Magyar Polgár, 1903. október-december (26. évfolyam, 221-292. szám)

1903-10-01 / 221. szám

A MAGYAR POLGÁR 1903. október 1. rakodásnak minősíti Körber múltkori beszédét. Tegnap visszautasították a miniszterelnök nyi­latkozatait, a­mi elég intő jel arra, hogy az ellenünk intézett támadásokat mindig vissza fogjuk utasítani. Kubinyi Géza : T. képviselőház,­ Megvallom egész őszinteséggel, hogy nem vagyok egy vé­leményen az előttem szólott igen­­. képviselő­­társammal. Én azt hiszem, hogy a tegnapi napon a ma­gyar nemzet közérzülete Körber miniszterelnök támadásával szemben itt a parlamentben meg­nyilatkozott. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hock János: Én is ezt mondtam! Kubinyi Géza: Itt tehát a parlamentben mindaddig, míg felelős magyar kormány nem létezik, ennek a tárgynak diskurrálása nézetem szerint felesleges; felesleges pedig azért, mert nem az a fő, hogy a magyar parlament miké­pen fogja fel Körber nyilatkozatát és Körber eljárását. Én azt tartom, hogy az alkotmányos király bizalmasa, a magyar kormány kell, hogy Körber nyilatkozatát illő mértékre leszál­lítsa. Thaly Kálmán : Most nincs kormány ! Kubinyi Géza: Várjuk meg tehát, míg a kormány megalakul, mert én a magam részéről legalább kijelentem és talán nem csalatkozom, ha azt hiszem, hogy a szabadelvű­párt vélemé­nyének is adok kifejezést, — bár nem vagyok rá meghatalmazva — hogy olyan kormányt, a­mely e tekintetben nem képes kellő mértékre leszállítani Körber nyilatkozatait, mi nem fo­gunk támogatni. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon, a­honnan a szónokot számosan üdvözlik.) Endrey Gyula jegyző : Polonyi Géza ! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, különben az ülést fel kell függesztenem. Polonyi Géza : Hozzájárul Kubinyi kijelen­téséhez. Madarász József: Kéri a Házat, hogy üléseit jelentse ki állandó üléseknek, esetleg szombaton tartson ülést. Barta Ödön rosszalja, hogy egy miniszter sincs jelen. De, ha a többség álláspontja az, hogy nem is kell jelen lennie, akkor tegnapról mára abszolúte semmi sem történt,annál is inkább, mert ő Felsége még a lemondást nem fogadta el ; a Háznak már ma van egy határozata s a Ház­nak bizonytalan időre való elnapolása kijátszaná ezt a határozatot. Holló Lajos szerint nem szabad elnapolni a Házat, mert a válság esetleg hosszú tartama ismét lehetetlenné tenné a tanácskozást. Szombatra rendes ülést megtartását kéri. Kaas Ivor báró: Kormány nélkül is lehet tartani országgyűlést, így tartottak a 60-as években is. Holló indítványához csatlakozik. Visontai Soma kéri az elnököt, engedje meg, hogy még többen szólaljanak fel. Elnök nem teljesíti Visontai kérését s felteszi a kérdést. A Ház a miniszterelnök indítványát fo­gadja el. A vonat berobogásakor felhangzott az orosz himnusz. Királyunk, ki orosz ezredének egyenruhá­ját viselte, rendkívül szívesen üdvözölte a czárt. A két uralkodó barátságosan kezet szorított és kétszer megcsókolta egymást. Az uralkodók elléptek ezután a díszszázad előtt, mire a her­czegek bemutatása következett, kikkel a czár kezet fogott. A kíséretek kölcsönös bemutatása után, mi­közben Miklós czár Arenthal nagykövettel, ki­rályunk pedig Lamsdorff gróffal fogott kezet, az uralkodók a tüzérség üdvlövései között a schönbrunni kastélyba hajtattak. Az egész után csapatok állottak sorfalat. Az utczákat és a több helyütt fölállított ásványokat ellepő néptömeg az uralkodókat viharosan üd­vözölte. Több helyen pompásan feldiszített dia­dalkapu volt. A midőn az uralkodók a schön­­brunni kastélyba érkeztek, a tüzérség újra üdv­lövéseket adott. A schönbrunni kastélyban a czárt a