Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)
1869-05-05 / 53. szám
Kolozsvárn, szereda május 5. 1869 Harmadik évi folyam. 53-ik szám Előfizetési feltételek: Evro . . . . . .12 frt — kr. Félévre . . . .. . . 6 n ~~ p Negyedévre . . . . 3 n r H.vrnként . . . . . 1 n r Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Péntelen. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. POLITIKA I . L AP. # Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 str. Bélyege minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadóhivatal. Fiók-kiadóhivatalok: Bécsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Számolajvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit .• Stein J. és Demjén L. M.Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, MÁJUS 4. I.ionjaim távirati tudósítások. Pest, május 2. A kinevezendő 83 honvéd gyalogsági és 26 honvédhuszár-parancsnoknak névsora ő Felsége elé terjesztetett s legközelebb közzé tétetik. Páris, május 2. A senatus a budgetelőterjesztések fölött tanácskozik. Lavalette minister kijelente, miszerint Francziaország még semmit nem határozott a Róma megszállásával felhagyásról, mely csak akkor történhetik meg, ha a pápa személye teljes biztosságban leend. Bécsi ágro máj. 4-én Arany 5.80. Ezüst 122.75 Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 74.—. áru 74.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Szegény Magyarország... Valamint a fenségestől a nevetségesig, úgy a hypergenialitástól a dőreségig is csak egy lépés van. Mentovich Ferencz veterán természettudósunk közel áll ahhoz, hogy journalistái működésében e lépést megtegye. Mi legalább ezt nyugodt lélekkel elmondhatni hiszszük azon czikk írójáról, ki a „Székely Hírlap“ múlt számában tele torokkal hirdeti, hogy „mi erdélyiek (a képviselővásztások által) másodízben mentettük meg Magyarországot a parasztlázadástól.“ Mintha csak jámbor historicusunkat, Cserey Mihályt hallanók, ki a Rákóczyforradalomnak Erdélyre nézve kedvezőtlen eredményére vonatkozólag így sohajta fel: „Tanulj édes hazára Erdély, mint barátkozzál, mint szövetkezzél a magyarországiakkal, mert mindenkor Erdélyországnak romlása és pusztulása Magyarországból következék.“ *) Ki tudja, ha vájjon nem fordult-e meg az öreg történész rég elfeledett sírjában, midőn a hazafi elkeseredésének egy komor pillanata által kicsikart szavaival analóg állítást oly igen eltérő körülmények között koczkáztat egy hevessége által elkapatott honfitársa. Tehát megmentettük volna Magyarországot a parasztlázadástól... Köszönet érezte dicső aristocratiánknak, mely — tiszteletet érdemlő csekély kivétellel — a választások alatt valóban úgy viselte magát, mintha ma is a tizenhatodik század elejét, a (Mentovich úr szerinti „első“) parasztlázadás korát élnék; hála két hitfelekezet papsága azon aránytalanul nagyobb részének, mely annyira igazit adott a „hal“ romlását „fejétől“ eredtető közmondásnak; s hogy ne is említsük a nadályhoz hasonló hivatalos befolyásolásnak ezer nemét, s szász atyánkfiainak circumspectusságát, mely velük egy ma bekövetkezhető kormány változás esetében holnap bizalmi feliratokat szavaztatna meg az uj — legyen az bárminő — kormányzata*) Katona: Hist. Critica ed. Tom. XXXVI, pag. 354. dórjaihoz — elismerés végül az alkotmányosság azon lelkes bajnokai irányában, kik a román ajkú választóknak pénzzel magyarázták meg a passivitás anyagi hátrányait, s fizettek azért, hogy megvásárlottjaik ismeretéhez jussanak a szabad választás