Kolozsvár, 1892. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)

1892-04-08 / 82. szám

(») Vajda Péter. — Irodalmi tanulmány. — Irta : SZÉCHY KÁROLY. III. Pálya-küzdelmek. (Vajda az orvosi szakra lép. Az egyetem, és az orv°si kar 1830 előtt. Kik voltak a tanárok? Viszonyuk a tanítványokkal. Vajda­ összeütközése Stáhlyval. A Papp-család A piros nyakkendő története. A pesti cho­­rra-mozgalom. A piros nyakkendős fiatal­ember. Vajda Ryanu és vád alatt. Szakítás az orvosi pályával. Első kísérletei A »Hasznos Mulatságok« és »Koszorú«.Külföldi út A Garasos Tár.) '* ____ _ A jegyesek büszkék voltak egymásra és boldogok egymásban. A menyegző tervével s°kat foglalkoztak, de kivitelét elhalasztották. várt szívesen, pedig elég kérője akadt, ’828-ban egyetlen héten 3 horvátot kosarazott mert csak magyarhoz és mű­veit emberhez hajtott ,férjhez menni; az) várt béketűréssel, mély szenvedéllyel csüngött vőlegényén, ’nek Stáhlyval való bajáért némikép magát vádolta szivében. és (i) Karacs Teréz Adatok Vajda P­­esa­ládi életéhez fúlvették a megyeházat, néhányan fölmentek, hogy az útlevelet sürgessék, aztán azokat meg­kapva a Dunához siettek, zajongva a híd föl­állítását követelték, az őröket lefegyverezték és szétkergették, az őrházakat pedig lerom­bolták. aa) A legingerültebb zavargás közepette eset­leg arra vetődött Stáhly, kiről az a hír kerin­gett, hogy az ő véleményére mondták a cho­­lerát ragályosnak és rendelték el a veszteg­zárat.­­ A­hol Stáhly — kiáltott egy piros nyak­kendős fiatal ember, kényszeríteni kell, hogy hirdesse ki, hogy nincs cholera s felszabadul a vesztegzár azonnal!» A közönség kapott a mentő gondolaton. Rögtön zúgolódva és fenyegetve közrefogta, vállaira emelte s az épülő Nagy Kristóf-szo­­bor talapzatára állította és kényszerítette, hogy onnan ismételve lekiáltozza: »Megszűnt a cho­lera !» A hidat lerakták. Az emberek átkavarog­tak; Stáhly azonban a fenyegetést, mely ellen csak Vilmos­ huszárezredbeli kapitány fia védte meg, a megalázást, mely a maga megtagadá­sára erőszakolta, sohasem bocsátotta meg Vaj­dának, kiről azt hitte, hogy ő volt a piros nyakkendős fiatal­ember. Váljon ő volt-e igazán? A két forrás, melyből elbeszélésünket merítettük, e pontra nézve ellene mond egymásnak. Szabó Dávid, ki pár év múlva Vajdával mindennap találko­zott, egyenesen azt állítja, hogy a lázongók főbbjeinek egyik legfőbbike ő vala, s ez ter­v.) Karacs Teréz Adatok Vajda P. családi éle­téhez e­mészetes, szabad, bátor lelkű időből folyt. u) Karacs Teréz ellenben, kit Vajdához 1829 óta, ennek jegyeséhez pedig 1825-től fogva bizal­mas és holtukig tartó meleg barátság fűzött, ki ebben az időben k is, mint ugyanazon kis tár­saság tagja, rendesen együtt mulatott és szó­rakozott velük, nyomatékkal emeli ki, hogy Vajda e lázongó zavargásban nem szerepelt. Mert a botrány vasárnap történt, Vajda meg­szokása szerint többek tanúskodásaként már szombaton kiment Kunossal együtt a budai hegyek közé. a‘) Mi inkább hisszük az utóbbi állítást, mert Szabó Dávid csak 1831. őszén került Pestre, igy az események szemtanúja nem lehetett, csupán később a szállongó köz­hírből hallotta, mert Vajda egyenes lelke je­gyese és kis köre előtt bizonyosan nem csinál vala titkot szerepléséből, ha csakugyan része van a mozgalomban, mert sokkal határozot­tabb és férfiasabb jelleme volt, semhogy elta­gadja a tettet, mit egyszer elkövetett; ellenben sokkal büszkébb és önérzetesebb, semhogy men­tegesse magát lelkiismeretlen ráfogás és gya­núsítás alól. Hiszen Sopronyból is inkább tá­vozott, mint­sem magát másnak belemártásá­val tisztázta volna, pedig még akkor gyermek­ifjú volt. Azóta ért, büszkesége és hajthatat­­lansága erősödött, s inkább kitért a zaklatások elől, mint­sem kimagyarázkodásig alázkodjék­ S későbbi magatartása az akadémiába való beválasztása kérdésében igazolja e felfogásun­kat s kiegészíti érvelésünket. 