Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-01-02 / 1. szám

Melléklet a „M. Polgár“ 1-1ő számához. A proclamatiokat illetőleg azt feleli, hogy az sokkal csekélyebb dolog mintsem figyelmet érde­melne. A közös haza az ők hazájuk is, őseik ha­zája, vérükkel védték ezt ők is, és sokkal drágább előttük, mintsem az egyenetlenségekből származ­ható veszélyeknek óhajtanák kitenni. Ha van izg­­otság a kedélyekben, ha elégü­­letlen a nép, úgy ennek egészen más az oka — olvassuk a feliratban. Következik mint­ük (a­mi sehonan el nem maradhat) a nemzetiségi kérdés megoldása. — Óhajtják ezen törvényc­ikk meg­változtatását, és felszólítják '0­0 a kormányt. Ok az Erdély egyesüléséről szló­­czikk is. Követelik ennek is m­egváltoztatását, mivel a legnagyobb, leg­­terjedtebb elégületlenségeket szülték. Ok továbbá a tófalvi ügy is, mely minden igaz hazafi lelkét el­szomorította, bírják hogy helyeztessenek vissza a tófalviak birkáikba. Ezek a sebek melyeknek or­voslását isérik. . / -------------­ A munkások rovata. — A londoni munkáskiállitás központi választmányának meghívása folytán f. év jan. 10 dikén összegyűlnek angol munkásegyleteknek, tár­sulatoknak és iparegyleteknek küldöttei, hogy a ju­talmak kiosztása, a kiállítás tartamára felállítandó műhelyek és azon eszközök felett tanácskozzanak, melyek által az utóbbiak a munkások technikai oktatására nézve jegyzélszerűbben hasznosíthatók volnának. A kiállítás czélja a munkások alak és színérzékét képezni és a használt nyersanyagok és gépek ismeretét terjeszteni; egyúttal pedig oda kellene hatni a kiállításnak, hogy a munkásokat együttes munkához szoktassa s ez által a termelő társulatok alakulását előkészítse. De e mellett az egyes népeknek érdekében fekszik, hogy műveik összehasonlítása által mindig nagyobb tökéletes­ségre tegyenek szert.­­ A termelőtársulat úgy Németország­ban szép fejlődésnek indult. Mint az Ö. D. írja, Phorzheimban három kézműves társulat alakult az aranyművesek, fémmunkások és faiparosok tár­sulatai. A termelő­ társulatok közt különben min­denfelé a gépészek és fémmunkások társulatai fog­lalják el az első helyet. A berlini gépészek társu­lata közel 2000 tagot számlál, kik közül 905 a segély­kórháznak tagja. A németországi fémmun­kások és gépészek társulati szövetsége 49 vidéki egyletet számlál 6000 taggal s e mozgalom gyor­san terjed s naponkint új egyletek támadnak. A német nyomdászok egyesületi szövetsége is nagyon tekintélyes. 41 kerületi szövetséggel (flauverbamb­l ) és 6959 taggal. KÜLFÖLD A pápai csalhatatlanság a zsinaton. □ Ké­ségtelen, hogy a mostani egyetemes zsi­nat minden zsinat közt a legnépesebb, mert hie­­rarchiai rangjánál lógva 767 szavazással biró tag­ja egyik zsinatnak se volt. Sőt nemzetiségi szem­pontból is a legváltozatosabb. A zsinat több, mint, kétharmada­ már tisztába van magával — azaz megnyeretett azon eszmének, hogy a pápa csalha­­tatlanságát ki kell mondani. Az acclamatio eleinte felmerült eszméjével felhagytak ugyan, s Manning is — az ez ügyben neki tulajdonított kezdemé­nyezési szerepről lemondott, de a spanyol nyel­vű (dél amerikai és Philippi szigetekről való) püs­pökök egy, Moreno bibornoknál tartott conferen­­tián készeknek nyilvánítók