Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-05-05 / 53. szám

Kolozsvárn­, szereda május 5. 1869 Harmadik évi folyam. 53-ik szám Előfizetési feltételek: Evro . . . . . .12 frt —­ kr. Félévre . . . .. . . 6 n ~~ p Negyedévre . . . . 3 n r H­.vrnként . . . . . 1 n r Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Péntel­e­n. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. POLITIKA I . L A­P. # Hirdetési dijak.­­ Ötször hasábozott sor ára 6 str.­ Bélyege minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiók-kiadóhivatalok: B­­écsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Számolaj­vártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit .• Stein J. és Demjén L. M.­Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. KOL­OZSVÁR, MÁJUS 4. I.ionjaim távirati tudósítások. Pest, május 2. A kinevezendő 83 hon­véd gyalogsági és 26 honvédh­uszár-parancs­­noknak névsora ő Felsége elé terjesztetett s legközelebb közzé tétetik. Páris, május 2. A senatus a budget­­előterjesztések fölött tanácskozik. Lavalette minister kijelente, miszerint Francziaország még semmit nem határozott a Róma meg­szállásával felhagyásról, mely csak akkor történhetik meg, ha a pápa személye teljes biztosságban leend. Bécsi ágro máj. 4-én Arany 5.80. Ezüst 122.75 Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 74.—. áru 74.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Szegény Magyarország... Valamint a fenségestől a nevetségesig, úgy a hypergenialitástól a dőreségig is csak egy lépés van. Mentovich Ferencz veterán természet­tu­dósunk közel áll ahhoz, hogy journal­is­tái működésében e lépést megtegye. Mi leg­alább ezt nyugodt lélekkel elmondhatni hisz­­szü­k azon czikk írójáról, ki a „Székely Hírlap“ múlt számában tele torokkal hirdeti, hogy „mi erdélyiek (a képviselővásztá­­sok által) másodízben mentettük meg Magyarországot a­­ parasztláza­dástól.“ Mintha csak jámbor historicusunkat, Cserey Mihályt hallanók, ki a Rákóczy­­forradalomnak Erdélyre nézve kedvezőtlen eredményére vonatkozólag így sohajta fel: „Tanulj édes hazára Erdély, mint barátkoz­zál, mint szövetkezzél a magyarországiakkal, mert mindenkor Erdélyországnak romlása és­­ pusztulása Magyarországból következék.“ *) Ki tudja, ha vájjon nem fordult-e meg az öreg történész rég elfeledett sírjában, mi­dőn a hazafi elkeseredésének egy komor pil­lanata által kicsikart szavaival analóg állí­tást oly igen eltérő körülmények között koczkáztat egy hevessége által elkapatott honfitársa. Tehát megmentettük volna Magyaror­szágot a parasztlázadástól... Köszönet érezte dicső aristocratiánknak, mely — tiszteletet érdemlő csekély kivétellel — a választások alatt valóban úgy viselte magát, mintha ma is a tizenhatodik század elejét, a (Mentovich úr szerinti „első“) parasztlázadás korát él­­nék; hála két hitfelekezet papsága azon aránytalanul nagyobb részének, mely annyi­­ra igazit adott a „hal“ romlását „fejétől“ eredtető közmondásnak; s­ hogy ne is em­lítsük a nadályhoz hasonló hivatalos befolyá­solásnak ezer nemét, s szász atyánkfiainak circumspectusságát, mely velük egy ma be­következhető kormány változás esetében hol­nap bizalmi feliratokat szavaztatna meg az uj — legyen az bárminő — kormány­zata­*) Katona: Hist. Critica ed­. Tom. XXXVI, pag. 354. dórjaihoz — elismerés végül az alkotmányos­ság azon lelkes bajnokai irányában, kik a román ajkú választóknak pénzzel magyaráz­ták meg a passivitás anyagi hátrányait, s fizettek azért, hogy megvásárlottjaik ismere­téhez jussanak a szabad választás