Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-01-01 / 1. szám

Sorban az vagyok, ki­t jelenben sokat rosznak tar­tok, sokat módosává látni kívánok, — de én va­gyok az isijét első sorban, ki teljes hittel és re­­m­énynyel nézek elébe a közel jövőnek s hiszem, hogy mindaz, a mi rosz, módosítva lesz, államéle­­tünk rongált gépezete uj életet nyer. Ma minden a régi és ez nem lehet máskint. Mióta a képviselőház összeült, mondhatni egyet­len fő működése az államháztartás pénzügyi szük­ségleteinek előteremtésére szorítkozott. Majd négy hó telt el és még egyéb teendőkre idő nem ma­radott. Igaz ez nem sok és a mellett még nem is haladás, igaz, hogy az adókkal terhelt vállakra csak uj terhek rovattak s a már-raát görnyedék fizetőképes ereje hanyatlik; igaz, szomorúan va­lom be ezt én is, tudják önök mindnyájan; de volt és van e más út? Az államnak kötelezettsé­gei vannak és a milliókkal tele irt váltó kifize­tésre vár. (Folyt. köv.) Külföldi politikai szemle. Ismételve említettük, hogy a szerb skup­­stina ülései mostanában újra igen viharosak vol­tak. Különösen a decz. 16-iki ülésben folyt heves harcz a kormány ellen. Három hóval ezelőtt két szerb alattvalót, kik állítólag kereskedelmi ügyek­ben Boszniában utaztak, a török hatóság inter­nált. Ez ügyben néhány képviselő a kormányhoz interpellate intézett, melyre Pavlovics külügymi­niszter azt felelte, hogy ez ügyben már kérdést intézett a boszniai helytartóhoz, ki azt mondá, hogy az internáltak a lázadás érdekében működ­tek s rendes útlevelük sem volt. A szabácsi ható­ság, hová az internáltak tartoznak, viszont azt ál­lította, hogy az illetők tekintélyes szabácsi polgá­rok, kik ismételve szoktak kereskedelmi ügyekben Boszniába utazni. Minthogy a szerb kormány a boszniai kormányzóval boldogulni nem bírt, a kül­ügyminiszter utasította a konstantinápolyi szerb ügynököt, hogy az internáltak megszabadítására lépéseket tegyen. Erre a házban, mint röviden már jelentettük, igen heves és hosszadalmas vita indult meg. Egy képviselő kiemelte, hogy az ilyen dolgok máskor hadüzenetre szoktak alkalmat adni s azt mondá, hogy a külügyminiszter nem járt el elég erélyesen. Az eset—mondá egy másik — jó alkalom lett volna rá, hogy a porta, mint a biztosított szerződések erő­szakos megszegője, egész Euópa előtt megbélye­geztessék. Pogovics és Boskovics képviselők előad­ták, hogy a törökök az ujiczai kerületből szerb nőket raboltak el. Mikosevics képviselő házát ki­fosztogatták s a Drina folyót elzártál­. Ezekért a dolgokért visszatolást követelnek. „Ha azt akar­juk — mondá Boskovics — hogy államot képez­zünk, úgy legyünk hősök s védelmezzük jo­gunkat.* Dzorovics azt­ mondá, hogy a két internál­tat időközben bizonyára már meg is ölték. „De ha már meghaltak, vannak Szerbiában törökök, összehasonlítást és egyéb nagyszerű detailt, me­lyet egy Petőfi sehol se szokott eltagadni. Sokat lehetne még költőnk politikai optimiz­­musáról elmondani, azonban tovább kell sietnünk. Mily gönczös ellentétet képez mindezekhez Pető­finek költői világnézlete. Mindenesetre nem eléggé ismeretes még, hogy Petőfi épen leg­érettebb és legoriginálisabb költői termékeiben legsötétebb pessimistának mutatkozik. Míg tehát mint polgár a legtapasztalatlanabb, legnaivabb op­timista, addig mint költő