magukat a csalhatat­lansági dogmát indítványozni: „ha a pápa ezek­nek az embereknek azt parancsolná, hogy a szent háromságban 3 egyén helyett négyben higyjenek és azt tanítsák, akkor is engedelmeskednének“ — jegyzé meg ez emberekről egy római bibornok. A másik pártban, mely a dogmát el akarja vetni, 100 püspök van s igy több, mint a meny­nyit kezdetben a legvérmesebbek is remélhettek. Ezekhez tartoznak a német, osztrák és magyar püspökök többsége, a francziák fele, mindenik portugalli, néhány izlandi, az észak amerikaiak és canadaiaknak legalább fele és a keletiek jelenté­keny része. A németek közt, a már említetteken kívül, a két tiroli, Gasser és Riccabona, az eich­etnidti püspök Leonrad, és a luxemburgi vicarius a csalhatatlanság hívei közzé számítandók. A mainzi Ketteler, házi ura — (a Jebuzan lakik) — által félig oda vonva azt mondják, készül e tábor­ba átmenni. Reá Stahlra, Leonrádra és Martinra nézve a fuldai pásztor­levél, melyet aláirtak, kel­lemetlen akadály, de lehet azt magyarázni a csal­­hatatlanság mellett is, ha erőltetik. Irányadó körökben azt mondják, hogy egy 90 püspökből álló ellenzék a zsinat nagyságához mérve, figyelembe se veendő, de ez által felada­­tik a még Tridentben is érvényes azon elv, hogy hit decretumok csak akkor bocsáttassanak ki, ha phisikailag és erkölcsileg egyhangúlag fogadtat­ok el. Mások a curialisták közt azt mondják, ha a­z ellenzék csak 50 re lenne leszállítható, ez tehetetlensége érzetében minden ellenállással fel­hagyna, a vagy elállana vagy átállana. De mint látjuk addig még 80kat kell az ellenzéket apasz­tani. De csáíteszközök is vannak: kiváltságok, in­ Binuatiók, kitüntetések stb . már pedig a püspökök közt nagyon sokan vágynak „pápai házi praela­tussal lenni. A hivatalos körökben a győzelem felöl teljes biztonságban érzik magukat. Manning a napokban így nyilatkozott: „A­mily igaz, hogy itt állok, és úgy fog a csalhatatlanság eszméje kikiáltatni.“ Míg az ellenzék egyik kitűnő püs­pöke ezt mondá: „Kevés rervénynyel és nyomott hangulatban jöttem ide, de még sokkal roszabbul találtam mindent, a­mint gondolom.“ Egy német rendőrfőnököt generálisa (egy spa­nyol) Rómába hívta. Mindjárt az üdvözlésnél mon­dá neki a generális: a nagy ügy, melyben mind­­joknak szivén feküdjék közre­működni, a pápai csalhatatlanság dogmájának létrejötte legyen. S mi­dőn a német más elvet vallott s e szerint fogal­mazva nyújtott egy emlékiratot, elhatározták, hogy mint használhatlan, sőt káros hazaküldessék. A mi­dőn a német barát néhány püspöktől elbúcsúzott, egyik ezt mondá: Örülnék ha valaki elhívna vagy haza küldne; minket püspököket ide parancsoltak, a nélkül, hogy megmondták volna, mi felett fogunk tanácskozni, most hogy tudom, a zsinatnak és Ró­mának örömest hátat fordítanék.