Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)

1881-04-08 / 80. szám

évfolyam. SZERKESZTŐSÉG (ITORDA-UTOZA, N­Y O M 1) A É I* (3 L K T. törtelen­ü beküldött közlemények nem közöltetnek. ,11. I nil h 1111 *11 köziratok nem adatnak viasza Caak körmentes levelek fogadtatnak el. 80-dik szám Kolozsvár, pontok, 1881. április 8 KIADÓHIVATAL: KÜLTORD­A-U­TCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre . . . 16 frt. [ évnegyedre . 4 frt — kr félévre...................8 .­­ egy hóra . .­­ . 60 „ Hirdetési dij: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés után 16 kr. — Nyilt tér: sora 36 kr. „Tévedések.“ Nyelvünk szegény és nem lehet csodálni, ha némely fogalomra alig van többféle olyan kifejezésünk, melyekkel hiven, elegendő vervvel, de azért mégis kíméletesen mondhassuk és jellemez­­hessü­k azt, a­mit épen mondanunk kell, így például a „hazugság“-ot hiá­ba csűrjük csavarjuk „valótlanéra, alaptalan*-ra stb stb. A szó ekkép lehet ugyan kíméletes — de leggyak­rabban az igazság rovására. Megengedjük azonban, hogy nyel­vünk ilyetén fogyatkozása sok tekin­tetben kényelmetlen lehet a szélsőbali lapokra nézve. És egészen méltányolni tudjuk a kolozsvári függetlenségi lap törekvését, midőn a „nemigazmondás“ fogalmának kifejezésére olyan szót igyekszik feltalálni, mely elkerültesse a t­ö­r­z­s s­z­ó gyakori emlegetésének kellemetlenségeit. Mert hát tisztelt laptársunknak vannak vezérczikkei, olykor egyéb ere­deti közleménye is Aztán benne van a kommepczióban, hogy mindig és min­denben dicsőítse a szélsőbalt. Előtte status férfi kell hogy legyen Csanády, és muszáj volna örömmel fogadnia, hogy ha Tisza Kálmán helyébe egy napon Csatár Zsigát ültetnék. Aztán kötelessége röptében elfogni minden kacsát, még rá is duplázni, és elhi­tetni a publikummal, hogy a szerkesz­tőség szentül hiszi a legbolondabb hí­reket is, csak hasznosak legyenek párt­szempontból. Nincs csúfabb mamelukság a vi­lágon, mint az ellenzéki mame­­lukság. De hát az is kétségtelen, hogy könnyű és háládatos kenyérke­reset. Pompás rajz volna, ha illustrál­­nók, hogy m­i­k­é­p­p a könnyű és há­ládatos kenyérkereset. Az elősorolt és még hosszasan so­rolható körülmények közt, természete­sen sokszor kell véteni azon politikai előítéletek ellen, melyek észsze­­rű­ség, alaposság, valóság néven isme­retesek, és minálunk tisztán kormány­­párti használatra vannak szánva. És mivelhogy tisztelt laptársunk hí­ven teljesíti pártkötelmeit, bizony mind­egyre előfordul, hogy rátéved arra az ösvényre, hol az ember teljességgel nem kerülheti el a — hogy is mondjuk! — a „tévedése­k“-et. Egy legújabb eset alkalmából az Ellenzék a c­áfolattal szemben, ezt a jámbor „tévedés“ szót ajánlja kéz a 1 a 11 — egy és más eredeti köz­leményének jellemzésére. Legyen. Ne vádoltassunk kímélet­lenséggel, elfogadjuk. Tehát, egyebek között, nagyon­­nagy „tévedés“ volt az is, a­mit tisz­telt laptársunk a nagyváradi képvise­lő-jelöltség dolgában megengedett ma­gának A dolog — „tévedés“ nélkül — így áll: A nagyváradi szabadelvű párt egész lelkesedéssel kikiáltja képviselő­jelöl­tül Tisza Kálmán miniszterelnököt. Még a szélsőbal emberei is bizonyosak ab­ban, hogy Tisza meg fog választatni. De egy kis mozgolódás nem árt. A pártférfiak keresnek afféle „csak azért is“ ellenjelöltet, kapkodnak fű­­höz-fához, hogy foghassanak valakit, ki szíveskednék csupán Keczcz kedvé­ért, a választáskor megveretni