Magyar Polgár, 1902. január-március (25. évfolyam, 1-73. szám)
1902-01-02 / 1. szám
1902. XXV. évfolyam. Kolozsvár, csütörtök, január 2. 11. », x ^ 1. szám. Előfizetési ívek : F g«L/ évre 28 kor., fél évre 14 kor., negyed évre 17 kor., egy hónapra 2 k. 40 f. — Egyes szám 10 f. | Megjelenik naponként, az ünnepek kivételével. Felelős szerkesztő: HEDYESY VILMOS. Főszerkesztő: Br. FEILITZSCH ARTHUR. Klsőéle laptulajdonos : AJTAI K. ALBERT. Szerkesztőség: Király-utcza 6. sz. Hirdetések □ évn. 7 fül., nyüttér petit sora 40 f. KiadóMostsl: Deák Ferencz-utcza 4. sz. Beköszöntő. A mai naptól kezdve átvesszük a »Magyar Polgár« vezetését. A lap politikai iránya nem változik. Híve a szabadelvű pártnak, annak a kormánypolitikának, amelynek vezére és lelke Széll Kálmán. Díszes és könnyű feladat ezt a politikát tollal és tettel szolgálni. Díszes azért, mert igaz hitünk szerint magában foglalja az ország nemzeti és kulturális, anyagi és erkölcsi haladásának, erősbödésének összes föltételeit; és könnyű azért, mert amióta Széll Kálmán vezérli pártunkat, azóta mi nem érezzük a küzdelem keserűségét, nehézségeit, sebeit, csak a győzelem örömeit. Nem változik a »Magyar Polgár« modora sem, amelylyel a közkérdéseket tárgyalni, a személyeket kímélni szokta. A lap politikai, társadalmi és irodalmi tevékenységére, külső berendezésére vonatkozólag megmaradnak az eddigi keretek. De ezekbe a keretekbe jövőre több életet, több tartalmat igyekszünk önteni. Arra vállalkoztunk, hogy ezt a régi erdélyi hírlapot — az egész országrészre kiterjedőleg — a szabadelvű kormánypolitika, az erdélyi vonatkozású komoly közszükségletek, jogos érdekek és törekvések mentői erősebb, mentői hatékonyabb orgánumává tegyük. Hogy ezt a czélunkat eredményesen szolgálhassuk, elsősorban arra törekszünk, hogy az országrész minden jelentékenyebb pontján megbízható, munkás tudósítóink legyenek, és állandó összeköttetést keresünk vidékenként a pártkörökkel, mindazokkal a mérvadó tényezőkkel, akiknek közreműködését meg kell nyernünk, ha a „Magyar Polgár“-t az erdélyrészi események hű tükrévé, az itteni közérdekek figyelmes szószólójává akarjuk tenni. Kellő gonddal foglalkozván a helyi érdekű ügyekkel is, azt szeretnők elérni, hogy ebben az országrészben minél több vidék és szabadelvű pártcsoport a saját lokális közlönyének tekinthesse a »Magyar Polgár«-t. De nem akarunk részletes programmot adni, hangzatos ígéreteket tenni. A hosszabb hírlap-programm rendszerint csak stílusgyakorlat olyan közdolgokról, általános kötelességekről, bajokról, óhajtásokról, amiket úgyis mindenki ismer. A puszta ígéretnek pedig sehol sincs kevesebb értéke, mint épen egy hírlapnál, melynek nap-nap után tényekkel kell bizonyítania, hogy mit képes produkálni. A mélyen tisztelt közönségtől egyelőre nem kérünk mást, mint némi figyelmet és türelmet. Figyelmet ahoz, hogy a »Magyar Polgár« miként gyarapodik tartalomban, frisseségben, összeköttetésekben, ható erőben, — és türelmet fogyatkozásaink iránt, addig, míg sikerül teljesen keresztülvinnünk a lap újjászervezését, melytől azt reméljük, hogy a lehető legszélesebb körben fog utat nyitni a »Magyar Polgár«-nak az erdélyrészi közönség támogatásához. Kolozsvár, 1902. január 1-én. Br. Feilitzsch Arthur, orsz. képviselő, főszerkesztő. Hegyesy Vilmos, felelős szerkesztő. TÁFÓCZ A. Hálátlan úl. — Louis Rutisbonne — Sóhajt a forrás, látva, hogy El messze zúg a folyam árja: »Oh, jaj, oh én fiatlan árva /« És künye hull és könye fogy. «Ne légy anyám oly nyugtalan, Majd visszatérek én, ígérem, Ha hosszú pályám végit érem * S nem nézve vissza, elrohan És nézd, a folyam vágta ott, Utat tör messzi nagy világba, Útközben egyre nő hulláma, Elnyelvén sok kis patakot. Duzzasztja hó, eső nagyon, Csermely s a bérezek zuhatagja, Utján, kiáltoz büszke hangja: »Király vagyok, van udvarom/« Halad tovább, mindig halad, Soha se lankad gyors futása ; Nem gondol a szegény forrásra, Ki sirva búsul az alatt. »Szegény anyám, ki engem ott Szüléi a kisded szikla alján Nem is ismernél mostan én rám !« Magában eként susogott. És futva-fut, rohan vadat A hálátlan fiú előre És nőttön nő, amig csak végre Örvénylő óceánba fül. Hegedűs István: Magduska. Irta: Br. Horáth Emil. Mikor Németh Ferencz dr., a fiatal ügyvéd, megkérte Tamásy Magda kezét, a kis városka egyik legjobban szervezett pletykafészkében, Szilassynénál, ellentmondás nélkül kihirdettetett a szentenczia, hogy: no, az sem marad sokáig e nélkül! (S ez utolsóelőtti rövid szócskát egyenlő reflex-mozgás kisérte, mely ama bizonyos aggancsokat akarta jelezni, melyeket az erdők délereg vadja nagy előszeretettel dobál el évről-évre, talán azért, hogy abból olyan számos díszpéldány jusson rendesen csendes megelégedésben élő embertársainknak.) S ha a magunk részéről nem is csatlakozhatunk a priori , pesszimisztikus felfogáshoz, egyet azonban kénytelenek vagyunk beismerni, hogy bizony Magduska kisasszony eddigi élete nem tartozott azon kiválás lett példányképükhez, kikről, ha elmúltak harminc, évesek, Szent-Czicziliát szokták mintázni jámbor dilettáns piktorok. Távol legyen tőlünk a gondolat, hogy komoly kifogásokkal állanánk elő Magduska kisasszony erkölcsi életét illetőleg, de azt meg minálunk sokkal jobban tudja a fent említett kis város minden társaságbeli asszonya, hogy"bizony Magduskának nem első, de nem is második, hanem éppenséggel az ötödik komoly udvarlója volt Németh dr. úr, aki aztán eljutott szerencsésen a lányos mamák óhajtásainak niplosultrájáig, amiről illő tisztelettel a legelső sorokban emlékeztünk meg. Bár e tekintetben legkisebb gáncs sem érheti Magduskát. Ő épenséggel nem tehet róla, hogy a sors szeszélye kegyes és bőkezű volt vele szemben : csinos arczocskát, tormás termetet s különösen két remek csillogó szemet ajándékozván annak a kis babának, ki tizenkilencz esztendőkkel ezelőtt pillantotta meg e kékeges s napsugaras világot, mely — bárki mit mondjon is — elég furcsa és mulattató, hogy, mint Magduska tette, bizonyos fölényes nevetéssel és fitymálással tekintsenek rá s a rajta sürgő-forgó, magukat a teremtés koronájának tartó furcsa emberekre. S e tél sem kevés aztán, amint nőttön-nőtt a kurta ruhás csitri leányka, azonképpen foko- Lapunk mai dráma 12 oldal. Igazság! A sajtó nagyhatalommá nőtte ki magát. Szédületes gyorsasággal emelkedett; bámulatos kitartással küzdött; mesés módon terjeszkedett; csodálatos erőhöz jutott: uralkodóvá lett! Irányítja, vezeti a közvéleményt, de — sajnos — nem mindig szócsőre, nem mindenkor tiszta tükre többé a közóhajoknak, a közhangulatnak, az önzetlen és tiszta közérdeknek. Épen ezért, amely gyorsan emelkedett, olyan mértékben veszített egyes szerveiben tekintélyéből, az addigi tisztelet- és közbecsülésből. Egyes szervei, sajnos, még ma 19 diktátori szerepet, játszanak, despotikus hatalmat igyekeznek gyakorolni, súlyukat