praxi­sának ... íme, így néz ki a honmentők, a „pa­rasztlázadást“ már kitörése előtt legyőzők gyönyörű phalanxa. Nyugodjék meg egyébiránt Mentovich úr, mert becses személyét n­e sorozzuk ide. Számára még szebb hely van fentartva az Erdély és Magyarország között létesült unió ellenségeinek úgyis gyérülő soraiban, hova neki fennebbi állítása méltó igényeket készí­tett elő. Mert hát nem-e önként következik idézett szavaiból, hogy Erdély az egyesülés által ki van téve azon „parasztlázadás“ át­­csapása veszélyének, melyet most is csak „mi erdélyiek“ háríthatunk el. S nem-e kö­telessége minden igaz honfinak kivonni ha­záját ily veszélyes szövetkezésből? Komolyan mondjuk, egy cseppet sem csodálkoznánk, ha közelebbről a „Gazeta“ vagy „Romanul“ hasábjain Mentovich úr czikkét egy szívélyes „Isten hozott“ kísé­retében látnák bemutatva a nevezett lapok olvasóinak. S nem szül-e jogos megbotránkozást mindnyájunk, még a jobboldal meggyőződé­sét követő részének lelkében is azon körül­mény, hogy e „parasztlázadási“ doctrinát pártjuk aegise alatt, a kormány egyik orgánumában terjesztik a világ elé? Abban egyébiránt igazat mond Mento­vich úr, miszerint „történelmünk lapjai "nem egy helyt tanúskodnak azon tényről, hogy Erdély több ízben mentette meg Magyaror­szágot a veszélytől.“ A mai Erdélynek Men­tovich úrhoz hasonlóan gondolkozó fiait hall­va, alig hinnék, miként volt oly idő is, mi­dőn bérczeink között keresett és talált me­nedéket a magyar nemzetiség, nyelv és ön­álló állami lét; midőn a Királyhágón túl Magyarország nemzete nem lelve egy kis helyet sem, a­­hol megnyugodhassék, Erdély­be költözött át, s őseink honszerelmének vi­lágánál virrasztott a közhaza fölött... Idők folytán szerepet cseréltünk. A szo­­ros­ értelemben vett Magyarországot felrázta hosszú álmából néhány nagy fiának ércz­­szózata; a Duna és Tisza völgyeiben új nemzeti élet első aranysugarai terjedtek szét; a haza, melytől a múltat a „legnagyobb magyar“ denegálta, fejlődni kezdett jövő létele biztosításának irányában. Erdély, fájdalom, még csak a régi sem maradt. A mult század második fele óta dudvaként elterjedt bureaucratismus, párosul­va több más hasonló tényezővel, sötét élet idézett föl hazánk e részének egére, mely­nek kietlenségét csak olykor, csak eltéved­ve hatotta át egy-egy világsugara a király­­hágón túli Magyarországnak, vagy saját ha­zánkfiai áldásos működésének. Most, midőn e sötétséget oszolni hisz­­szük, midőn új erőt önt belénk már csak annak reménye is, hogy az egyesült hazát szellemi és anyagi fejlődésében egyenlő nemzet fogja lakni, előáll Mentovich úr, s­ő­t örök becsű szolgálatát, hogy ennek érdekében ma­­­gukat kitéve, az erkölcsi bátorság és igazság, az­­ ékes szólás és emberiségi jogok belső erejének azon ellenáll­atlan hatalmával szólottak és tettek, hogy az 1514-ik évben rá fűzött törvényes lánczok­­nak kezéről és lábáról le kellett szakadozniok, föld és személy szabaddá lett, s tiszteljük egyiknek mártyr­­halálra való önfeláldozását, a másiknak élete előz­ményeiből folyó önkéntes száműzetésének életsor­vasztó honfi fájdalmát; végre e kor mostani irány­adójának, kit egész életében közbizalom környe­zett, kit egy ország szeretett s a kinek jelleme a hajdani Görögország és Róma bármely nagy pol­gári jelleméhez hozzá mérhető — e férfinak széles világismeretén, egy hosszú és munkás élet tapasz­talásain s rendithetlen meggyőződésén alapuló po­litikai elveit és eljárását, a mi mellett sok és ne­vezetes eredmény ezutánra is sikert ígérőleg szól, tartsuk — még ha vele ellenkezünk