Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)
1869-07-02 / 77. szám
rok örök aljunkat aluszszák a nélkül, hogy egy árva fakereszt, vagy sirkó jelelné hantjaikat. Amint az utazó Fejérvárról a zalathnai utón menve, Sárdhoz közeledik, a helység bemenetelénél balkézre emelkedik egy marhák által összetapadott, sertésektől feltúrt halom, itt fekszik 82 feláldozott polgára e honnak, köztük Benedek József, az egykori erélyes megyei főbíró, Szörrösi Elek, szolgabiró, Pálfi Zsigmond, táblabíró 18 éves leányával, ki apját nyakon ölelve, fogta fel a gyilkoló golyót; ott a soha senkinek nem vétett 80 éves Sárdi László, két már hivatalban állt Zsigmond és József fiaival, az utóbbinak két öt és 7 éves gyermekeivel, Sándor József, ref. pap.’Kádár László, gróf Eszterházi gazdatisztje, három derék, jobb s szebb halálra méltó fiatal s többen. • Sárdról egyenesen kihajtva, érjük Magyar- Igen mezővárost, ennek déli szélén áll a csendőri laktanya, melynek kertje fenekében egy más halom van, alatta 220 áldozat, ur, mesterember és paraszt, köztük Kis Sámuel, megyei pénztárnok, Décsei Elek, Koncz Zsigmond, Viski Pál, Tóth András, Alsó-Fehér megyének leggazdagabb nemes embere, ki pályáját tiszttartóságon kezdvén, 1848-ban már magának volt 6 tiszttartója; de hány szegény során mesterember, szellemivel, kik távol a politikától, véres verejtékkel keresték kenyerüket, és semmi egyéb hibájuk, minthogy magyarok voltak, lettek áldozatai könnyen hivőségüknek, az ellenfél bár hittel pecsételt békenyilatkozata megszegésének. Utazzunk tovább. Kelet felé a csinált utón menve, érjük Magyarboros- Bocsárd határát s különösen az úgynevezett Vásárpadot, ott van, kívülről alig ismerhetőleg, eltemetve 50 bocsárdi magyar, mindazon napon meggyilkolva s eltemetve a felbőszült nép által. Ott fekszik n.enyedi tudós tanár Péterfi László; itt Ács András, gazdag ref. pap, kántorjával, egyházfiával, s több nemes és paraszt ember. Bocsárdon túl éljük Krakkót; a faluhoz nem messze egy árok mellett láthatni egy alig kiemelkedő halmocskát, ott aluszsza örök álmát, senkivel sem versengő és Sárdról elmenekült, de itt lengyalt zsidó. Nem messze ettől, Krakkó helységnek délnyugati végén a k. állami gyümölcsös kert végében egy mélyedés tűnik elő, ezen gödörbe van temetve 297 áldozat, a 70 éves paraszt születésű Tibori Mihálytól kezdve, le egy 8 napos csecsemőig, krakkóiak és benedekiek, magyarok és zsidók közösen. Végre mind keletnek tartva, közeledünk Benedek mezővároshoz, melynek szomszédságában, az úgynevezett nagy árokban nyugszik 80-ig való, két férfi, a többi asszony és gyermek, kiket 1849. január 17- ikén az enyedi pusztításról, Isztráti Nikolai vezérükkel, visszatért kanibálok, rejtekükből, többnyire az unitus papi telekről, kihurczoltak a azon árok szélén fejsze, lándzsa sujtásokkal megöltek. A gyilkolás napja az ó naptár szerinti vízkereszt volt, a pap kíséretével járt a kereszttel, papi ornátusban az utczán, a lándzsa , vasvillavéggel az áldozatra kényszerített nősereg, eget hasogató jajgatással, térdre hullva rimánkodott a megváltás jelét kezében tartó papnak a megszabadításért, kinek kezei közt volt az ártatlanoknak kevés pénzük és pénzzé tehető csekély drágaságuk letéve; de a pap mentegetődzött egyházi foglalatosságával, nem tett semmit. Később Istrati Nikolai, Fejérvár egyetlen őrangyala, hadi biztos Horst által befogatván többedmagával, ezek félévig Fehérvártt voltak, szabadon jártak, s végre elbocsáttattak, a betegség vagy lelkiismeret furdalása által meghatálozott papnak két fia pedig az 1850-es években a magyar nagyok pénzén alapított n.