legérettebb, legkomo­lyabb pessimista. Pessimismusa alatt t. i. e he­lyen nem értve holmi Eduard von Hartmann féle otromba pessimistere­i­t, hanem olyasmit, a miről a divatos ephemer világfájdalmárok és éh-s jai- lyricusoknak még legcsekélyebb fogalmuk sincs: Schopenhauer-féle pessimismust, mely­­ bizonyos Jézus Christus tanának leghűbb utánzása, vagy kö­vetése. Ezen álpessimisták ellen intézte Petőfink „Világgyűlölet“ czímű gyönyörű költeményét, mely a magyar irodalomban még soha elő nem fordult souveránitással utasítja el a világfájdalmárok plebs-ét. Petőfi csakugyan a legaristocraticusabb magyar költő. . . . Schopenhauernek „apostola“ és kéziratainak örököse dr. Frauenstaedt Berlin­ben nem győzte dicsérni a „Világgyűlöletet,“ mi­dőn megismertettem vele. Valóban­ Petőfi költői pessimismusa oly érett, hogy e nemben ritkítja párját, még az egész világirodalom költészetében is­ . Olyan költemény mint az őrült, Világossá­got, Az utolsó ember, s számtalan hasonló irányú és tartalmú által Petőfink a világirodalom gazda­­gitója lön. (Erről többet és érdekesebbet mond dr. Ziel­nek Petőfi fordításomról irt terjedelme­sebb bírálata a „Rostocker Zeitungéban 1872. januárban.) És épen ezek a költemények nem lé­teztek eddig élvezhető, vagy csak érthető német, vagy más nyelvű fordításban. Igaz is, hogy nem mindennapias olvasmányok. A dudásnak se tet­szik a Beethoven Sonate­ja. (Semmi kétség, hogy Toldy is kézikönyvében különös súlyt fektetett Petőfinek ezen legsajátságosabb oldalára.) Magától értetik, hogy költőnk pesimismusa csupán csak concret alakban nyilvánul, mert sensu proprio és abstract modorban csupán csak philo­­sophusnak szabadna azt kifejezni. Dühring Ede, a berlini egyetemen a nemzetgazdászat magánta­nára, Petőfi pessimismusára vonatkozólag többek kzött és írja hozzám (1873. julius 9. kelt) levelé­­ ben : „Es scheint, dass gegenwärtig derjenige Pes­simismus die meisten Wurzeln io das Leben selbst zu treiben bestimmt sei, der radical genug ist, den transscendenten und nihilistischen Gemüths­­pessimi mus selbst zum Gegenstand zu machen u. alles das aufzulösen, was keinen natürlichen Zusam­menhang mit dem Menschenschicksale hat.“ a valódi Pessimismus tehát nem foglalkozik Péter bácsi, vagy Pál koma hallatlan balesetével, vagy Erzsók néni kiraboltatásával, vagy a ti zsé­beteknek vagy a mieinknek ürreségével stb., szó­val: azzal a­mit Duffring Ede (rosszul kifejezve), „Gemüths-pessimismusnak“ nevez, hanem az egész napirendszert, mint olyant, az egész objectív, lát-, ható és láthatlan világot átkarolva bátorkodik kér­­ dezni hogy: minek és miért? (Ily metaphisikai húrt pengetnek a világirodalom hősei : Shakespeare: Hamlet, Goethe: Prometheus, Faust, Petőfi: Vilá­gosságot, őrült, Eötvös Karthaust, melyben azon­ban több a sentimentális világfájdalom) Avagy tán vakmerő bűn volna ilyesmit kérdezni ?................ Mire volnának aztán e földön a kevés valódi köl­tők, philisophusok és a sok theologusok ?------­Lássuk most Petőfinek re­pu­b­li­kai prog­ram­ját, mely eredetileg nem egyéb, mint az 1848. „Életképek“ II. félévi 26. sz. (junius 11.) vezérczikke Egész épségében közöljük ezen egész­ben igen jellemző és emelt hangú s sok részleteiben gyönyörű müvecskét, mely a végén szinte mint eskü, vagy ima hangzik s mégis csak — Optimismus. Nevezetes még benne, hogy a vége felé oly mér­sékelt hangon beszél Petőfi, hogy alig lehet ráis­merni az 1848-beli vörös szerkesztőre. (Az ese­ményeket, melyekre czéloz, ismereteseknek te­hetem fel, bővebb commentárhoz úgy se lévén terünk.) Pest, május 27. 