Kolozsvár, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-148. szám)

1889-01-02 / 1. szám

ri 'V '•II évfolyam 1889. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-H^2 K lap szellemi részét illető minde„ közlemény ide intézendő KÉZIRATOS NEM ADATNAK, VISS Megjelenik a lap minden nap, a ünnep- és vasárnapok kivéplével. Névtelenül beküldött közleményei tekintetbe nem vétetnek < —! A KÖZÖNSÉGHEZ. Álmodozni szép dolg; munkálkodni, alkudozván a körülményekkel, küzdvén az akadályokkal —a sulyos kötelesig. És a mennyivel szívsebben rajzol az ember fényes képeket a levegőbe, mint ahogy verejtékezik a mindennapi szükségért — annyival kevésbbé kedves az, a ki kötelességül azt szadta magának, hogy figyelmeztesse és uszolja a közönséget munkára,melyet e kell végezni. Annak a pártnak nyelve a „Kolozsvár“ az Erdélyi Résekben, a melyik a szüntelen munkával munkál a békés és biztos fejlődés érdekben számolva a nehézségekkel s harczva a gátoló felfogásokkal és helyzetekel. Számolva a v iszonyokkal — de nem alkudva azon irány tekintetében, melyben utjának indult: a szabadelvű irány tekintetében. Érezzük a mánk közben, melyet ez irány szolgálatában teljesítünk esztendőktől óta, hogy dcszor kellemete-ebbek lennénk, ha mókát szőnénk, vérmes reményeknek .plálékot adnánk — de mi inkább vágunk használni és a magunk erejéhez kicst hozzájárulni egy jobb jövendő előtazítéséhez. Ápolunk egy időt: a liberalismust. ,7. vezet mikor tárgyunk, ítéletet mondok ez országrész lgégetőbb kérdésében, a nemzetiségi erdésben. Szeretjük fenntartani a lelkedés képességét, a jövőben való erős rodalmat. Ez vezet, mikor bátorítunk a tettekre, a soha nem fáradó munkra — az erdélyrészi magyarság érdeiben. Igyekezünk kifejezői lenni az rdélyi részek vagyonos értelmi halalmát érdeklőleg nyitkozó vágyaknak. Ha a közönséget azt győzte meg eddig végzett munkánk, hol érdekei védelmében megtudjuk találi a helyes hangot, becsüljön meg támogásával ezentúl is. A Kolozsvár jövidőben is kiválóan az Erdélyi Részek szoálatában lesz. Tudósitói minden feleiékenyebb mozgalomról hirt fognak az, ami ez országrész anyagi vagy szekzői életét érdekli Irányczikkeit a szablelvüpárt legkiválóbb erői írják és mi eddig, ezután se fogja visszatartani immi tekintet a meggyőződése szerint a jó igazság őszinte kinyilvánításától. A Kolozsvár tárarovata változatos és tartalmas igazik lenni. A szerkesztőség abban indál, hogy a következő évben a szabadharcz élő emlékeitől, az öreg honvédektől, a nagy napokra minél több visszaemlékezést közöljön e rovatában. Ezennel előfizetésre hívjuk fel a közönséget a következő 1889-ik esztendőre. Előfizetési árak: A szerk. A kiadó-hivatal. Egész évre.......................................16 frt. Félévre.............................................8 frt. Negyedévre........................................4 frt. Egy hóra .........................................1 frt 50 kr. AZ ÚJÉVI NYILATKOZATOK. — Távirati tudósítás. — Budapest, jan. 1. Az orsz. szabadelvű párt ma délben tisztelgett Tisza miniszterelnöknél, Péchy Tamás házelnöknél, Horváth Gyulánál, a képviselőház uján választott alelnökénél és Vizsolyi Gusztáv pártelnöknél. A miniszterelnöknél Szapáry Gyula gróf, a házelnöknél pedig Fáik Miksa mondották az üdvözlő beszédeket. Tisza miniszterelnök a válaszban, melyet az üdvözletre adott, igen érdekesen nyilatkozott főként a külügyi helyzetről. Beszédét mély részvétének kifejezésével kezdte azon súlyos veszteségek fölött, melyek a lefolyt évben számos jelesünk elhunyta által a közéletet érték. Fáj neki — úgymond — a veszteség, melyet a közügy szenvedett, s a nagy hiány pótlását a