is — tiszteletben. Ne legyünk háládatlanok nagy embereink iránt. És ezt kezdjük el az élőkön, folytatva a meghaltakkal. Ennek jótékony hatása lesz arra, hogy közöttünk magasztos erényű férfiak álljanak elő, kik magukat a közjóért feláldozzák. Tanuljunk a világtörténetből. Az előbb elítélt, igazságos Aristidesnek, mint a bölcs Socra­­tesnek később szobrot emeltek honfiai. Traján ki­magyarázgatni kezdi nekünk, miszerint a közhaza másik részéből hozzánk átözönlő fény nem egyéb a „srarasztlázadás“ által fel­gyújtott lángoknál, melyeknek eloltása a mi bonmentő vállainkra nehezedik ! Igaztalanul neveztük „szegény“-nek so­raink fölött Magyarországot. Nem, ezt csak azon szomorú esetben mondhatnék jogosan el, ha ezen országnak sok, Mentovich úrral egyenlően gondolkozó fia volna­ Molnár Antal. T A R G Z A. Kolozsvár történeti emlékeiről. VII. Még csak egy két szót régiségeink emléktáb­lákkal megjelöléséről s Mátyás születési háza pol­gári czélra fordításáról. Szomoritó vonása nemzetünk jellemének, hogy nagy embereinkre életükben gyakran irigykedünk, haláluk után egy ideig jajveszéklünk utánuk, s nem sokára épen úgy elfeledjük, mint az érdem nélkü­lieket. Ez nekünk sok kárt tett eddig is és tesz minden nap. Az „ingrata Patria“ vádja aligha valamely népre inkább illik, mint ránk. Most is példák vannak rá. Széchenyi és gróf Batthyáni La­jos, Kossuth és Deák Ferencz oly nagy emberek, minőket csak valaha az emberiség előállított. Váj­jon tiszteljük-e úgy a mint érdemlik? Én kétlem. Irtsuk ki jellemünk e gyöngeségét. Becsüljük meg az elsőnek nemzetünket csaknem újjáteremtő, ter­mékeny élete, addig soha nem látott nagy áldoza­tai s ezer irányú áldott hatása szent emlékezetét. A második kettőnek Magyarország népéért tett azon Belpolitikai szemle.­ ­ A képviselőház új házszabályaiban találko­zott olyan új seprő, mely a közmondás ellenére új korában is roszul seper. A ház valami különös ál­lapotban találta magát a közelebbi napokban, meg­alakult is nem is, határozhat is nem is, hozzászól­hat a verificatiók kérdéséhez, de nem hozhat abban az osztályok ítélete felett álló határozatot. S az institutió, mely egy­részt a verificatiók munkálatá­nak a ház plénumától az osztályokba utasításával a házat a pártszenvedélynek helytelen provocatió­­jától megóvó, helytelen alkalmazása által olyan anomáliába hozta a házat, hogy egy s ugyanazon módon választott képviselők közzül ezt igazoltnak, annak igazolóját kérdésesnek tekintse. A képviselőház ápril 30-diki ülésének dis­­cussioj­a­­legkifejezőbb tanúi a képviselőház át­meneti állapota fonák voltának. A verificatiók ügye volt szőnyegen. Az első két osztály dolgai csende­sen oldottak meg, a harmadik csomóba bonyolódott. Tisza Kálmán fogott első neki a megoldásnak. Tisza Kálmán kiindulva azon szempontból, hogy a képviselők szándéka az igazolásnál tökéletesen egy­öntetű legyen, azon kérdést intézi a házhoz, úgy fogja-e fel az osztályok teendőit, hogy azok a meg­bízó leveleknek csupán alaki kiállítására tartoznak ügyelni ? ha a ház a választási jegyzőkönyvek tar­talmára is figyelmet kíván fordítni, akkor a 3 dik osztály jelentésében oly választást talál, mely más­hova sorozandó, mint a hova soroztatott. Pász­­tély János megbízó levelét érti, melyben maga a választási elnök bizonyítja, hogy a választási laj­strom eltévedése folytán egy egész község nem bo­csáttatott szavalásra. A 48 diki választó törvény szerint ki sem mozdítható a szavazástól el. Itt be­vallott törvénytelenségről lévén szó, ezen választás b.) alá csak azon esetben