Kolozsvár, 1890. július-december (4. évfolyam, 147-298. szám)
1890-07-01 / 147. szám
b r* ^ FŐTÉR 7. SZ SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. REJTÉLY, Kolozsvár,ul. 1. (Sz.) Ugron Gábor igen érthetően és határozottan állította föl kolozsvári beszédében a maga programmját — általánosságban a függetlenségi és negyvennyolczas párt republicanus, azaz nem alkotmányos, elemeinek kiválását és az actualis kérdésre nézve, a törvényhatóságok autonómiájának föntartását követelvén, az általános tételt illetőleg, egészen következetesen ama korábbi nyilvános tetteivel, a midőn a turini kirándulással szemben reservált állást foglalt el s a honossági kérdésben benyújtott Irányi-féle javaslatot alá nem irta. A szélbali pártkör egyik alelnökének e pronunciált módon manifestált különvéleménye, megtoldva Ugrón ama külön hangoztatott követelésével, hogy Kossuth rejtegetett levele szó szerint közöltessék, annyival kevésbbé volt hallgatással mellőzhető, mivel a kolozsvári beszéd a pártkör másik, szintén egyértelemmel választott, alelnökét név szerint provokálta . Polónyi Géza különben sem levén az az ember, aki a rá vonatkozó beszédeket zsebre szokta volna tenni, csak természetes, hogy az Agronnak szóló válasz el nem maradt, — a mint lapunk, tegnapi számában olvasható is rala. A kettős nevezetű párt körének elnökei között fenálló edissonantiát, a jelzett eltéréseken felül, nem csak az a tény datoboritja ki még élesebben, hogy Irányi elnök ugyanaznap hangoztatta választói előtt a párt egységét, amelyen Ugrón a nem oda tartozó elemek kiválását követelte, hanem a tegnap közölt három nyilatkozat is, melyek abbum."A out elmondanak s abban, a mit egyikök elhallgat, tökéletesen igazolják Ugrón állításának a valósággal megegyező voltát. Irányi azon kezdi, hogy szól, ugyan, de nem felel Ugrón fölszólalására s Kossuth kérdéses levelét csakis az ő tetszése szerinti kivonatban közli, feljogosítva így mindenkit, hogy a levél eltitkolt részeiben oly tartalmat gondoljon, amely Ugrón Gábor nyíltan és félreérthetetlen módon elfoglalt álláspontját igazolja. — Mellesleg meg kell itt jegyeznünk, hogy amit Irányi jónak lát e levélből közölni, az meg Polónyit, a pártkör másik alelnökét, hazudtolja meg, szakasztott azon módon, mint annak idején Kossuth Ferencz szükségét j látta, hogy Kossuth Polónyi által költött s Tisza Kálmánra vonatkoztatott szavainak elferdített értelmét helyre igazítsa. A harmadik, talán legérdekesebb, momentumot a Herman Ottó nyilatkozata szolgáltatja, amidőn olyan módon „cáfolja“ Ugront, hogy egészen jól ráillik az egyszeri ember felvilágosító magyarázata, mely szerint: „homályosan, de titkosan s hangzik mégis csodálatosan.“ Nekünk, legalább, úgy tetszik, a dodonai oraculum sem szólhatott rejtélyesebben, mint Herman úr, a midőn tudtunkra adja, hogy a maga radicalismusát Kossuthra kötve, ez szükségét látta az engesztelékenység hangoztatásának, még azon az áron is, ha elmarad annak a pártnak megalakulása, amely „közelebb“ állana a Kossuth álláspontjához ; amidőn ország-világ előtt kitálalja, hogy a kettős cziret „ok nélkül“ viselő párt kebelében, a kormányképesség örve alatt reactionárius áramlatok kerekedhetnének felül, amidőn kijelenti, hogy az ő értelmében „független“ Magyarország létrejövetele „nagy mértékben európai alakulásoktól is függ.“ Ha Herman Ottó e kijelentéseinek általában van valami értelmük, ezt mi csak abban találhatjuk, hogy Herman Kossuthnak oly szélső radicalismust proponált, a melyet még Kossuth is visszautasitott; hogy Ugron Gáborokat aval a váddal sújtja, hogy a bársonyszékekért a reactio szolgálatát is elvállalnák s hogy ő Magyarország függetlenségét a monarchia fölbomlásának árán is kész volna megvásárolni. És, ha ez igy van — a minthogy másként érteni sem lehet, — első sorban Herman Ottó igazolja Ugron Gábor követelését, hogy lgyen a szé’bal köztársasági és 49-es tagjainak elég bátorságuk és bontsák