Magyar Polgár, 1902. október-december (25. évfolyam, 224-299. szám)

1902-10-01 / 224. szám

2 lapok, — köztük olyan nagy lap is, mint a Pester Lloyd — a­melyek Magyaror­szágon ugyan sohasem vehették észre, hogy itt a németek elnyomására akárki is pályázik. Egyébiránt nem kell messze menni, hogy a németországi közvélemény helyes fogalmat szerezzen magának a magyarok valódi érzelmeiről Németország iránt. Csak tudakolják meg otthon, vezető államférfiak­tól, kiváló politikusaiktól és tudósaiktól, a­kik vagy nálunk jártak, vagy velünk tárgyilagosan foglalkoztak, vájjon nem ta­pasztaltak e mindenkor igaz, meleg rokon­­szenvet, sőt hálás elismerést mindazokért a kultúreredményekért, a­melyeket a német tudománynak, irodalomnak és mű­vészetnek köszönhetünk. S nem érezték-e ki, hogy a szövetségi viszonynak, a­mely köztünk fennáll, éppen a magyaroknak tartózkodás nélkül való benső szeretete és ápolása adja meg az igazi melegséget? Higgyék meg azok, a­kik egyoldalú, el­fogult, sőt rosszakaratú informácziók után ítélnek meg bennünket, — hála Istennek kevesen vannak — hogy ők maguk for­dulnának az izgatók ellen, ha itt a hely­színen tapasztalnák, hogy a németek iránt való rokonszenv, a Németország iránt való őszinte tisztelet érzelmeit rontogatják azok az urak, a­kik magyar- és államel­lenes izgatásaikra csak palástul akasztják németségüket. A berlini lapok támadásával foglalko­zik a bécsi Pol. Korr. egy budapesti levele, a következőket írván: A berlini lapok egy része rosszulását nyilvánítja két alldeutsch szerkesztőnek Dél-Magyarország­­ból való kiutasításán. Ezek a lapok tudatosan, vagy öntudatlanul többféle ferdítés bűnébe es­nek. Első­sorban is Magyarország német la­kosságát azonosítják a két szerkesztővel. To­vábbá a magyar igazságszolgáltatást a magyar kormány eszközének mondják és azzal gyanú­sítják ezt, hogy az esküdtek függetlenségét be­folyásolja. Azonkívül úgy festik le a berlini lapok a helyzetet, mintha a magyar kormány a sovinizmust istápolná. Mind a három állí­tást határozottan vissza kell utasítani. Úgy látszik, a szóban forgó berlini lapok nem tud­ják, hogy a magyar vármegyék évek óta sorban követelik a nemzetiségi törvény revízióját, mert a helyzet a kormány szelíd eljárása folytán szinte szörnyűvé vált. A kormány a vármegyék e köve­telésével szemben hűvösen viselkedik, éppen nem kedvez neki. A bíróságot a kormány nem befolyá­solhatja sem az izgatók mellett, sem ellenük A magyar kormány azonban tiltakozik az ellen, hogy berlini lapok a magyar igazságszolgáltatást gyanúsítsák és a bírák függetlenségét kétségbe vonják, valamint tiltakozik az ellen is, hogy Magyarország német lakosságát elnyomottnak és másodosztályú népnek mondják. Az említett berlini lapok azonosíthatják magukat a két ki­utasított szerkesztővel, Magyarországban ezt nem teszik sem a németek, sem mások, szürke, viseltes ruhában, lapos kalapban, erősen lejárt csizmában, két fiúcskát vezetett kéznél lógva, kik közül a fiatalabbik, ki nem lehetett több öt évesnél, alig bírta Dénjét követni, görbe lábacskáival ugrálva utána. Mind a két fiúcska vitorlavászon sipkát tartott a kezében, hajuk tüske módra állott felfelé, nyakukból pedig nagy, fekete gallérok csüngtek, melyek élesen váltak el a virágos mintáju kabátkáktól és nadrágoktól. Erősen kopogtak durva csizmájukkal, melyek mezítlábra voltak felhúzva. — Jöjjetek hát gyorsan ! — hívta őket az apácza, a