Magyar Polgár, 1900. július-szeptember (23. évfolyam, 149-223. szám)

1900-07-02 / 149. szám

a szabad levegőn kifejlődő és megerősödő hirdetés ez irányban mindnyájunkra nézve jó iskola lesz, mert, ha igaz, hogy az amerikaiak életrevalóságában a hirdetés­nek nem kis része van, úgy lehetetlen, hogy nálunk eltéveszsze hatását. Hiszen belőlünk se hiányoznak a megfelelő tulaj­donok, csak alkalomra és kedvező idő­járásra volt szükségünk, hogy azok érvé­nyesüljenek. Ez a kedvező időjárás köszöntött be tegnap óta. S midőn ezért egyfelől elis­­meréssel adózunk a kormány és a tör­vényhozás belátásának, másfelől a közön­séget, különösen az üzletembereket figyel­meztetjük, hogy használják föl mentől élelmesebben az alkalmat, a­mely egy kis számítással, a közgazdasági érdekeken kí­vül, a nemzeti ügy szolgálatába is bevon­ható. Mert tény, hogy ez a reform je­lentékenyen megerősítheti a hazai ipar szárnyait. Már­pedig ma iparunk fejlesz­tésével van telve a levegő, az pedig, mint minden kulturális tényező, egyszersmind nemzeti érdekeinket is előmozdítja. Hegedűs Sándor a Székely­földön, Marosvásárhelytt. Maros-Vásárhely, június 30. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter, szé­kelyföldi tanulmányútának első állomáshelyén, Maros-Vásárhelyt hozzá méltó fogadtatásban ré­szesült. Nem sablonszerű, jól elkészített hivata­los fogadtatás, hanem a nagy eszmék rendíthet­­len bajnoka, a fázadhatlan munkabírás lángoló apostola iránt érzett szeretet- és tiszteletszülte valóságos diadalmenet volt az. A város szabadon gondolkodó közönsége hozzá méltó módon ünne­pelte azt az embert, a­kitől méltán remélheti a Székelyföld bajainak orvoslását, a székely ipará­nak föllendítését. Őszinte tisztelet, szívből fakadó igaz, meleg szeretet kísérte a miniszter minden lépését, a ki tudással párosult tettvágyán kívül magával hozta szivét is: a kegyelmes asszonyt, meg a Rózsika leányát, Nyárádtőn­ kező vonat elébe. A vármegye küldöttsége volt az, mely az érkező Hegedűs Sándor kereskede­lemügyi miniszter üdvözlésére sietett ki Deésy Zoltán alispán vezetése alatt üdvözölni őt a vár­megye határán. Pont 10 óra 15 perczkor robogott be a vo­nat Nyárádtőre. A kiszálló miniszterhez nagy él­jenzések elhangzása után Deésy alispán a követ­kező üdvözlő beszédet mondotta: • Nagyméltóságú Miniszter Úr! Marostorda vármegye nevében ősi szokás sze­rint üdvözlöm nagyméltóságodat, a­midőn a tör­­vényhatóság területére lép. Üdvözlöm azzal az őszinte örömmel, a­mely­­lyel annak idején a törvényhatóság fogadta a hírt, hogy bölcs, önfeláldozó férfiak munkája folytán az országot éveken át dúlt, az állami te­vékenységet már-már megbénító pártküzdelmek megszűntek, s a mindnyájunk által óhajtott béke helyreállt; a hírt, mely Nagyméltóságodnak mai állására való kinevezését tudatta. E meghívásban nemcsak egy élet munkásságának kiérdemelt ju­talmát és a helyreállt béke biztosítékát látta, de Nagyméltóságodnak általánosan ismert munka­szeretete, nagy tehetséges biztosítékai annak, hogy a gondjaira bízott nagy országos érdekek meg lesznek óva Magyarország ipari és keres­kedelmi fejlődése Nagyméltóságodnak erős, czél­­tudatos vezetése mellett biztosítva jön. A tör­vényhatóság, melynek élén állam­ van szeren­csém, fölismeri Nagyméltóságod gondozására bí­zott érdekek fontosságát és látja a Nagyméltósá­god útjában lépten-nyomon tornyosuló akadályo­kat és a midőn kérjük, hogy fogadja szívesen tiszteletünk nyilvánítását, ugyanakkor biztosítjuk arról, hogy Nagyméltóságodat e fontos nagy tö­rekvéseiben teljes erőnkkel, minden igyekeze­tünkkel támogatni fogjuk, Isten hozta Nagymél­tóságodat !