ki a saját zászlójukat, de ne settenkedjenek oly zászló alatt, mely — Herman Ottó maga mondja — ok nélkül viseli kettős czimét; ' második sorban, pedig, Irányi Dániel adja föl a magyar nemzetnek a nagy aenigmát, hogy mit jelent az az egysége a pártban, a melyet ő hangoztat, abban a pártban, a mely ő Felsége leghívebb ellenzékének nevezi magát s a mellett kebelében takargatja az ideális liberalismus Irányiját, a kormányképesség örve alatt reactionariussá válni készült Ugront és a radikalismusban Kossuthot is túlszárnyaló s a független Magyarországot a monarchia széthullása árán remélő Herman Ottót? Ezt a rejtélyt fejtse meg Irányi Dániel, ha tudja. (Budapest, jan. 30.) A felebbvitelről a sommás eljárásban szóló törvényjavaslat általános elveinek megvitatására összehívott értekezlet tegnap délután, Szilágyi Dezső igazságügyminiszter elnöklete alatt tartott második ülésében folytatta tanácskozásait az eléje tűzött kérdések fölött. A tanácskozmány, az előadó hozzájárulásával, a javaslat rendszerét átdolgozandónak találta, nevezetesen a tagok többsége oda nyilatkozott hogy a reform ne szoríttassék a sommás cikkben való felebbviteli eljárás szabályozására,hanem az egész sommás eljárás egységesen és különösen a bizonyítási jog is kimerítőbben szabályoztassék. A többség ezenfelül a mellett foglalt állást, hogy a bizonyítékok szabad méltatásának elve, a sommás eljárás egységes szabályozásával egyidejűleg, a rendes perekre is kiterjesztendő. « HIRDETÉSI DIJAK: cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr. , 11 kör 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. A KÖZIGAZGATÁS REFORMJA, Kolozsvár, julius 1. A nyári hónapok alatt a kormány előkészíti a közigazgatási reformok tervezetét, s e nagy gondot és fáradságot igénylő munkával őszig talán előhaladnak annyira, hogy a parlamenti szünet után a miniszterelnök felvilágosításokat adhasson az előterjesztendő törvényjavaslatok tartalmáról és sorrendjéről. A reform nagyságához sagához mérve: meglehetősen és fontoskicsinyes a szélsőbali szándék, hogy az oppozícziót ellene teljesen agitatorius alapon kell megkezdeni. Mindegy, akármit fog javasolni a kormány, mi preventive (magyarán mondva: vaktában) mindent el fogunk utasítani és minden ellen tiltakozunk ! — ilyen a függetlenségi felfogás és ilyen hangulattal látnak az ellentállás szervezéséhez. Szívesen elhiszszük, hogy ők tisztában vannak azzal, hogy: mit akarnak. Annak idején néhány...Vk vi.beszédben fejtették ki függetlenségi részről azon ideális önkormányzat eszméjét, melyet megvalósítani óhajtanának s amely ép olyan szép, mint lehetetlen. De azzal még teljességgel nem lehetnek tisztában, hogy a kormány mit akar. Az újítási terveket és ezek terjedelmét tüzetesen még nem ismerik, sőt nagyobb részüket általánosságban sem. Nem tudják, hogy a későbbre várható előterjesztések közül egyik-másik vajjon nem kel is? fog-e találkozni az ő helyeslésükvajjon nem lesz e összhangba hozható az ő törekvésükkel ? Hiszen a közigazgatási reform mind annyi ága van, oly sok felé fog eloszlani, hogy nem egy újításnál mindenik nézet találkozhatik. — Annál hibásabb, annál tévesztettebb a függetlenségi elhatározás, hogy most mindjárt, még a nyár folyamán, a szükséges tájékozódás előtt, — általános agitácziót kezdeményeznek a közigazgatási reform ellen, melyet mindenestül elutasítanak, anélkül, hogy valójában tudnák, mit utasítanak el. Nem kételkedünk, hogy a közvélemény csakhamar fel fogja ismerni az agitáczió ferdeségét és üres voltát. És akinek van is szándékában, hogy a reform miatt megharagudjék, talán be fogja várni az időt, amikor tisztában lehet az iránt, hogy miért haragszik voltaképen ? Úgyszólván előre látható, hogy az Ugron Gábor által kontemplált közigazgatási mozgalom nem fog nagyobb arányokat ölteni. A tényleg meglevő közigazgatási állapotok védelmére aligha föl lehet kelteni a közlelkesedést; a szélsőbali ideális önkormányzat