praxisának ... íme, így néz ki a honmentők, a „parasztlázadást“ már kitörése előtt legyőzők gyönyörű phalanxa. Nyugodjék meg egyébiránt Mentovich úr, mert becses személyét ne sorozzuk ide. Számára még szebb hely van fentartva az Erdély és Magyarország között létesült unió ellenségeinek úgyis gyérülő soraiban, hova neki fennebbi állítása méltó igényeket készített elő. Mert hát nem-e önként következik idézett szavaiból, hogy Erdély az egyesülés által ki van téve azon „parasztlázadás“ átcsapása veszélyének, melyet most is csak „mi erdélyiek“ háríthatunk el. S nem-e kötelessége minden igaz honfinak kivonni hazáját ily veszélyes szövetkezésből? Komolyan mondjuk, egy cseppet sem csodálkoznánk, ha közelebbről a „Gazeta“ vagy „Romanul“ hasábjain Mentovich úr czikkét egy szívélyes „Isten hozott“ kíséretében látnák bemutatva a nevezett lapok olvasóinak. S nem szül-e jogos megbotránkozást mindnyájunk, még a jobboldal meggyőződését követő részének lelkében is azon körülmény, hogy e „parasztlázadási“ doctrinát pártjuk aegise alatt, a kormány egyik orgánumában terjesztik a világ elé? Abban egyébiránt igazat mond Mentovich úr, miszerint „történelmünk lapjai "nem egy helyt tanúskodnak azon tényről, hogy Erdély több ízben mentette meg Magyarországot a veszélytől.“ A mai Erdélynek Mentovich úrhoz hasonlóan gondolkozó fiait hallva, alig hinnék, miként volt oly idő is, midőn bérczeink között keresett és talált menedéket a magyar nemzetiség, nyelv és önálló állami lét; midőn a Királyhágón túl Magyarország nemzete nem lelve egy kis helyet sem, ahol megnyugodhassék, Erdélybe költözött át, s őseink honszerelmének világánál virrasztott a közhaza fölött... Idők folytán szerepet cseréltünk. A szoros értelemben vett Magyarországot felrázta hosszú álmából néhány nagy fiának érczszózata; a Duna és Tisza völgyeiben új nemzeti élet első aranysugarai terjedtek szét; a haza, melytől a múltat a „legnagyobb magyar“ denegálta, fejlődni kezdett jövő létele biztosításának irányában. Erdély, fájdalom, még csak a régi sem maradt. A mult század második fele óta dudvaként elterjedt bureaucratismus, párosulva több más hasonló tényezővel, sötét élet idézett föl hazánk e részének egére, melynek kietlenségét csak olykor, csak eltévedve hatotta át egy-egy világsugara a királyhágón túli Magyarországnak, vagy saját hazánkfiai áldásos működésének. Most, midőn e sötétséget oszolni hiszszük, midőn új erőt önt belénk már csak annak reménye is, hogy az egyesült hazát szellemi és anyagi fejlődésében egyenlő nemzet fogja lakni, előáll Mentovich úr, sőt örök becsű szolgálatát, hogy ennek érdekében magukat kitéve, az erkölcsi bátorság és igazság, az ékes szólás és emberiségi jogok belső erejének azon ellenállatlan hatalmával szólottak és tettek, hogy az 1514-ik évben rá fűzött törvényes lánczoknak kezéről és lábáról le kellett szakadozniok, föld és személy szabaddá lett, s tiszteljük egyiknek mártyrhalálra való önfeláldozását, a másiknak élete előzményeiből folyó önkéntes száműzetésének életsorvasztó honfi fájdalmát; végre e kor mostani irányadójának, kit egész életében közbizalom környezett, kit egy ország szeretett s a kinek jelleme a hajdani Görögország és Róma bármely nagy polgári jelleméhez hozzá mérhető — e férfinak széles világismeretén, egy hosszú és munkás élet tapasztalásain s rendithetlen meggyőződésén alapuló politikai elveit és eljárását, a mi mellett sok és nevezetes eredmény ezutánra is sikert ígérőleg szól, tartsuk — még ha vele ellenkezünk is — tiszteletben. Ne legyünk háládatlanok nagy embereink iránt. És ezt kezdjük el az élőkön, folytatva a meghaltakkal. Ennek jótékony hatása lesz arra, hogy közöttünk magasztos erényű férfiak álljanak elő, kik magukat a közjóért feláldozzák. Tanuljunk a világtörténetből. Az előbb elítélt, igazságos Aristidesnek, mint a bölcs Socratesnek később szobrot emeltek honfiai. Traján kimagyarázgatni kezdi nekünk, miszerint a közhaza másik részéből hozzánk átözönlő fény nem egyéb a „srarasztlázadás“ által felgyújtott lángoknál, melyeknek eloltása a mi bonmentő vállainkra nehezedik ! Igaztalanul neveztük „szegény“-nek soraink fölött Magyarországot. Nem, ezt csak azon szomorú esetben mondhatnék jogosan el, ha ezen országnak sok, Mentovich úrral egyenlően gondolkozó fia volna Molnár Antal. T A R G Z A. Kolozsvár történeti emlékeiről. VII. Még csak egy két szót régiségeink emléktáblákkal megjelöléséről s Mátyás születési háza polgári czélra fordításáról. Szomoritó vonása nemzetünk jellemének, hogy nagy embereinkre életükben gyakran irigykedünk, haláluk után egy ideig jajveszéklünk utánuk, s nem sokára épen úgy elfeledjük, mint az érdem nélkülieket. Ez nekünk sok kárt tett eddig is és tesz minden nap. Az „ingrata Patria“ vádja aligha valamely népre inkább illik, mint ránk. Most is példák vannak rá. Széchenyi és gróf Batthyáni Lajos, Kossuth és Deák Ferencz oly nagy emberek, minőket csak valaha az emberiség előállított. Vájjon tiszteljük-e úgy a mint érdemlik? Én kétlem. Irtsuk ki jellemünk e gyöngeségét. Becsüljük meg az elsőnek nemzetünket csaknem újjáteremtő, termékeny élete, addig soha nem látott nagy áldozatai s ezer irányú áldott hatása szent emlékezetét. A második kettőnek Magyarország népéért tett azon Belpolitikai szemle. A képviselőház új házszabályaiban találkozott olyan új seprő, mely a közmondás ellenére új korában is roszul seper. A ház valami különös állapotban találta magát a közelebbi napokban, megalakult is nem is, határozhat is nem is, hozzászólhat a verificatiók kérdéséhez, de nem hozhat abban az osztályok ítélete felett álló határozatot. S az institutió, mely egyrészt a verificatiók munkálatának a ház plénumától az osztályokba utasításával a házat a pártszenvedélynek helytelen provocatiójától megóvó, helytelen alkalmazása által olyan anomáliába hozta a házat, hogy egy s ugyanazon módon választott képviselők közzül ezt igazoltnak, annak igazolóját kérdésesnek tekintse. A képviselőház ápril 30-diki ülésének discussiojalegkifejezőbb tanúi a képviselőház átmeneti állapota fonák voltának. A verificatiók ügye volt szőnyegen. Az első két osztály dolgai csendesen oldottak meg, a harmadik csomóba bonyolódott. Tisza Kálmán fogott első neki a megoldásnak. Tisza Kálmán kiindulva azon szempontból, hogy a képviselők szándéka az igazolásnál tökéletesen egyöntetű legyen, azon kérdést intézi a házhoz, úgy fogja-e fel az osztályok teendőit, hogy azok a megbízó leveleknek csupán alaki kiállítására tartoznak ügyelni ? ha a ház a választási jegyzőkönyvek tartalmára is figyelmet kíván fordítni, akkor a 3 dik osztály jelentésében oly választást talál, mely máshova sorozandó, mint a hova soroztatott. Pásztély János megbízó levelét érti, melyben maga a választási elnök bizonyítja, hogy a választási lajstrom eltévedése folytán egy egész község nem bocsáttatott szavalásra. A 48 diki választó törvény szerint ki sem mozdítható a szavazástól el. Itt bevallott törvénytelenségről lévén szó, ezen választás b.) alá csak azon esetben