1837-ben a már hírneves novella-irót levelező-tagnak jelölték és a») Staid Dávid szives levele szerint. “) Karacs Teréz: Adatok Vajda P. családi éle­téhez: bizalmasan felszólították, hogy tegye le a szi­­gorlatot, mert az akadémia nem szokott okle­véllel nem biró tagot választani, s kéz alatt biztosították, hogy lépése semmi nehézségbe nem ütközik. Vajda önérzete és büszkesége visszautasította az ajánlatot, azt felelve, hogy ha soha akadémiai tag nem lesz is, még­sem vesződik amaz önkénykedőkkel.a6)) A Stáhly haragja és gyűlölsége volt az ok, ebben Szabó Dávid és Karacs Teréz telje­sen egyetért, nem pedig a Vajda szegénysége, hogy az öt éves tanfolyam bevégeztével az orvosi oklevelet meg nem szerezte. S irodalom­­történetünk ellenkező megállapodása merő té­vedés. Hiszen igaz, hogy Vajda szegény szü­lők gyermeke volt, kikre nem számíthatott, igy s e látszat színe alatt amaz állítás a köztuda­­lomba könnyen átmehetett; de ép oly igaz hogy mindig fölötte munkás, mértékletes és takarékos életet folytatott, sőt gyűjtögetett. Már ez idő szerint, mint Karacs Teréz föl­­­jegyzi, többször segítette szüleit, minden ked­veskedéssel megemlékezett róluk. Otthont ala­pítani, házasodni készült, mihelyest a szigorla­ton túl fog esni, de akárhányszor jelentkezett, mindannyiszor azt követelték tőle, hogy tisz­­­tázza előbb magát a gyanú és vád alól. Mindez az ő szigorú lelkiismeretessége és józan számítása mellett meg sem fordul a Vajda fejében, ha oly szegény, hogy 200 fo­rintnyi összeg, a mennyibe az orvosi diploma megszerzése akkor került, végképp zátonyra jut­­tatható, mielőtt pályája révébe elér vala. Nem, és­ Karacs Teréz. Adatok Vajda P. családi éle­téhez. Kolozsvár, péntek, április 8. Vl-ik évfolyam. 1892. Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY-UTCZA 6. SZÁM. A Lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő, kéziratok NEM ADATNAK vissza. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Nivtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. liadóstatil: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI DÍJAK : igém irr»............................16 frt. fel érre ............................* frt. Negyedévre......................♦frt. l­ér*....................... . 1 frt be kr. Egy szánt ára 6 ér. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr.­­ Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér sora 20 kr. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA.­ ­ A „visszaélések.“ Kolozsvár, ápr. 8. Tegnap rész napja volt az ellen­z­éknek. A képviselőház a miniszterelnöki tárczának a rendelkezési alapra vonat­áé tételét tárgyalta és ez alkalomból az ellenzéki felszólalók jó­nak látták elő­hozakodni ama vádak egy részével, melyeket a képviselő-választások idején ” vesztegetéséről, „visszaélésekéről, „erő­szakoskodás“-ról eregettek világgá. Ismeretesek azok a gyanúsítások, melyekkel az ellenzéki lapok, kortesek és képviselőjelöltek a választópolgárokat igyekeznek dühbe hozni a szabadelvű­­párt ellen. Hallatlan összegeket paza­rolnak lélekvásárlásra; a pénz egy része az ország kasszájából, másik