Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)
1885-01-01 / 1. szám
a TÁRCZA. Mars fiai. ?M(justius 1784-ből. Pótlásul Densusianu ur könyvéhez.) E költemény a Hóra-Koska világból van. Tehát 100 éves. Közlöm azon kijelentéssel, a mit a nevezett bukaresti tudós könyvében tett. •Annak — úgymond ő — semmi vonatkozása tincs a jelenre. Ő egyszerűen, tárgyilagosan előéja, de nem akarja balra magyaráztatni, amit egyedül a történettudomány érdekében közöl.“ Én is nyilvánosságra adom, de kérem régi honfitársainkat, ne magyarázzák roszra. Nem ,de közlés bántani senkit, nem vonatkozik oka a jelenre. Csak azt tünteti elénk, mint fi* lel a tréfás költészet amaz időben Haraogka missioját s a római származás hősies öntetét. # ■n-Kloska hadáról lesz Múzsám rövid éneke : életét honnan veszi mi virtusa, na vétke. Milyenek hősi tettei — ez a pipa. vásárhelyi — Ennek leszen áldozva. Thmitor leánykája — Ithca Sylvia neve, *!)felől Vesta-szűzek templomába siete. . . Dentában egy szép lovag, intézett rá ostromhadat, S szive lángját felgyujtá.og csuklyás Istenné, hogy az erkölcs paizsát varta, nem jó néven vette, de védte Vestalisát. Mint ma is sok anyám asszony, hogy azon fáról [szakaszszon Leányával — nem ritka. 'tan a szeg a zsákból kitetszék idő múlva, íri a gyermek sirt a beteg szűz mellére borulva S a dolgot hogy fátyolozza, a vén szent azt harangozza, Hogy Mars isten fiai. S Amulius bátyja, a lihen ellensége ’H hogy a dolgot látja, s dühében majd megége, Hogy nem ölhette meg Marsot, de minden vistéz bajtársat kell vala, ha úgy akart. Romulus és Rhemus ezek az utón lelt magzatok ! A harag dühre változik : legyenek áldozatok ! Azonnal vízbe vettetnek, mégis lám fülnevelődnek, S farkasfejjel meghíznak. Azt mondja a história, hogy hatalmasok lettek, S magok védelmére ketten egy Sánczot kerítettek, Hogy legyenek bátorságban, és a gazdag szomszédságban Legyen módjuk rabolni. De két éles kard nem fér meg ugyanazon hüvelyben, A két vad, vérengző testvér sem élhető egy helyben. Rhemust megölte testvére, Romulus maradt végtére A nagy nemzet ősatyja. Egyedül maga maradván az épült Lánczok ura, Királyi székért izzadván addig faraga, fura, Mig itt-ott darabolt fákból, ki tudja hol gyűlt téglákból Menedékvárat emelt. S megnyitván azt nagylelkűkig tolvajnak és zsiványnak, Szabaddá tette határit a hősök uj honának, Stafétát küld szerteszélyes, gyilkos, lator nappali és jól Bízvást jöjjön hozzá. Mi, Mars isten erős fia, kik ez uj várat bírjuk Latiumi Haramia nevünket ide írjuk Menhely lesz ez bűnösöknek, ha birodalmunkban jőnek, Hitetlenek, csalárdok. Hogyha embereket öltél, ha házakat gyújtottál, Törvény kezéből elszöktél, ha gályára jutottál, Biztos lakózást engedünk, kalóz hasznot együttszedünk, Bátran jöhetsz mihozzánk. Erre mindenünnen indult a sokaság repülve, Aki kevéssel azelőtt az oltár mellett ülve Bűneit kezdte siratni, most Romulussal lophatni Szerencsének tartotta. Az erdők szegény legényi, az utón álló rablók, A Státusok szökevényi, a városi kóborlók, A tengerparti pribékek, kötni való hitvány népek Mind e helyre siettek. Mikor Latium kifogyott már sok gaz ficzkóiból, Romulus Lánczvára megtelt bűnös czimboráikból Roma legyen az ő neve mi nevünkről. . . • És az eleve. . . • így akarta ő maga. . . . Meg volt immár az uj állam, de nem volt feleségek, Mégis rabló marad ő. . . . Ámde immár a dohányom két ízben is kiégett, Mióta itt dicsérgetem a derék