-szebeni árvaintézetben nevehetett. íme 6 gyászos ravatal, mint mondám, ártatlanul feláldozott honfiaink sirhalmai, bár sokaknak gazdag vagy tehetséges utódai élnek ma is, még egy igénytelen fejfával sincs megjelelve, vagy más kegyeleti emlékkel örökítve! Menthetik magukat a Bach-korszakkal, midőn ilyest véghezvinni tiltva lett volna, de ez nem mentség; folyamodhattak volna az 1852-ben itt átutazó császárhoz, ki bizonyosan az utódok kegyeletes szándékát nem ellenzette volna, íme a derék fejérvári ref. pap, Elekes Károly merészelt felszólalni a zalathnai legyilkoltak 200 árváiért, s a kegyes fejedelem nem csak figyelmetesen kihallgatta a kötelességét oly híven szeme előtt tartó papot, sőt a folyamodás gyászos körülményeiről magát felvilágosittatván, az árvákra nézt intézkedni kegyeskedett. De vájjon bár 1861 tól kezdve, avagy 1866 on innét tettek-e valamely intézkedést? Szólhatnék egy két szót Enyed városához is, de szóljon az ottani rideg vakolatlan fal, s a már kiszáradt szomorú fűz, mint jelképe az utódok részvétlenségének, minden kegyelet kihaltának.... Uraim! én a midőn Önökhöz szólok, kiknek szülei, vérei nyugosznak a nyomoru hantok alatt, koránt sem szándékom más háza előtt söpörni, fájt nekem akkor, midőn egykori véreim borzasztó esetükről értesültem, fájni kell annak is, midőn emlékkő nélkül látom annyi sok derék és munkás honfiaink sirhalmait, mi még a legnyomorultabb viskó lakójától sincs megtagadva. Másfelől önök, román urak, ne vegyék nyilatkozatomat kihívásul, vagy sértésül; én nagyra becsülöm a román nemzetet, tudom azt, hogy az Európa történetkönyvébe már rég beírt gyászos események alkalmával ők csak vasfogó voltak a kovács kezeiben, és hogy létezik az emberben felingerlett percze alatt bizonyos elragadtatás, midőn az indulat heve elnyomja az ész uralmát, de eljö a pillanat, hol előbbi heve csilapul, s az ész ismét előbbi befolyásához jut. S valamint az egykor mélyen sértett magyarság rég feledte oly derék és munkás fiainak lemészárlását, igyekezzenek önök is illő megbánással az engesztelő jobbot nyújtani e bou boldogságára, felvirágozására és a testvériesség megalapítására. A Színészet Maros-Vásárhelyt. (Június 26.) Városunkban a színi előadások sora fenakadás nélkül tovább foly. Hála a Fehérvári szorgalmatoskodásának, alig van nap, melyen szinlapok ne tarkálnának az utczasarkokon. Az előadások sorozati rendét szem előtt tartva elsőben is „Aesopus a mese királyit illeti a szó. E darabot,’’melynek meséje, már csak azért is, hogy a régi korban játszik, sok tekintetben érdekes s hozzátudva még, hogy fejlésében a figyelmet folytonos feszültségben tudja tartani, s minden habozás nélkül életrevaló vígjátéknak mondhatjuk. A czímszereppel Prielle próbálkozott meg s voltak is egyes jelenetei, melyek meglehetősen sikerültek, de egész játékát tekintve a legnagyobb kedvezéssel sem mondhatnék olyannak, mely még kívánni valót ne hagyott volna maga után. Az akadozó Aesopot