tartozik, ha a ház szerint az osztálynak az aláírásokat s nem a külalak helyességét kell megfigyelni. Szóló a felek által benyújtott, de kérvény által nem támogatott óvásokra nem fektet súlyt, de a jegyzőkönyv törvénytelen voltát figyelembe veendőnek tartja. A harmadik osztály a kifogástalan választások közé Klapka Györgyöt is sorozza. A jegyzőkönyv ugyan rendben van, de itt fönni fog azon körülmény, hogy ezen választás az országgyűlés megnyitása után ment végbe; óhajtja, hogy engedtessék meg a szabályok értelmében a választóknak, hogy 30 nap alatt e választás ellen kérvényt adhassanak be. Deák Ferencz szerint, mióta parlamentáris alapon jön össze az országgyűlés, átalános elv gyanánt tekintette azt, hogy a meg nem alakult ház a választások fölött nem határozhat, így volt ez 1848-ban, 1861-ben és 1865-ben. Vita támadt e fölött már 1865-ben s akkor a ház abban állapodott meg, hogy azok fölött a már megalakult ház fog határozni. E tekintetet a legutóbbi házszabályok még eső hadjáratait nagyszerű emlékoszlop hirdeti. Augustust az istenek közé számlálták, templomot és oltárokat emeltek tiszteletére. Gusztáv Adolfnak Tilly osztrák fővezér felett 1631 ben szept. 7 -én nyert győzelme emlékéül 1831 ben—tehát 200 év múlva — a breitenfeldi síkságon emléket állítottak; Lützen mellett a helyet, hol megsebesült, minek következtében később meghalt, egy nagy kő jelölte meg, az úgynevezett „svéd kő,ami nem rég mesterségesen befedezvén, azóta német nemzeti emlékhó föd. Shakespeare sírhelyét előbb egyszerű sírkő jelölte, 125 évvel halála után a Westminster-apátságban állított neki emléket Angolország; a ház, hol lakott, búcsujárás helyévé vált s minden évben ünnepet szentelnek emléke megújítására. Tell Vilmosnak, Svájcz szabadsága egyik megalapítójának a waldstädti tó mellett, azon sziklacsúcson, hol, midőn az osztrák poroszló őt fogságra vitte partra szökvén, a hajót visszalökte s maga megszabadult, honfiai kápolnát építettek, a szirt neve ma is Teli kőszikla csúcsa, nevét viseli a kápolna is, hová búcsúra járnak, s melyben évenként felette magasztaló beszédeket tartanak. Washingtonnak É.-Amerika sírboltot emelt, a szövetség városát nevéről nevezte, szobra van Raleighben, Bostonban, Baltimoreban, képét s nevét az Egyesült Államokszorosabban figyelembe vették — így bízták a választások érvénye fölötti bíráskodást bíróságokra. A megbízólevelek az osztályoknak adatnak át és ezek a jegyzékbe veszik a kifogástalan választásokat, b) külön jegyzékbe foglalják azon választásokat, melyeknek jegyzőkönyve megfelel ugyan a törvény rendeletének, de melyek ellen kérvény van beadva, c) Azután véleményt adnak azon megbízó levelekről, melyek ellen kérvény ugyan nem adatott be, de a melyek akár tartalmukra, akár kiállításukra nézve törvényes kifogás alá vehetők. Az osztályok beadták jelentésüket, s beadták a jegyzőkönyveket. Azt hiszi, hogy a háznak jelenlegi állapotában nincs joga az osztályok eljárását felülvizsgálni. A házszabályok 18-ik §-a ezeket mondja: „Az osztályok jelentései a ház által tárgyaltatnak.