és hős népet. Azért itt már véget vetek, mert az éjféli szellemek Álmot hoztak szememre. Densusianu Miklós ur azt egyik nyilvános könyvtárunkban sem találván meg, — utólag közli Jakab Jálek célbéklet a „Magyar Polgá ----------------" Magyarország 1884-ben. Változatos, mozgalmas politikai év " íródik le Magyarországra nézve a jelentel. Ez évben nyittatott meg a törvényi testület, s ha a választások a pártmántok mind élesebb kifejlődése folyán mindenütt kíméletlenebb, szenvedé lyesebb lefolyást kezdenek venni, kétszer mértékben jelentkeznek az azzal járó jajok Magyarországon, a melynek népe élénken kifejlett politikai érzékkel biránjonkivül egyéni természetére nézve lebtmtékony s még a tettlegességektől sem tém riad vissza. Csakugyan rég emlékezünk választási campagnera, mely az ermáa szenvedélyek oly sajnos aberratiójáról tett volna számot, mit az idén, ném mely helyen, mint Czegléden, S Kolozsváj .mn s egy-két erdélyi kerületben, véres istentközések voltak a pártok közt. De hát ez inkább külső képe a váltásoknak. Ettől eltekintve, a válaszai Campagne örvendetes eredménynyel -fűződött, mert Magyarország legkiválóbb illamférfiának, Tisza Kálmánnak, oly többséget szerzett, amely képessé teendi,hogy megingatás veszélye nélkül, ereje felében intézze tovább az ország sorsát. Tisza Kálmán neve ma immár a negyedik választás izgalmai után került ki győztesen az urnából. Pedig ellenfelei ezúttal reménykedni kezdtek, hogy ha nem is lehetetlenné, de mindenesetre válságossá teszi helyzetét, főleg midőn ez év első nagy politikai eseménye , a keresztények a zsidók közt való házasságról szóló törvényjavaslat másodszori elvetése a főrendiházban méltán sújtotta érzékenyen a abinetet. Ismeretes, minő eszközök és minő elemek segítségével bukott el e javaslat, mely a liberalismus szempontjából nem volt ugyan nagy vívmánynak tekinthető, de benyújtása a fenforgó konkrét viszonyok mellett mégis egy liberális kormányselekvény érdemével dicsekedhetett. Lelakott a klerikális, feudális, antisemita remek coalitiója folytán. Az ellenzéki sajtó, amely a képvislőháznak csaknem egyhangúlag hozottározatával szemben alig mert gáncsolni valót találni e javaslaton, most a főrendiház szavazata után kapva-kapott az okalmon s igyekezett abból politikai tőrét faragni a kormány rovására. Azt hitte, eljött az ideje, hogy a kormányt meg lehet buktatni s képzeletében már látta megalakulni azt a hatalmas ellenzéket, amelynek körébe belevonatnának a dús-gazdag főpapok és főurak, akiknek anyagi és erkölcsi befolyása oly döntő szokott mni a szegény választópolgár elhatárolására. De csakhamar kitűnt, hogy a főendiházi ellenzék ad hoc ellenzék volt; A főpapság, egy-kettőt kivéve, nem lépett az ellenzéki táborba, s ha egy-két szeretni vágyó, vagy ambitiójában sértett főbír érintkezésbe lépett is az alsóház ama ellenzéki árnyalatával, amelynek Appolyi Albert gr. és Szilágyi Dezső a vezért, ennek mindössze az a hatása jön, úgy a mérsékelt ellenzék választási pénzára néhány ezer forinttal gyarapodott, hancei némely kerületben emelkedtek;e magának a választásnak sorsát alig sterálták, a minthogy a mérsékelt ellenrő 1885. évi lap számához,________ nek a coalitio daczára egyetlen egy kerülettel sem tud többet felmutatni, mint felmutathatott tavaly. Hanem igenis, a coalitio a párt több liberális tagjának fölnyitotta a szemét, s ezek egy része máris elhagyta e tábort, másik része pedig csak