1848. Bocsásson meg a’ haza, hogy most, midőn minden pillanata oly drága, oly fontos, magamra vonom figyelmét, úgy szólván nyakára tolom ma­gamat. Igen rövid leszek, szokásom szerint, s ha ne­vemhez egy eszme nem volna kötve, vagyis, ha nevem egy eszméhez nem volna kötve, a közön­ségtől ezen egy két perczet nem merném elrabolni. Tény, hogy még a márcziusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvenc­e voltam ... né­hány hét, ime egyike vagyok a leggyűlöltebb em­bereknek. Minden elmenti hazafial kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám. Több újságlap nem átalta magát pellengérré tenni, hogy nevem rá szögeztessék. Nem szükség a világtörténetet átmagolnunk, hogy megtanuljuk, mi a népszerűség? csapjuk föl akárhol e nagy könyvet, s egy lapjából is megta­nulhatjuk. A népszerűség a tajpeji szikla, mely­nek tetejére nem azért viszik föl az embert, hogy ott a magasban uralkodjék, hanem hogy lehajítsák. A népnek mulatság kell. Tudtam én ezt, mielőtt ama szikla­ tetejére ért velem az ujongató sokaság, nem részegített meg a rám dobált koszorúk illata; ébren és tel­jes lélekjelenléttel vártam a letaszítás pillanatát és ennek köszönhetem, hogy nem a fejemre, ha­nem talpra estem. Talpra estem és semmi bajom sincs. Itt ál­lok most alant a mélységben, alant és koszorutla­­nul, de állok ! Egyet sajnálok, megvallom. Ha már kedve­tek jött engemet lelökni, miért nem löktetek oroszlánok barlangjába? hadd szaggattak volna szét e vad, de nemes állatok ! . . . miért lökte­tek ide, hol a csúszó mászó férgek hemzsegnek ? melyeknek csípése nem halálos, de több mint ha­­lásos, undorító. Istenemre, ha már bűnös vagyok, inkább érdemeltem a vérpadot, mint azt, hogy haszontalan rongyos lelkű ficzkók hizlalják rajtam piszkos nyelveket, miket eddig csak arra használ­tak, hogy az uralkodott önkény kegyelmes saru­talpát nyalogassák, mint farkcsóváló alázatos ebek. De bűnös vagyok-e vagy sem ? mit vétet­tem ? Egy verset írtam, melynek tartalma az, hogy nincsen többé szeretett király, és egy népgyűlésen kimondtam, hogy a minisztériumban nincs bizalmam. Akkorjában úgy viselte magát a minisztéri­um, hogy igazán nem bízhatott benne az, a­ki fél­tette a hazát , ezt pedig csak az félti, a­ki szere­ti. Kül- és bel­háború fenyegetett, és hadseregünk nem volt, s fölállítására nem tett lépést a minisz­térium . Jellasics föltűzte Horvátországban a leg­­nyilvánosabb pártütés zászlóját, s a minisztérium úgy bánt vele, mint daczos gyermekével a majom szeretetű anya, az ember nem tudta, szirogatja-e, vagy pofozza ? s ezekhez járult a budai véreng­zés ... itt a haza szivében, a minisztériumnak csaknem szemei láttára aprította egy idegen zsoldos a magyart ! Ha ilyen kétségbeejtő körülmények között kikiáltom bármily válogatatlan szavakkal, hogy nem bízom a minisztériumban, ezt vétkesül csak az tulajdoníthatja, a­ki nem tudja, mi a lazasze­­retet. Hallgatni mindig könnyebb, mint beszélni,­­ a­ki figyelmezteti a hazát, hogy itt és itt veszély fenyegeti, az ellensége