tűrhetően eltalálta, de midőn találkozik a tudós leányával, kit első pillanatra halálosan megszeretsz. Apollótól nyelvet kérve, mit az egyszerre mégis ad s az akadozást hirtelen levetkőzve • megindúl ajkán az ékes beszéd árja ezen fel 6 rsr*mw 'ey Mki 4.1 “ beszédnek, hogy a belső indulat, az érzelem lehet kíván ugyan, a mennyiben egy az a leány látása, az egyszerre fellobbam aJ1°ZÓt a akadozás levetkezhetése feletti ■ erelem a az düvé tebet, de nem érén ék be"zében Priellet a színpadon otth “ ^ KUlüQ' s mondhatni néha a sz^szekh'*88^’ DJag0n krtágaziészekbeni keresetlenség is * társulat egyik ki,i több emellt ha„Tabillé (tudós leánya) a kedélyes, életes leánykát nem színeié elég híven: a komoly leányt már, kinek szivét tiltott szerelem bántja, emészti, jobban eltalálta. A sikerüket legjobban megközelítő azon jelenet, midőn Aesop rabszolga előtt elfojtani akart szerelmét, egy önkénytelen kéznyújtással eláruló Kassainénak több hivatása van drámai mint vígjátéki szerepekre. A komoly, szenvedélyes szerepek dlenek neki, míg a könnyelmű, fecsegő, léha szerepekben csak sántikál. Kassainéban mint az eddigiekből következtethetni a színpad nyerni fog, ha szorgalma nem veszt kitartásából, mert minden játékán tanulmány látszik, s ezt annyival inkább jósolhatjuk, mert azon szerepeket, melyeket eddig láttunk tőle, amint halljuk csak másodszor játszta. Fehérváriné tűnt ki leginkább e darabban az érzelgős vén leány szerepében.*) Az előadást, általán, közepesnek mondhatni. Úgyszintén „Ernáni“ opera sem adatott nagyobb sikerrel. „Deborah“ban a czímszerep jó kezekbe volt téve, mert Kassainé, modhatni, jó Deborah mind alakját mind alakítását tekintve. Csak kár volt, hogy a meglehetősen folyt előadásnak, szinte a végén, Danet Nina roszulléte miatt félbe kellett szakadnia. „A miniszterelnök bálja“ vígjáték előadása sem állt alula közepesen. Fehérváriné (Kovácsné) kielégítőleg alakító a nagyobbak barátságáért semmi, áldozatot nem kímélő bii nőt. Erdélyi a fösvény tanácsnokot játszta, mint mindenkor úgy most is nagy pathoszszal szavalva szerepét. Játékán eröltetettség vonult végig. Midőn tudtára esik, hogy a miniszterelnöki meghívó tévedésből került hozzá *) Trundusi-ban , egy hasonnevű miniszteri tanácsos helyett, ezen jelenetnél a szégyenes meghökkenést legkevésbé találta el. Prielle (Tollagi) elég jól beletalálta magát ügyességet igénylő szerepébe. Az előadás hatályára nem kis befolyással volt a darab meséjének érdekessége, annyival inkább, hogy a jelen korból, a legközelebbi időből van véve, és pedig a jelenkor egyik félszeg kinövése kigúnyolva benne, a minden akadályon keresztül rohanni kész nagyok barátsága utáni vágyódás. A „szép Galathea“ operette, mely az előbbivel egy estén adatott, előadása sem mérhető magasb mértékkel az előbbinél. Gerecsné (Galathea) jó szoboralakot mutatott merev állásában hófehér fürtökkel fején, de a szobor megelevenülés jelenetét elejtette; a kezdet nem volt rosz, de aztán elhamarkodta, a merev szobor igen hirtelen könnyen mozgó leánynyá változott.