része ügy­leti lápokból s különböző egyéb pumpo­­lásokból kerül; a kormány anyagilag kedvez a kétséges kerületeknek; a tiszt­viselők visszaélnek a hivatalos hatalom­mal, fölháborító pressziót gyakorolnak a a kormánypárti jelölt érdekében stb. stb. — így zúdulnak özönével a gyanú­sítások a többségre. A végkövetkeztetés pedig az, hogy­ ergo, az általános vá­lasztásoknál meghamisíttatott a nem­zeti akarat, mert nem olyan többséggel kormányoznak, a­minőt a nemzet kül­dött volna, ha szabadon választhatott volna. Az ellenzéki sajtó kortesczikkeiben és a választógyűlések förmedvényeiben elég hatásosan lehet grasszálni az ilyen vádakkal. Végre is, a t. olvasók és a t. választók jóhiszemű része nem szokott bírálni, mérlegelni, bizonyítékok után kutatni. Hanem vakon akczeptálja a puszta állításokat és megharagszik. És a gyanusítóknak nem is kell egyéb, mint az, hogy hiveik, legalább a választások idejére, ebben a haragban megtartas­sanak. Azonban a t. Ház szőnyege meg­lehetősen kedvezőtlen talaj ahoz, hogy a választási ráfogások ráltozassanak. Mert a­mi erre a szőnyegre kerül, azt illen­dően kritizálni is szokták és a valótlan állításra nyomban lesújt a c­áfolat. Így történt az tegnap, a rendelke­zési alap tárgyalásánál, a­mikor néhány ellenzéki szónok fölemlített négy-öt „visz­­szaélést“ —­ kiválogatva a legkedvelteb­beket, a legkelendőbbeket, melyekkel választások előtt, közben és után az el­lenzék híveit hódították. A felhozott „konkrét“ példákat Szapáry Gyula gróf miniszterelnök, We­­kerle Sándor pénzügyminiszter és Har­kányi Frigyes nyomban megc­áfolták. Kitűnt, hogy a pozsonyi, gyöngyösi vá­lasztásoknál ellenzéki részről hazugsá­gokkal igyekeztek hangulatot teremteni. Kitűnt, hogy az osztrák-magyar vasút államosításánál egyátalán képtelenség­­ volt akár egyetlen krajczárt is válasz­­­­tási czélokra a kormány rendelkezésére bocsátani. A miniszterelnök erőteljesen,­­ határozottan utasította vissza azt az in­­szinuácziót, hogy a főispánoknak utasí­tást adott volna pártszervezésekre, és Olay Lajosnak azon közbeszólására, hogy a szabadelvű párt „két milliót“ költött a választásokra,egyenesen provokálta az illető képviselőt, hogy adatait terjessze a ház elé. A­mire aztán Olay úr szépen­­ felhallgatta az adatokat. Valamint hogy, némi erőlködés után, megretirál­­tak a többiek is, a­kik konkrét esete­ket hoztak fel. De nem csupán ezekre nézve szene­­­vedett tegnap vereséget az ellenzék. Ha­nem kénytelen volt saját maga meg­cáfolni két további kortelfogást, a­me-­­­lyekkel a választásoknál ugyancsak ke­ményen hadakozott volt. Az egyik a tisztviselőknek a vá­lasztási küzdelemben való részvételére vonatkozott, a másik pedig arra, hogy­­ váljon „magyarok“, vagy pedig „oláhok“, „szászok“, „tótok“ választottak valakit képviselővé. Élénken emlékezhetünk, hogy az ellenzék hivatalos hatalommal való vis­­­szaélésnek nyilvánította már azt is, ha a tisztviselő pártértekezleteken, egyéb előkészületekben részt vett. És a leg-­­­több esetben gúnyolódva, kicsinylőleg említé, ha egyik-másik szabadelvűpárti olyan kerületben nyert mandátumot, a­hol a szavazók többsége nem magyar­­ajkú. . ." ... Ezt a két fogásukat — kifogyván egyéb adataikból — tegnap is megkocz­­káztatták. A minek a következménye az jön, hogy maga a felszólaló Horváth Gyula kénytelen volt beismerni, hogy Hegedűs Sándornak igaza van, midőn azt mondja, hogy: akár főispán, akár alispán az illető, mint polgárnak joga van minden pártmozgalomban résztvenni és bármely