nem lehet, de igenis el­lensége az, a­ki látja a veszélyt és hallgat. Azzal, hogy kimondtam, miszerint nem bizom­ a miniszté­riumban, nem akartam én őket elkergettetni, ha­nem ösztönöztetni általatok arra : viseljék magu­kat úgy, hogy átalános bizalomban, szeretetben részesüljenek. A kocsis nem azért csattant ostorá­val, hogy lovai kidüljenek a rúd mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak. A hasonlítás nem igen költői, de talán nem is igen rosz. Ha én a mi­nisztériumnak volnék, jobban bíznám azokban, kik őt koronkint gáncsolják, mint a­kik örökké határ­talan bizalmat szavaznak iránta, mert legroszabb esetben is gáncsolói legalább nyílt őszinte ellensé­gek, míg amazon talán álbarátok ; ki tudja ? előt­tem legalább igen gyanús, hogy az egész bukott pecsovics-párt térdet fejet hajt a minisztérium előtt. Jó emberből lehet egyszerre rosz ember, de a roszból egyszerre jó soha sem lesz. De én nem hiszem, hogy a minisztériumnak ellensége csak egy is azok közül, kik őt eddig megrovogatták, sőt tudom, hogy nem ellenségei, hanem a legőszintébb barátai, és ezért nagyon igazságtalanok, kik minket gyanúsítanak, piszkol­­nak. Azonban, ha tetszik, gyanúsítsanak, piszkol­­janak tovább is ... . mi azon vagyunk, hogy a mél­tatlanságok eltűrése a legkisebb áldozatunk legyen, melyet a haza oltárára teszünk. Egyébiránt bármily nagy emberek minisze­­reink és én teljes elismeréssel vagyok lángelméik iránt, nem hagyhatom helybe, a­mit nagyon is túlbuzgó barátaik hirdetnek, hogy egyedül csak ők menthetik meg a hazát. Kimondhatlan szomorú dolog volna, ha nyolc­ emberen állana egy nem­zet élete vagy halála. S ha mindjárt így volna is, ezt ne­m volna szabad kimondani, mert ha e hit elterjed és meggyökerezik ,f­éktelen kárára le­het a nemzetnek. De nincs így. Az én hi­tem más, én azt vallom, a­mit vallott a nagy franczia forradalom: „vannak a státusban hasz­nos emberek, de szükségesek nincsenek.* Minden időszak megtenni a maga embereit, a öljük le ezeket s lesz elégtételünk.* Knesevics erőszak alkalmazását ajánlja, ha a foglyok tizenöt nap alatt szabadon nem bocsáttatnak. Milovanics szélbali azt m­ondá, hogy ha az állam nem nyújt védelmet, a nép az önsegélyhez fog folyamodni. „Török ruhában — mondá — átmegyek a határon , megboszulom magamat. — Mit érünk a kor­mánynyal, az állammal, ha nem védhetjük magun­­kat? Jobb meghalni, mint a törökök iszonyatos­­ságait nézni." Általában a szenvedélyek egészen féket vesz­tettek s pártkülönbség nélkül olyan alakban jutot­tak kifejezésre, hogy valóban komoly következmé­nyektől lehetett tartani De a zivatar lassan kint lecsillapodott, miután a külügyminiszter megígérte, hogy a konstantinápolyi szerb ügynököt erélyes föllépésre fogja utasítani. „De repressáliákra — ma­gyar a külügyér — nem gondolhatni, mert háborút idézhetnének elő. „Hisz épen ezt akarjuk“ kiálták mindenfelől, a­mi eléggé jellemzi a szerb skups­­zina n ügy többségének hangulatát. Mint Athénból jelentik, a görög kamara megkezdette a tárgyalást a Bulgaris-kormány vád alá helyezése ügyében. A jelen kormány a minisz­teri felelősséget illetőleg törvényjavaslatot terjesz­tett elő. A kamra a jövő évi budgetet még a gö­rög karácson előtt akarja elintézni. Az európai irodalom 1875-en (Vege.) Olaszország. A jelen évben Michel