Magyar Polgár, 1872. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)
1872-03-10 / 57. szám
KOLOZSVÁR, MÁRCZ. 9. 1872. Fővárosi levelek. Pest, márcz. 6-án 1872. CXLI. Kedves barátom! A mily meddők voltak a közelebbi napok eseményekben, és oly gazdag a mai. A szélső bal megtudván a kormánynak azon szándékát, hogy az 5 éves országgyűlési folyamot csakugyan be akarja hozni, hogy ennek tárgyalását lehetetlenítse, elhatározta a választási törvényt agyonbeszélni. Fölszólította volt e közös adtióra pártunkat is, de ez a fegyvert nem találta elfogadhatónak. Ma a gyűlés elején Gonda László temetéséről lévén szó, a miniszterelnök naponként kétszeri ülésezést ajánlott, mire a vihar kitört s a szélsőbal megkezdette agyonbeszélési manőverét, de egyszersmind hangsúlyozó, hogy ha a kormány a visszaélések ellen javaslatot nyújt be, e manővertől el fog állani. A kormány azonban nem engedett és igy a harcz tovább foly. Úgy halljuk azonban, hogy Vukovics Sebő, ki az angol parlamenti eljárásokkal nem csak ösmerős, hanem azokba a szó teljes értelmében szerelmes és a közvetítő szerepet veszi át s megkisértendi a kormányt, talán épen a balközép által arra bírni, hogy a választási törvények megszorító pontjaitól álljon el s a szélsőbalt a legvégső eszközhöz nyúlásra ne kényszerítse. Íme ezek folynak a coulisseok mellett, hogy minő eredménynyel, holnap majd tudósítani foglak. Különben a viharos jelenetekkel, alelnöki ügyetlenségekkel és véget nem érő szavazásokkal ma csaknem az egész idő eltelt; úgy, hogy alig maradt annyi idő, hogy a miniszterelnök az 5 éves országgyűlési szakra vonatkozó a belügyminiszter az összeférgetlenségi törvényjavaslatot benyújthassa. Mit jelentsen az 5 évi országgyűlési cyclus? Ezt mindenki érti és tudja. Új megszorítása az a választási szabadságnak az 1867-ki, kiegyezés javára és védelmére; hozzá tehetnők bátran, „hogy praeservativum a választások alkalmával nagyon is igénybe vett jobboldali zsebek oltalmára. Ez utóbbi gyanúsítás, de nyílt gyanúsítás, melyet azért mondunk és mondhatunk ki. Kimondjuk pedig azért, hogy a kormány, bár alig járna némi nehézséggel nem akar időt találni, hogy törvényjavaslatot adjon a megvesztegetések ellen. Azon kedvetlenség is, mely jelenleg oly rész benyomást tesz a képviselőházban s mely a Parlamentarismus minden jó oldalát visszataszító folttal készül eltakarni, az ő hibája. Mert lehetett-e annál tactiátlanabb valami, mint választási törvényt az országgyűlés végén terjeszteni elő.? Vagy érdemes volt azért a javaslatért pro et contra annyi időt vesztegetni? Nem lehetett volna az igazolási állandó lista készítését, magára elrendelni , ha a 3 éves országgyűléstől azért borzadtak, hogy a társadalmi rendet fölforgatja, intézkedni a visszaélések és törvényt szabni a vesztegetések ellen? De a kormány és pártja újból is kitüntette, hogy semmi egyebet nem akar komolyan, csak saját magát bármily áron fenntartani. Kül és belföldi lapok beszélnek a lélekvásárra gyűjtött és gyűjtendő milliókról; az ellenzéki pártok kebelében szakadást egyenetlenséget óhajtanak hinteni; a korteskedést téveszmék hirdetése által máris megkezdették s minden renegáttal kaczérkodnak, ki velök kaczérkodni kész. Így tét- TARCZA. Metz-vidéki népdalok. Paul de Saint-Victor után. (Folytatás.) Egy sajátságos ballada, kétségkívül valamely helyi legendából átdolgozva, egy ifjú lotharingi nőt állít elénk, ki egy képzeleti „Kékszakáll“: Renauldt, ki öt elhagyott mezőbe ragadja, hogy vizbe ölje, saját tőrében fog meg. Útközben a nő