« Hegedüs miniszter e szép üdvözlő beszédre röviden válaszolt. Megköszöni a kiváló figyelmet a vármegyének és beismeri, hogy a gondozására bízott érdekek oly nagy fontosságának a folyton tornyosuló akadályok leküzdése egyszerre lehe­tetlen, de a tervek, melyeket a székely érdeken elérni akar egymásután, lassanként csak megva­lósulnak. Kéri a törvényhatóság ez irányban való támogatását, lelkes éljenzés a követte miniszter szavait, mely után a küldöttség a miniszter kíséretéhez csat­lakozva, a vonat elindult. A vonat 10 óra 30 perczkor a tűzoltó zene­kar hangjai mellett robogott be a maros­vásárhelyi pályaudvarra, hol óriási közönség várta. A ki­szálló minisztert Geréb Béla polgármester üdvö­zölte a következő beszéddel: Nagyméltóságú miniszter úr ! Kegyelmes uram ! Marosvásárhely szabad királyi város összes polgársága pártosztatlan lelkesedéssel fogadta Nagy­méltóságod azon kegyes elhatározását, hogy a székelyföldi viszonyok közvetlen közelből tanul­mányozása czéljából magas látogatásával városunkat is szerencséltetni fogja. Városunk polgársága igaz hazafias lelkesedéssel siet üdvözölni a városba lép­tekor. Nem rideg udvariaskodásból, hanem szívünk meleg sugallatára hallgatva ragadjuk meg az al­kalmat, hogy nagyrabecsülésünknek kifejezést ad­junk. Kérjük Nagyméltóságodat, fogadja jó szívvel érzelmeink azon őszinte kifejezését, hogy : Isten hozta Nagyméltóságodat városunk falai közé! Meleg érzelemmel , tisztelettel üdvözöljük egy­szersmind nagyérdemű családjának, Nagyméltósá­goddal együtt ideérkezett tagjait is. (Éjenzés.) Igaz örömünkre szolgál, hogy Nagyméltóságod neje­t érzi kegyelmes asszonyunk és megjelent, hogy Nagy­méltóságod buzgó tevékeny­kedésének részese legyen. Tiszteletünk s hálánk a kegyelmes asszony iránt a legmagasabb fokon. Tiszteletteljes és jóleső megelé­­gedésünkre szolgál, hogy részt vesz a kegyelmes Nagy méltóságod ezen útjában, mert e tényben tanú jelét látjuk annak, hogy a kegyelmes asszony mint szintén e hazarész szülötte, — ha szabad úgy mondanom — mintegy testvéri érdeklődést tanúsít itt lakó testvéreinek ügyei, bajai, boldogulása iránt. Biztosíték ez előttünk arra nézve, hogy az ő szívé­ben is megdobban az a vér, a­melynek a költő szavai szerint minden kis cseppje drága gyöngyöt ér. És ennek a vérnek lüktetésekép remélünk és látunk élénk érdeklődést e hazarész népe iránt, melynek boldogulása nem csupán lokális, de állam­i érdek is. Nagy és nemes gondolkodás a kegyelmes asszony részéről, hogy figyelmet kérjenek úgy az állami szükségletekre, mint speczialiter a Székely­földre vonatkozó gondjaira tevékenyen irányítja. Épen azért üdvözöljük őt mély hódolattal. Mi, e város polgársága, nem hoztunk ide ez ünnepélyes alkalomra fényt, pompát, külső csillo­gást, hanem csupán belső érzéseket. Fogadjuk ezt Nagyméltóságodék szívesen s egyúttal fogadják azon kijelentésünket, hogy őszinte kívánságunk miszerint Nagyméltóságodék az ország, a haza ja­vára — mint eddig — úgy ezentúl is, még so­káig működhessenek, munkálkodhassanak Nagy­­m­éltóságod és nagyrabecsült családja éljenek so­káig ! (Éljenzés.) Hegedűs Sándor miniszter a polgármester beszédére a következő választ adta. Tisztelt polgármester úr! Tisztelt uraim ! Fogadják szíves köszönetemet azon szívé­lyes fogadtatásért, melyben bizonyára a meg­érdemeltnél nagyobb fokú jóindulattal fogadnak. Biztat a remény, hogy ha eddigi munkálkodá­sunkkal kellőképen nem is szolgálhattunk reá az elismerésnek ily impozáns módon nyilvánuló kilégzéseire, de rajta fogunk lenni, hogy érdemeket szerezzünk majd reá. Egész hosszú kocsisor robogott be a nyárád­­tői vasúti állomásra a délelőtt fél 10 órakor ér­érczczel, míg a verők közül a Kriza és Ko­­ronzi már omladék volt. 1874-ben már csak 5 kohó dolgozott s termelt 3.155 mm. vaskenyeret. De 1884-ben már az utolsó kohó tüze is kialudt. Ma csak két