An­gelo, Ariosto s Boccaccio ünnepélyei sok alkalmi művet hoztak létre, melyek között Gotti nagy mű­ve Michelangelo életéről a legnevezetesebb. Biblio­­graphiai műveket sokan írtak, legnevezetesebbek Ottino, Capponi, Vismart, Grego­r Passerini gyűj­teményei. Ponzi József római senator „Studii sulla geografia naturale e Civile del­ Italia“ igen becses művet adott ki. A földrajzi művek között érdeke­sek Cacciauiga s Tigri monographiái egyes váro­sokról. Calonna neveléstani, Poletti s Cantoni böl­csészeti műveket írtak. Giuseppe Pitré 4 kötet si­­ciliai népmesét, Lionardo Vigo siciliai népdalo­kat adtak ki. A latin klassikusokból — különösen Catullusból — több fordítás jelent meg. A költők között Morandi, Graf, Sanvitale művei érdekesek. Legtermékenyebb regényiró volt Medoro Savi­­ni. Az ő munkáinál nevezetesebbek azonban két kitűnő siciliai író Giovanni Verga és Navarro del­la Miraglia művei. Caccianiga Antal „Il Bacio del­la Contessa Lavina“ czímű szép regényt írt. Baril­­litól is jelent meg egy kedves regény „Cone un Sogno.“ Salvatore Farine 3 regényt adott ezen évben. Igen érdekes még Virginia Mulazzi „C­im­­pia Morato”-ja. A történelmi irodalomból neveze­tesek Errara műve Maninról, Castro­ Brescia Arnoldról s Testiről, Bufalini önéletrajza, Capponi nagy műve Florenczről, Bonazzié Perugiáról, Cante Cesar Olaszország történetei az olasz függetlenségi harczok leírása s Carotti nagy munkája Piemont-­ ról. Villari az olasz olasz követek levelezéseit ad­ta ki. Túlle Massarini politikai s történelmi mű­veinek gyűjteménye nagy feltűnést okozott. A jogi művek közt kettő érdemel felemlítést. Schupferé a családról s Terenzio Mamiaui és Pasquale Sta­nislao Manciui közös műve a büntetőjogról. Álta­lában megjegyzi a tudósító — Angelo de Guber­­natis — végül, miszerint a tudományos irodalom Olaszországban jelentékenyen emelkedett. Oroszország. Ezen országban a jelen év­ben 3141 könyv jelent meg, de irodalmi becsű igen kevés, sőt a legtöbbnek társadalmi hatása is alig volt. Leo Tolstoi gróf regénye „Anna Kare­nina” nagy hatást okozott s általában ezen szó tekintélye rendkívül emelkedett. Dostoiefsky s Kos­­tomarof társadalmi regényei méltók a felemlít­ésre. A költészet kevéssé volt képviselve. Ostrofsky s Averkeief néhány hatásos színművet, Stdidrine, Suvorin életképeket, Pypin, Aksakof irodalmi ta­nulmányokat írtak. A művészettörténelemre nézve nagy becsüs a fényesen kiállított gyűjtemény „Com­­te rendy of the imperial archaeological commis­sion for 1872.“ A jogi művek között nagy fontos­ságú Bezobrazof politikai tanulmányainak gyűjte­ménye, Hradotsky, Lebodef, Gortchakof s mások önálló művei. Stoyanof a nemzetközi jogról, Mar­tens az orosz szerződésekről, Yakushkin a vám­jogról írtak becses műveket. A történelmi iroda­lom a jelen évben nem volt oly gazdag, mint a mult évben. Yurii Tolstoi, Solovies nagy műve s Popof kisebb munkái a legnevezetesebbek, az ar­­chaelogiai társulatok tevékenyen működtek. A föld­­­rajzi s utazási művek leginkább Ázsiáról szólanak s ezek között Prezhvalsky, Fedtchenko, Midden­dorf, Dorn, Zakharof, Kauffmann művei a legfon­tosabbak. Andreief a Ladoga tóról irt egy kime­rítő munkát. Nyelvészetileg nevezetes Ahlquist finn műve „De Vesztínska sprakens kulturord.