megéhezik, eledelt kér elrablójától : — Megeheted, szépem, kezedet, Sohasem eszel többé kenyeret. Majd szomjúság kínozza az erdők sűrűjében. Italt kér: — Idd meg, szépem, tiszta véred. Hogy bort igyál, meg nem éred. A folyó partjához érnek. Renauld értésére adja, hogy „14 nő“ van már oda fullasztva, ő lesz a leik. Parancsolja, hogy vesse le felsőjét s köntösét, igy majd jobban megteheti a halálos ugrást. Itt a nő szégyenlést színlel, melylyel hat durva rablójára. — Nem az illenék most hozzád, Hogy vétkezésemben részt végy, Hanem hogy a szemeidre Fehér zsebkendőt boríts, tégy. Midőn Renauld ezt meghallá, Kendőjét szerére tévé; Ekkor a nő megragadó, S a folyóba veté beléptek közelebbről Schwarcz Gyulával. De azért még sincs elveszve Lengyelország. „Eppur si muove! Megmutatja az országos baloldali értekezlet.“ P. Szathmári Károly: A pártok. V. (Vége.) A legnagyobb és mindenek felett álló baj pedig — mivel minket az a lovagias jobboldal megajándékozott — az, hogy a megalázott magyar korona függővé van téve Austria sorsától; Austria sorsa pedig a felbomlás, mert nem nyugszik természetes alapon; s ha ennek romjai minket el nem temetnek, azt csak a véletlen és a különös isteni gondviselés eszközölheti, de a dolog természetes rendje nem. No de mindezt s ennél sokkal többet elmondtak mások, mi csak az indokokra szorítkozunk, mik azon pártot államjogaink feladására s ügyeinknek az osztrákokéival azonosítására bírták, s lássuk ezen változás következményeit. A valódi indok kétségkívül a gyáva félelem volt, s ezzel kapcsolatban a roszul értelmezett lejalitás; a színes indok pedig (színesnek kell mondanom, mert a törvény értelme elcsavartatott) volt azon állítás, hogy a pragmatica sanctioban bennfoglaltatnék az ügyközösség. Ehhez járult azon bölcsen tekintetbe vett körülmény, hogy Magyarország annyi kül- és belellenséges viszonyok közt az örökös tartomnyokkal szorosabb kapocs nélkül meg nem állhatna. Ezen tételeket — minthogy mások eléggé lerontották — nem vitatom, de mint káros következményt meg kell említenem, hogy a vezéreknek ezen gyáva félelme veszélyesebb egy mongol pusztításnál, mert átvitték a félelmet a népbe; márpedig amely nép vagy nemzet önbizalmát elveszti, azt az úr Isten sem menti meg; de téves is ezen politika, mert ha azok az egyéb tartományok oly erősek, hogy minket megmenthetnek, nem teszik azt mi érettünk, hanem magukért, s akkor magyar államiságról szó sem lehet; ha pedig gyengék, mit várhatunk tőlük? azt, hogy azok támaszkodnak reánk, s a mi terhünk kétszeres, sőt négyszeres! Hát ha még meggondoljuk, hogy azon tartományok még kevesebb önállósággal bírnak, mint mi, és csak addig maradnak együtt, míg azokat az osztrák hadsereg egybetartja: hogyan oltalmaznak meg azok minket? Ne ámítsuk magunkat, nincs nekünk az osztrák tartományokkal semmi reális szövetségünk, s ilyent sem mi, sem azok nem akarnak, minélfogva a mi közösügyi törvényünk gyakorlatilag nem egyéb, mint egy oly intézmény, mely úgy a magunk, mint a többi tartományok ügyeit is a bécsi katonai hatalom vezetésére bízza; ez a katonai hatalom pedig ad nekünk magyar államiságot, ahogy szerét teheti, hiszen az Magyarországot ma is adófizető és katonaállító „Kronland“-nak tekinti, egyébnek semminek. Van még egy indok, s ez az, hogy Magyarország egy oly hatalommal áll viszonyban, mely mindent elvehet vagy megadhat. A tévedés itt is rettentő, mert ha a törvényhozás indokául (minek függetlennek kell lenni) elfogadjuk, hogy van az országon kívül oly hatalom, melytől Magyaország