koporsó mellett állva. — Miért jösztök oly későn ? Hát a nagy­mama hol van ? És, be sem várva a választ, megrántotta a leányka karját. — Térdepeljetek le s imádkozzatok. Mond­jatok el három Miatyánkot, három Üdvözlégyet és három Örök nyugodalmat. Csak gyorsan! A fiúcskák ijedt tekintettel néztek az apá­­czára. A leányka szomorú arczát élénk pir fu­totta el, ajkai remegni kezdtek és szemes kények­kel teltek meg. — Ez a leánya ? — kérdezte ismét félhangon a házmesterné. — No igen, az idősebbik leánya. — Hát anyjuk van ? — Hogy volna! Még az őszszel halt meg itt nálunk. — Hát ez miben halt meg? — kérdezte a mosónő. — Az Isten tudja. Sorvadás, vagy mi. Kö­högött, köhögött, míg meg nem halt. — Kézműves volt? — kérdezte a felhajtott gallérn úr, sárgás szakáll­ hajat csipegetve. — Miféle kézműves­­ ? — válaszolta az apác­­a, vállait vonogatva. — Ha dar és nem kézműves. — No, gyermekek, készen? — kérdezte az apácza. A leányka még mindig kéznél fogva tartotta öcscséit s nem vette le a koporsóról szemeit, melyekből nagy, tiszta könyek hullottak szürke elnyűtt ruhájára. Az árvák, mintegy vezényszóra, fölemelked­­tek térdeikről. — Már nincs mit várni — mondta az apácza. — Ha a nagymama el nem jött idáig, akkor, úgy látszik el sem jön már. Jertek, vigyétek ! Ez a szolgáknak volt mondva, kik a koporsó két oldalán állottak. De ekkor az ajtó mögött pálczatapogás hal­latszott, mely egy félénk öreg asszony lábai szá­mára tapogatta az utat, ki egyedül jött, tágra nyitva megfehéredett szemlencséit s maga elé tartotta so­vány, száraz kezét. — A nagymama, a nagymama! — suttog­ták köröskörül s az embercsomó ketté vált. — Jöjjön nagyanyó ! jöjjön, adja ide a ke­zét ! — szólalt meg élénken az apácza, a ko­porsóhoz akarván vezetni a vakot. De a vénasszony kezével hadonázott. — Nem kell, nem! Mindent látok. Én ma­gam . . . látok mindent. Kátja, itt vagy, Kátja ? — tette hozzá kemény, száraz hangon. A leányka elbocsátotta a fiúcskák kezét , oda menve nagyanyjához, megcsókolta kezét. (Vége következik.) MAGYAR POLGÁR Politikai hírek. Kolozsvár, okt. 1. A képviselőház kérvényei. (Saját tudósítónk­tól.) Az alkotmányos éra óta még nem érkezett soha annyi kérvény a képviselőházhoz a nyári szünet alatt, mint az idén. Igaz ugyan, hogy ta­lán ilyen hosszú szünet se igen volt még, de a kérvények száma nem e miatt növekedett oly rendkívüli mérvben, hanem főleg azért, mert a kérvények kilenc­tized része a szünet első hónapjában érkezett a képviselőházhoz, összesen pedig nem kevesebb, mint 143 kér­vényt küldtek a törvényhatóságok a képviselő­­házhoz. Nem érdektelen erről kis statisztikát ál­lítani össze. A nemzetiségi törvény módosítását kéri a tör­vényhatóság; a képviselőválasztási törvény mó­dosítását kéri 11, a kóbor czigányok idngrend­­szabályozását 9, a 30 filléres tanítói nyugdíjjá­­rulék eltörlését 12, a városi és megyei árva­pénztárak kezeléséről szóló törvényjavaslatok módosítását 6, a vármegyei tisztviselők fizetés­­javítását 5, a hivatalnokok vasárnapi munka­­munkaszünetét 6, Kossuth Lajos érdemeinek törvénybe iktatását és a Rákóczy és Bercsényiről szóló törvény eltörlését 23, az önálló vámterület felállítását 10, a 3 éves katonák nyári szabad­ságolását 4, az adóvégrehajtásnak a tavaszi és nyári hónapokban való felfüggesztését 18 és végül az elemi csapások által okozott károk 1902. október 1. miatt adótörlést 8 vármegye és 3 sz. kir. város törvényhatósága. Lesz tehát a törvényi bizottságnak dolga mindjárt a második ülésszak elején. A képviselők az uj Házban. Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke, a Ház összes tag­jait meghivja október 7-én, délután 4 órára az uj Házba. Ekkor lógják a helyeket, a ruhatári szekrényeket kijelölői s egyúttal bemutatják az új országház összes helyiségeit a képviselőház tagjainak. A meghívókat holnapután küldik szét. Csikmegye kérvénye Csikmegye köztörvény - hatósági bizottsága legutóbb tartott közgyűlésén elhatározta, hogy csatlakozik ahhoz a mozgalom­hoz, a­mely Kolozsvárott állami gazdasági főis­kola létesítését c­úlozza. Ez iránt Csik megye tör­vényhatósági bizottsága kérvénynyel fordult a képviselőházhoz; a kérvény tegnap érkezett meg a Ház elnökségéhez. A kiegyezési tárgyalások. Budapest, szept. 30 A magyar kormány tagjai és szakreferensei a mai és a holnapi napot is Bécsben fogják még tölteni az autonóm tarifa és a kiegyezés tárgyalások analizálása czéljából. A bankgassei magyar házban azonban mi délelőtt egyáltalában nem volt tárgyalás. Széll Kálmán miniszterelnök és Lukács László pénz­ügyminiszter ugyanis délelőtt tíz órakor a Burgba hajtattak, a­hol ő Felsége elnöklete alatt ismé tanácskozás volt, a­mely tanácskozásban osztrák részről Rörber­­t miniszterelnök és Böhm Ba­werk pénzügyminiszter vettek részt A két pénz­ügyminiszter részvételét szükségessé tette az a körülmény, hogy a mai tárgyalás során a resz­­szortjákat érdeklő pénzügyi kérdéseket érintettek. Goluchowski közös külügyminiszter, a­ki a Fel­ség elnöklete alatt tegnap tartott tanácskozáson részt vett, a mai értekezésen nem volt jelen, miután az ő resszortjához tartozó ügyek a mai tanácskozások során jelenlétet szükségessé nem tették. A Burgban tartott tanácskozás, a­melyen több kiegyezési kérdést érdemileg tárgyaltak, délelőtti 10 órától délutáni háromnegyed 2 óráig tartott. A tárgyalások azonban még nem nyertek befejezést és azokat holnap foly­tatják. Arról a hírről, mely szerint holnap a Fel­ség elnöklete alatt tartandó tanácskozásban a két állam kereskedelmi miniszterei vennének részt, illetékes helyen semmit sem tudnak. Koepke Alfréd pénzügyi államtitkár a teg­napi napon is — a kiegyezési tárgyalások­tól teljesen függetlenül — több pénzügyi kér­désről tárgyalt az osztrák pénzügymiminisz­­tériumban. A kiegyezési tárgyalások közül legújabban szárnyra kelt koholmányokról a »Magyar Nem­zet« mai száma így ír: A korona elnöklete alatt tartott tárgyalások­nak ez a hosszú tartama a mellett szól, hogy még számos ellentét vár kiegyenlítésre, de mu­tatja azt is, hogy valamennyi tényező fáradha­tatlan buzgalommal dolgozik rajta, hogy a gaz­dasági tanácskozások komplexuma tető alá ke­rüljön. És e tárgyalások a leghatározottabb cráf(Há­zát is rejtik azoknak a legnagyobbrészt kompo­nált és hol »államférfiak«, hol másféle jámbor álarcz alá bujtatott egyének nyilatkozataiból eredő híreknek, melyek daczára minden hesse­­getésnek, folyvást kisértenek egyes lapokban Mindezek a hírek között, melyek a komolyabb közönséget megtéveszteni amúgy sem képesek szinte megdöbbentően vakmerő az, mely leg­újabban röppent világgá. Mint befejezett tényt újságolja ez a hír, hogy Széll Kálmán az 1897-iki kiegyezés vívmányait feladta, a magyar érde­keket elárulta, csupán azért, hogy Körber osz­trák miniszterelnök így a parlamentben is elfo­­gadhatóvá tegye a kiegyezést.

Next