magát. A tekintélyesebb pártférfiak közül persze nem akad senki, ki elvállalná a megtisz­telő szerepet; az egyiket heteken keresz­tül gyötrik, mégsem könyörül. Foly a je­lölt­keresés még szomszéd vármegyék-­­­ben is, messzebb is — de a nagyvá­radi szélsőbal hívó szózatát nem akarja senki sem megérteni. Félős, hogy Tisza Kálmán ellenjelölt nélkül marad, pedig ezt nem szabad megengedni, semmi áron. Végre eszébe jut a pártférfiak­nak, hogy Bölönyi József kellemes fiatal ember, népszerű a társaskörök­ben, nagy színész-patrónus és kitűnően hegedül. Épen alkalmas ellenfele Tisza Kálmánnak, a­ki se nem tapossa a kulisszák közét, se hegedülni nem tud Nosza — ostrom alá fogja Bölö­­nyit az egész párt; elhitetik vele, hogy szélsőbaloldali, és hogy a föllépés á­l­­d­o­z­a­t­á­t okvetlenül meg kell hoznia a haza és a szélsőbal érdekében ; min­denre kérik, a­mi szent, hogy mentse meg a nagyváradi szélbal­akczió-ké­pességének a színét. Bölönyi huzalkodik egy darabig, de végre is nem bir szabadulni. Abban a szent meggyőződésben, hogy meg fog bukni, és azzal a vigasztalással, hogy Tisza ellenében megbukni se szégyen — elfo­gadja, illetőleg magára hagyja tukmál­­tatni a jelöltetést, összehívják a pártgyűlést, me­lyen — igen természetesen — ott volt Nagyvárad eg­ész hölgyközönsége. Mocsáry Lajos mérsékelt be­szédet tart. A szélsőbal distance­­politikája tudvalevőleg mértföldek sze Pauler Tivadar igazságügyminiszter és Teleszky István indokolásaik után a 26. és 52. §§-ra vonatkozó része a jelentés­nek elfogadtatott. A 86. § - nál hosszabb vita fejlődött, a­melyben az előadón kívül résztvettek mint váltakozik, a lakosság gusztusa­­ Rakovszky István, Pauler igazságügy mi­szerint. A somogyi politika nem sonak­­kol Nagyváradon; és a függetlenségi pártnak van miben válogatnia elvek tekintetében; nyújthatja mindenkinek azt, a­mi tetszetősebb, bő választék­ban. Mocsáryn kívül a jelölt is beszélt. Elmondotta programm-beszédét. Bölö­nyi József társaságbeli gavallér em­ber; csinos megjelenése, előkelő mo­dora jól hatott. Szónoklatának ugyan nem volt semmi politikai jelentősége, de takargatni tudta, hogy most olyan kótából játszik, melyhez nem ért, de miért is értsen? Kivonta magát a gyűlés-affaireból egész tisztességgel. És most várja nyu­godalmasan a lovagi­as pártszolgá­lat utolsó keservét: a bukást. E­közben a nagyváradi szélbali lap — kortesfogásból — szélnek ereszti a hírt, hogy Tisza Kálmán, ijedt­ségből, visszalépett a jelöltségtől. Az Ellenzék emberei kétségkívül tisztában vannak a nagyváradi helyzet felől. De azért tisztelt laptársunk nem restelli — czél nélkül — szándékosan felültetni olvasóit, nem restelli dobra­­ütni és vezérczikkben, rettenetes nagy hangon traktálni egy bolond kacsát, melyről eleve tudja, hogy vastag . . . tévedés. Tisztelt laptársunk „tévedés“-má­­niáját semmiből sem lehet tisztáb­ban megítélni, mint e czikkből. Hova föl nem fújta nagyváradi szereplésük jelentőségét ! Minő győzelmi stílus­­ban zöngedez magasztalást Nagyvá­radnak és mennyi pökhendiséggel be­szél a miniszterelnök személyéről! „E visszalépést ki ne tekintené a leghatározottabb vereségnek ?