fiatalabb generácziótól várja. Örömmel tapasztalja, hogy az ifjú erők száma gyorsan növekszik. Áttérve a külpolitikai helyzetre, hangsúlyozza a miniszterelnök, hogy a béke legfőbb biztosítékát a középeurópai hatalmak szövetségében kell keresni. Voltak már a történelemben erős szövetségek, de ezek hódítási, terjeszkedési szempontból köttettek. Azt hiszi, hogy ilyeneknél sokkal többre, becsülendő egy oly szövetség, mely kizárólag a békét akarja biztosítani. (Helyeslés.) úgy véli a miniszterelnök, hogy a csalódástól való félelem nélkül kifejezheti abbeli reményét, hogy ezen szövetség által—tekintettel arra is, hogy ma Európában nincs olyan állam, mely háborút akarna — sikerülni fog a békét ez évben is megőrizni s a külhatalmakkal a jó viszonyt változatlanul fentartani. Kiemelte ezután a miniszterelnök, hogy számít a képviselők támogatására, melyre külpolitikánk sikere érdekében is szükség van. A béke megőrzése áldozatokat kíván, mert a mai helyzetben a béke nevében fölemelt szó is csak annak ajkairól bír hatással, kinek erejében a vele együttműködők megbízhatnak és kitől azok, kik a békét megzavarni akarnák, tartanak is. Meg van győződve, hogy a törvényhozás és a nemzet egyaránt meg fogják tenni mindazt, ami arra szükséges, hogy monarchiának és ebben Magyarországnak szava a kellő sullyal bírjon. (Éljenzés.) Ami a belpolitikát illeti, kiemeli Tisza miniszterelnök, hogy a külügyi válság által reánk rótt terhek megnehezítik a pénzügyi rendezést. De bízik abban, hogy a nemzet áldozatkészsége lehetővé teszi a lassanként való czélhoz jutást. Nyilatkozott a mininiszterelnök a közigazgatás ellen utóbbi időkben felhozott vádakról is. Senki sem tagadhatja, hogy az adminisztráczióval szemben lehet igazságos panaszokat emelni, de sehol nincs és nem is lehet adminisztráció, melyben hibák ne lennének. A lármás vádaskodás, mely némely oldalról a közigazgatás ellen intéztetik, messzi túl van azon, amit az igazságosan megérdemelne. Végül a miniszterelnök — utalva az ország fejlődésére — kéri a szabadelvű pártot, hogy tartsa meg őt továbbra is eddigi bizalmában. (Hosszan tartó lelkes éljenzés.) A miniszterelnöknél a tisztelgés véget érvén, a szabadelvű párt tagjai innen Péchy Tamás képviselőházi elnökhöz mentek, kihez Fáik Miksa intézett üdvözlő beszédet. Péchy meghatottan köszönte a párttagok megemlékezését. Ezután a tisztelgők közül számosan fölkeresték Horváth Gyulát és Vizsoly Gusztávot, kifejezve a szerencsekivonataikat az újév « Kolozsvárit, szerda, január 2 Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Esési évre..............................16 frt. Fél évre......................................8 frt. Negyedévre............................4 frt. Egy hór»..............................*1 frt 60 kr* Egy szám ára 6 kr. ^HIRDETÉSI DIJAK: centiméternyi tér ára 4 kr. G. n^sak, kereskedők és iparosok árkedít#é^ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. • Nyilttér sora 25 kr.t MAGYAR NEMZEDÉK. Kolozsvár, jan. 1. Időszámlálásunk ez évtől kezdve — mondja az ujesztendei bonmot — száztizenegy évig ki nem fogy a kilenczes számból. A kabalasztika idejében jóslásokat építettek az ily számtorlódásokra. És ha ma ily időket élnénk, különösen helye volna a sybillai prófétáknak, mert a kilenczes szám minden titokfejtés szerint a legtökéletesebb. Egyetértenek ebben az ó-persa mágusok és Pythagoras, a hind hitregetan s a mai szabadkőművesség. De mit nekünk a XIX. évszázban mystika és álomhüvelyezés!? E helyett a száztizenegy évre gondolva, elménk végigmért három nemzedékkel a végtlen idő e mesgyéjét s az első kilenczes bevezetésénél a kérdést veti föl: hová fejlődik ez idő