*) Prielle (Pigmaleon) hasonlókép a szobor megelevenülésének jelenetét ejtette el, nem fejezte ki eléggé az a nagy csodálatot s az ezzel vegyült örömet, mely e jelenetnél Pigmaleonban kell hogy támadjon. „Dalma“ előadása, mely Kassainé jutalmául adatott, sokak tetszését megnyerte. Azonban láttuk sikerültebben előadni e drámát s jobb Dalmát Kassainénál, kinek játékát majdnem kezdettől végig némi eröltetesség kísérte. Dalma egyik a nehezebb és művészibb szerepek közül melyet jól alakítani sokszoros tanulmány és gyakorlat után lehet. Ámbár Kassainénak játéka tanulmányt mutatott, mégis eszünkbe juttató, hogy jó Dalma nem minden bokorban terem. Erdélyit *) A főkérdés az, hogy couplettjei mennyire sikerültek. Gerecsnánek Galathea hálás szerepe szokott lenni Szerk. Egy főispán, kit „saját kérésére“ felmentenek tisztségétől. . Urmb’s, junius 20. Mióta Láday főispán ur megyénket elhagyta, majdnem minden nap találkozunk, hírlapjainkban, valamely Felső Fehér megyét lealázó, scandaleuse jelenet leírásával. Ki idézte elő azon páratlan és elkeseredett gyűlölséget, mely nem csak ilynemű jeleneteket szül, hanem még megyénk bizottmányát is két táborba osztja? Ki oka főleg az utolsó bizottmányi gyűlésen történt botránynak, mely megyénket véglegesen prostituálta? Ezek azon kérdések, melyekhez többé hozzászólni nem lehet, mivel a közvélemény úgy, mint a magas kormány intézkedései már megjegyezte azon személyt, mely képes volt egy év alatt egy nyugalmas és boldog megyét felforgatni. A középosztály, melynek igénytelen tagja lenni szerencsém van, óvakodnék is azon vitákban résztvenni, melynek következményeit talán leginkább érezte, de amelyekben részt eddig elé nem vett. Hanem annál nagyobb örömmel ragadom meg nézeteink tolmácsolására az alkalmat, melyet azon biztos és belkerületünkben nagy örömmel fogadott hir nyújt, mely szerint gróf Haller Ferencz, saját kérésére, főispáni állásától felmentetvén, a megürült Főispáni szék betöltése iránt a kormány már érintkezésbe is tette volna magát, megyénkben úgy, mint a szomszéd Háromszéken egyaránt közszeretet- és tiszteletben álló Lázár Mihály úrral. Mi nem érthetünk egyet azokkal, kik teletorokkal kiáltják : „gr. Hallert a kormány elbocsátotta bizonyos criminális keresetben tett felfedezések után.“ Épp oly kevéssé adunk hitelt azon hírnek, hogy gróf Hallert a kormány elbocsátotta, mivel a főispánok vonakodnak gróf Hallerrel tovább szolgálni. Mi gróf Haller Ferencz lemondásában csak újabb jelét látjuk hazafiságának, mert ha világosan be is bizonyult az, hogy gr. Haller a megye bizalmát soha sem bírta, sőt még azon bizonyos kis pártot is elvesztette, mely eddigelé a csendőrökkel egyetemben egyedüli támaszát képezte. Habár tény is, hogy utolsó időkben gr. Haller Ferencz családi és privát ügyei úgy annyira aggasztó characterrel és különös színben tűntek fel, hogy egész figyelmét és tevékenységét igénylik is; mégis csak hazafiságának tulajdonítható, hogy gr. Haller meggyőződvén arról, hogy megyénkben a nyugalom elnöksége alatt soha sem volna helyreállítható, főispáni állásáról lemondása által helyet nyitott azon embernek, ki egyedül képes zaklatott megyénkben a nyugalmat véglegesen helyreállítani. Mely hazafias lépése után gr. Haller meg lehet győződve, hogy a nagy középosztály hálája kisörendi falusi magányába, annál inkább, mivel köztudomású, mennyi önlegyőzésbe került ezen lemondás, mely által annyi szép terv ment füstbe. Egy protestáns lelkész. Belpolitikai szemle. Egy uj katholikus lap alakítása a legfontosabb