“ kiált föl az Ellenzék. No a visszalépés — tévedés. Az Ellenzék czikke egészen — téve­­d­é­s. A vereség — tévedés. Még lesz pár dések“-hez. szavunk a „téve­niszter, Szontagh Pál (Nógrádi), Apáthy István, Ivát­­sa Imre, Wodianer Béla, Ke­mény Géza Báró, továbbá Kemény Gábor báró kereskedelmi miniszter, ki azon ki­jelentés mellett, hogy csak egyéni néze­teinek ad kifejezést, szintén a tőzsdebiró­­ság illetőségének kibővítése mellett emel szót s ennek szükséges voltát gyakorlati példákkal illusztrálta. Tisza Kálmán miniszterelnök arra fi­gyelmezteti az értekezletet, hogy a 86. §. mostani szerkezete nemcsak hogy telje­síti mindazon kívánalmakat, a­melyek ere­detileg a törvényjavaslat megjelenése al­kalmával a budapesti kereskedelmi és ipar­kamara első beadványában kifejezésre ta­láltak, hanem némely pontjában azokon még túlmegy. Magában véve tehát a sza­kaszt mostani alakjában elégünk tartja. Azonban Rakovszky indítványának f) pont­ját, mely nem kereskedőknek, termelőknek stb. nem kereskedőkkel kötött üzletére vonatkozik maga is olyannak tartja, a­melyet különösen a mezőgazdák érdekében fel kellene venni, de úgy vélekedik, hogy ezt pártkérdéssé tenni nem lehet, hanem nyiz kérdésnek tekinti, mely felett a ház­nak szavazással kell döntenie. Ennek következtében az értekezlet abban állapodott meg, hogy az igazság­ügyi bizottság szövegezését elfogadja, mely­hez azonban Rakovszky indítványának f) pontja fog felvételül indítványoztatni. Ezen tárgyalás alá vétetett a végre­hajtásról szóló rész 51 §-a melyhez Deg­re Alajos a képviselők napidíjának lefog­­lalhatlanságára tett indítványa a bizottság javaslata értelmében mellőztetett, s ki­mondatott egyszersmind az is, hogy az ér­tekezlet a bizottságnak az összeférhetlen­ségi törvény módosítását c­élzó határozati javaslatához nem járul, a tárgyhoz hozzá­szólónak Hegedűs Sándor, Bokross Elek, Szontagh Pál (nógrádi), Tisza miniszter­elnök és Teleszky István előadó. Almássy Sándornak a 600 frt értékű ingatlanok le nem foglalhatását c­élzó in­dítványát az értekezlet nem fogadta el. Szalay Imrének közintézetek tisztvi­selői fizetésének 600 frtig le nem fo­gal­­hatásának kedvezményét a bizottság a ma­gánvállalatokra is kiterjeszteni indítvá­nyozván, ahhoz a bizottság hozzájárult. Fónagy Lászlónak a regale lefogla­lásánál nyújtott kedvezmények iránti in­dítványa elfogadtatott. Bokross Eleknek az ingó jószág közt a juhok és kecskék lefoglalására vonatko­zó indítványával szemben abban történt megállapodás, hogy a kisebb gazdaságok­nál 5 juh és kecske kivétetik a lefoglalás alól. Ezzel az értekezlet véget ér. TARCZA: Mikó Mihály élete és törté­nelmi tárgyú levelei. Irta: Jakab Elek. I. Mikó 1881. febr. 25 én halt meg. E­z Orok írójával folytatott levelezése nyo­mán életéből és 1848/49-iki szabadsághar­cunkat illető leveleiből némelyeket törté­­­netirásunk érdekében közrebocsátni szük­ségesnek látom. Nem volt professionátus iró, de jelleme, levelei s tettei sok íróé­nál tanuságosabbak,korrectebbek s a nagy napokban bebizonyított rendithetlen ha­­zafisága hazánk mai sorsára cselekvőbben folyt be, mint amazok mai seregéből szá­jak. Ha ő nem méltó az irodalom e figyel­mére, ítéltessem el én. De én hiszem, hogy a kikben igazságérzet van, mindenütt, az erdélyiek véleménye pedig mindenesetre­­elem van. ő kiváló tehetség s erős gondolko­dni fő volt, szelleme termékeny és alko­dra képes, levelei valódi történetforrá­­sol­. Kevés férfi költött az egykori Er­iben csak önérdere által maga iránt ak­­kora rokonszenvet a politikai téren, mint Mihály s még kevesebb tartotta meg e­t végig. Pedig ez nem volt könnyű; Blert Csik és Gyergyó iránt némi elfogult­­s Kgal voltak a