“ A csalhatatlanság hívei alaposan hisznek győ­zelmükben, mert nagyon jó szervezetük van: két központból igazgattalak: a Collegio del Jeruból és a Propagandából. A jezsuiták generálisa: Beck, ki a „Civitta Cattolica“ tetteivel épen nem ért egyet, de a csalhatatlanság dogmájában teljesen rendjé­vel egyetért és érez, assistensei által tanács­­sal tá­mogatva a fonalokat szilárd kézben tartja. A mis­­sionális püspökökről a Propaganda gondoskodik, ki utasításait hasonlóan a jezsuitáktól kapja. A gé­pezet oly egyformán dolgozik, hogy közelebb egy bizottmány választáskor 400 ezed után egészen ugyan­azon nevek voltak. V­egyes. □ A „Liberto­­ben olvassuk a következő so­rokat: „Az osztrák császár semmiben sem en­ged a nejének, a­mi a vallásos lelkesedést illeti. Tudjuk már, hogy Erzsébet császárné a Farnese­­palota küszöbén térdre hullott, midőn IX. Pius a nála tett látogatás után kocsijába volt szállandó, s a pápa kérelmei daczára ez alázatos tartásban ma­radt mind addig, mig a pápai áldást meg nem nyerte. Ferencz József, a mint nem rég egy este a pápai nuntiusnál beszélték, szintén igy tett, ha még nem különben. Közelebbi keleti utazása alatt történt, hogy midőn a szent város a láthatáron feltűnt, leu­grott lováról, s háromszor megcsókolta azt a földet, melyet a megváltó lábai érintettek, s 3-ot kiáltotta a lehető leghangosabban: Gloria in excelsis Deo! Gloria in excelsis Deo! Gloria in excelsis Deo! — Csak ezek a rajnántúli fejedelmek tudnak ilyen középkori lelkesedésbe jönni. Francziaországban még nem vagyunk ennyire az óraütés rabszolgái (sujets de pendule).“ □ A franczia akadémia egyik közelebről tartott ülésén nyilatkoztatta ki, kik nyerték meg a Montyon-féle erény­díjakat. Ismét a nők van­nak túlnyomó számban. Huszonnyolc­ díj közül csak kettő jutott férfiaknak. Lopeyre azért nyert díjat, mert két beteges nővérét húsz éven át a leg­gondosabban ápolta. Guary mezei kerülő az ön­feláldozás valóban bámulatos tényéért tiszteltetett meg díjjal. Egykor rendes körútját téve, midőn egy mészégetővel találkozott, ki a három kilométer­­re fekvő városba futott, mert társa beleesett a mé­szégető kemenczébe s ő nem merte kihúzni. Guary azonnal a kemenezéhez futott, lebocsátott az izzó mész közé egy létrát, leszállt a kemenezébe, fel­­veté vállára az eszmélet nélkül ott heverő mész­égetőt és fölfelé haladt. De alig ért a létra köze­péig, midőn elveszté az iszonya hőségtől s a gő­zöktől eszméletét s becses terhével együtt beleesett a kemenezébe. A segély megérkezett, de már-már elkésve. A mészégető meg volt halva, Guary pedig iszonyúan összeégetve, 2000 francnyi dijat kapott. A kitüntetett nők közül kiemeljük Coursault kisas­szonyt. Öreg tehetetlen egyéneket fogadott magá­hoz s azokat keze munkájával táplálta. Egy kevés pénze is volt, azt letette egy kereskedőnél, ki azon­ban roszul gazdálkodott és megbukott. Coursault kisasszony csak azért sajnálta, hogy pénze elve­szett, mert ,meg volt fosztva azon örömtől, hogy többeket is segélyezhessen. A kereskedő megszö­kött s öreg anyját minden segély nélkül hátrahagy­ta. Corisault kisasszony akkor magához vette az öreg asszonyt és megfeszített munkássággal annak számára is megkereste az élelmet. Ez az önmeg­tagadás legszebb neme. 2000 francos elsőrangú díjat nyert. □ Hógörgetegek. E napokban írták a lapok, hogy a Mont Cenis-en keresztül vezető új vasúton a hógörgetegek teljesen betemették a sze­mélyvonatot, emberélet azonban, szerencsére, nem veszett el Bármily kitűnő és előnyös legyen is a Fellrendszer, a hegyeken át való utazás veszélye­it mégsem hárította el. A hó még mindig rettentő veszély a vasutakra nézve s ép a vasúti vonat