Magyar Pedagógiai Szemle, 1893 (14. évfolyam, 1-5. szám)
1893-01-01 / 1. szám
4 A székely kultúra és a székely főispán. Bizonyára váratlan és szokatlan, hogy a tanítói ügynek szerény munkásai között ma"égy dignitariusnak, egy főispánnak arcképét és életrajzát mutatjuk be olvasóinknak. De a mily örömmel emlékezünk meg azon szakférfiak működéséről, kik népoktatásügyünk előbbrevitelében kiválnak, ép oly örömmel tesszük ezt, sőt még inkább fokozott mértékben most, midőn egy főúrról emlékezhetünk meg, ki magas állásában mint a kultúrának zászlóvivője, mint a tanításügynek és tanítóknak őszinte jóakarója, méltányos jogaiknak hathatós szószólója, intézményeiknek áldozatkész pártolója, maecenása, magasan kiválik a hasonló méltóságot viselők között. Sőt mi több, a midőn oly méltóságot viselő főúrról emlékezhetünk meg, aki magas állásával összeférhetőnek tartja az iskolaüggyel nemcsak mint a kormánynak bizalmi férfia, legfőbb felügyeleti jogából kifolyólag foglalkozni, de, mint iskolaalapító, mint iskolaigazgató, mert bebizonyítjuk, hogy az tényleg részt vesz a népoktatás nagy munkájában. És amikor ezt látjuk, jóleső örömmel kell konstatálnunk azt is, hogy immár szebb hajnal virrad a nemzet napszámosaira, szebb jövő reménye kecsegtet minden tanítót, a midőn akadnak főuraink között oly kiváló nagyságok, kik nem hatalmuknak minden rendelkezésükre álló eszközzel való felhasználásával erőszakolják ki a köteles és az általuk elfoglalt méltóságot megillető tiszteletet, de akik buzgó fáradozásukkal, személyes méltóságukkal bizonyítják be, hogy nemcsak a közigazgatás egyedül üdvözítőnek tartott eszközeivel, de a kultúrával, annak öntudatos és tervszerű fejlesztésével is képesek megnyerni nemcsak a tanügy munkásainak nagyrabecsülését, de a nagyközönségnek tiszteletét és őszinte méltánylását is. És míg ez bennünket őszinte örömmel tölt el, egyben célravezetőnek tartjuk megismertetni Magyarország tanítóival e ritka tevékenységű és buzgalmú székely főispánnak áldásdús működését, hogy megismerve az ő kitartó és céltudatos munkásságát, fogalmat alkothassanak maguknak arról, hogy mit tehet egy főispán vármegyéje kulturális fejlődése érdekében, ha arra érzéke, akarata és képessége van. Mielőtt azonban ennek ismertetéséhez fognánk, néhány vonásban, vázlatosan elmondunk egyet-mást a székely kultúráról, annak fejlődéséről és jelentőségéről. Magyarországon a székelyekről annyit tudnak, hogy furfangos, elmés nép, melynek góbéságait sok jóízű, humoros éle bizonyítja. Ismerik még a székely kivándorlás kérdését, mellyel a hazai sajtó évek óta sűrűn foglalkozik. Végre ismeretes a székelynek földhöz ragadt szegénysége, s ebből kifolyólag takarékos életmódja, mely azonban ősi erényén, az igazi és őszinte vendégszereteten sem volt képes változást előidézni. Azt azonban, hogy a székelység már a legrégibb időtől fogva mily féltékenyen ragaszkodik őseinek traditióihoz, hogy mennyire magáénak tekinti e kis területet, melyet századok óta minden idegen befolyástól vérének, életének feláldozásával mentett meg és tartott meg a mai napig, csak azok tudják, kik a székely népnek történetét ismerik, amelyből egyben a hazaszeretetnek legmagasztosabb példáit vehetik mintaképül. És a midőn korunkban mindinkább és jogosultan hangoztatjuk a hazai történetnek életrajzokban való tanítását a népiskolákban, a legmelegeb b DAGOGIAI jarvaii Magy. Paed. Szemle XIV. köt. 710240 ‘