megyék és többi székely­e kek protestáns irányadó férfiai, azért, tót)il csaknem kizárólag r. kath. volt, az hágnak szélén, havasoktól körülvéve s B m­*ely elszigetelve feküdt, s mintha egé­­e° más társadalmi élete és sajátságos nűveltsége lett volna; a nép határőr, a ki­eti katonái. Mikó szélesen elágazó ro­mság s hatalmas pártfelek támogatása nélkül lépett közpályára s önerejénél fog­va vívta ki magát. Rokonszenves alak, megnyerő modo­ra ember volt, szónoki előadása szavatos, maga higgadt és tárgylagos vitatkozó, iro­dalmilag művelt, bőismeretü. Emlékszem az 1841—46-iki erdélyi országgyűlésen az urb. ügyben követett magatartására; én hirlaptudósitó voltam, ő követ. A szabad­­elvű­ párt nézete az volt, hogy Székelyföl­­dön is van jobbágyság, tehát urbériség. Mi­kó követi utasítása azt nem ismerte el. Meg volt kötve keze ez által; lelkiisme­retét feszélyezte a pártfegyelem. Az a tan, hogy a székely örökség (Siculica Hereditas) nem lehet urbór tárgya, Mikó által fejtetett ki legbővebben az ak­kori országgyűlésen. Ellene gr. Kemény József és a hírlapokban Dózsa Elek szál­lottak síkra. Mikó nézetei a törvényben is érvényesültek s ő a nagy megpróbáltatás­ból népszerűsége koczkáztatása nélkül ke­rült ki, nem veszítve el sem küldői, sem a párt rokonszenvét. Érvelése oly meg­győző, modora oly kíméletes volt, hogy küldőit önmérsékletre bivta, pártja előtt utasítására hivatkozván, ellenvetéseiknek élét vette el. Midőn 1843. a szászok az országgyű­lés többsége által az ország­ház, ma­gyar muzeu­m, színház és ma­gyar nyelv tárgyában készült törvény­cikkek kisérő iratához a nemzeti pecsé­tet kiadni vonakodtak, két hatalmas szó­noklat tartatott, melyek őket megdöbben­tették, s az országgyűlés akarata előtt meg­hajlásra birták, az egyiket báró Kemény Dénes a vármegyék, a másikat Mikó Mi­hály mondotta a székelység nevében. Ke­mény rendkívüli bátorsága s menydörgő beszéde, mely az idegeket megrázta s ma­gával sodort, Mikó Mihály fiatal erélyű ékesszólása s erős szenvedélytől izgatott páthossal, melynek rábíró ereje a sziveké hódította meg, s a székelység haragjának sejtetésével különösen hatott a kedélyek­re — együtt idézték legfőképen elő a kí­vánt eredményt. „A székelység, az én kül­dőim — monda lángoló tekintettel — fi­gyelemmel kisen ez ügyet, már is föl van gerjedve azok ellen, a kik igazságos kö­vetelése teljesülését akadályozzák, s egy­­ker számot fog kérni tőlük.“ Br. Kemény a nemzeti pecsét elvételével fenyegette, így jön, hogy a szász követek végre en­gedtek, s a mindhárom alkotmányrészes nemzet pecsétével hitelesített törvényja­vaslatok és felterjesztések a felség elé jut­hattak. Harmadizben 1848 ban az U­n­i­o kér­désében tűnt ki Mikó sok követtársa fe­lett. Neki Erdély elgyöngült állapotáról a saját székében levő határőrség kebelében volt alkalma bős tapasztalatokat szerezni. Le volt igázva e derék, szabad nép lelke szinte egy század óta, a katonai szigor már-már megtörte és kiirtotta a hazasze­retet és alkotmányosság gyöngéd érzel­meit. Itt és Háromszéken a határőrség intézménye mételyezett és pusztított; a részek visszakapcsolása három vármegye s egy vidék elvesztésével fenyegetett. E helyzet: Miliőt az egyesülés elszánt hívévé és bajnokává tette. A kerületi gyűlések­ben hathatós szót emelt mellette, ellenzőit a legerősebb érvekkel igyekezett meggyőz­ni,­­ Erdély és a magyar elem fennma­radása egyetlen biztosítékának ezt látta. S hogy az Uniót Csikszék katona­ népe elvégre is pártolta, főleg a Mikó érdeme 1848 utolsó felében Magyarország már-már lángba volt borulva, a képviselő­höz szept. 