buczaműhely és egy verő dolgozik. Az előbbi kettő a Székely testvéreké, az utóbbi Vernes István és Simon Miklós u. n. kapa­­humora. Mindezeknek az érdekes s nemzeti nagy létünk temetőjébe szintén lehanyatlani kezdő dolgoknak fölelevenitése az Edvi Illés Aladár budapesti áll. felsőipariskolai vasipari r. szaktanár érdeme, kit a kereskedelmi miniszter 1898. júniusában meg­bízott, hogy a Székelyföldnek vasiparát a hely­színon tanulmányozza s tegyen jelentést arról, megvannak-e a kellő föltételek arra, hogy a székely vasipar nagyobb arányokban fejleszthető legyen. E jelentés három főszakaszra oszlik, u. m. 1. Toroczkó, 11. Az erdővidék. 111. A szentkereszt­­bányai vasgyár vasipara. Az első főszakasz két első részének u. m. a) Toroczkó fekvése és vi­dékének geológiai alkotása, különös tekintettel a vasércztelepekre, b) Toroczkó vasiparának múltja és jelene czimüeknek tartalmát igyekeztem e sorokban előadni s közönségünkkel megismer­tetni, mig a harmadik részt, melynek czime: c) Toroczkó vasiparának jövője, az alábbiakban fogom vázolni, a többi telepekről szóló szaka­szokat pedig a­­ szerkesztőség engedelmével más alkalomra tartom fönn. Illés Aladár hangsúlyozza, hogy Toroczkó régi vasiparát újra feltámasztani czéltalan kisér­let volna, de mivel még él a nemzedék, mely ez ipart művelte s az Ordas mögötti hegységben van elegendő vaskő, más nyomokon indulva. Toroczkón életerős vasipar alapját vethetnék meg Ennek az akcziónak sürgős megkezdése nemcsak nemzetgazdasági, de nemzeti szempontból is elsőrendű kötelesség. E kötelesség teljesítésére az első lépés az volna, hogy a Völgyi patakot szabályozva s vi­zét jó buntatókkal felfogva, Toroczkótól Borévig lehetővé tennék még a 30 évvel ezelőtt műkö­dötteknél is több hámor felállítását,­­ ha nem is egyszerre Sőt ellenkezőleg, csak 3 hámort kellene egyelőre, de azokat aztán hathatós állami segítséggel felállítani. Gondoskodni kellene arról, hogy a hámorosok egymással ne versengjenek, hanem szövetségbe lépve megosztanák egy­másközt a munkát, úgy, hogy mivel a legtöbb szeráru, pl az ásó és kapa is, három melegítéssel készre kovácsolható, a felső hámor csak az első munkák, a közbülső a má­sodikat s az első a harmadikat, meg a köszörü­lést végezné. Mivel Toroczkó vidékén még ma is sok vas­­található, nagyobb vasgyár felállítása sem volna a későbbi időben czéltalan kísérlet, sőt már vállalkozó is kínálkozik, és pedig nem más, mint egy, a hírhedt Albina segítségére támaszkodó oláh tár­sulat, hogy az ércztelepek bunyászásának jogát kezeibe kaparitsa. He ez sikerül, Toroczkón anyagilag segítettek ugyan, de — mind Elvi Illés helyesen megjegyzi, — attól lehet tartani,­­ hogy a magyarság rovására. Mivel azonban inas, magyar vállalkozó, Neu­mann József, a tordai czelluloze gyár tulajdo­nosa is hajlandó volna a kérdéssel foglalkozni, Illés a vasércztelepeknek a dologhoz jól értő bányamérnökkel leendő idegvizsgáltatását java­solja s hozzáteszi, hogy ha az ércztelepek érté­kesítésére érdemes vasolvasztót felállítani, ala­­pittasson a kormány részvénytársaságot, vagy gyűjtse Konzorcziumba az 1866 évi kohókat és vevőket birt családokat. Mivel azonban Torocz­­kónak annyi vízereje nincs, hogy a nagy ol­vasztó fúvógépeit hajthatná, de kőszene és barna­szene sincs, a­mivel a kazánokat süthetné. Torda és Nagy-Enyed két legközelebbi vasútállomása oly távol van, hogy a zsilvölgyi szén odaszállí­­tása sok költséggel járna: a nagy olvasztó helyéül Bor évet ajánlja. A­kit sikerült e vázlatos ismertetéssel az ügy iránt érdeklődésre bírni, annak ajánlom a m. kir. Technológiai Iparmúzeum közleményei folyó évi XII. évfolyamának most megjelent I. számában Edvi Illés Aladárnak idézett jelentését. Fejő: MAGYAR POLGÁR 1900. julius 2.

Next