“ (Fölkiáltások: Tehát tárgyaltatnak!) A tárgyalás azonban éppen nem involválja a határozathozatalát a választás érvénye fölött. Tehát a 18. §. szerint a korelnök kijelenti, hogy azon választási jegyzőkönyvek érvényessége fölött, melyek akár tartalmukra, akár kiállításokra nézve törvényes kifogás alá vehetők, a ház alakulása után fog intézkedés történni. Ez tehát kizárja, hogy a meg nem alakult ház ezek fölött intézkedjék. Még világosabb a 27. §., mely szerint „azon megbízó levelek, melyek ellen kérvény ugyan nem adatott be, de a melyek akár tartalmukra, akár kiállításukra nézve az osztályokban kifogás alá vétettek, azokhoz soroztassanak, a melyek érvényessége ellen kérvény adatott be, s azok ez esetben az utóbbiakkal egyenlő módon tárgyaltatnak. Ezen szabálytól eltérni nem lehet, nem lehet másképp eljárni, mint a szabályok értelmében a kifogástalan megbízó levelek bemutatóit igazoltaknak kijelenteni, kimondani, hogy azon képviselők, kiknek jegyzőkönyve a törvénynek megfelel, habár ellenük kérvény adatott be, a ház alakulásánál részt vesznek, a kérvények a bíróságokhoz tétetnek át, azon képviselők választása iránt, kiknek jegyzőkönyveit az osztály nem találta rendben levőknek, a megalakult ház fog a 30. §. értelmében intézkedni. A ház nem alakult állapotában tehát ily határozat hozatalára nincs jogosítva. A mai országgyűlés hasonló nézetben volt. A fölött sem lehet most határozni, mire egyik osztály a képviselőket fölhívta, hogy a személyesen meg nem jelenő képviselő távolléte okát tartozzék bejelenteni; ez iránt is a megalakult ház fog intézkedni. Ugyanaz áll arra nézve is, beadható-e Klapka választása ellen a választás napjától számítandó 30 nap alatt kérvény. Bónis Samu azt kívánja, hogy e kérdések a ház megalakulása után hozassanak szóba. Ghyczy Kálmán nem fogadhatja el egészen Deák véleményét e tárgyban. Igaz ugyan, hogy a választási panaszokra nézve e nem alakult ház nem határozhat. De egy kérdés fölött okvetlenül kell az osztályoknak s azok véleménye folytán e háznak is határozni, hogy t. i. valamely választás kifogástalan, és megfelel-e a törvény rendeletének, vagy pedig a megbízólevél akár tartalmára, akár kiállítására nézve kifogás alá vétethetik-e. Ha e kérdés fölött sem határozhat a ház és az osztályok, akkor a ház megalakulása is lehetetlen. Nem mondhatni egy megbízó levélről sem, hogy kifogástalan, ha fontolóra nem vétetik azon kérdés: váljon kérdés alá vonható-e a megbízó levél, vagy nem. Az osztályoknak tehát minden esetre megvan azon joguk, hogy ez iránt véleményt adhassanak, s az eddig jelentést tett osztályok nem is határozatukat jelentették be, hanem véleményüket. A szabályokban minden utczán, csatornán és vendéglőkben láthatni. A háládatos franczia nép nagy császárját a Szent Ilona szigetéről is haza hozatta, a német nemzet Schiller-, Göthe-, Uhland-ünepeket ál sat. Minden jóra való nemzet háládatos nagy férfiai iránt. Hát tőlünk nem érdemli meg Nagy Lajos és Zsigmond, hogy ha nekik szobrot nem is emelünk, legalább az általuk állított emlékeket megőrizzük? Hát Mátyás az igazságos itt születése nem méltó kevélysége lehető Kolozsvárnak? A magyar nép igaz barátja, Magyarország egyik legdicsőbb királya, Kolozsvárnak pedig csaknem a kényeztetésig védője, szabadságainak részint adója, részint megerősítője volt. Azt érdemli-e ő tőlünk, hogy a tisztes ház, hol született, katonák ápolóés szállító háza legyen míg leomlik? Nem jobban illenék-e bele egy reál-, vagy ipariskola, egy polgári olvasó egyesület, vagy egy tornázó és polgári vívóintézet? Egykor szó volt róla, hogy Kolozsvár állítson emléket Mátyás király számára. Elhangzott, mint nemzetünk becsületére válandott sok szép eszme és gondolat. Nem fogunk mi erre tán soha képesekké lenni; ha akaratunk volna is, anyagi erőnk minden nap kevesebb és kevesebb. De ha ezt nem teszszük is, legalább annyit tegyünk meg, hogy a házat, mely létezik, elpusztulni, összerskadni ne