19 iki ülésében a székely ha­tárőrség sérelmes rendszere megszünteté­sét s a székelyeknek a haza más polgá­raival egyenlő katonai kötelezettségek alá tételét határozatiig kimondotta, ő volt, a­ki a határozat gyors végrehajtása végett a népszerű székely képviselőknek kerü­leteikbe kormánybiztosként rögtön kikül­detését indítványozta azon okból, nehogy a katonai hatalom elleni ígéretekkel ennek üdvös hatását meghiúsítsa. „Szükséges — úgymond — hogy a nép lássa, hogy a régi gyűlölt határőrség terhét az ország­gyűlés veszi le vállairól, s az új rendszer szerinti magyar katonává más hazafiakkal együtt alaku­talik át, hogy legyen nagyobb bizalma a nemzeti kormány iránt, mint eddigi parancsolóival szemben ; nincs el­veszteni való idő, ha azt nem akarjuk, hogy a székelység ereje használhatlanná ne váljék, vagy más ne használja fel sa­ját czéljára. Bizonyos — mondották Mikó és kép­viselőtársai — hogy míg a székely ka­tonaság sárgafekete zászló s német, szász és szláv eredetű felsőbb tisztek és pa­rancsszó alatt, német egyenruhában lesz, mindaddig előbb lehet más hatalomé, mint a magyaré. Ugyan azért a haza bajainak szaporodását látván a legkisebb halogatás­ban is, képviselői kötelességeknek tartják a székely katonaság nevében s a közös haza érdekében a kormányt kérni, nevez­zen ki a székely katonavidékekre biztoso­kat s rögtön elindulásra s az érintett ha­tározat foganatosítására kötelezze, ők — igy végződik előterjesztésük — a székely katonaság hangulatának ismerése alapján bizton állítják, hogy a gyors eljárás a székely nemzetnek megnyugvást, a hazá­nak igen tekintélyes és teljesen megbíz­ható erőt ad, m­íg másfelől a gondoskodás csak napokig tartó halasztása késő és ká­ros következményű lehet.“ Ez indítvány Mikó szerkesztménye, ő is írta legelébb alá, s a­mint a bizto­sok a nép közé kimentek, az egész szé­­kelység hangulata harcziassá változott, Erdély megrémült magyarságában a dol­gok jobbra fordulásának rem­énye föl­ébredt. Szintily tanulságos Mikó 1848/49 ki eseményeket illető leveleinek tartalma. Midőn szabadságharczunk tör­ténetéhez czirati művemhez legelőbb tőle adatokat kértem, vonakodott; szét vannak szórva írásai — mondá — héza­gosak, elvesztek a sok bujdosódás és ül­dözés alatt, de nem is oly fontosak sem azok, sem birtokosok —jegyzé meg 1880. márczius 20-diki levelében . . . Én sürgettem, s oly formát írtam hozzá, mintha őt is a kérdések ismeretes irigykedése vagy felelem bántaná, vagy unja irui stb. Ez hatott. Ápril 24-iki le­velében tréfásan utasítja el magától jel­leme ily felfogását s ígérte, hogy rövid időn küld adatokat. .Ha 40 éves ismeret­ségünk (de azt asszonyok előtt ne fecsegd ki) meg nem győzött ki- és milétemről, én most bajosan tudlak meggyőzni. . . . Nem vagyok-e rest, félénk, irigy? ezek kérdéseid. Ha már a kérdést feltetted, kénytelen vagyok bevallani, hogy most is mindennap legalább annyit dolgozom, mint 30—40 év előtt és alatt, s­oiradtkor ke­lek fel, a­mit akkor nem tettem. Azt még is érzem sokszor, hogy röstebb vagyok az időnél, mely sebes gyorsasággal halad él­tem határa felé.. .. Félénkség van ben­nem, félek t. i. a veszett kutyától és bi­­valtól, de ez meg volt bennem mindig, mióta emlékezni tudok.... Irigy? mire lennék én az? Nekem barátom! hírből és dicsőségből az életben sorsomhoz képest ifjúkoromban elég jutott ki; nagyságra so­ha nem vágytam, gránátosnak jó nem volta­m­, de a fuselb­erglá­­dába beilletem. Annyi igaz, mindig oly térre vágytam, melyen jót tehetek má­soknak s hazámnak szolgálhatok. Sorsom ebből is részesitett; vagyonnal pedig any­­nyival birok, a mennyire családomnak szük­sége van ... Na de hagyjuk ezt, s térjünk leveled más pontjára....