Magyar Polgár, 1902. január-március (25. évfolyam, 1-73. szám)
1902-01-02 / 1. szám
1902. január 2. MAGYAR FOLGAl kainak, hogy hamarosan rátérjünk a helyzet megvilágítására tett nyilatkozatára. Az újévi miniszterelnöki nyilatkozatok rendesen három féle formulát tartalmazhatnak. Legkönnyebb és kényelmesebb formája a nyilatkozatnak a historizálás. Ez alatt azt szokták érteni, hogy a kormányenek a bizalmat egyszerűen megköszönve, elégikus visszapillantást vet a múltra s felsorolja a történteket. Széll Kálmánt a nyilatkozatnak ez a könnyű formája nem érdekelte. A másik formája az újévi nyilatkozatnak a kormány munkaprogrammjának fölfejtése. Ha nehezebb is az előbbi formánál, de egyszersmind jóval hálásabb, mert hatásosabb. Ámde ezt a formát Széll azért nem kívánta igénybe venni, mert a kormányprogrammot a trónbeszéd csak nemrégiben preczizírozta, s a miniszterelnöknek magának is volt alkalma a parlamentben ismételten és kimerítően részletezni. Harmadik és legnehezebb, mert legkényesebb forma: a helyzetről nyilatkozni. Arról a helyzetről, amely, ime, előttünk fekszik, amelyet vizsgálgatunk, bonczoljuk minden parányát, amelyet magyarázunk és bírálunk folyvást. Arról a helyzetről, amelyről mindannyiunk, akik érdeklődéssel kísérjük a politika tarka leplének szövését, a szövögető takácsok kezejárását, a színes fonállal telt orsók szaladgálását, már képet alkottunk a magunk egyéni megfigyelései nyomán. A szubjektív képzelődésnek kívánt irányt adni a miniszterelnök objektív tárgy- és helyzetismerésével, mégpedig a legvitálisabb kérdésben, a közgazdaságiban. Ha már általánosságban is kényes, nehéz feladat a kormányférfiúnak a helyzetről nyilatkozni, mennyivel nehezebb volt az, amelyre Széll vállalkozott, midőn egy nem tisztán állami, hanem valósággal nemzetközi jelentőségű függő kérdés helyzetéről kívánta álláspontjával a törvényhozást megismertetni. Feladatának nehézségét azzal könynyítette meg, hogy a gazdasági helyzetről, a kereskedelmi szerződésekről , az európai államok vámpolitikájáról páratlan őszinteséggel és nyíltsággal beszélt. Nem szépitgette a helyzetet és nem takargatta a megoldás nehézségeit. Kijelentette, hogy az 1899. évi XXX. törvényczikk rendelkezési értelmében fog a kormány eljárni a helyzet tisztázása és a megoldás érdekében. Ennek pedig a beállott újévben meg kell történnie, mert a jött a tizenkettedik óra , nagyon súlyos lenne azoknak a felelőssége a túlsó félen“, akik a kiegyezést késleltetnék. Ezt a szokatlanul komoly, szinte rideg leckéztetést a kockán forgó nagy érdekekkel okolta meg. A két állam gazdasági életének, a monarchia állásának és az 1867. évi XII. t.-czikkben a közösen érdeklő gazdasági viszonyok elintézésére megállapított alkotmányos elveknek nagy érdekei szenvedhetnének sérelmet— úgymond Széli, — ha a jelenlegi függő és isztázatlan helyzetnek vége nem vetteti. Hisszük, — hinni akarjuk, — hogy miniszterelnökünknek ezt a komoly intelmét meg fogják szívlelni Ausztriában, melynek birodalmi tanácsától és kormányától függ tisztán, hogy a beállott új esztendőben Magyarország közgazdasági politikája milyen irányt kövessen. Addig hatjuk magunkat a régi elvhez: amíg lehet, véle, ha kell, nélküle haladunk. De még nem állunk senki kedvéért. Ezt hirdeti Széll Kálmán azok előtt, akik hozzá tartoznak s akik meg vannak győződve arról, hogy politikai vezérünk szava nem ijesztgető fenyegetés, hanem a helyzet alapos ismeretéből mentett tántorítatlanul szilárd elhatározás. Mi pedig örömmel és reménynyel eltelve olvassuk az újesztendei fontos nyilatkoz férfi csendesen simogatni kezdte felesége csillogó fekete haját a lassan beczézgetve szó lett hozva : — Mert, látja Magduska, magának egészen és teljesen el kell dobnia ezt a csúf természetet, mely mindkettőnket szerencsétlenné tehet. Elmondok magának egy régi mesét, hiszem megérti mindazt, amit talán direkte megmondani nem tudnék, de nem is akarnék. Hallgassa csak ! Magduska kerekre nyitott fényes szemeivel, sugárzó melegséggel nézte a férjét, mialatt az beszélni kezdett: — Valahol régen, távol Arábiában volt egy kis leányka, mondjuk Falime. Szép csillogó szemű eleven leányka volt s nagy szerencsét tett, mér legalább a mese igy tartja Elvette feleségül egy herczeg, már- amoban mesebeli fiatal herczeg, Sherezád. A két fiatal nagyon szerette egymást. Nappal együtt jártak, a merre csak mentek , ha este feltűnt az égen a vöröses izzó holdtányér, együtt söitek ki a nagy szellős sátor elé s álmodoztak a néma, imádságos éjszakában valami megbeli mindent megaranyozó boldogságról, mely itt létezett köztük, bennük s körülöttük. S ha valahol távol a sivatagban a Fakál-kutya ordulni kezdett, Fatime félős aggodalommal húzódott széles mellére Sherezadnak, ki oltalommal, meleg szerelemmel ölelte magába Történt egyszer, hogy Sherezád herceghez utazók