királyi herczegnők, Goluchowszki gróf, Körber miniszter­elnök és a többi osztrák miniszterek, Seek ve­zérkari főnök és a csapatfőfelügyelők fogadták. Ezután az uralkodók rövid időre visszavonultak lakosztályaikba. Féltizenkettőkor a schönbrunni kastély nagy erkélytermében villásreggeli volt, a­melyen részt vettek az uralkodókon kívül a hercze­gek és herczegnők, Goluchowszki gróf, Lams­dorff gróf, Ahrenthal báró, Lichtenstein Ferencz herczeg, volt pétervári nagykövet, Kapniszt gróf a nejével, a legfőbb méltóságok viselői, a diszszol­­gálatra beosztott urak és az orosz czár kísérete. Miklós czár Mária Jozefa kir. herczegnőt, kirá­lyunk Mária Anuncziata kir. herczegnőt vezette asztalhoz. A czár ő felsége jobboldalán ült. Asztalbon­tás után rövid cercle volt. Az uralkodók negyedháromkor utaznak Mürzstegre szarvas vadászatra. Az orosz czár Bécsben. Az orosz czár Bécsbe érkezését tudató teg­napi távirati közlésünk kiegészítéséül az alábbi részletes tudósítást adjuk : Bécs, szept. 30. Miklós orosz czár ma 10 óra 30 perc­kor nagy kíséretével, Lamsdor­f gróf külügyminisz­terrel a pompásan feldiszített nyugati pályaud­varra érkezett, a­hol a király, a királyi hercze­­gek, az orosz nagykövetség és a magyar-osztrák pétervári nagykövet, Ahrenthal báró, a térpa­rancsnok, a bécsi és budapesti orosz konzulok fogadták. Kapniszt gróf orosz nagykövet St.­Pöl­­tenig, a czár mellé beosztott díszszolgálatot tevő urak, Sxküll gróf hadtestparancsnok, Dietrich­­stein szárnysegéd és amaz ezredek parancsnokai, a­melyeknek a czár birtokosuk, közöttük Hohen­lohe herczeg pétervári katonai attassé, Rekavin­­kelig mentek a czár elé. A pályaudvaron zászlós és zenés díszszázad állott föl, élén Ottó királyi herczeg hadtestpa­rancsnok-helyettessel. Azok a herczegek, kiknek orosz ezredük van, ezeknek egyenruháját visel­ték orosz rendjeleikkel. Dr Apáthy István beköszöntője. —­­ A fejlődésnek nevezett átalakulásról.“ — Kolozsvár, okt. 1. Tudományegyetemünk vasárnapi megnyitó ünnepén — mint megírtuk — a tudós dr. Apáthy István nagyjelentőségű felolvasással foglalta el a Rector Magnificus díszes székét. Szellemi éle­tünk mai fejlettségében távol állunk még attól, hogy az eszmék és irányító gondolatok közlé­sének az a módja, melyet a felolvasások köz­vetlen útja kínál, egy vizsgálódó tudós meg­állapított nézeteinek és igazságainak messze ki­­ható propagálója lehessen. Mig egy Delitzsch felolvasásai az egész nemzet közéletében érez­tetik hatásukat, nálunk a felolvasók szavának szűk határt szabnak a terem falai s a dolog lényegéről egy felületes hir ha kiszáll a nagy­­közönség közé. Pedig a mi kathedráinkon, fel­olvasó emelvényeinken, is kigyúl olykor a tu­domány hirdetésének az a szövetneke, mely arra való lenne, hogy az igazságot keresők­nek vezérlő fáklyául szolgáljon. Apáthy rek­tor ünnepi beköszöntője kiváltkép ezek sorába tartozik. Ez az Európaszerte ismert nevű tudós, a nagy természetbúvár lelkiismeretességével és pozitív tudásával fegyverkezett elme, a természet egyetemes törvényeinek vizsgálatába mélyed­ve, feltárja világnézetét, az örök változás nagy problémáját Ellentétben a természettudósok megszokott materializmusával, mely az életben pusztán a phyzikai és chémiai folyamatokat látja, és a természeti törvények vizsgálatából vonja le a materialista elméletek tarthatlanságát. Minő hatalmas szárnyalást vesz a tudós pro­fesszor fejtegetése, mikor az egyéni és faj­fejlődés törvényeinek levont következtetéseit, a nemzeti élet fejlesztésére és irányítására vo­natkoztatja, így jelöli ki előttünk azt a ma­gasztos czélt, hogy „minden a hazáért és a ha­zával ezer évtől