“ „Ne aggódj — írja tovább — tévéi­dőt nem küldöm sem miniszterhez, sem rendőrfőnökhöz, hiszen megírtad, hogy kö­zelükben hivataloskodol s a vizi városban laksz. Ezt nem teszem, édes barátom Ide el sem égetem, mert sokkal nagyobbra be­csülöm: a hazaszeretetnek, a tettvágynak és használni törekvésnek nemes és bátor kifejezései ez én író­asztalomon igen biz­tos helyen vannak, s hasonló érzelmek ki­fejezését tartalmazó iratok között semmi veszélynek kitéve nincsenek....* Küldött is egytől egyig eredeti és ép állapotban levő rendezett iratokat, kiált­ványokat, kormánybiztosok s­­em erdélyi főhadvezér leveleit, a­miknek becsét meg­mérni. Mikó Juli, özvegy Végh Andrásáé, a főispán lelkes testvére honszeretetóta hiv megőrzésért eléggé magasztalni nem lehet. Lám, itt is mit köszön történelmünk egy derék honleánynak ! Említett művembe föl­vettem azok nagy részét, de néhánynak életében közlését megtiltotta volt. Azok most látnak napvilágot e közlemény hát­­­rábbi résziben. Mikor az adatok Mikónak a szabadságharcz alatti nagy befolyását kétségtelenné tették, láttam, hogy róla is megemlékeznem erkölcsi tartozás , kértem tehát őt saját életirati adatainak közlésé­re. „Születtem otthon, történt ez a szá­zadban, tanultam az iskolában, hasznát vettem az életben, mert a­minek József­­stadtban adtam meg az árát, az bizony nem a tanulás, de becsületes hazaszeretet volt." Ez volt laconicus felelete. Ismét sürgettem, szintén tréfásan je­gyezve meg, hogy azokban, a­miket irt, aligha kétkedik valaki, de általuk oko­sabbá sem lesz. Küldjön tehát kissé bő­vebb felvilágosítást, legalább élete főmo­mentumairól, nehogy hibás adataim majd őt is bántsák s a közönséget is félreve­zessék , mert közlenem róla, a­mit tudok, okvetlen kell. Az országyűlési szabadelvű párt ked­di értekezletét Vizsolyi Gusztáv elnök meg nyilván, felvétetett a polgári törvénykezési perrendtartás módosításáról szóló jelenté­se az igazságügyi bizottságnak. ROMÁN MOZGALMAK. Brassó, 1881. ápril 4 án. Tisztelt szerkesztő ur! „Activitás vagy Passivitás“ ez a jel­szó, ez a kérdés, és ezen kérdésre meg­felelni a Szebenben megtartandó nagy ro­mán értekezlet lesz hivatva. A bizonyta­lan jövő titokzatos homályban van még el­rejtve ugyan azon vetés természete, me­lyet a n.-szebeni értekezlet a hivő romá­nok kebelébe — egy jó aratás reményé­ben — elvetni fog; de ha tekintjük azon magvakat, melyek az ország minden ré­széből II.-Szebenbe küldetnek — azt hi­szem, a vetést is előre lehet látni, mert ne higyyük, hogy a románok képviselőiket utasítás nélkül fogják Szebenbe küldeni, hogy ott tetszésük szerint határozzanak, ők is okultak eleget a múlton és erélye­sen járnak el. Itt tegnap tartatott meg azon román értekezlet, mely a n.­szebeni gyűlésre képviselőket kijelölni és küldeni volt hivatva. Összegyűltek úgy 300 an, ek a gyűlés igen érdekesen és habár néha za­josan, de rendben folyt le. Nem akarom az egész ülés minden egyes mozzanatát leírni, legyen elég tudat­ni, hogy a gyűlés mindenekelőtt kimon­dotta, miszerint bármi legyen is a hatá­rozat — tehát a majoritás határozata­­.