te­szi ezen veszélyt még félemletesebbé. Köztudomá­sú dolog ugyanis, hogy ezen görgetegeket gyak­ran a legcsekélyebb okok idézik elő, melyekhez számítják némelyek az emberi hangot és a csen­­getyük zengését is. Midőn a hegylakók görgete­gek által fenyegetett helyeken akarnak áthaladni előbb pisztoly lövésekkel stb. igyekeznek a leve­gőt mozgásba hozni s ekszép a görgetegeket elő­idézni. Midőn azonban már útra keltek, sik­ csend uralkodik közöttük s öszvéreik csengetyű­it is be­tömik. Meglehet, hogy ez túlságos elővigyázat s a csengetyü zengése nem képes valamely hóhalmazt mozgásba hozni, de ki tagadhatná, hogy valamely vasúti vonat dübörgése s az ezáltal előidézett zen­gés lerázhat valamely ágra tapadó hótömeget, mely tovább gurulva, pusztító lavinává lehet. Egy boldog falu Erdélyben. Többször írtam ez évben sötét képet az erdé­lyi állapotról. Kötelességnek tartom a valót őszintén ismertetni, ezáltal remélvén javulást. De a­menynyire szükségesnek tartom a hiányokat ismertetni, oly mérvben tartom hasznosnak a jónak felmutatását, mely által másokat a nemes példának követésére buzdíthatunk. Közlésem egy kis falunak ismertetése lesz. Kidé falunak eredete regés alakban tűnik föl, és épen ez teszi érdekessé. Hősies bátorság, ernye­­detlen kitartás és szeretet az alapja. Olyan három erény, mely által csak nagy és nemes tetteket érhe­tünk el. A rege Kidéről következően szól. Negyedik Béla korában egészen elpusztiták a tatárok Kidé falut, mely már akkor is szabadalmak­kal birt, és jólétnek örvendett. Az egész falu népségéből a tatárok dúlása folytán nem maradt meg csak egy szép leány. Ez a kétségbeesés utolsó perezében a falu egyik végén ma is létező „kőlyuk“-ba rejtőzött, hol a tatárok üldö­zésétől megmenekült. Hosszasan azonban a sötét, rideg barlangban nem lehet­ tartózkodni, visszatérni nem mert a szegény leány, a­hol bizonyosan öldöklő tatárokat talált volna. Tehát azon merész gondolatra jött, hogy a monda szerint keresse föl a barlang túlsó nyílását, melyet létezni állítanak, de még rajta tudomás szerint, nem ment a faluból senki keresztül. Az elszánt leány előre tört ernyedetlen szorga­lommal, s végre csakugyan megtalálta a nyílást a hegy túlsó oldalára. Roncsol­tan, ziláltan lépett ki a szép leány a hegyi lyukból. Hosszú haja földig beborító sugár termetét. A hegy túlsó oldalán czirkáló tatárok hegyk­émnek lárták a különös tüneményt. Ijedten szétfutának, többi társaiknak is tudtul adák a rémhirt, s mind­nyájan elhagyák az erdő borította vidéket. Az árva leány hoszszas bolyongás után szülő-, földére tért viszsza, mert csak ott található meg­nyugvást. Egy ifjú fölkereste magányában, ki lelké­nek rokonfele s életének társa lön. Családot s később falut alapitanak a kipusztult helyen. Az előbbi falut sűrű erdő vette körül. Az uj települők a falu felől lenyúló hegykoszoru erdejét levágták, az irtást gyümölcsfákkal ülteték be, mely­nek máig is „irtovány“ a neve. S csak hamar az erdő­koszoru helyett a legszebb gyümölcsös fogta körül a vidám falucskát. A hegy túlsó részén levő erdőt meghagyák, mely most is bőven ellátja fával a helységet. A gyönyörű uj telepet nemességgel ajándé­kozó meg Béla király, s azóta mint szabad embe­rek boldogan