sorsa függ, úgy elfogadtuk azt is, hogy Magyarország állami élete csak kegyelemtől függ. És ha egy ily hatalom csakugyan létezik, akkor igen veszélyes játék, annak törvény által biztosítani befolyást a mi ügyeinkbe, megszerzi az a befolyást, sőt rendelkezést különben is. Nem gondolták meg azon urak, hogy ezen tétel által compromittálták a magyar királyt, dicsőségét elhomályosították s koronája souverainitását megsemmisítették. Ily kishatalom nincs, és Magyarországnak, ha független állam akar maradni, csak a magyar király hatal Hirtelen egy fűzhöz kapaszkodik; a nő elmetszi az ágat. Kegyelmet kér s nagy ígéreteket tesz, ha kiszabadítja: — Szépem, ne hagyj itt az árnak, Aztán elveszlek vasárnap. De a lány a habok fölött vergődő rabló felé hajolva, csípős gunynyal feleli : — Biz’ engem Renauld ne végy el. Házasodj a „tizennégygyel.“ Ez elhatározott jellem csaknem mindenik nőnél előfordul, kiket a Metz-vidéki népdalok szerepeltetnek. Épen oly élénkek a támadásban, s ügyesek a védelemben, mint megtorlók a csábítókkal s haszúállók a hűtlen férjekkel és szeretőkkel szemben. S gyakran fegyverrel döntik el viszályukat. De boszurok nem gyáva, féltékenységükben nincs semmi hűtlenség. Fegyverük nem a korezikainak alattomosan térdszalag alá rejtett tőre hanem franczia kard, mely büszkén lóg az amazonos derékon. Mily harczi düh van a „Derék Claudine“ czimű dalban, melynek állandó ismétlései dolmergésre emlékeztetnek! A kis Claudine férfi ruhát ölt fel Remplan. Férfi ruhát ölt fel. A varba lyegy^s^draganyosnak csap fel Draganyosnak csap fel. A kapitány nézi: - Szép fiú vagy Q a RemPlan; Szép hit vagy Imával szabad törvényes viszonyban lennie, s a magyar király -- éppen azért, mert magyar királyaz ő magyar királysága független államiságát nem fenyegetheti. Azt hiszem már kimondhatjuk, hogy a mi jobboldalunk politikája és programmja, — miszerint a mi ügyeinket az osztrákéival ugyanazonosította, vagy pláne ezeknek alárendelten hamis tételeken és elferdített törvénymagyarázaton alapszik. Már szóljunk valamit az ebből az alapból kinőtt kormányról. Ha az alap rész, az épület is rész, ez igazság mind az erkölcsi, mind az anyagi természet törvénye szerint. S már most kérdem én: lehet-e nekünk jó, szilárd kormányunk, midőn az éppen az ország államiságát föltételező életkérdésekben már törvény szerint is függővé van téve az úgynevezett közös, de semmi felelősséggel sem tartozó ministériumtól? Hogy állhat az meg szilárdan a közös ministérium közt, mely még mindig egy egységes Austriát képvisel, és az ország közt, mely jogosan követelheti, hogy bírjon a maga független államiságának minden postulátumaival? felelet: szilárdul sehogy, s ingadozva is csak addig, mig az országot per fás et nefas oda kormányozza, hogy a Bécsből jövő sugallatoknak alázatosan fejet hajtson. Minthogy pedig az ország a maga függetlenségéről lemondani egyáltalában nem akar, az országgyűlésen kell többséget szereznie. Meg kell hát ragadnia az erkölcsrontás, csábítás, vesztegetés és ijesztés minden nemeit, sőt az országba is oly intézményeket kell behozni, mi a közvélemény nyilatkozatát, amennyire lehet, elnémitsa vagy félrevezesse. Vájjon a mi jobboldali kormányunk mindezt nem tette s nem teszi-e meg? s nem szándékszik-e megtenni a következő választások alkalmával? Hiszen a hírlapok botrányosnál botrányosabb eseteket hoznak fel, hát a királyi bíróságok beállítása milyen vala? nem botránkoztak-e meg abban még a jobboldal romlatlanabb emberei is ?! ! ? Ne szidjuk szegényt! mert hisz ő