párthoz csatlakozni, kivéve olyant, a­melyet a törvény tilt. És miután ugyancsak Horváth Gyula gúnyosan említé, hogy Jókai Mórt „az oraviczai oláhok választották meg“ — Jókainak alkalmat adott, hogy­ tiltakoz­zék azon eszélytelenség ellen, melylyel ellenzéki oldalról a nemzetiségek és a magyar elem közt különbségeket tesz-Egyszer ugyanis piros szövetből szabott­­valami ruhát, s egy leszelt darabot bohóság­ból a Vajda nyakába, kötött, aztán oda von­szolta a tükör elébe, hogy nézze meg sötét, barna bőréhez és szakállához milyen jól illik a piros nyakkendő ! Vajda ettől az időtől fogva piros, nyakkendőt viselt, mi kilátszó fehér in­gével és sötétzöld kabátjával egész nemzeti színt képezett, így meglehetősen bizarr volt, de Ku­­noss Endre azonnal utánozta és napról napra mind több piros nyakkendő tünedezett fel a fővárosban. A rendőrség pedig rögtön figyelő állást foglalt, hogy a monarchia békéje fölött őrködjék, mert a piros nyakkendőt valami tit­kos ,forradalmi szövetség jelvényének gyaní­totta.»1) Hiszen a francziák kevéssel előbb űz­ték el X. Károlyt. Hátha nálunk is sors­ fordu- lás készül. Klem a nemzet életében, csak a Vajdáé­ban támadt fordulat, mire okot a pesti cholera­­mozgalom szolgáltatott. A nagy cholera a Felvidék vészkiáltása és lázongása közt már a fővárosba ért, hol a helytartó-tanács egyszerre teljesen elvesztette fejét. Pestet körülzárták, a hajóhíd közepét föl­szedték, hogy a közlekedést Budával, hová még a járvány el nem hatott,­ megakadályoz­zák. Az iskolákat a tanév végén, a vizsgála­tok előtt egyszerre becsukták, az ifjúságot szét­­bocsátották, de elég következetlenül a haza­­utazandóktól az engedélyt megtagadták. Az intézkedés rémhíre befutotta a várost, fölvette a fiatalságot, különösen a dunántúliakat, kik a még veszélytelen otthonba szerettek volna mielőbb menekülni. Gyülekeztek, csoportosul­tak, s b. Palocsay Tivadar vezetése alatt kő­nek, mintha a hazaszeretet a magyar ajkúak kizárólagos tulajdona volna. Erre aztán Horváth is, Raponyi is siettek kijelenteni, hogy ők a nemzeti­ségeket nem kicsinyük és a Jókai né­zetét igaznak vallják,­­ hirtelenében elfelejtvén azt, a­mit épen a nemzeti párti sajtó (és különösen Horváth lapja) a szászok és oláhok közeledése dolgában vétett. Szóval: rosz napja volt tegnap az ellenzéknek. A­miből az a tanulság, hogy azokkal a „visszaélési“ vádakkal kerülni kell jövőre a t. Ház tájékát. Mert en­nek a hallgatósága nem olyan türelmes, mint az ujságpapiros, és nem olyan tá­jékozatlan, mint a „borközi“ választó­­gyűlések t. ez. publikuma. Az országházból. A részletes budget-vita folytatásában teg­nap Madarász József sürgette Fiume közjogi helyzetének tisztázását. Ezután a rendelkezési­­ alap ellen felszólaltak : Molnár József, Ernuszt Kelemen, Pázmándy Dénes és Szederkényi Nándor. Pázmándy azt vitatta, hogy a kormány­párt vesztegetett a választásokon, még­pedig szerinte oly nagy összeggel, mely a rendelke­zési alapot is felülmúlja s komoly adatokal kávéházi pletykákat hozott fel. Szederkényi azt kérdezte a kormányelnöktől, hogy utasította-e a főispánokat a vidéken szabadelvű pártkörök alakítására ? Szapáry Gyula gróf miniszterelnök egyen­ként c­áfolta az ellenzéki vádakat. Kimutatta Pázmándy adatainak teljesen alaptalan voltát. A leghatározottabban kijelentette, hogy sem a kormány, sem a párt választási czélokra sen­kitől sem kaptak pénzt, s a­ki ilyet állít, bizonyít­sa is be. Kijelentette továbbá, hogy a válasz­tóknak ígéretet tenni a kormány nevében