tartozik, ha a ház szerint az osztálynak az aláírásokat s nem a külalak he­lyességét kell megfigyelni. Szóló a felek által be­nyújtott, de kérvény által nem támogatott óvásokra nem fektet súlyt, de a jegyzőkönyv törvénytelen voltát figyelembe veendőnek tartja. A harmadik osz­tály a kifogástalan választások közé Klapka Györgyöt is sorozza. A jegyzőkönyv ugyan rend­ben van, de itt fönni­ fog azon körülmény, hogy ezen választás az országgyűlés megnyitása után ment végbe; óhajtja, hogy engedtessék meg a sza­bályok értelmében a választóknak, hogy 30 nap alatt e választás ellen kérvényt adhassanak be. Deák Ferencz szerint, mióta parlamentáris alapon jön össze az országgyűlés, átalános elv gya­nánt tekintette azt, hogy a meg nem alakult ház a választások fölött nem határozhat, így volt ez 1848-ban, 1861-ben és 1865-ben. Vita támadt e fö­lött már 1865-ben s akkor a ház abban állapodott meg, hogy azok fölött a már megalakult ház fog határozni. E tekintetet a legutóbbi házszabályok még eső hadjáratait nagyszerű emlékoszlop hirdeti. Au­gustust az istenek közé számlálták, templomot és oltárokat emeltek tiszteletére. Gusztáv Adolfnak Tilly osztrák fővezér felett 1631 ben szept. 7 -én nyert győzelme emlékéül 1831 ben—tehát 200 év múlva — a breitenfeldi síkságon emléket állítottak; Lützen mellett a helyet, hol megsebesült, minek következtében később meghalt, egy nagy kő jelölte meg, az úgynevezett „svéd k­ő,a­mi nem rég mesterségesen befedezvén, azóta német nemzeti emlékhó föd. Sh­akespeare sírhelyét előbb egy­szerű sírkő jelölte, 125 évvel halála után a West­­minster-apátságban állított neki emléket Angolor­szág; a ház, hol lakott, búcsujárás helyévé vált s minden évben ünnepet szentelnek emléke megújí­tására. Tell Vilmosnak, Svájcz szabadsága egyik megalapítójának a waldstädti tó mellett, azon szikla­csúcson, hol, midőn az osztrák poroszló őt fogságra vitte­ partra szökvén, a hajót visszalökte s maga megszabadult, honfiai kápolnát építettek, a szirt neve ma is Teli kőszikla csúcsa, nevét viseli a ká­polna is, hová búcsúra járnak, s melyben évenként felette magasztaló beszédeket tartanak. Washington­­nak É.-Amerika sírboltot emelt, a szövetség városát nevéről nevezte, szobra van Raleighben, Bostonban, Baltimoreban, képét s nevét az Egyesült Államok­szorosabban figyelembe vették — így bízták a vá­lasztások érvénye fölötti bíráskodást bíróságokra. A megbízólevelek az osztályoknak adatnak át és ezek a­ jegyzékbe veszik a kifogástalan választásokat, b) külön jegyzékbe foglalják azon választásokat, melyeknek jegyzőkönyve megfelel ugyan a törvény rendeletének, de melyek ellen kérvény van beadva, c) Azután véleményt adnak azon megbízó levelek­ről, melyek ellen kérvény ugyan nem adatott be, de a melyek akár tartalmukra, akár kiállításukra nézve törvényes kifogás alá vehetők. Az osztályok beadták jelentésüket, s beadták a jegyzőkönyveket. Azt hiszi, hogy a háznak jelenlegi állapotában nincs joga az osztályok eljárását felülvizsgálni. A házszabályok 18-ik §-a ezeket mondja: „Az osztá­­lyok jelentései a ház által tárgyaltatnak.