élnek nagyszerű példaként hogy sza­badság, ha szorgalom párosul vele, mivé fejleszt­heti az embereket! Ha Doboka megye erdőpusztította kopár, dom­bos vidékein elszórt, szegény, fanélküli, kopár fal­vai után, egyszerre a gyümölcserdő koszorúzta. Kidébe lépünk, olyan érzés száll meg, mintha Za­­hara pusztáján gyepszigetre találtunk volna. Min­denütt jólét, elégedettség, mosolygó arczok fogad­nak. A házak magasak, többnyire köböl épitvek. Minden házhoz tartozik veteményes és gyümölcsös kert, hol a faiskolákat is nevelik. A kert végében pedig nyúlik fel a hegytetőig a szabad gyümöl­csös, az úgynevezett „istovány,“ melyből minden minden birtokosnak annyija van, a minő széles házának telke. Semmi korlát nem választja el az „irtoványi“ külön birtokokat. Mindenkinek lévén külön gyümölcse, nem bántja a másikét. Kidé tartja el a környékét gyümölcscsel. Sőt némely válalkozók Kolozsvárra, s még Nagy­váradra is szállítják szép gyümölcseiket Nincs olyan év, melyben a kidéi irtásban gyümölcs ne teremjen. Mivel a gyümölcs minden oldalról körül veszi a falut, tehát valamelyik része mindig mentve marad, még ha pusztító fagyok, járnak is, így történt ez évben is. Csaknem az egész Doboka megye gyümölcsét virágában letarolta a fagy .­zidén mégis annyi termett, habár ott is volt fagy általi pusztítás, hogy nemcsak nyári, hanem még téli gyümölcscsel is elláthatták magukat onnan a vidékiek, sőt a távoliak is. Ez mutatja Kidé gyü­­mölcsga­zdagságát. És minő öröm e kies faluba őszi vasárnapo­kon belépni. A falusi népet nem korcsmában talált­­uk, hanem a szép „irtoványban.“ Egyik­ almát a másik körtvét szed óvatosan, a harmadik csoport vaczkort ráz, melyek meglepő nagyságúak, s gyűj­ti rakásra, hogy finom eczetet készítsen belőle. Má­sutt ismét somot szednek a bámulatos somfák al­­jában, míg mások vígan telepednek le, finom gyü­mölcsöt izlendek a terebélyes diófák árnyékába. Ha idegen megy látogatni a gyümö­lcsdús „ir­­toványt“, nem győzi elfogadni a sok szép gyümöl­csöt, melylyel megkínálják. _______________ Megjegyzendő még e derél a népről, hogy­ az anyagi jóllét mellett, nem feledkeznek meg a szel­lemről is. A három templom mellett ott áll a há­rom iskola. És ha még idővel e három felekezetű nép közös iskolát állítana, bizonyosan nagyobb vi­rágzásba jöhetne a nevelés ügye. Míg így egyes felekezetek kis számban, nem nagy erőt fejthetnek ki. De mégis szép, hogy van iskolájuk. Nagy­részt magyar hidé népessége, de van köztük román is. Hanem azok annyira egy érzel­­műek, a közös jóllét egyformaságában, hogy nem is lehet két nemzetet felismerni a faluban. Magya­rul minden román a legjobban beszél, valamint a magyar is románul. Mindenik tudja, hogy egy ha­zának gyermeke, s annak javát élvezik. Nem lehet mondani a kidér népet gazdagnak, de nincs köztük földhöz ragadt szegény. Nincs nagyban kiemelkedő birtoka egyiknek a másik fe­lett, hanem senki sem lakik nyomorati viskóban. Egy négy szobás házzal biró lakos tulajdonát a „nagy udvarnak“ nevezik. Egyenlőség, szabadság jellemzi Kidét rá nézve. Negyvennyolc­ és kilenczben, ők maguk vé­delmezték falujokat a támadók ellen. S az erélyes népség bántatlan maradt. Talán már emlitem is, midőn egyszer mellékesen Kidéről