“ Neve­zetes, hogy a cenzura miatt igen sok mű jelent meg külföldön s ezek között három nagy fontos­ságú, kettő Koshelef műve a helyzetről s a föld­birtokjogról s a harmadik Yurii Samarin és Dmitries "által van irva „Revolutionary Conser­vatisms“ czim alatt. A censura hatalmára vonatkozólag érdekes megjegyzem, miszerint csak nem minden lapból­­iltattak el egyes számok s több munka le is foglaltatott. Érdekes mű volt még ezen évből Courrière Parisban kiadott alapos kis műve „Historie de la Littératura Contempo­­raine en Russe“, melyet Schuyler ismertető mele­gen ajánl: Spanyolország. A jelen évben kiadott művek száma kevesebb mint a mult évben, mely körülménynek oka főkép a polgári háború. A leg­több könyv Barcelona, Sevilla és Valenciában je­lenik meg Madridon kívül. A tudományos társula­tok kevés jelt mutatnak. Canaleja, Cello, Fabre, Balagner, Delgada archaeologia gyűjteményei a legnevezetesebb akadémiai kiadások. Cesnola tá­bornok Cyprusban szép archelogiai gyűjteményt szerzett, mely Madridban van felállítva Legtöbb történelmi mű jelent meg. Miliaret a canari szi­vol­ fogo­eiliőről ««»«« ««ta», fi­­dal Aquinoi Tamás életét irta mg, Ceballero a angol reformátorokét. Rodrigue V­­­illa, Cayaogo, történeti okmányokat gyűjtöttek össze. Cruzada Villamis Huber 8 spanyolországi s­zövetségi útjáról -Zol Oliver testvérek Granadáról Contreras útjár­ól­­-zol Oliver testvérek Granatárról. Contreras 1,1 arab emlékekről, Amador de os Rios a sevillai arab feliratokról Írtak kitűnő műveket. Fabio a materialism­usról, Giner de los Rm jogi dolgokról. San Martin, a meleg elmélet alapja, először or­vostani tárgyakról írt. Castellano, Serrano tenyé­szett­udományokkal foglalkoztak. A szinnyiroda­­lom termékeinek legnagyobb része francziából lett fordítva, kitűnő önálló művet ,az Echegaray („En el Puno de la Espada“) Alánon két szép regényt, Valera Pepita Gimeneze­s ,Las Ilusiones del Dr Faust­ino“ czimek alatt szabadelvű czélza­­tos műveket adtak ki. Castn y Serrano „Histori­­as Vulgares“ müvén dolgoz, s azonkívül kisebb elbeszéléseket adott ki. NEMZETI Bérlet SZÍNHÁZ. 76-ik szám. Kolozsvár­, szombat j­anuár 1-én, 1876. UJ ÉVI ÜDVÖZLETÜL. Allegóriás képlet változással, szines fény világítással, ze­ne és karének kísérettel az összes személyzet által ; az uj diszleti kellékeket festette Beczkey János. Ezt követi: Budavár bevétele 1849. Eredeti népszínmű 3 szakaszban. Irta Vachot Imre. Kezdete 7-kor vége 9 é. után. Holnap, vasárnap j­anuár 2-án .A rab vagy a hamisváltó készítő* Szigligeti színműve 3 sza­kaszban. HIRHARANG. Kolizsvárt­, decz. 31-én 1876. „Faust* tragoedia — mint már em­lítettük — január hó első napjaiban kerül színre E. Kovács Gyula ju,Al°mjátt5kuu­. A főszerepek E. Kovács (Faust), Vi­trai (Mephisto), B­o­é­r Emma (Margit) kezében vannak, és azt hiszszük, hogy ha lelkiismeret dolgot csinálnak szerepeik­ből, az előadás sikeülni fog. „Faustéban a szí­nészre kettős nehéz feladat várakozik. Először a színpadi hatás elérésére híven személyesíte­ni az alakot, melyet épen játszik, másod­szor pedig magyarázni az egész drámai költeményt, annak magasztos eszméit, czél­­ját, szellemét. Goethe „Faust"-jának csak el­ső része hozható színpadra, de azért a szereplő­nek úgy kell játszania, nehogy az egésznek intenziós csorbát szenvedjenek. Persze

Next