“ (Fölkiál­tások: Tehát t­á­r­g­y­a­lt­a­t­n­a­k!) A tárgyalás azon­ban éppen nem involválja a határozat­hozatalát a választás érvénye fölött. Tehát a 18. §. szerint a korelnök kijelenti, hogy azon választási jegyzőköny­vek érvényessége fölött, melyek akár tartalmukra, akár kiállításokra nézve törvényes kifogás alá ve­hetők, a ház alakulása után fog intézkedés történni. Ez tehát kizárja, hogy a meg nem alakult ház ezek fölött intézkedjék. Még világosabb a 27. §., mely szerint „azon megbízó levelek, melyek ellen kérvény ugyan nem adatott be, de a melyek akár tartal­mukra, akár kiállításukra nézve az osztályokban ki­fogás alá vétettek, azokhoz soroztassanak, a melyek érvényessége ellen kérvény adatott be, s azok ez esetben az utóbbiakkal egyenlő módon tárgyaltat­nak. Ezen szabálytól eltérni nem lehet, nem lehet másképp eljárni, mint a szabályok értelmében a ki­fogástalan megbízó levelek bemutatóit igazoltaknak kijelenteni, kimondani, hogy azon képviselők, kik­nek jegyzőkönyve a törvénynek megfelel, habár el­lenük kérvény adatott be, a ház alakulásánál részt vesznek, a kérvények a bíróságokhoz tétetnek át, azon képviselők választása iránt, kiknek jegyző­könyveit az osztály nem találta rendben levőknek, a megalakult ház fog a 30. §. értelmében intéz­kedni. A ház nem alakult állapotában tehát ily ha­tározat hozatalára nincs jogosítva. A mai­ ország­gyűlés hasonló nézetben volt. A fölött sem lehet most határozni, mire egyik osztály a képviselőket fölhívta, hogy a személyesen meg nem jelenő kép­viselő távolléte okát tartozzék bejelenteni; ez iránt is a megalakult ház fog intézkedni. Ugyanaz áll arra nézve is, beadható-e Klapka választása ellen a választás napjától számítandó 30 nap alatt kérvény. Bónis Samu azt kívánja, hogy e kérdések a ház megalakulása után hozassanak szóba. Ghyczy Kálmán nem fogadhatja el egészen Deák véleményét e tárgyban. Igaz ugyan, hogy a válasz­tási panaszokra nézve e nem alakult ház nem hatá­rozhat. De egy kérdés fölött okvetlenül kell az osztályoknak s azok véleménye folytán e háznak is határozni, hogy t. i. valamely választás kifogás­talan, és megfelel-e a törvény rendeletének, vagy pedig a megbízó­levél akár tartalmára, akár kiállí­tására nézve kifogás alá vétethetik-e. Ha e kérdés fölött sem határozhat a ház és az osztályok, akkor a ház megalakulása is lehetetlen. Nem mondhatni egy megbízó levélről sem, hogy kifogástalan, ha fontolóra nem vétetik azon kérdés: váljon kérdés alá vonható-e a megbízó levél, vagy nem. Az osztá­lyoknak tehát minden esetre megvan azon joguk, hogy ez iránt véleményt adhassanak, s az eddig jelentést tett osztályok nem is határozatukat jelentették be, hanem véleményüket. A szabályok­ban minden utczán, csatornán és vendéglőkben lát­hatni. A háládatos franczia nép nagy császárját a Szent Ilona szigetéről is haza hozatta, a német nemzet Schiller-, Göthe-, Uhland-ü­­nepeket ál sat. Minden jóra való nemzet háládatos nagy fér­­fiai iránt. Hát tőlünk nem érdemli meg Nagy La­jos és Zsigmond, hogy ha nekik szobrot nem is emelünk, legalább az általuk állított emlékeket meg­őrizzük? Hát Mátyás az igazságos itt születése nem méltó kevélysége lehető Kolozsvárnak? A magyar nép igaz barátja, Magyarország egyik leg­­dicsőbb királya, Kolozsvárnak pedig csaknem a ké­nyeztetésig védője, szabadságainak részint adója, részint megerősítője volt. Azt érdemli-e ő tőlünk, hogy a tisztes ház, hol szü­letett, katonák ápoló­­és szállító­ háza legyen míg leomlik? Nem jobban illenék-e bele egy reál-, vagy ipar­iskola, egy polgári olvasó egyesület, vagy egy tornázó és polgári vívó­­­­intézet? Egykor szó volt róla, hogy Kolozsvár állítson emléket Mátyás király számára. Elhangzott, mint nemzetünk becsületére válandott sok szép eszme és gondolat. Nem fogunk mi erre tán soha képesekké lenni; ha akaratunk volna is, anyagi erőnk min­den nap kevesebb és kevesebb. De ha ezt nem teszszük is, legalább annyit tegyünk meg, hogy a házat, mely létezik, elpusztulni, összerskadni ne

Next