esemény, mit a közelebbi napok a kath. autonomia lassan mozgó ügyében színre hoztak. Az erőteljes kezdemény érdeme e részben Horváth Mihályt illeti, ki e végből a katholikus férfiakat magántanácskozmányra egybehiván hathatósan előadá, mily fontos érdekek követelik, hogy a szabadelvű katolikusoknak, egyátalában, de különösen most, a kath. előcongressus idején egy erőteljes, tisztes, elvszilárd közlönyök legyen. Az „Autonomiá“ jában eddig sem hiányzott a kitartás, ész, szabadelvűség, de vajmi gyakran az anyagi viszonyok zátonyán akadt fel, s a pártfogás hiánya gátló abban, hogy magát erőssé nőjje, s a journalistika mai igényeinek minden irányban megfelelhessen. A kath. szabadelvűek pártja sem s sorakozott mindeddig, csoda-e, ha az ekként fedezetlenül maradt zászlótartó minden kitartása, bátorsága mellett sem haladt mindég a kellő sebesen ? Horváth Mihály melegen emlékezett az „Autonómiádról és derék szerkesztőről, s anynyira tolmácsoló e részben a világi katholikusok közérzületét, hogy ma midőn e gyűlés által kiküldött bizottságok tanácskoznak az új lap programja és anyagi érdekei felett, nem másról, mint az „Autonomia“ átvételéről, izmosításáról van szó Természetes dolog, hogy mindez az ultramontano-conservativ „Magyar Állam“-nak nincsen ínye szerint. — A katholikus előcongressus június 28-dikán tarta negyedik ülését. Simor prímás elnökök, Pollák János és Zichy Antal foglalták el a jegyzői asztalt. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Szilágyi Virgil, mint az igazoló bizottság jegyzője , újabban jelentkezett tag igazolását jelentvén, tudomásul vétetett. Erre a múlt ülésben hozott határozat értelmében a választási rendszabályok kidolgozására 18 tagból álló küldöttség megválasztása vétetett elő. a beadatott összesen 94 szavazat. — A bizottság tagjaiul megválasztottak: Biró László szathmári püspök 88, Pankovich István munkácsi püspök 90, Veszély Károly 92, Babits János 76, Szuppán Zsigmond 67, Palásthy Pál 62, gr. Apponyi György 91, Gajzágó Salamon 91, Zichy Antal 89, Szilágyi 93, Konek Sándor 93, Nechrebeczky Sándor 91, Vlad Alajos 90, Horváth Döme 92, Ocskai Rezső 88, gr. Zichy Nándor 62, Bartha Béla 57 és Majovszki Vilmos 53 szavazattal. Elnök ezután felhívta a bizottságot munkálatát mielőbb megkezdeni s befejezés után vele közölni, hogy a tagoknak azt szétküldhesse, s azután a jelenleg elnapolt gyűlést ismét öszehivassa. Máthi Márton indítványa, miként az irányelvek megállapíttatván, a bizottság azok szerint működjék, és egy határozott idő tűzessék ki, mikorára a munkálat készen legyen és a gyűlés a legrövidebb idő alatt ismét összeoivassék: vita tárgya lett, mellette szólott még egy egyházi s ellene 2 világi és egy egyházi tag, végre az elnök szavazás alá bocsátván a kérdést, az indítvány mellett csakis a 2 szóló szavazott. Ezután a mai gyűlés jegyzőkönyve hitelesíttetett s a gyűlés 8 órakor bezáratott. — A képviselőházban a bírósági törvényjavaslat járja. A 28 ki ülésben ellene Tisza, Domahidi Ferencz, Ivánka Imre, Mukics Ernő, Diettrich Ignácz, Prikk József, mellette Zmeskál Zoltán, Éber Nándor, Csáky Tivadar gróf, Radó Kálmán, Nedrebeczky Sándor szólották. A bírósági vita mellett még két fontos tárgya volt a 28 ki ülésnek: a központi és a mentelmi bizottság jelentései