Magyar Pedagógiai Szemle, 1893 (14. évfolyam, 1-5. szám)

1893-01-01 / 1. szám

4 A székely kultúra és a székely főispán. Bizonyára váratlan és szokatlan, hogy a tanítói ügynek szerény munkásai között ma"­égy dignitariusnak, egy főispánnak arcképét és életrajzát mutatjuk be olvasóinknak. De a mily örömmel emlékezünk meg azon szakférfiak működéséről, kik népoktatásügyünk előbbrevitelében kiválnak, ép oly örömmel tes­­­szük ezt, sőt még inkább fokozott mértékben most, midőn egy főúrról emlékezhetünk meg, ki magas állásában mint a kultúrának zászlóvivője, mint a tanításügynek és tanítóknak őszinte jóakarója, méltányos jogaik­nak hathatós szószólója, intézményeiknek áldozatkész pártolója, maece­­nása, magasan kiválik a hasonló méltóságot viselők között. Sőt mi több, a midőn oly méltóságot viselő főúrról emlékezhetünk meg, a­ki magas állásával ös­szeférhetőnek tartja az iskolaüg­gyel nemcsak mint a kor­mánynak bizalmi férfia, legfőbb felügyeleti jogából kifolyólag foglalkozni, de, mint iskolaalapító, mint iskolaigazgató, mert bebizonyítjuk, hogy az­­ tényleg részt vesz a népoktatás nagy munkájában. És a­mikor ezt látjuk, jól­eső örömmel kell konstatálnunk azt is, hogy immár szebb hajnal virrad a nemzet napszámosaira, szebb jövő reménye kecsegtet minden tanítót, a midőn akadnak főuraink között oly kiváló nagyságok, kik nem hatalmuknak minden rendelkezésükre álló eszközzel való felhasználásával erőszakolják ki a köteles és az általuk elfoglalt méltóságot megillető tiszteletet, de a­kik buzgó fáradozásukkal, személyes méltóságukkal bizonyítják be, hogy nemcsak a közigazgatás egyedül üdvözítőnek tartott eszközeivel, de a kultúrával, annak öntuda­tos és tervszerű fejlesztésével is képesek megnyerni nemcsak a tanügy munkásainak nagyrabecsülését, de a nagyközönségnek tiszteletét és őszinte méltánylását is. És míg ez bennünket őszinte örömmel tölt el, egyben célravezető­nek tartjuk megismertetni Magyarország tanítóival e ritka tevékenységű és buzgalmú székely főispánnak áldásdús működését, hogy megismerve az ő kitartó és céltudatos munkásságát, fogalmat alkothassanak maguk­nak arról, hogy mit tehet egy főispán vármegyéje kulturális fejlődése érdekében, ha arra érzéke, akarata és képessége van. Mielőtt azonban ennek ismertetéséhez fognánk, néhány vonásban, vázlatosan elmondunk egyet-mást a székely kultúráról, annak fejlődésé­ről és jelentőségéről. Magyar­or­szágon a székelyekről an­nyit tudnak, hogy furfangos, elmés nép, melynek góbéságait sok jóízű, humoros éle bizonyítja. Ismerik még a székely kivándorlás kérdését, mel­lyel a hazai sajtó évek óta sűrűn foglalkozik. Végre ismeretes a székelynek földhöz ragadt szegény­sége, s ebből kifolyólag takarékos életmódja, mely azonban ősi erényén, az igazi és őszinte vendégszereteten sem volt képes változást előidézni. Azt azonban, hogy a székelység már a legrégibb időtől fogva mily féltékenyen ragaszkodik őseinek traditióihoz, hogy men­nyire magáénak tekinti e kis területet, melyet századok óta minden idegen befolyástól vérének, életének feláldozásával mentett meg és tartott meg a mai napig, csak azok tudják, kik a székely népnek történetét ismerik, a­melyből egyben a hazaszeretetnek legmagasztosabb példáit vehetik mintaképül. És a midőn korunkban mindinkább és jogosultan hangoztatjuk a hazai történetnek életrajzokban való tanítását a népiskolákban, a legmelegeb­­ b DAGOGIAI jarvaii Magy. Paed. Szemle XIV. köt. 710240 ‘

Next