Magyar Polgár, 1902. január-március (25. évfolyam, 1-73. szám)

1902-01-02 / 1. szám

1902. XXV. évfolyam. Kolozsvár, csütörtök, január 2. 11. »­­,­ x ^ 1. szám. Előfizetési ívek : F­ g«L/ évre 28 kor., fél évre 14 kor., negyed évre 1­7 kor., egy hónapra 2 k. 40 f. — Egyes szám 10 f. | Megjelenik naponként, az ü­nnepek kivételével.­­ Felelős szerkesztő: HEDYESY VILMOS. Főszerkesztő: Br. FEILITZSCH ARTHUR. Klsőé­le laptulajdonos : AJTAI K. ALBERT. Szerkesztőség: Király-utcza 6. sz. Hirdetések □ évn. 7 fül., nyüttér petit sora 40 f. KiadóMostsl: Deák Ferencz-utcza 4. sz. Beköszöntő. A mai naptól kezdve átvesszük a »Magyar Polgár« vezetését. A lap politikai iránya nem változik. Híve a szabadelvű pártnak, annak a kor­mánypolitikának, a­melynek vezére és lelke Széll Kálmán. Díszes és könnyű feladat ezt a politikát tollal és tettel szolgálni. Díszes azért, mert igaz hitünk szerint magában foglalja az ország nem­zeti és kulturális, anyagi és erkölcsi ha­ladásának, erősbödésének összes föltéte­leit; és könnyű azért, mert a­mióta Széll Kálmán vezérli pártunkat, azóta mi nem érezzük a küzdelem keserűségét, nehéz­­sé­geit, sebeit, csak a győzelem örömeit. Nem változik a »Magyar Polgár« modora sem, a­melylyel a közkérdéseket tárgyalni, a személyeket kímélni szokta. A lap politikai, társadalmi és irodalmi tevékenységére, külső berendezésére vo­natkozólag megmaradnak az eddigi ke­retek. De ezekbe a keretekbe jövőre több életet, több tartalmat igyekszünk önteni. Arra vállalkoztunk, hogy ezt a régi erdélyi hírlapot — az egész országrészre kiterjedőleg — a szabadelvű kormány­­politika, az erdélyi vonatkozású komoly közszükségletek, jogos érdekek és törek­vések mentői erősebb, mentői hatékonyabb orgánumává tegyük. Hogy ezt a czélunkat eredményesen szolgálhassuk, első­sorban arra törek­szünk, hogy az országrész minden jelen­tékenyebb pontján megbízható, munkás tudósítóink legyenek, és állandó össze­köttetést keresünk vidékenként a párt­körökkel, mindazokkal a mérvadó ténye­zőkkel, a­kiknek közreműködését meg kell nyernünk, ha a „Magyar Polgár“-t az er­­délyrészi események hű tükrévé, az itteni közérdekek figyelmes szószólójává akarjuk tenni. Kellő gonddal foglalkozván a helyi érdekű ügyekkel is, azt szeretnők elérni, hogy ebben az országrészben minél több vidék és szabadelvű pártcsoport a saját lokális közlönyének tekinthesse a »Magyar Polgár«-t. De nem akarunk részletes program­­mot adni, hangzatos ígéreteket tenni. A hosszabb hírlap-programm rendszerint csak stílusgyakorlat olyan közdolgokról, általá­nos kötelességekről, bajokról, óhajtások­ról, a­miket úgyis mindenki ismer. A puszta ígéretnek pedig sehol sincs kevesebb értéke, mint épen egy hírlapnál, melynek nap-nap után tényekkel kell bizonyítania, hogy mit képes produkálni. A mélyen tisztelt közönségtől egyelőre nem kérünk mást, mint némi figyelmet és türelmet. Figyelmet ahoz, hogy a »Ma­gyar Polgár« miként gyarapodik tarta­lomban, frisseségben, összeköttetésekben, ható erőben, — és türelmet fogyatkozá­saink iránt, addig, míg sikerül teljesen keresztülvinnünk a lap újjászervezését, melytől azt reméljük, hogy a lehető leg­szélesebb körben fog utat nyitni a »Ma­gyar Polgár«-nak az erdélyrészi közönség támogatásához. Kolozsvár, 1902. január 1-én. Br. Feilitzsch Arthur, orsz. képviselő, főszerkesztő. Hegyesy Vilmos, felelős szerkesztő. TÁFÓ­CZ A. Hálátlan úl. — Louis Rutisbonne — Sóhajt a forrás, látva, hogy El messze zúg a folyam árja: »Oh, jaj, oh én fiat­lan árva /« És künye hull és könye fogy. «Ne légy anyám oly nyugtalan, Majd visszatérek én, ígérem, Ha hosszú pályám végit érem * S nem nézve vissza, elrohan És nézd, a folyam vágta ott, Utat tör messzi nagy világba, Útközben egyre nő hulláma, Elnyelvén sok kis patakot. Duzzasztja hó, eső nagyon, Csermely s a bérezek zuhatagja, Utján, kiáltoz büszke hangja: »Király vagyok, van udvarom/« Halad tovább, mindig halad, Soha se lankad gyors futása ; Nem gondol a szegény forrásra, Ki sirva búsul az alatt. »Szegény anyám, ki engem ott Szüléi a kisded szikla alján Nem is ismernél mostan én rám !« Magában eként susogott. És futva-fut, rohan vadat A hálátlan fiú előre És nőttön­ nő, a­mig csak végre Örvénylő óceánba fül. Hegedűs István: Magduska. Irta: Br. Horáth Emil. Mikor Németh Ferencz dr., a fiatal ügyvéd, megkérte Tamásy Magda kezét, a kis városka egyik legjobban szervezett pletykafészkében, Szi­­lassynénál, ellentmondás nélkül kihirdettetett a szentenczia, hogy: no, az sem marad sokáig e nélkül! (S ez utolsóelőtti rövid szócskát egyenlő reflex-mozgás kisérte, mely ama bizonyos aggan­­csokat akarta jelezni, melyeket az erdők délereg vadja nagy előszeretettel dobál el évről-évre, ta­lán azért, hogy abból olyan számos díszpéldány jusson rendesen csendes megelégedésben élő em­bertársainknak.) S ha a magunk részéről nem is csatlakoz­hatunk a priori , pesszimisztikus felfogáshoz, egyet azonban kénytelenek vagyunk beismerni, hogy bizony Magduska kisasszony eddigi élete nem tartozott azon kiválás lett példányképük­­h­ez, kik­ről, ha elmúltak harminc­, évesek, Sze­nt-Cziczi­­liát szokták mintázni jámbor dilettáns piktorok. Távol legyen tőlünk a gondolat, hogy komoly kifogásokkal állanánk elő Magduska kisasszony erkölcsi életét illetőleg, de azt meg minálunk sokkal jobban tudja a fent említett kis város min­­den társaságbeli asszonya, hogy"bizony Magdus­­kának nem első, de nem is második, hanem ép­penséggel az ötödik komoly udvarlója volt Né­meth dr. úr, a­ki aztán eljutott szerencsésen a lányos mam­ák óhajtásainak ni­­plosultrájáig, a­miről illő tisztelettel a legelső sorokban emlékez­­­tünk meg. Bár e tekintetben legkisebb gáncs sem ér­heti Magduskát. Ő épenséggel nem tehet róla, hogy a sors szeszélye kegyes és bőkezű volt vele szemben : csinos arczocskát, tormás termetet s különösen két remek csillogó szemet ajándékoz­ván annak a kis babának, ki tizenkilencz esz­tendőkkel ezelőtt pillantotta meg e kékeges s napsugaras világot, mely — bárki mit mondjon is — elég furcsa és mulattató, hogy, mint Mag­duska tette, bizonyos fölényes nevetéssel és fity­­málással tekintsenek rá s a rajta sürgő-forgó, magukat a teremtés koronájának tartó furcsa emberekre. S e tél sem kevés aztán, a­mint nőttön-nőtt a kurta ruhás csitri leányka, azonképpen foko- Lapunk mai dráma 12 oldal. Igazság! A sajtó nagyhatalommá nőtte ki magát. Szédületes gyorsasággal emelkedett; bámulatos kitartással küzdött; mesés mó­don terjeszkedett; csodálatos erőhöz jutott: uralkodóvá lett! Irányítja, vezeti a közvéleményt, de — sajnos — nem mindig szócsőre, nem mindenkor tiszta tükre többé a közóha­joknak, a közhangulatnak, az önzetlen és tiszta közérdeknek. Épen ezért, a­mely gyorsan emelke­dett, olyan mértékben veszített egyes szerveiben tekintélyéből, az addigi tiszte­let- és közbecsülésből. Egyes szervei, sajnos, még ma 19 diktátori szerepet, játszanak, despotikus hatalmat igyekeznek gyakorolni, súlyukat

Next