a népszámlálási törvényjavaslatról és a királyi ügyek aligazgatójának Miletics Szvetozár kiadatását illető kérelméről. A népszámlálási fontos törvényjavaslat ki fog nyomatni s közelebbről, még a bíróságinak vitái közben tárgyalás alá vétetik. Ez utóbbi teljes határozatot Gorove miniszter felszólalása hozta létre; nagyon is helyes, hogy a népszámlálásnak felette fontos s röviden elintézhető ügye ne szoríttassék háttérbe a bírósági vita szóhullámai által. A mentelmi bizottság a Miletics képviselő ügyében azt véleményezi, hogy a királyi ügyek aligazgatójának abbeli kérelme, hogy Miletics ellen vizsgálatot és pert kezdhessen, elutasítandó, mert az incriminált czikknek a királyi ügyek aligazgatósága által beadott fordítása nem hiteles és felette hibás. Szép pontossággal jár el a királyi ügyeknek nem választott, de kinevezett aligazgatója . Julius 2 -j Hadügyi közlemények A hadseregnek 1870-re szóló költségvetését a bécsi „Wehr. Ztg.“ következőkben közli : Rendes szükséglet 78.100,000 frt. Tavaly, vagyis az 1869 ki költségvetésben rendes szükségletül 75.424,000 frt volt fölvéve; amint látjuk, a kiadás tehát folytonosan szaporodik és pedig ijesztő mértékben. A hadsereg saját bevételei most 3.114.000 forintra vannak fölvéve; a legutóbbi budgetben 3.174,000 frt volt a bevétel, tehát 60,000 fttal rúgtak többre e bevételek, mint most. E szerint a bevétel mindig kevesebb, kiadás mindig több. E tények azonban nem akadályozzák a kormánylapokat, hogy derűre-borura ne magasztalják Kuhn hadügyminiszter takarékosságát. A rendkívüli költségek, melyekről az első delegációk alkalmával a miniszterek kijelentése szerint azt hittük, hogy csakugyan rendkívüliek lesznek s nem fordulnak elő rendesen minden esztendőben, most is nagy össze——————— is megpróbálta a keményszívű, haragos Disabult játszani, de nem ő játszott a szereppel, hanem a szerep vele. Disabul is annyira ritka alak, hogy azt jól alakítani nem könnyű mesterség. Hogy Erdélyi mennyire küzdött meg e szereppel annak jelzésére elég felhozni azon egy jelenetet, melyben sergeinek elpusztulását hirül véve asszonyiasan zokogni láttató a tán mindenre képes, de sírni legkevésbé szikrázó szemű Disabult. A terem zsúfolva volt e játék alatt s Kassainé sokszoros kihívásokban részesült, mint jutalmazott. A „Tücsök népdrámát, úgyszintén a „Kunok“ operát, mely utóbbi Dalfi Lörincz jutalmául adatott, nem kitűnőbben és csak középszámú közönség előtt játszták el. „A roszul őrzött leányok“ vígjáték prózaiságához képest tűrhetően adatott elő. Ez előadás alkalmával az utolsó felvonás után egyedül Kassainét (Stephanie) hívták ki, kinek csak egy szó szerepe volt, minek helytelenségét a kihívott is vonakodó megjelenésével igazolta. A játékot kell e megjutalmazni a kihívás által, vagy magunknak kedvezni a tetsző arcz még egyszeri megpillanthatásával ? ... „Szapári Péter“ drámában Prielle tűnt ki a czimszerepben, továbbá Kassainé. Ez előadás közel járt a jóhoz. „A vén bakancsos“ népszínmű előadását a legkevésbé sikerültek közé sorozzuk. Kassai a czimszerepben meggyőzött arról, hogy van benne alakító tehetség, amennyiben volt egy pár sikerült jelenete, mint a harmadik szakaszban a csaplárral szembeni urat játszása. Kassai jó komikus, csak orhangjáról mondjon le. (Vége következik.)