és ilyen gondoskodás annál szükségesebb, minél bizonytalanabb az, amit hozni fog nekünk a jövő. És ez a bizonytalanság kínosan érintheti az ember lelkét. Boldog életünk történelméből tudjuk ugyan, hogy sem állandó boldogságot nem remél­hetünk, sem pedig folytonos szerencsétlenségtől félnünk nem­ kell és hogy így jó és rossz napok, örömteljes és szomorú órák felváltva fognak be­következni , mint a napfény és eső a természetben. De kicsoda mondhatja azt, váljon több szerencsét­lenségül, örömet vagy szomorúságot fog-e tapasz­talni? Talán sok szerencsében fogunk az új évben, de lehet az is, hogy reánk részesülni szabad a szerencsétlenség, mint a sötét éjszakán a ziva­tar. Talán öröm és békesség tölti el szívünket, de talán csak folytonos baj és g­­ász fogja el a mi lelkünket. Ki tudhatja azt, milyen küzdelmek várnak reá az uj évben? Így tehát a merre tekintünk, mindenütt csak sötét éjszakával,áthatolhatlan homállyal találkozunk. És ezen ködbe borítva fekszik előttünk egy egész év és mi nem tudjuk, mit rejt benne az Isten keze. Ismét kievezünk egy nagy tengerre, a­nélkül, hogy ismernők a czélt, hogy látnók a sorsot, mely reánk vár. Szomorú kilátás! Semmi sem bizonyítja annyira az emberi lélek­ könnyelműségét és az emberi szív romlottságát, mint az élet napjainak esztelen eltékozlása, melyet keresztény emberek is tanúsítanak, akik magasz­tos rendeltetésüket teljesen figyelmen kivü­l hagy­ják. Ők e felejtik, hogy ezen élet csak a kezdetét képezi a mi létünknek, nem pedig a legfőbb czélját — az csak előkészület egy jobb, tökélete­sebb állapothoz. Ha az ember bármily nagyon is sülyedt le ezen idő életére; ha a világ mindent nyújt neki, amit szíve kíván; ha az élet az örömök és élve­zetek folytonos lánczolatának tűnnék föl előtte, mégis vannak pillanatok, melyek őt önkénytelenü­l is kiragadják mámorából és komoly gondolatokra vezetik. Meghal a hit, gondos feleség, a halál elragadja a kedves gyermeket, hajótörést szenved valami szép terv, valami nemes szándék, szerencsétlen­ség éri a családot, fájdalmas betegség éveken át kínozza az embert: ilyen dolgok bizony gondol­kodóvá teszik őt és ő azt a kérdést intézi ma­gához : Ugyan micsoda mégis az élet, melyben az örömök és szenvedé ek így váltakoznak egy­más közt? De ha mindezek be sem következnének, mégis már maga a futó idő is elegen­dő ahhoz, hogy őt álmából fölkeltse. A lefolyt évek, a hanyatló erők, a különben olyannyira kedvelt dolgok meg­utálása : mindez már azt a kérdést kelti föl benne: micsoda az ember élete? Váljon olyan diszlakoma az, amelynél azok éltek legboldogabban, akik legtöbbet élveztek? Magyar leányok, magyar fiuk, ne vásároljatok mást, csak honi gyártmányt! H Drogéria, az Arany I Keresztn­ez, Zalaegerszegem stz .A­ nran­y- Bárány á­tellenér­­em~ 4 legolcsóbb beszerzési forrás gazdasági, betegápolási, gyógyszeranyagok, pipere- és illatszerekbe­n krtesseszek tevéit Gantry kévé-keverék kilója 3­20 fillér

Next