máskép nem cselekedhetik! És ezen kormányban még azon anomália is felmerült, mi egyebütt sehol sincs, hogy a pártvezér nemhogy a miniszeri székben ülne, de a kormányzásban egyáltalában részt sem vesz, ahonnan a kormány és kormánypárt vezére egymást gyakran meg sem értik, s nem egyszer történt, hogy a kormány eljárása ellen a kormánypárt vezére felszólalt. Egy ily kormánynyal tehát és kormánypárttal az ország a maga államiságát nemcsak soha vissza nem nyeri, de annak még árnyékát is elveszti. De bízzunk a jövőben, mert küzdelmünk czélja tisztán áll. Már ma van egy programra, mit az ellenzéknek minden árnyalata elfogadhat s el is kell hogy fogadjon, és ez rövidbe foglalva : „független magyar állam független államügyekkel“, s ezzel kapcsolatban „eltörlése a közösügyi intézményeknek.“ Bevégzenk egy kérdéssel: van-e még a nemzetben életerő, van-e még szabad szellem, van-e erős akarat Európa szabad nemzetei közt a maga saját neve alatt az őt megillető helyet elfoglalni? Kérdem, mert ennek megtestesítése küzdelembe fog kerülni, mégpedig sokba; vagy már ellankadt s várja a nemzeti halál közeledését, s csak annyit kiván még, hogy a végvonaglás ne legyen kínos? Az út nyitva áll: jobbra vagy balra. Tessék választani! Tóth László. gyarról a bizottmányi ügyvitelben kitűnőleg gyakorlottnak bizonyult tudósító nagyon is részletes s ha tudósítást hozott a legnagyobb horderejű tárgyai egyikén kívül. Mert ha módosító előtt még az ebédekre és azokon tett reflexiokrai kiterjeszkedés is alkalmas tárgynak látszott egy megyebizottrányi közgyűlés leírásánál, akkor mindenesetre a gyűlés egyik legnagyobb momentumát nem lehetett volna csak annyiban jelezni, hogy Szabó Lajos „indítványt tett szokott ékes szólásával, le általa szokatlan hévvel a főispáni omnipotentia ellen.“ A hazai közönség az indítvány érdeméről és czéljáról ebből ugyan keveset fog érteni. Holott a közgyűlés párt tekintet nélkül a tárgy méltósága s fontosságához képest komoly figyelemmel végig hallgatta, sőt részben a helyeslés kijelentésével fogadta a jól körvonalazott a történelem, a jog és helyes politikai tekintetek által támogatott indítvány alapos indokolását. Ezen tárgyat a közügy érdekében megkísértem vázolni, miután az indítvány már nem az indítványozóé, hanema a közönség tulajdonát képezi; következőleg ezt illeti a joga felett ítéletet is mondás. Indítványozó előre bocsátván, hogy indítványának nem czélja a számadás, mert a mennyire gyűlöli a személyeskedést a társas életben annyira veszélyesnek s üdvtelennek tapasztalta a közügyek terén, hogy továbbá indítványának nem indoka s nem azélja a korteskedés, mint a virilisek ellen a meggyőződés ihletségével tett ama indítványról, mely ezen lapban egész terjedelmében közöltetett, a bizottmányban többek között az is mondatott, hogy a tisztelt indítványozó maga mellett korteskedik, mert az élet keserű tapasztalatai személyes ambitiót, aspiratiot éppen a fagypontig sülyesztették, az indítvány érdemében megjelölte azon nagy alkotmányos jogokat, melyeket az ősmegyei intézmény törvényesen gyakorolt 1848 előtt, és a melyek birtokában századokig, jelesen a nemzeti élet azon gyászos korszakában a mikor a haza szent földén két ellenség, török és német dúlt, a hazai történészek egyértelmüleg tanúság tétele szerint a haza legerősebb védbástyáit képező meginlatlan erődítmény gyanánt bizonyult be, mert az 52, vagy több megyét annyiszor kelletvén bevenni, mig az ellenség az utolsóhoz érkezett, addig az előbb bevettek fölszabadították magukat, s magukkal a