érkeztek. Messze vidékről gazdag úzik. Lengő fátyolú sisakot viseltek s tevéik szebbnél szebb holmikkal rakva valának. Fatime szívesen el-elnézegette az aranyos, virágos szöveteket, a csillogó vakító ékszereket s úgy néha elsiklott tekintete a mutogató frank hamiskás mosolygó arczán, ki unszolva biztatta őt: — Kell-e, szép hercsegnő ?! Egyszer aztán mikor Sherezád nem volt otthon, a frank fiú merészebb lett s mikor egyik csillogó köszöntyűtől alig tudott megválni Fatime, felajánlotta azt, csak nan ingyen! egyetlenegy csókért azokról a remegő piros, kicsattanó ajkakról És Fatime, bár nagyon szerette Sherezádot, — hosszas unszolásra bár — de ráállott a cserére Hiszen egy csók, az oly kevés! A dolog kitudódott s Sherezád éktelen haragra gyulladt. Első pillanatban meg akarta ölni a bűnös nőt, — (a csábító frank már ki tudja merre járt) — de öreg szolgája visszatartotta: — Ne siess uram, óh Sherezád ! Neked nincs egészen igazad. Te voltaképen most tudtad meg, hogy régen elvesztettél valamit, a minek hiányát eddig nem érezted. Ha sohsem tudod meg, mindvégig egyenlő megelégedett maradsz. Aztán mi az az egy csók ?! Te neked megmarad a sok százszor ezer. Te szegényebb nem lettél, ha ő vétkezett is. Ne magadat büntesd, ki ma is, mégis szereted őt, hanem őt, aki vétkezett. Nézd meg a fellahot, uram, az nem öli meg a feleségét, csak megveri, ha megcsalta s a fellah asszony, ha egyszer megvertek, hűbb, mint a városi kalmárok csalfa női, kiket pedig oly gyakran öl meg megcsalatott uruk. És Sherezád herczeg szót fogadott. Levette egyik tevéjéről a kötőféket s aztán az este egyedül hallgatta, a mint üvölt ott túl a forrásokon a sakál, mialatt benn a sátorban nagy szomorúan sirdogált Fatime . . . 111. Zuzmarás téli alkonyatkor érkezett haza Németh Ferencz az irodából. Sokáig izgatottan járt-kelt a szobájában s aztán határozott erős lógással nyitotta meg a kilincset. Magduska az ablaknál ült s olvasott. Nem valami érdekes lehetett a könyve, mert gyakorta kikitekintgetett a havas utcrára, melynek közepén fekete sávban húzódott végig a szabálytalan rajzú szőnyeg, melyet nehezenforgó kerekeikkel nyikorgó parasztszekerek szőttek bele a frissen hullott hó fehérségébe. A túlsó soron egy férfi járt tel s alá. Azolyan tipikus kisvárosi gavallér, akit a szomszéd nagyobb város divatkereskedői öltöztetnek ki minden megyei választáskor, vagy őszi vásárkor. A gavallér epedő, mély pillantásokkal tekintgetett az ablaknál olvasást mímelő asszonyka felé. Németh dr. úr, amint belépett, azonnal átlátta a helyzetet. — Magda, kit vár az a kölyök ? Magduska felbigygyasztott ajkocskával felelt, miközben szemeiben valami titkos bosszúvágy csillant meg. — Kérdezze meg tőle, ha kiváncsi! — Magda, maga megint daczol velem egy semmiségért. S elvakulva, nem törődik vele, hogy holnap ismét rólunk beszél az egész város. Ideje, hogy kigyógyuljon a makacsságából. Jöjjön el az ablaktól. 3 zatot, mely nyomasztó közgazdasági helyzetünk szanálásának, föllendülésének nemcsak előhírnöke, hanem biztosítéka is. Politikai hírek. Kolozsvár, jan. 2. Megcáfolt miniszterválság Már keddi számunkban megírtuk, hogy a »Pesti Napló«-ban megjelent ama hír, mintha Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter a közeljövőben megválnék állásától, teljesen légből kapott híresztelés. Most erre vonatkozólag a következőket írják Budapestről: A Magyar Távirati Iroda jelenti: Illetékes helyről fölhatalmaztattuk a következő kijelentésre : Az a hír, hogy Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter legközelebb megválik állásától és hogy Széll Kálmán miniszterelnök veszi át e tárca vezetését, teljesen alaptalan kombináczió. Jellemző e híresztelés megbízhatóságára, hogy nem igaz az a körülmény sem, mely támogatására fölhozatott. Mert nemáll az, hogy Széll Kálmán miniszterelnök képviselte volna a pénzügyi bizottságban a kereskedelmi tárcát. A kabinet feje hatásköréből kifolyólag az általános vámpolitika védelmére fölszólalt ugyan, de a kereskedelmi tárcának képviselete és az egyes resszortkérdések körül támadt vita vezetése a kereskedelmi miniszter által intéztetett. Amint az imént említett s a dolog természetéből folyó körülményt félremagyarázták, úgy az egész kombináczió is a helyzet teljes fölismerésén papul. Ugyanez ügyre vonatkozólag a »Bad Tud”, ezt írja : Egy reggeli lap azt a hírt veszi, hogy Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter nemsokára megválik tárcsájától és hogy Széll Kálmán miniszterelnök a belügyi tárczát a kereskedelmivel cseréli fel, úgy, hogy ezután a belügyi tárczát ruházná új emberre. A legilletékesebb értesülés alapján kijelenthetjük, hogy e hírből egy szó sem igaz. A nevezett lap jelentést a valószínűségének erősítésére bizonyos szavatossággal azt is felhozza, hogy a kereskedelmi tárcza költségvetésének a pénzügyi bizott-