alkalomra vár, hogy kövesse a példát. A törvényhozás közvetlenül kapuzárás előtt megalkotta az új ipartörvényt, amely által egy évek óta folyó mozgalom óhajainak tett eleget. Az 1872-iki törvény revíziója, úgy, a mint keresztülvitetett, nem valami mintaszerű alkotás ; ellenkezőleg, nagyon is magán hordja a kényszerhelyzet jellegét. Messzire vezetne, ha fejtegetni kivánnák mindazon okokat, melyek az iparosokat késztetik, hogy sorsukkal megelégedve ne lehessenek, s ha kitüntetni akarnék azon adatokat, melyek igazolják, hogy az iparosok által hangoztatott panaszok legalább is túlzottak. A kormány nem zárkózhatott el a rendkívüli arányokat öltött agitatio elől, s az iparosok túlnyomó része követeléseinek s a jelen politikai és gazdasági áramlat szellemének megfelelőn fölvette pontozatába a qualificatio és a kényszertársulás elvét; habár ezt mérséklettel és körültekintéssel igyekezett alkalmazni s némely pontban szilárdul ellentállott a további engedmények adására célzó törekvéseknek. Az új ipartörvénytől nem igen várhatni, hogy egyszerre megszüntesse a bajokat, sőt mi nem is hisszük, hogy a pillanatra elhallgatott elégületlenség csakhamar új hangokra meg ne szólaljon A törvényhozási ülésszak a május 20- iki trónbeszéddel befejeztetvén, a képviselők szétoszlottak, részint beszámolási, részint a választási actió szervezésére. A kormánypárti képviselők az ipartörvényen kívül a kormány még egy adományával dicsekedhettek, t. i. az új országházzal, amelynek óriási arányokban és óriási költséggel való megépítését kevéssel a parlament berekesztése előtt szavazta meg a törvényhozás. A kormányt támogató képviselők lelki szemei előtt az új parlamenti épület egyúttal hirdetője a Tisza-kabinet előrelátó, hazafias politikájának, amely élénk érzékkel a magyar államiság missiója iránt, ezt egy imponáló remekműben akarta és tudta megérzékíteni, az ellenzék a költségeket számítgatta s megszavazásukban csakis a kabinet pazarló, államadósságcsináló pénzügyi politikájának egyik újabb bizonyítékát látta. A választók nagy része, miként a hangulat mutatta, inkább hajolt az előbbi felfogás felé, melyet ugyancsak akkor a Tisza-kabinet egy másik szerencsés actiója támogatott, értjük a pozsonyi marhakérdést, amely bár az osztrák hatóságok egy téves lépésére vezethető vissza, mégis alkalmat szolgáltatott, hogy a magyar kormányférfiak túlsúlyát biztosítsa a lajthántali kormány fölött. De míg ez adatok inkább arra szolgáltak, hogy bizonyos erkölcsi sikerekről adjanak számot, egészen anyagi jellegű sikernek tüntettetett fel a rente-conversio műveletének szerencsés keresztülvitele, s amely által az ország kamatfizetési kötelezettsége évenként 2,2 millió forinttal csökkent. A 6% aranyjáradéknak 4 % járadékkal való kicserélése nemcsak egy létezett s az országra nézve megszégyenítő kölcsönnek törli el egészen nyomát, hanem pénzügyi haszonnal járt, mert a kamatcsökkenés tényén kívül az állam hitelének lényeges megjavulását vonta maga után, azonkívül a magánhitelre nézve is igen kedvező hatással volt. A conversio befejezése mindenesetre ez év legkiválóbb pénzügyi eseményének tekinthető. A közgazdasági téren egyébként sok üdvös dolog történt ez évben is. A jövő évi országos kiállítás körül, mely hivatva van Magyarország a mezőgazdaság és ipar terén történt előhaladásáról számot adni a világnak, miután a trónörökös a védnökséget elfogadta, most már egész hévvel foly a szervezés