sen­ki ne ra volt jogosítva. A­mi a szabadelvű­ párt szervezkedését illeti, e tekintetben a főispánok­nak utasítást nem adott, de a pártszervezke­dés meg fog történni a vidéken is A minisz­terelnök beszédét élénk helyesléssel fogadta a szabadelvű­ párt. Harkányi Frigyes Pázmándy egy alaptalan vádját utasította vissza, a­mely szerint a ma­gyar-osztrák államvasúttársaság államosítása a pártkasszába választási költséget juttatott volna. Wekerle Sándor pénzügyminiszter szin­tén a Pázmándy üres vádaskodásait c­áfolta , önérzetes hangon jelentette ki, hogy a pénzügyi adminisztrácziót kortesczélokra kihasználni so­hasem engedte. Méltatlankodva tiltakozott ama vád ellen, hogy az őszt­rák-magyar állam vasút­társaság vonalainak államosítása pártérdekből történt volna. A miniszter beszédét élénk helyes­lés kisérte. Olay Lajos általános derültséget keltett azzal a vádjával, hogy két és fél millió forint volt a szabadelvű­ párt kaszszájában választási czélokra. Péchy Tamás kijelentette, hogy őt tíz­szer választották meg már képviselőnek s az ő választására soha senki egy krajcrárt sem adott, s a szabadelvű pártban igen sokan van­nak, kik ezt elmondhatják magukról. Olay Lajos ismét fölszólalt, mire zajos „Eláll!“ kiáltások hangzottak föl. Horváth Gyula a vesztegetések ellen be­szélt s azt vitatta, hogy állami hivatalnokok­nak nincs joguk pártszervezésben részt venni. Hegedűs Sándor Horváth Gyula által fölszólalásra provokáltatván, kijelentette, hogy nézete szerint, a bírákat kivéve, minden tiszt­viselőnek joga van a pártmozgalmakban részt venni. Horváth Gyula örvendetes megnyugvás­sal vette tudomásul Hegedűs korrekt kijelen­tését. Jókai Mór szintén Horváth Gyula által provokáltatván fölszólalásra, védelmébe vette az oraviczai választókat, kiket nem engedhet hátrább tétetni csak­­azért, mert nem vala­mennyien magyar ajkúak. S igen szép hason­latot rögtönzött, melyben az egységes magyar nemzetnek nemzetiségekre szakítása ellen til­takozott. Apponyi Albert gróf azt jegyezte meg, hogy az ellenzéken senki sem tett különbséget a magyar és nem magyar lakosság között. Vé­gül Ugrón Gábor beszélt. A vita bezárása után Szapáry Gyula gróf miniszterelnök ismételten fölszólalt s az ellenzéki beszédekre reflektált. Megjegyezte, hogy a rendelkezési alapnak a nemzetiségi sajtó ellensúlyozása is feladata. A­mi a tisztviselők­nek a politikai mozgalmakban való részvéte­lét illeti, megjegyzi, hogy olyan törvény nincs, a mely a közigazgatási tisztviselőket ettől eltil­­­­taná, de elismeri, hogy a kérdés szabályo-­­ zást igényel s erre szolgál a közigazgatás re­formja. Pázmándy Dénes, Ugrón Gábor és Beöthy Ákos az ő felsége személye körüli miniszté­­­ rium bécsi palotáján lévő czimer eltávolítását­­ kérték, mire Szögyény-Marich László miniszter­­ megjegyezte, hogy ez csak pénzkérdés. Ezután a belügyi tárc­a költségvetésére került a sor s az előadói széken Dániel Ernőt, Pulszky Ágost váltotta föl. Az általános vitát Bobula János nyitotta meg egy igen figyelem-­­­re méltó beszéddel, melyben a kivándorlás okait é­s meggátlásának eszközeit fejtegette és a fel­­­­vidéken nagyszabású ipar­politika inaugurálá-­­­sára hívta föl a kormányt. Bobula beszédét az egész ház élénk figyelemmel hallgatta, gyakran szakították félbe helyesléssel nemcsak a sza­badelvű párt, hanem az ellenzék részéről is. S beszéde végeztével a szónokot számosan üdvö­zölték a sikerült debütért. Dinamit­­ mindenütt. A berlini keresztes újság egy táviratot­­ közöl Madridból, mely