propagálására aligha tudják megnyerni a viszonyokra és lehetőségekre nézve tájékozott munczipalistákat; ami pedig a kormány terveit illeti — no ezeket előbb be kell várni. A közigazgatás reformjára vonatkozólag, érdekesen nyilatkozott múlt vasárnap Bezerédj Viktor orsz. képviselő, veszprémi beszámoló beszédében. Bezerédj többek közt ezeket mondta: „Abban meglehetős egyöntetűség nyilvánul, hogy fenálló közigazgatási szervezetünk a haladó kor igényei, megszaporodott feladataink s a megváltozott társadalmi viszonyokra való tekintettel ki nem elégitő. De mig sokan hagyományos ragaszkodásból az évszázadokon át fenállott ősi intézmények iránt, azok megváltoztatásába csak akkor lennének hajlandók belebocsátkozni, midőn minden kísérlet sikertelennek bizonyult, hogy a nemzet politikai életével összeforrott intézmények a megfelelő átalakítások által a modern állam követelményeinek teljesítésére alkalmasokká tétessenek, — úgy főleg a nemzeti érdekeink sikeres biztosítása szempontjából a gyakorlati kormányzat terén tapasztalást szerzett egyének mindinkább azon meggyőződésre jutnak, hogy a létező bajokon csak gyökeres változtatással lehet segíteni s hogy harmonikus terv szerint, alapjából kell felemelni azon épületet, melyen az ország közigazgatási culturális és gazdasági életének fejlődése nyugszik. Szükségesnek tartom, hogy a reform egy rendszeres egészet képezzen s hogy ehhez képest felölelje úgy a községi, mint a hatósági közigazgatást. A megoldásnál figyelemmel kell lennünk arra, hogy intézményeinket szükségeinkhez és erőinkhez alkalmazzuk, számot vetve a természetes őstörténeti fejlődéssel, de nem feledkezve meg arról sem, hogy mi a művelt nyugati nemzetek közösségében élünk, miért is intézményeink fejlesztésében velük lépést kell tartanunk s a helyesnek bizonyult intézményeket viszonyainkhoz idomítanunk. A községi közig, reformjával, tekintettel a községek közt a cultura, szellemi és anyagi erő tekintetében fen forgó eltérésekre, nekik oly tevékenységi kört jelölhetünk ki, melyben mig egyrészről a szabad fejlődés, szellemi és anyagi haladásuk eszközölhető, de mely más részről a magasabb állami érdekek kielégítését is biztosítja s Őket, mint közig, szervezetünk alapját képessé teszi a törvényekben foglalt üdvös rendelkezések végrehajtására. . . Közigazgatási szervezetünk főhiánya ugyanis abban áll, hogy törvényes intézkedéseink foganatosítása legtöbb esetben végső fokban a községi közigazgatásnál, részben az erők elégtételensége vagy a felügyelet és ellenőrzés nem kellő teljesítése folytán hajótörést szenved. S hiába hozatnak meg a jó törvények s bocsáttatnak ki a legczélszerűbb rendeletek, ha azok kellő végrehajtás helyett papíron maradnak. Szabályul állítandó fel, hogy a községi autonómia részére biztosítandó oly jogkör, melynek megfelelő ellátására képes, de ne bízassanak reá oly functiók, melyek szellemi és anyagi erejét meghaladják s melyeknek terhe alatt összeroskad. Az autonómiának nem csorbításáról, hanem a határvonal kellő megállapításáról van szó, melyen belül, az államérdek sikeres védelme tekintetéből a községek autonómiája a törvényhatóságokéval szorosabb kapcsolatba hozandó. Kívánatos, hogy a törvényhatóság és község közt az összefüggés bensőbbé tétessék, hogy a község ne érezze magát idegennek a törvényhatóságban s ez viszont viseltessék érdekkel a község sorsa iránt. A törvényhatósági közigazgatást illetőleg különbség teendő a megyei és városi törvényhatóságokban. A megyére nézve, hatályos önkormányzat kifejtése mellett, nemzeti érdekeink védelme szempontjából, az állam és törvényhatóság közti kapcsolatnak szorosabbra fűzését elengedhetlennek tartom. A városi törvényhatóságokat illetőleg, szabad fejlődésük biztosítása czéljából, az önkormányzati jogot lehető széles alapokra fektetendőnek vélem. Az állami administratio behozatalával, az állami és társadalmi érdekek helyes egybefoglalásának megoldásával a