alatt nemzetünk ? Egy évszáz s még valami múlva lesz-e itt már egységes Magyarország ? az érzületek élő valóságában, nem a törvény papírján? a törvény erejében, nem a honpolgári hűség fölfogásának libertinismusában? Íme, jön az ezeréves örömünnep s előre föltolakodik elménkben: vajjon egyenlő lélekkel fogjuk-e megülni mind a tizenöt millión? avagy ép úgy lesznek nemzetiségi félrehúzódók , a miként Szent István napját nem sikerült felekezeti indokokból országos ünneppé emelni? Hiszen még a budapesti országos kiállítás is nemzetiségi szemüvegen keresztül bíráltatott el hazánk lakói vezetőinek egy része által. Jön az ezredéves ünnep a maga föltétlen szomorú tanúságával, nem hogy mint tervezik, de hogy mit mulasztatunk el e hosszú évszázakon át. Fölfrissítettük megjelenésünkkel a korhadt s részben szabályozatlan Közép- Európát. Szilárd államot teremtettünk itt a Duna és a Kárpátok mentén a népháoszok közepette. A kereszténységnek földet, talajt szereztünk. A középkor lovag-erényes nő-cultusa nálunk érte el tetőfokát Szent-László alakjában s lobogónkban. Megkezdjük a szent-sir harczában kifejezett ideális áramlás szolgálatát. Az európai civilisatiónak élő vára leszünk pogány cultura és pogány kard ellenében. Megtehetünk állami életünkben minden intézményt, mit a latin és katholikus műveltség örökségképen a középkorra áthagy. Majd lépést tartunk a reformatio és renaissance törekvéseivel. Végül pedig feladunk mindent,feláldozunk mindent, ezer év hagyományát és jogait, a conservativ intézmények fölhalmozott mentsvárait; egy tollvonással eldobunk magunktól minden fentit s meztelen mellel tárjuk ki életünket a nagy franczia forradalom uj kijelentéseinek. Szabadságot adunk mindenkinek, egyenlőséget mindenkinek, testvérnek fogadunk e hazában mindenkit. A mosóvízzel együtt kiöntjük a gyermeket is. Az állandóságot biztosító helyzeti őserő helyébe nem gondoskodunk garanciákról: a fenmaradáshoz föltétlenül szüksége egység eszméjét kényerekedvére bízzuk a tetszésnek és a véletlennek. Azt hisszük, eleget tettünk a fet maradás biztosításának, ha törvényb iktatjuk, mikép Magyarország népei eg és oszthatatlan nemzetet alkotnak, politikai magyar nemzetet. De hol az erő, mely e törvény ne — ha kell — a megsemmisítő hatalom vaskezével foganatot szerezzen? Megjön majd magától, — ez volt devis, mely ama törvény proklamálás után, a testvérek részéről is jut elbuktatásunkra, alkotmányos életünk újrakezdésekor hangzott. Crescit eundo — volt a Deák Ferencz felmondása. A nemzet meglesz, ha létesének legelső elemei kiviva vannak; ha lélegzéshez juthat; ha lábra állhat A kiegyezés hite — mert mi egyéb a Deák Ferencz iménti föntartása, a legszentebb hitnél? — valósággal érvényesülni is kezd. A jelen társadalmi mozgalmában. Kezdünk ráébredni, hogy nemzetté kell lennünk, ha fenmaradni akarunk. Az uj idők világfölfogása naturalistikus. Az országok a régi alapokat elhagyva, nemzeti alapon helyezkednek el. Nemzeti öntudat, nemzeti önérzet nélkül nem vagyunk, nem leszünk. Az új ezer esztendőt csak teljes nemzeti egységgel kezdhetjük meg, mint a jelöltet a keresztény katholikus egységgel kezdette Szent István. A születő, növekvő és letűnő nemzedékek ha ebben a szellemben nem közelednek felénk az időben, csak születnek, de nőni nem fognak, hanem letűnnek a föld színéről. És pedig annál bizonyosabban tűnik el emlékünkkel együtt a harmadik generatio, minél öntudatlanabb és érzéketlenebb a második. A második, minél vértelenebb nemzet erkölcsi tekintetben az első, a közvetlenül következő, a most emelkedő. Idő nincs. Elkéstünk. Sietnünk kell. Ha a most élő nemzedék be nem hozza a magyar politika