és rendezés munkája s ha egyesek oly áldozatkészséggel vesznek részt a nagy nemzeti vállalatban, mint az állam, a siker alig fog elmaradni. A forgalmi politika terén újabb előhaladás jelezhető, amennyiben a magyar államvasutak hálózata a budapest-szőnyi vonal kiépítése s a brucki összeköttetés létesítése, valamint három társulati vasútnak az első erdélyi, az alföldi és duna-drávai vasút megszerzése által újabban jelentékenyen nagyobbodott. De bármily szívesen látja is a közvélemény az állam nagyobbodó, sőt elnyomó befolyását a magánvasutakra, amelyek kamatbiztosítása amúgy is rengeteg pénzt vett igénybe — egyúttal nem zárkózhatik el annak beismerése elől, hogy immár elérkezett az ideje, hogy bizonyos nyugalom álljon be az államosításokban, mert tagadhatatlan, hogy a folytonos új aquisitiók, a szertelenül való terjeszkedés lehetetlenné teszik a vasúti administrate helyes, összevágó és solid fejlődését, minthogy ez irányban már tényleg is merülnek fel számos és pedig jogos panaszok. Azt hisszük, hogy legalább a legközelebbi jövőben a vasúti politika, amely eddig domináló volt, háttérbe fog vonulni s a forgalmi politika inkább a folyamszabályozásra fordítja gondját s e tekintetben csakugyan két óriási feladat vár megoldásra : a felső Duna szabályozása, amelynek költségei első részletét a legutóbbi budget-vita alkalmával megszavazta a ház, s végre a Vaskapu szabályozása, amelynek sürgős voltára már utalt a trónbeszéd is. Mindezen nagy közlekedési érdekek, természetesen, összefüggésben állanak Magyarország azon gazdaságpolitikai érdekeivel, melyek mint par excellence nyerstermelő országot a kivitelre utalják. Sajnos, ez évben a gabonaárak abnormális lehanyatlása szomorú csalódást hozott az országra, mely tán jobban megérzi e különben érthető gazdasági tüneményt, mint más ország. A gabonaárak sülyedése azt vonta maga után, hogy a termelő nem igen adja el gabonáját, remélve folyvást a javulást e téren, aminek ismét pangást előidéző következménye jön az üzleti élet minden ágában. S ha figyelemmel vagyunk a külföldnek védvámokkal fenyegető szándékaira, könnyen érthető a nyomasztó hangulat, amely az érdekelt köröket megszállta, s a melynek hatása alól nem igen fog elzárkózhatni a társadalom sem. A magyar társadalom különben az utóbbi évek nyomása alatt s a társadalmi átalakulás vajúdásai közepette sok Meghivattak népjátékra a szomszédos helységek. S a király nőtlen bandája, urának biztatására Menyasszonyt lop magának. Egy ily sorsú gyülekezet, hogy semmi jót nem adhat. A ma élő felekezet reá példát mutathat. Itt a gyümölcs a tövéről, a töve a gyümölcséről igen jól megismerszik. Catilinát Hóra, Kloska parasztmódra követé. Egyik Romát, a más Erdélyt vérben megfereszté : Gyújtogatott, gyilkolt, rabolt, aggot-ifjat lekaszabolt, Egyik úgy, mint a másik. A szerecsen kormos bőrét fehérre nem moshatja, A párducz a tarka szőrét más színre nem válthatja, Sem figet a bojtorjánról, sem szőlőt a kökényfáról Nem szokhatni soha sem, Kloska népét ha mozsárban megtöröd s megolvasztod, Újra öntöd s a kincstárban ezüst szegre akasztod, Ila babérral koszoruzod, felszenteled vagy meg. A nyúzod szomorú kórtünetet hozott felszínre, a melyek egyik, egyáltalában nem igazolható, jelensége az antiszemitizmusban nyer kifejezést. Ez téves irányzat, mely egyeseket kenyérhez, másokat hírnévhez, a szegény eltántorított népet pedig legtöbb esetben börtönhöz juttatja, tagadhatatlanul