törvényhatóságok önkormányzati hatáskörét senki nem ez előzz a megsemmisíteni, mert e kettő nem zárja ki egymást, sőt megállhatnak együtt. Az önkormányzat lényege ugyanis nem a tisztviselők időnként való választásában, politikai kérdések fejtegetésében rejlik, hanem a törvényhatóság azon jogában, hogy önmagát igazgassa s nem maga a választás joga s ténye döntő momentum, mint inkább a rendelkezési képesség, mely a választott vagy kinevezett tisztviselővel szemben gyakorolható. Mert valamint kinevezés mellett találunk túlzásokba menő önkormányzatot, hol ennek kedvéért az állami hatalom békákba van verve, mint ezt Angliában látjuk,—úgy választott tisztviselők mellett is lehet képzelni a helyi önkormányzat teljes megsemmisülését, az állami omnipotenciának a végletekig menő érvényesülését. A megye, a helyi önkormányzat s az állam érdekei közt nincs ellentét, sőt a hamisi* A KOLOZSVÁR TÁRCZAJA. Gyászfátyol. Haza hívtak sürgősen, nyáron, júliusban. Ez is — a két szóból álló távirat — amolyan csel lehet, gondoltam, mint a többi más, mellyel olykor hazaszólítanak vakácziózni minden évben egyszer. De nem kérdezősködtem, hanem kimentem az első vonathoz és boldog voltam, hogy meglátogathatom egy kissé a mi falunkat, ezt a világi dolgok iránt rengeteg módon közönyös falut, mely nem érdeklődik egyéb iránt, mint ami őt olyan közelről érinti épen és nem bajlódik világrengető eszmékkel, hanem csak az aratással, kukoriczatöréssel, szántással, vetéssel. Mintha divatos nagyság memoire-jegyzeteit olvasnám, úgy ötlöttek gondolataimba falum szalmás házának képei, a nagy, pléhfedelü kastély tornyain, a fényes kakassal (a tüzkárbiztositási táblát is láttam) és a végtelen nagy gazdag mező, melyen most drága kalászt ringat az alföldi szél. És az első szerelem friss emlékei újultak meg újra és a kastélyban a tovatűnt évek boldog óráit éltem át újra . . . hanem messze voltam még nagyon a falutól, itt a pályaudvaron várva a vonatra. A városiak közül még egy-két ismerősömmel találkoztam. Untam őket. Teher és kellemetlen volt minden szó, mely kizavart álmaimból. Miért kérdeznek, a mikor én úgy sietek. Mennyi sápadt arcz és mégis kiváncsi szemek. Miért akarnak mindent tudni’ Amit az ember szeret, nem szívesen beszél arról Szóltam egy-egy unott szót ennek is, annak is. Valaki barátságból azt is kérdezte komolyan: — Talán temetésre megysz? — Igen — feleltem szórakozottan, míg a harmadik csengetés hangzott és beültem a koupéba. Hanem ez a kérdés megcsengett a fülemben később és szerettem volna visszaszólani, hogy nem temetésre megyek, de a vonat már elindult nagy rakétával, sípolással. A lomha füst hosszan nyúlott el fölötte, mint valami hatalmas halotti fátyol, a forró ritka levegőben. És húzódott folytonosan a vonat után, akár hegy mellé kanyarodtunk, akár a széles síkságon haladtunk végig, a nagy, sűrü és félelmetes fátyol csak nem akar elmaradni. Követi minden mozdulatunkat, mintha hozzá volna nőve a vonathoz és egyre hosszabbodik, sűrűsödik, milyen borzasztó széles kalap kellene ehez a fátyolhoz! Lebocsátottam az ablak szürke függönyeit, hogy ne lássam; azonban erősen nézvén az imént, a benyomásai megmaradtak a szememben és íme, még ott lengett előttem a fekete halotti fátyol . . . Elővettem a táviratot és ismét elolvastam a két szót. Nem jelent-e most többet mint a tavalyi — tavalyelőtti sürgöny, valami különöset, szomorút? Nem. Ugyanez a két szó : „Jöjj azonnal!