hátrányára történt mulasztásokat, sánczaink egyre szűkebbek lesznek a népek felvonuló támadásaival szemben. Az egyik növényfaj elnyomja a másikat: a nem igyekvő emberfaj épen így jár embertársa részéről. Mert lehet, hogy ama száztizenegy kilenczes esztendő után megint visszatér a kereszténység szelleme a földre,de addig — fájdalom! — még a latin egység, germán egység, szláv egység szellemeivel kell megküzdenünk, miként a múltban is a zsidó Mózes megelőzte az ember Krisztust. SÁNDOR JÓZSEF. A KOLOZSVA TARCZAJA. A bold! »jév. Olvasván kiváló faággal évek során ■t számos Ujesztendei rózát, a legtöbben kő ‘lök keserves papa*z ́-kat láttam az újévi gratulácziók ellen. Fá masabbnál fájdalmasabb siránkozásokat ad hogy “‘árt ront be íjáv napján — többeközött, több különböző foglalkozása egyén az ‘tők szobájába, bérért boldog újévet kivánva5 az «gyan, hogy hozzám is jöttek évek ho8180r‘^Dát ama bizonyos újévi alakok, de rend»1* röviden cselekedték meg ‘smert működésűt» hamarosan boldog uj évet kívánva, még Pirosabban elvéve a boldog évkivánati sállát 110*- 8 kotródva gyorsan tovább. Az újévi igákból azonban meggyőződtem arról, hogy eszte«dő egy rettenetes nap. A tárczairókíe8eredése élénk viszhangot keltett bennem ® 611 szerencsétlen em Marnék éreztem maga«*2 Qjév ~ a tavaly, >jév közeledése 8lk?ával— Te, — igy 8zett magamhoz az ember mindig tegezi magát, $ ha több ága koronái ·s vannak névjegyén;azok«ak az irkászoknak gazuk van. Szégj< ma ® ad— Miért ? _ kf^zte bensőmben egy * lentmondó hang, hogy — Tudd meg __pHem magamnak, — téged minden *vben meggyötörtek. , Boldog njévű biv £ n«g,lal tönkre tették egész « évedet s te ezt nem ̋,zted? Hogy lehetnek Valakinek ilyen vassal^® 6' ** Tudd meg tehát, hogy újévben — a tárczaírók szerint — menekülni kell az emberektől. Menekülj ! Kemény tusát vívtam magammal. Ha otthon maradok másnap (új év napján), akkor én is egy tárczahős leszek. Bejön hozzám a házmester . . . nem, abban a külvárosi utczában nincs házmester ... az utczaseprő, a levélhordó stb. stb., boldogságot kívánnak. Én pedig borravalót adok, úgy teszek, mint állítólag azok az urak. Boszankodom is hozzá, mert ezt így teszik a tárczahősök. Szóval, martyr leszek. Ekkor hirtelen egy gondolat támadt agyamban. Egy eszme, mely — hogy is mondják csak ? — egyetlen kardcsapással meghódította egész valómat. Elhatároztam, hogy kísérletet teszek a szokásos új évi tárczák tönkretevésére. Igen, én felfedezek, kikutatok önön veszélyeztetésemmel egy módszert, mellyel a boldog új év kívánókat le lehet rázni, el lehet kergetni, tönkre lehet tenni. Módszeremet közzé teszem hazánk összes napilapjaiban s jövőre hálás tárczák jelenendenek meg, a boldog, nyugalmas uj évről, melyet nem zavar alkalmatlan, baksisért kunyeráló, jól kiváróó tömeg. Azon éjjel babérkoszorúról és diadalkocsiról álmodtam. Reggel erős kopogtatás ébresztett fel. Kinyitottam az ajtót. A kéményseprő lépett be, egy fametszetű képes verset nyújtva át nekem. — Megállj csak ! — mondám magamban és kaczagott bennem roszindulatu lelkem. — Boldog uj évet kívánok! — szólt ő. — Én is magának, — feleltem, elvéve a költeményt, mely így kezdődött: Süvölt a szél, esik a hó Itt az uj év, az a nagy szó. A vége így hangzott: Csóka kiált a háztetőn, csők, csők, csők. Pártfogóimat az ur Isten száz évig éltesse csak. Némileg megindult a szivem, de erőt vettem magamon s keményen szóltam: — Jó, maga is sokáig éljen! Alászolgája. A kéményseprő teára nézett, szelíd szemrehányással. — Hát egy kis borravalót újévre? — Mi közöm az uj évhez? Isten áldja meg s dolgom van ! A jeles férfiú felcsapta sapkáját s hegyes, büszke hangon mondá: — Aa, nincs borravaló, nincs boldog uj év! Adja vissza azt a papírt. Pénzembe került. — Fogja barátom. Isten áldja meg. — Ördög . . . Az ajtó hatalmas döngéssel csapódott be. Önérzetesen lépkedtem fel s alá. Ah, hogy szerettem volna, hogy azok a tárczaírók mind lássanak engem. Milyen erős, hajthatatlan voltam ! — Künn a „Halásznő, te kicsi“ czimű hangulatteljes dal zendült meg két hegedítD, nagy bőgő kísérettel. Egy czigány banda negyedrésze játszta. Töltetlen revolvert ragadtam s a nagy bőgő felé szegeztem. Rémitő jajgatással rohant ki az udvarra az egész sereg. Nemsokára beállítottak hozzám a többi alakok. A levélhordó, az utczaseprő, a lámpatisztogató, a sürgönyhordó, a lapkihordó, a harangozó, a kintornás, az udvari koldus és hordár ... és he ,onyan még. A gázgyujtó költeménnyel is kedveskedett. Kemény szivil voltam és erős. Senkinek j új évi borravalót nem adtam. Ha a boldog újév kívánóknak, kijövetelükkor, ajtóm előtt tett hallható kívánságaik beteljesültek volna, akkor rögtön nagy tűzvész szállott volna hajlékom fedelére, egyidejüleg hatalmas dörgés támadt volna a fedél feletti, tiszta égdarabban s egy villám a fedélbe csapott volna, de egyúttal rögtön árvíz is elsodorta volna a ház falát s csekély személyem tüzes szekeren (az álmom diadalkocsija), jobb oldalamon a sátánnal, egyenesen a pokolba gyorskocsikázott volna. A délelőtt eltelt. Öröm dagasztotta keblemet. Jövő esztendő ilyenkorra mindenki tudni fogja csodás hatású módszeremet — t. i. „röviden felelni az újévi gratulácziókra s egy krajczárt sem adni“. Jövő évtől kezdve egy egész tőke fog megmaradni az emberek zsebében . . . igen . . . azaz, hogy nem hiszen az mindegy, hogy ki zsebében van. Akár mindegy, akár nem mindegy, ez nemzetgazdasági tekintetben is fontos elv. Követni fogják s ha mások nem, a jövő tárczáiról fognak érte Közöltem eljárásomat ismerőseimmel. Néhányan félreismerhetetlenül gúnyosan nevettek szemem közé. A boldog újévet kívánó kávéházi pinczért leszidtam, mire Funkelstein Pinkász főpinczér megvető mosolylyal és megsemmisítő tekintettel felelt és nem hozott nekem a fekete kávé után vizet. . . — Eh, mit! — gondoltam. — Minden ui eszme nehezen hódit. Avagy Kolumbus Kristófot nem nevették e ki? A gőz felfedezőjét nem gúnyolták? És ma? Gőzhajón lehet mindenkinek Amerikába utazni, ha pénzt árnok, ha nem. Igen, Amerikába, mely a szabadság földje. . . — Éljen a szabadság! — kiáltottam fel sokak megbotránkozására s túl boldogan távoztam az utczára. Napokig voltam magammal megelégedve. Már-már hozzáfogtam egy újévi tárgyú röpirat írásához, midőn a napok s hetek folyamán kellemetlen fölfedezéseket tettem. Egy reggel kigyult a kéményem. Kétszáz tűzoltó rohanta meg lakásomat, felforgatott ott mident, tele locsolta jeges vízzel vaskemenczémet, mely rögtön megrepedt; idő közben elaludt a kéménytűz, mire az e miatt felháborodott tűzoltók keményen lehordtak engem, hogy miért teszem őket bolonddá, aztán 5-től 100 forintig terjedhető pénzbírsággal fenyegetve, eltávoztak. Kéményseprőm a törvény emberei előtt kijelentette, hogy valahányszor őt seperni jön, leszidom, elkergetem és halálos fenyegetésekkel illetem. A hivatalnok szelíden megfeddett, aznap az újságban nevem elé biggyesztve e jelzőt olvastam: „hanyag háziúr“ s utána azt, hogy ugattam szinte leégett a fél város. Nyilatkoztam egy másik lapban, hogy nem vagyok hanyag, hiszen nincs is házam. Bár ne tettem volna , másnap dörgedelmes leczkét kaptam egy rektifikáló „Botrányosan hanyag lakó“ czimű helyi hírben. Szenvedéseimet egyenesen az általam czélul kitűzött eszme leendő diadalára jósoltam. Minden nagy eszméért meg kellett szenvedni.