­­Szabenben — a minoritás annak magát aláveti és az egész nemzet csak egyönte­tűig fog eljárni; határozattá emeltetett továbbá és szoros utasításul adatott a kül­dendő képviselőknek, hogy minden igye­kezetükkel oda hatni igyekezzenek, hogy II.­Szebenben az határoztassék el, hogy a jövő országgyűlésre a románok csak kor­mány­ellenes — tehát ellenzéki — kép­viselőket válasszanak és ha ez nem sike­rül, a passivitás mondassák ki, képviselő­ket pedig a n.-szebeni gyűlésre megválasz­tanak Diamándi, Strevoiu, Lengeru, Dr. Marosanu és két tanár, hét faluból pedig két pap. Az itteni értekezleten a képviselők­nek adott utasítás képezi tehát a magot, melyből Szebenben a vetésnek keletkeznie kell, és ha a román nemzetnek összes Sze­­benben összegyűlendő képviselői küldőik­től olyan utasítást fognak kapni, mint mi­nőt a brassóiak kaptak és a képviselők ezen utasításhoz szorosan ragaszkodni is fognak, akkor előre látható, hogy a sze­­beni nagygyűlésnek mi lesz a határozata. Az itteni szászok és a magyarok ter­mészetesen nagy érdeklődéssel nöznek a szebeni gyűlés és annak határozata elé, és érdekelheti is az a kérdés, hogy a ro­mánok kilépnek-e az aktivitás terére vagy nem, és ha kilépnek, hogy kormányellenes törekvést tűznek-e ki zászlajukra vagy nem mert a románok ezen határozatától fog függni aztán, hogy a szászok vagy a ma­gyarok a románokkal kezet fogva, együt­tesen járnak majd el a képviselőválasztá­soknál. Az itt megtartott román értekezlet határozatai mindenesetre nagy fontosságú­ak, de igen jellemző, hogy a fenn érintett határozatuk megvalósítására a többek kö­zött Strevouit és Langerut küldték ki, az első jelenleg országgyűlési képviselő és kormánypárti, a második pedig megyei ügyész és igy félig-meddig hivatalnok, hogy e kettő hogy fogja az utasítást — saját nézetével összeegyeztetni és hogyan fogja az itteni románokat, ha szavazásra kerül a sor a fölött, — hogy ellenzéki vagy kormánypárti képviselők választassanak-e — képviselni — erre sokan kiváncsiak vagyunk. 1. 1. AZ ORSZÁGHÁZBÓL. A képviselőhöz ülése április 6-án. Bokross Elek az igazságügyi bi­zottság részéről beadja a kisajátításról és a műemlékek fentartásáról szóló­­ja­vaslatokat illetőleg a jelentést.­­ Az ün­nepek után fognak tárgyaltatni. Felolvastatnak 3-szor és elfogadtat­nak a tegnap letárgyalt­­javaslatok s azok alkotmányos tárgyalás és szives hozzájá­rulás végett nyomban át­küldetnek a fő­rendekhez. Tárgyaltatott a polgári perrend­­tartás néhány visszautasított­j­ára vo­natkozó bizottsági jelentés. Felszólalás a tőzsdebíróságok hatás­köréről szóló szakasznál történt, a­hol Rakovszky István annak kimondását kéri, hogy „nem kereskedő termelőknek, gyá­rosoknak, és a kis ipar körét meghaladó üzlettel bíró iparosoknak nem kereskedők­kel kötött olyan ügyleteiből felmerült pe­res kérdések, a­mely ügyletek az illetők­nek iparához, tartozó termények, gyártmá­nyok vagy iparczikkek vételére, szállításá­ra, vagy feldolgozására vonatkoznak, — még azon esetben is, ha ezen ügyletek egyik szerződő félre nézve sem képeznek kereskedelmi ügyletet, — ha a felek ma­gukat ezen kivételes bíróságnak akár az ügylet kötése alkalmával, akár később, írásban kifejezetten alávetették, a tőzsde­­bíróságok hatásköréhez tartoznak.­ W­a­h­r­m­a­n Mór indítványozza, hogy

Next