szerint a spanyol kor­­­­mány hiteles bizonyítékokat szerzett arra nézve,­­ hogy az ottani anarchisták dinamitjukat Fran­­­­cziaországból kapták és franczia pénzzel fizet­ték őket. A párisi spanyol nagykövet már az andaluzia anarchista puca után előterjesztése­ket tett Carnot elnöknél s ez a közlemény nagyban hozzájárult Constans bukásához. A keresztes újság továbbá bebizonyított­­nak tartja, hogy a belgiumi és olaszországi merényleteket is franczia dinamittal követték el. Sőt a keresztes újság még annak a gyanú­jának is kifejezést ad, hogy Ravachol magasabb utasításra cselekedett és felvilágosítást követel arra nézve, miként jut Francziaországba egy maroknyi bűntettes pénz és robbantó anyagok birtokába, mi­által szomszéd államok kormá­nyai voltak megbuktatandók. Francziaország ennek a legújabb nyavalyának a melegágya. R­ó­mábó­l jelentik Faenzában a­­pálya­udvaron több kilogrammnyi dinamitot foglal le a rendőrség. A dinamitot egy vasúti munkás adta fel a vasútra, Bolognába czímezve. • Párisi jelentés szerint Mathieu­­anarchista állítólag Brüsszelben van.­­ A­mi­óta Ravachol vallomást tett, kételkednek sza­vaiban ; azt hiszik, mások kedvéért vállalja el a merényletek tettességét. Königsteinné, Ravac­­­ol anyja számára adakozásokat gyűjtenek. Beaurepaire főügyésznek kellemetlen­ségeket okoznak szomszédjai kik közül többen ki akarnak költözni. Beaurepaire ezt a Gaulois­­hoz intézett levélben elismeri, de megemléke­zik egy lakótársáról, ki azt állítja, hogy in­kább akar ily jó társaságban légrerepülni, mint­sem elszakadni a jogszolgáltatás embereitől, kiket fenyegetnek, mert kötelességüket teljesí­tik. Beaurepaire azt is írja, hogy kárpótlást kínálnak neki, ha lemond lakbérleti szerződé­séről. A háziurak félelme növeli az anarkisták bizalmát. A házat, hol a főügyész lakik, éjjel­nappal két detektív őrzi. Pétervári hírek szerint a tegnapelőtti robbanás a katonai lőpor­gyár szárító kamrájá­ban a nedves pyroxilin felhalmozása alkalmá­val történt. A katonai lőporgyárban azonban még más szárító kamara is van. Minthogy a helyiség, melyben a robbanás történt, izolált helyen van csak a szomszédos két épület szen­vedett tetemes kárt, a­melyekben több munkás is megsérült. A munkások a robbanás után gyorsan menekülni igyekeztek a szabadba, miközben azonban az omladékok által megsérültek. Töb­­bé-kevésbé súlyosan megsebesült 5 személy, 22-en pedig könnyen megsérültek. Csodásnak mondható, hogy az említett két épület — az egyikben 700 padnál több pyroxilin volt, a másikban lőport szárítottak — nem pusztult el, annál inkább minthogy a tűz által is fe­nyegetve voltak mely a felrobbant épület rom­jai alatt támadt. Megerősítik, hogy a száritó kamarában elfoglalt mind a kilencz munkás odaveszett s testük valósággal rongyokra lépetett. A rémület e rendkívül heves robbanás után, melynél óriási füstoszlopok képződtek és az omladékok ma­gasan felrepültek a légbe, leírhatatlan volt. A torna-viroda egylet ügyéhez, Ruszkó Isván urnak nyilatkozatához ma­gunk részéről, múltkori tudósításunkban foglal­tak teljes fenntartásával, csak nagyon kevés megjegyzést fűzünk, mert e nyilatkozatban a nyilvánosság előtt lefolyt tények magán­beszé­dekkel oly módon vannak váltogatva, hogy "ez után tovább követni őt alig lehet. Tény­ az, hogy Ruszkó úr a torna-viroda egyesület titkárságára aspirált, tény az is, hogy ez aspirác­ióján senki, az elnök legkevésbbé, meg nem ütődött, de az is tény, hogy tudo­mására volt adva, hogy a folyó évben a titka­

Next