szólok, hogy Batthány Lajos grófnő 100 irtot ajándékoztt volt a nehéz években a magukat erélyesen megvédett ki­­deieknek. És a mi legszebb jellemvonás a kidei népnél, az abból áll, hogy ők mint régidő óta szabadok, mindig a szabadság védelmezői. Most is az ellen­zék hívei, miről már egyszer szóltam, 150 szavazó teszi szavazatát az ellenzéki jelölt urnájába. Sok ily falut e hazának, és a hon boldog lesz! És „Boldogházát“ nemcsak könyből fogjuk ismerni. M. U. Januar 2 H­IRHARANG. VDF Lapunk összes t. előfizetőit tisz­telettel kérjük, tegyék meg előfize­téseiket minél előbb, mert fölösleges példányokat nem nyomathatunk. Az előfizetési feltételek marad­nak az eddigiek. Egész évre ... 12 frt. Félévre............ 6 „ Évnegyedre ... 3 „ A bélyegdíj eltörlésével lapunk tartalmát jövő­re mellékletek­­kel fogjuk bővíteni, a­mit ed­dig ritkábban, mert nagy áldozattal tehettünk csupán. Az előfizetési összegek beküldé­sénél postai szelvényeket kérünk használni, mely tetemesen jutányo­sabb a zárt levélben küldésnél, mind a t. előfizető, mind kiadóhivatalunk­ra nézve egyszerűsíti a munkát.'^^ff Lapunk összes olvasóközön­sége s hazánk minden polgárának boldog újévet kiván! A „Magyar P.“ szerkesztője, K. Papp Miklós. A „Magyar Polgár“ mai számával negyedik évfolyamába lépett. Midőn 1867 ben megi­­ndítottuk, a kormánypárt hűségesen elkövetett mindent hogy csirájában elölje Erdély egyetlen ellenzéki lapját. E fáradhatatlan buzgalomnak kö­szönhetjük részben azon eredményt, hogy ma már lapunknak háromannyi olvasója van, s ez uj év minden reményen felül szaporító előfizetőink szá­mát. Munkatársaink szerény kis köre három év alatt pedig olyan férfiakkal szaporodott, kikkel büsz­keségünknek tartjuk egy sorban küzdeni azon elvek­ért, melyekhez hivek valónk és leszünk mindig, mert meggyőződésünk, hogy hazánk jövő jobb­létének alapját képezik! Molt lapunkkal vettünk búcsút azon kedves kis bélyegektől, melyek oly hosszú időn keresztül terhelik a sajtot. A haladás utján ez azonban csak az első lépés. — Törölje el a kor­mány a sajtó legnagyobb nyűgét, legerősebb bó­­káját a cautiot. Legyen igazán vámmentes a gondolat. Csak akkor beszélhetünk szabadabb sajtóról, csak akkor lessz jogunk olyan összeha­sonlításokra, minőket a hivatalos és félhivatalos kötések ma már helyén látnak. A Jakab Elek ellen folytatott harcznak úgy látszik nincsen még vége. A K. Közlönyben néhányan az „Írástudók“ és „képmu­tatók“ közül mossák kezöket mint Pilátus, s eköz­ben olyan szemérmetlen hazugságokat fog­nak lapunk szerkesztőjére, melyek c­áfolatára ez­úttal nincsen terünk, legközelebbről azonban nem mulasztjuk bemutatni e ezoptos had fegyvereit. *^* A városi rendőrség figyelmét is­mét felhívjuk azon éktelen világításra, melyet vá­rosszerte tapasztalhatni minden estre. Úgy tudjuk a városnak nem szép szóért világitnak, hanem ez­rekbe kerül, — követelhetjük tehát, hogy a váro­si hatóság minél előbb véget vessen azon botrányos és szemtelen hanyagságnak, mely sötétben tartja téli sáros időkben városunkat. Nem elég hogy a lámpák nagy része örökösen füstös a rossz keze­lés miatt,­­ de még az olajat is el­spórolják jobbra balra úgy, hogy minden felé, csak a lám­pákba nem jut elegendő.

Next