még mindig grassál, bár nem oly élesen, mint tavaly, az eszlári per vibratiója alatt. Ennek tulajdonítható, hogy az antiszemiták meglepő számban jelentek meg a képviselőházban — mellékesen szólva épen nem félelmes képviseletben — s hogy az általuk hirdetett veszedelmes, a társadalmi békét fenyegető, tanok szerteszét terjednek az országban, szakadást, ellenségeskedést támaszszon az elemek közt, amelyek harmonikus együttműködésére pedig annyira szükség van. E sajnos áramlatot természetesen nem nézheti tétlenül a kormány Tisza Kálmán nagyvárad választói körében még szeptember havában tartott beszédével utalt azon eshetőségre, amidőn a kormány az állami és társadalmi rend érdekében kénytelen lesz rendkívüli intézkedésekhez nyúlni. A miniszterelnök itt magasztos hivatásáról megfeledkezett sajtón kívül kétségkívül az esküdtszékekre is gondolt, amelyek eddigi esetek bizonysága szerint, akár nemzetiségi, akár antiszemitikus izgatások tekintetében nem tudtak, vagy nem akartak az elfogulatlan, tisztán a tárgyi tényálladékot tekintett bíró álláspontjára helyezkedni s határozataik által, amellett, hogy kompromittálták az esküdtszék intézményét, közvetve a társadalomban ama veszedelmes tanok terjesztését sanctionálták és előmozdították. A nemzetiségi mozgalmak egyébiránt ez évben csak szerényen jelentkeztek, aminek okát abban keressük, hogy a magyar társadalom éberebb figyelemmel kíséri azok szereplését, akiknek aspiratiói túllépik a megengedhetőség határát s a kik még mindig nem birtak megbarátkozni a magyar állameszmével Az ágostai egyház conventjei ismételten foglalkoztak a felső-magyarországi tót agitátorok ügyeivel s szóba hozattak a módok, a melyek által azok ártalmatlanokká válnának tehetők. Ez irányban nagyon résen kell lennünk. A szászok ez évben ünnepelték meg Erdélyben volt letelepedésük 700-as évfordulóját. Hogy megünnepelhették tüntetőleg, szabadon, mindenesetre ama „zsarnokság“ mellett bizonyit, amelylyel szegények nálunk elnyomatnak. Különben ismerjük el, hogy az ünnepély zavartalanul folyt le s nem hiányoztak nyilatkozatok, melyek az engesztelődés és megnyugvás szellemének ébredezésére engednek következtetni. A szerb és román nemzetiség körében egy egészséges mozgalom csirái jelentkeztek ez évben. A választási mozgalom a szerb és román választók józanabb részénél alkalmat nyújtott, hogy minden utógondolat nélkül, politikai hitvallásáról adjon számot s habár a kifejezésre juttatott óhajokban itt-ott a nemzetiségi törvény adta engedmények túllépésére vagy legalább önkényes magyarázatára czélzó kísérletet vélünk fölismerni, mégis, mint őszinte közeledést a magyar államiság álláspontjához, nincs okunk azt örömmel nem üdvözölni. Nem nyújt örvendetesebb képet a horvát kérdés ez évben sem.. A Starcsevics-párt botrányos szereplése undorral kell hogy eltöltsön minden embert, aki a parlamenti illem iránt csak a legcsekélyebb érzékkel bír, nem is szólva az általtaluk hirdetett tanok veszedelmes voltáról, amelyek végső consequentiáikban polgárháborúra vezetnek. Sajnos, hogy e tanok megmételyezték a lakosság nagy részét s fölötte megnehezítették a nemzeti pártnak a fennálló békés állapot fentartására czélzó törekvéseit. De másrészt a tapasztalt féktelenségnek megvolt az a hasznuk, hogy gondolkozóba ejtették a tisztességesebb elemeket s sorakoztatták az anarchia „vitézei“ ellen. A választások nagy többséget biztosítottak a jelenlegi