hazát mindannyiszor. Hasonló nagy szolgálatot tevén az alkotmányos jogok megvédése, s visszaszerzése tekintetében is, melyre időnkben figyelmesé tétetvén a szabadságra törekvő több európai nagy népek jelen megcsonkított álapotában is tanulmányozások tárgyává tették óvszerül decentralizáló szervezetével az öszpontosító hatalom ellen akár absolutisticus akár parlamenti legyen az. Ezen nagy alkotmányos jogok voltak: a törvényhozásban utasítással ellátott, — visszahívható követek általi befolyás — tehát a törvényhozó hatalom közvetett gyakorlása. Mely 1848-ban, miután az ellenséges indulatu idegen bécsi kabinet politika által a nemzet testén ütött sebeket, s százados jogsérelmeket csak egy parlamenti kormány, egy független felelős minisztérium által hitték a nemzet akkori vezetői orvosolhatni, feláldoztatott. De megmaradt a megyéknél a más két nagy jog: a birói hatalom gyakorlása, vagyis a megyei törvényszékek biráinak választási, és a közigazgatási vagy is végrehajtási joga, melyek a nemzetnek s jelesen a 48-ki törvényhozásnak anynyira féltett kincsei valának, hogy készebb lesz vala a parlamenti kormányt ezekért, hogy sem ezeket amazért feláldozni. De mit ten az 1869 — 70-iki törvényhozás? Az 1869. IV. törv. czikkben a megyék többsége tiltakozása daczára elvette a birói hatalom gyakorlása vagy is az első folyamodás a biróiságok választási jogát. Mily eredmények? nem kívánja fejtegetni indítványozó, mert azon példátlan gyermeznek neki; akkor kitör a burokról szabadult eredeti pacsirta hangja s tele torokkal gúnyolódik a madarászszal . Ott a téren dalol a novig hangon: — Biró úrral nekem immár mi gondom, Csak mókázom velek, rózsám szabadon! A régi Francziaország e gúnyolódó szelleme minden lotharingi dalban ott kering, ott ragyog, mint a derült mosoly. Mily cselszövényes, furfangos mesét csinálna La Fontaine a „Fogoly szeretődből , fiatal herczeg leány, kit atyja elzárt, mert nem akart lemondani kedveséről. A hetedik év végén meglátogatja az esztelen, kegyetlen atya börtönében: — Lyányom, üdvözlégy, hogy mint vagy? — Na biz’ atyám, igen roszul. Lábam öszszetörte a vas, Oldalaimban féreg dúl. Kedves apám, nincs-e nálad Négy-öt sous, hogy adnád nekem ? Átnyújtanám örömnek, hogy A vason egyet ereszszen. Oh, pénzem bőven van nekem, Tallérom is ezerével, Sőt milliók, adok neked, Ha szakitsz kebled hevével. Nem, mig csak életben vagyok, Szerelmemmel föl nem hagyok. Inkább itt a vasban élek, De szerelmet nem cserélek. Ivempiai lisztát hagy. Megyei élet. Torda, 1872. márcz. 6-án. Tekintetes szerkesztő úr! „ A tordamegyei mult febr. hó 26. 27. 28. napjain tartott rendkívüli bizottmányi közgyűlés tár-Ha államon a szakál tisztát hagy Remplan; Tisztát hagy: Ah! de szivem, mint oroszláné, nagy Remplan; Oroszláné, nagy. A kapitány draganyossá teszi Remplan; Dragonyossá teszi. Claudine ott kedvenezét észreveszi Remplan; Észreveszi. Kedvenezét, az álnokot, hitszegőt Remplan; Hitszegőt. Öezszetűzött vele s megölte őt Remplan; Megölte őt. De bezárják börtönbe, a melyben Remplan; A melyben Bevallja, hogy nő, hogy pardont nyerjen Remplan. Pardont nyerjen. Egy másik pedig apródnak öltözik, hogy kiszöktesse kedvesét a nantesi börtönből. Átöltözteti saját férfi ruháiba, odaadja nadrágát s ez álruhában megszökteti. A nyomozás foly; a tettesre csak felakasztás vár valemely köztéren. Midőn a szép lány két-három lépcsőt ment ■ — Biró urak, ismertek ti egy Istent Hogy lányt öltök, ki csak férfi ruhát n vett? A bírák viszszavonják Ítéletüket s megke-l (Vége köv.)