összeforrott magyar nem­zetért“. Apáthy rektor megnyitójában csakugyan egy olyan ideálja szólal meg a tudományos kutatónak, a­ki „nemcsak mesterségére, de világnézetére is tudós“. A nagyjelentőségű beköszöntő mélyen járó eszmemenetének és igazságainak megismerteté­sére úgy vélünk legjobb szolgálatot tehetni, ha kivonatolás helyett, annak egyes részleteit az alábbiakban közöljük . ..A lelépő rector föladata volt, a rank­ra visszatekinteni; én a jövőbe néző szemmel kí­­vánom a rectori díszes széket elfoglalni. Egyetemünk jövőjén akarok munkálkodni ak­kor is, midőn majd a jelennek netalán fölme­rülő nehézségeivel küzdök, és akkor is, midőn a múltból kísértetként visszajáró ellenségeket tö­rekszem a múlt ködébe visszaűzni, avagy, ha lehet, örökre megsemmisíteni. Legfőbb gondom leene, egyetemünk további fejlődésének meglévő föltételeit biztosítani, a fej­lődés számára új biztosítékokat teremteni és a fejlődésnek, a­milyennek én óhajtanám, irányo­kat mutatni, sőt a fejlődést a legjobbnak vélt irányba terelni. De lehet-e a fejlődés irányait kijelölni ? Tő­lünk függő valami-e az az átalakulás, a­mit fejlődésnek szokás nevezni ? Természetvizsgáló ül most a rectori székben Önök előtt, a­kire nézve nincs tétel, sem em­beri, sem isteni, csak egy, a­mely bírálat és tépelődés tárgya nem lehet: mindent a hazáért s a magyarok hazájával ezer évtől összeforrott magyar nemzetért ! A tudomány nevében kíméletlenül szegezzünk kést és microscopium­ot minden más fogalomnak, minden más igazságnak. A­míg ízekre nem szedhettük, merő dogma minden igazság. Dog­mákon, költői lélekkel és áhítattal, elmerenghe­tünk , hinni is jól esik. De nem építünk arra, a­mit csak hiszünk,­­­hogy higyjük, reánk nézve bármily lelki szükség. Mily jól esik hinni, hogy törvény az em­beri nem haladása a tökéletesedés útján, hogy az emberi fejlődésnek nincs határa, vége ! Hogy rajtunk áll, munkálni a fejlődést, hogy érdeme­­s a miénk ! De a természetet vizsgáló szemmel lehetetlen nem látnunk, mily végtelenül gyarló és törékeny testi eszközökkel fognánk a végte­lenül nagy munkába. Szellemi fejlődésünk vajod csak azon múlik, fejlődnek-e és mikép, minő, tőlünk függő, vagy rajtunk nem álló, hatásokra, szellemi fejlődésünk test­ eszközei." * * ★ „A­ki azt hiszi, hogy az emberiség fejlődé­sét egyesek, az akár jóban, akár gonoszban na­gyok, irányítják, hogy egyes vezetők belátásától és akaratától függ, például, valamely nemzet jövendőjének megszabása, az természetesnek fogja találni, hogy olyan emberi intézmény jö­vendő életére, a­minő az egyetem, még nagyobb lehet bizonyos kiválasztottaknak az irányító ha­tásuk. Ma már a természettudományok a történet­­be várókat is más belátásra bírták : a Carlyle heros­­elmélete költői elmefuttatás, de nem történelmi tantétel. A Carlyle herosainak, egy Nagy Sán­dornak vagy Napóleonnak hatása az emberiségre hasonlít a tűzhányó hegyek kitöréseinek és egyéb nagy zajjal járó természeti tüneményeknek, az úgynevezett földtani katastropháknak, hatá­sához a föld arczulatára. Jelentőségük elenyészően csekély azokéhoz az apró, munkájuk közben észre sem vehető tényezőkéhez viszonyítva, a melyeknek ereje évmilliókon át tartó folytonos­ságukban áll. A Vesuvius hatalmas hamukúpja, a melynek létrejötte Pompejit eltemette, vakond­túrás azokhoz a hegyekhez képest, a melyek időtlen időknek folyamán apró csigáknak vázai­ból halmozódtak föl. A­mit a folyton ható apró tényezők tanával a geológiában Lyell, azt érték el a történettudományban Taine és mások a mindennapi élet tüneményeinek s a kis emberek viselt dolgainak, mint az emberiség sorsa intézői­nek, kiderítésével.“* *

Next