bánnak, akinek erélye és okos kormányzása a nemzeti párt segítségével tán előmozdítja a jelen kóros állapot meggyógyítását. Ha nem, azokhoz a drastikus eszközökhez kell nyúlnunk, amelyekről a minap a miniszterelnök tett említést. Említsük föl végül a felsőházi reform kérdését, mely a budget letárgyalása után első tárgyát fogja képezni a parlament munkaprogrammjának. Évtizedek óta nem került fontosabb alkotmányjogi kérdés a felszínre e reformnál, melynek megoldása annál nehezebb, mert a kitűzött czél, a történeti alapot egybehangzásba hozni a modern kor követelményeivel, az e kérdéssel egybefüggő érdekek annyi sokféleségénél fogva tisztán aligha lesz megvalósítható. A javaslat már a bizottságban letárgyaltatott s már itt több eltérő felfogás nyert kifejezést, melyek közt kétségkívül figyelmet érdemel az az irány, mely az új házban a megyék választottjainak is helyet akar adni, ellensúlyozásával azok befolyásának, akik a kormány által közvetített kinevezés által jutnának be. Ez álláspontnak hatalmas szószólója akadt Szilágyi Dezsőben, akinek abbeli nézetében Andrássy Gyula gr. is osztozik, s így ezen, különben demokratikus jellegű felfogás magában kétségkívül a főrendiházban is buzgó támogatásra számíthat; de hát itt van a czimzetes püspök eliminálása, mely a katholikus klérust fosztja meg egy erős támasztól; a census szoros megállapítása, mely számos, nagyon is számos főrendet száműz a törvényhozás terméből; a felekezeti képviseletek rendszeresítése, mely sok féltékenységet ébreszt. S végre maga a kérdés, egy a százados institutió átalakulását involválja, megannyi ok, hogy a vitát nagyjelentőségűvé és fölötte élénkké tegye. S összefügg e tárgygyal egy másik, figyelmet keltő esemény : Sennyey bárónak a főrendiház elnökévé történt kineveztetése. E kinevezés előzményeit, indokait, következményeit sokfélekép commentálták, s a keletkezett tömérdek combinatio tömkelegében nem nyújtott kivezető fonalat magának a bárónak enunciatioja sem, melylyel a minap díszes helyét elfoglalta. Az ellenzék vezére kijelente, hogy hű maradt politikai meggyőződéséhez, a jelen kormánynyal nem vállal solidaritást, habár nem habozik kijelenteni, hogy oly kérdésekben, amelyekre nézve nézeteik találkoznak, a maga részéről támogatni kész a Tisza-kabinetet. Mi úgy vagyunk informálva, hogy Tisza és Sennyey közt kölcsönös concessiókról szó nem volt; a magyar miniszterelnök magán a Trim kalandja, Jules Janin után, átdolgozva. Ez a Trim elég jó fiú, bármit mondjanak is. Megvannak neki is jó és dühös pillanatai, mint mindnyájunknak; egyszer víg, máskor szomorú, komoly, vagy hóbortos ; a végső nyomorból egyszerre a legnagyobb elragadtatásba csap át; egyik perezben az égben, a másikban már az örvényben jár, szóval: Ő is ember és zsurnaliszta, azaz: kétszeresen érez minden emberi szenvedélyt. Ha társai előtt elhalad, engedik tovább szó nélkül; ha kedvelő a beszél, hagyják, hogy beszéljen ; ha hallgat, annál jobb, ez valóságos nyereség. És ez ember élete, ki oly sok túlzásnak van kitéve, a legegyszerűbb, a legcsöndesebb s a legegyhangúbb a világon! Úgy rohan, hogy majd eltikkad, de ezt inkább saját gyönyörűségére, mint a mások örömére teszi. Ha kifáradt, ez azt jelenti, hogy sebesebben járt az eseményeknél, melyeket hajhászott. Te derék Trim! csak tegnap este is ... . egy órát ütött Páris minden álarczos báljában, hideg szél sivitott oda künn. Benn mindenütt zajos öröm, ünnep