“ sem több, sem kevesebb. Mégis lássuk, kik vannak otthon ? Az apám, ki tegnap irt, bizonyosan most is szerető gondossággal vár és a testvérek is. Hát Etel ? Etel a galambokat nézi és a virágokat tanulja, míg a kastély pompázik és a kert virul. De csodálatos képen nem tudok visszaemlékezni az arczára, a szemeire, a mosolyára most: mindez a rettenetes füstfátyol az oka elkábította a fejemet. Mentünk tovább, a vonat dübörgött, mintha a regényekből tanulta volna, olyan titokzatosan és búsan. Egy-egy konduktor elkiáltotta magát és sorra hagytuk el az ismerős állomásokat; hallottam, ahogy a nevüket kiáltják, de nem volt kedvem kinézni, csak menjünk gyorsan gyorsan, a füst, fátyoltól. Szemben egy utitárs szunyókált és álmában beszélt. — Édes ne hagyj itt, — sóhajtotta — veled megyek. És oly sóvárgás, oly mély bánat volt az arczán, hogy éreztem, hova vágyik. Szenvedő arcza fiatal férfiú volt. A legelső megállóhelynél más koupéba ültem miatta. Itt többen voltak és vidáman. Valami életbiztosítási ügynök mulattatta a publikumot azzal, hogy eseteket beszélt el oly biztosítási spekulácziókról, melyek nem „ütöttek be“ : fiatal és egészséges asszekuláltak elkívánkoztak a legbiztosítottabb életbe. Egyen-egyen nevettek és bizonykodtak, hogy jobb varrógépekben utazni és brünni szövetben. És örömemre másról kezdtek aztán beszélni. Ahogy kiszálltam az utolsó állomásnál, Henriktől, a kocsisunktól nem kérdeztem semmit semmiről. Azt mondtam, hogy aludni akarok s ő lehúzta az ernyőket. Őrült gyorsasággal hajtott, nem beszélt, nem állott meg a lovakat itatni egyszer sem. S én a kocsiban mind tűnődtem, hogy mennyire kellemetlen, ha az ember örömmel indul útnak s elrontja a hangulatát a vonat füstje, az utitársak beszélgetése. * És most távol, távol a várostól virrasztók drága halottam mellett, otthon a faluban. Itt pihen, két lépésnyi végtelen távolságban tőlem. Az imént még beszélt tengerkék szemeivel, mig búcsút intett felénk. És boldogan, mosolyogva elszenderült. Az öreg megcsókolta a homlokát és nekem egy gyönge kézszoritás jutott. Künn a nyári nap forralta a levegőt és benn a tágas salonban nem volt levegő. Etel meghalt. — Meghalt —■ mondta az öreg Slain, — szegény leányom nehéz beteg volt, majdnem egy fél éve. Kegyed persze nem tudott róla. Itt halt meg a virágos salonban, falun, csendességben. Egy belle de Baltimore-rózsa volt a kezében, hintaszékében ült és a rózsa fehér leveit tépdeste és a levelek hullottak és számlálgatta, a mint fogynak : kettő . . . három . . . négy . . . hat levél hullott már le ; a sárga párás gombot utánuk ejtette azután és bágyadtan tekintett a kert porongyos ujjaival s le az árva falura, mely egészen látszott a széles ablakon át. A nagy, tágas búzaföld, a rozs, tulnan a gazdag szőlős kertek és a tölgyes. Milliószor millió szin váltakozik rajtuk az élet mindenik pillanatában és minden színnek meséje van, regéje minden fűszálnak, falevélnek, mint falun szokott lenni, ahol szívesen elbeszélget a szív a teremtés beszédes némáival és történeteket olvas le a fűszálakról, a virágok szemeiből. Még egyszer végig tekintett rajtuk, amiket beláthatott. Ez egy pillanat alatt, azt hiszem, az egészet láthatta. Tengerkék szemeivel búcsút intett és boldogan mosolyogva elszenderült. Most a halottas szobája fel van díszítve a hosszú, sötétzöld levelű fikusokkal, camélia bokrokkal s apró rózsaszín, nyílású jégvirágok fogják át a zsaluk alatt az aranyozott virágtartókat és az egészet sürü fekete fátyol borítja be. Milyen rengeteg fátyol istenem ! mennyivel nagyobb, mint a mit útközben láttam a vonaton. Kezemben tartom a belle de Baltimore leveleit, egy halott leány virágainak foszlányait és gondolkozom, miképen írjam meg két, három sorban az élete történetét, a halálát, a gyászjelentés számára. Úgy veszem észre azonban, hogy nem tudom megírni, mert kötetekre valót kell leírnom csupán a halála perczéről és arról a fátyolról, mely a halottas szobát sötétté teszi. BEDE JOB A kunyhó titka. (13.) A Angolból: Southam Gertrud után Parádi Kálmánná Sok nap elteltével, melyeket sir Myles könyvtárába vonulva, csupán bánatának szentelve töltött, egy reggel lovagolni indult azon reményben, hogy szórakoztatja s igy talán vigasztalni fogja a mozgás. Az egész vidéket sürü fehér köd borította, egészen eltakarva a magános lovagot. A hó csaknem egészen eltűnt; csak helyenként maradt meg egyes folt a mélyebben eső gödrökben és a kerítések alján; r