és jó tűz, míg az utczán fagy, hideg, mellekre tapadt kabátok, piros orrok, kicsattanó fülek, megdermedt ujjak s még csak el is gondolni, hogy mikor odafönt legjavában járják a chaine anglaiset, lent az utczán vannak ujjak, melyek égnek a fagyos kertjükben! Trim nem gondolt vele, hanem szépen lépdelt hazafelé az ő padlásszobácskájába, útközben dudorászva s másnapi dolgára gondolva. Valami kis fogadóban megvacsorált s sovány étele mellett hallgatta a hárfás leányokat. Ott lépdelt egy rész kövezetü mellékutczában, midőn egyszerre csak egy különös öltözetű nővel találkozik, ki elviselt ruhában, lábaival a sárban, fejével a hóban közeledett feléje. Hisz év óta nem látott hozzá hasonló alakot a párisi színházakban, hol pedig isten jóvoltából a különösők nem hiányoznak. Trim nyugodtan tekintett a szegény ördögre. S haladt tovább, midőn egyszerre csak megállttá az az ellenállhatatlan erő, melyet szánalomnak nevezünk. Ki ez a nő? honnan jő? mit akar? miért van e helyen? Trim egy percz alatt megállott s egész tekintetével reá meredt. Csak nézte tovább s nemsokára tisztában volt vele, hogy e szánalmas alak teljes érdeklődésére érdemes. Mert csakugyan e nő fiatal, szép és ünnepelt is volt; sőt, ha a napokat számítjuk, melyek barna és kondor feje fölött elvonultak, még most is fiatalnak mondhatjuk és mégis oda volt az öregségtől! A hajába font virágok még nem voltak egészen elhervadva; az arany karikákba szorított gyémántok még vetettek ujjai körül némi halvány, kétes fényt ; csipkéi inkább aszéi által voltak összetépve, mint az idő által megviselve ; sőt ruhája is a legújabb divatot árulta el. Az ember azt hitte volna, hogy királyné, ki egyszerre lebukott a trónról; vagy menyasszony, kit vőlegénye az oltár legfelső lépcsőjén elhagyott, épen mikor a végső igent akarta kimondani. Trim nagyon megidődött saját megütödésén és fölindulásán s megragadta a nő mindkét kezét. Az egyik kéz meg volt fagyva, a másik égett, így kéz a kézben megszókta : — Asszonyom, szabad fölajánlanom szolgálatomat? Az idő nagyon rosz, mindjárt havaz, az éj sötét; engedje meg, hogy haza kísérjem. Valljuk meg az igazat, Trim régóta nem beszélt ily szépen, azaz: anynyi lélekkel s oly kevés észszel. Jó szelleme, mely hallgató, eltakarta arczát. — Ah, szólt magában, lám-lám Trim barátom, te zsurnalisztából egyszerre pásztor lettél ! Mi lesz ebből, Istenem, mi lesz ebből ? — Aszszonyom ... kezdé ismét. — Trim úr, felelt a nő, örülök, hogy önt láthatom s szívesen elfogadom a karját S egyszersmind megfogta a szegény fiú karját, de úgy, hogy majd eltört kemény szorítása alatt. És igy Trim, kinek nagy kedve lett volna elszaladni s ott hagyni e kóbor kisaszszonyt, kénytelen volt csöndes lépést tartani s átkozta meggondolatlanságát. — Ah, szólt ismét magában, sohase leszel már okos, Trim barátom? Hát már örökké jó szived lesz? Hej, mégis czifra egykaland ez! Ha meglátnának karonfogva e kalandornővel! Mit mondanak majd a reggeli lapocskák? Trim, Trim, te mégis bolond, éretlen bolond vagy ! S e gondolatok közt lépdelt tovább a ködös utczán. A hölgy pedig, ki a világért se volt ostoroba, bár rövid élete alatt ezer ostobaságot elkövetett, pompásan kitalálta kísérője gondolatát s kissé hamiskás hangon megszólal: — Trimur, én nem tudom fölfogni az ön magaviseletét. Honnan van, hogy bizalmamért oly kevéssé elismerő ? Oh, Istene az én testvér , rehanek és leendő leányaimnak, hát annyira ~!