Magyar Polgár, 1903. október-december (26. évfolyam, 221-292. szám)

1903-10-01 / 221. szám

1993. október 1. MAGYAR POLGÁR3 ..Mi hát akkor a földi élet? Egy teremtő gondolatnak örökre és előre megszabott nyilat­kozása ? Avagy véletlen bekövetkezések lánczo­­latának eredménye, a­melyben az összehangzást, a sokat csudást, magasztalt harmóniát, a fen­­maradás ténye szükségkép magával hozza ? Egyik sem a kettő közül és mégis mind a kettő! A teremtő gondolat a mindenütt azonos tör­vények, a­melyek szerint a világegyetemben mindenütt azonos és mindenütt folytonos anyag mozgási állapota, a mindenség arczulata egy adott pillanatban, változhatik. Ezeket a törvé­nyeket bizonyos vonatkozásaikban physikai tör­vényeknek, más vonatkozásaikban chemiai tör­vényeknek nevezik. Természetes tehát, hogy nincsenek olyan chémiai jelenségek, a­melyek ne hódolnának a physikai törvényeknek, és nin­csenek olyan physikai tünemények, a­melyek bármiféle chemiai törvénynyel ellentétben áll­hatnának. De ama mindenütt azonos törvények más vonatkozásokban is nyilvánulhatnak, mint a­me­lyekben physikai és chemiai törvényeknek nevez­zük őket. Ilyen más vonatkozás az élet, éppen olyan joggal, mint a­hogy physikai és chemiai törvényekről, szólhatunk élettö­rvényekről is. Nincs ugyan semmiféle tüneménye az életnek, a­mely physikai törvényeknek ne hódolna és chemiai törvényekkel ellentétben állhatna; de nem is­meri az életet, a­ki azt hiszi, hogy az életnek minden nyilvánulatát vissza lehet physikai és chemiai tüneményekre vezetni. Az életnek mindenekelőtt jellemző sajátos­sága az, hogy máskép, mint élő lényekben vagy élő lények útján nem nyilvánulhat. Élő anyag­ról szólni : ellenkezik minden tapasztalatunkkal és fogalmi képtelenség is. Minden élő lényben különleges anyagoknak egy bizonyos, környeze­tétől, legalább érzékeinkre nézve, élesen elkü­lönített mennyisége foglaltatik. Ez a mennyiség az élőlények minden fajára nézve meghatározott és jellemző, és ennek a mennyiségnek minden része, egyik a másikkal szoros kapcsolatban, bi­zonyos belső egységet, alkot, a­melyet egyéni­ségnek nevezünk Élő anyagról szólni nincs egyéb jogczímünk, amit hogy az anyagnak egy-egy bizonyos adott mennyisége egy-egy adott élő lény testét alkotja. Ez pedig nem elég. Élő lény testanyaga nem kö­vetkezéskép élő anyag. Ha létezhetnék élő anyag, az nem jelentkeznék szükségkép mindenütt élő egyéniségek képében és meghatározott, fajon­ként különbözőleg korlátolt mennyiségben. Nin­csen két olyan élő lény, bármily egyszerűek is, a­melyek teljesen egyforma anyagból állaná­nak. Egyénileg és adott állapotuk szerint mind különböznek egymástól. Végül, ha léteznék élő anyag, nem kellene minden élő lénynek szükség­képen más élő lényből származnia és nem indulna ki az esetek legnagyobb részében a magasabb­­rendű­ lények fejlődése is egy-egy elemi élő lény- sh­ír, a­melyet többnyire fhetének nevezünk". * * *" „Különösen az egyedfejlődésnek, az egyes élőlények külön-külön fejlődésének, kísérleti ta­­nulmányozása kényszerít bennünket épen a leg­újabb időben arra, hogy az életjelenségekben a physikai és chemiai ismert energia-alakokon kí­vül más, különleges energia alakokat is keres­sünk, s a physikai és chemiai rendű tényezőkön kívül más tényezőket is tételezzünk föl. Épen azok, a­kiket az egységes világfölfogásnak szent nevében mindig arra tanítottak, hogy az életben is minél egyszerűbb physikai és chemiai folya­matokat keressenek ; hogy az élettüneményeket is mathem­atikai képletekkel igyekezzenek kife­jezni , mihelyt hozzáfogtunk, hogy az élettüne­ményeknek ilyen egyszerű voltát ne csak állítsuk, hanem, a physika és a chemia segédeszközeivel meg is vizsgáljuk, — be kellett látnunk, hogy, mint physikai és chemiai folyamatok, az életnek, nevezetesen az egyedfejlődésnek legegyszerűbb jelenségei is magyarázhatatlanok és nem felelnek meg az ok és okozat amaz egyszerű viszonyának, a­melyet az élettelen világban találni szoktunk. Ha nem üres szólásforma, úgy a legjobb eset­ben is csak föltevés, hypothesis az, hogy az élet physikai vagy chemiai folyamat. Ez a föl­tevés épen úgy dogmává lett, mint a­hogy dogma volt a régi vitalismus, a­mely szerint az élettünemények az anyagtól független erőnek, egy külön életerőnek hódolnak csupán. Az a materialismus, a­melyet a régi vitalismusszal szembe állítottak, ennél csak tudákosabb, ha lé­nyegileg semmivel sem igazabb. És mégis épen olyan vakbuzgó, bírálatot nem tűrő hirdetői vannak, mint akárminő vallási dogmának, úgy, hogy ma már küzdenünk kell az ellen, a­mit nem régen még a természettu­dományok legbecsesebb vívmányának tekint­hettünk. Nagyon igaza van Goethe-nek, hogy a ha­mis hypothesis is jobb, mint semmin. Mert az, hogy hamis, magában még nem okoz kárt. De ha meggyökeredzik, ha, mindenkitől elfogadva, a hitvallásnak egy nem­évé alakul, a­mit senki­nek sem szabad vizsgálni, az már szerencsétlen­ség, a­melytől esetleg századok szenvednek. Nem akarják megengedni, hogy az élő­lények világa sok tekintetben külön világ, és hogy an­nak a világnak bizonyos autonómiája is lehes­sen, a­mely, bár nem független az általános physikai és chemiai törvényektől, mindazonáltal ismer más, nem physikai és chemiai rendű, irá­nyító tényezőket is. Az élitjelenségek automiájá­­nak tanát mintegy megbélyegezni akarják a neovitalismus névvel. Mondottam, hogy az egyedfejlődés, az egyes individuumok külön-külön kifejlődése, a legsa­­játlagosabb élettünemény. Azért nem kevésbbé csak részlet­tüneménye annak az általános át­­alakulásnak, a­mely a létezéstől elválasztha­tatlan. A létezők összesége mindig csak adott pilla­nata egy öröktől fogva és örökkétig tartó át­alakulásnak. Soha sem volt semmi olyan tegnap, mint a minő ma, és holnap sem lesz többé olyan semmi, mint a minő ma. A változás itt gyorsabb és azért föltűnőbb, ott lassúbb és arasznyi létünknek meg sem ál­lapítható , de azért egyaránt végbe megy min­denütt. Az arany, az ólom és mindazok az anyagok, a­melyeket chemiai elemeknek neve­zünk, lassan változnak, avagy legalább megje­lenésüknek bizonyos változásai után ismét visz­­szanyerhetők látszólag ugyanazon állapotban, ezért közönséges értelemben változhatatlanoknak mondjuk őket. Arányoslag gyorsan változnak az élő lények úgy a maguk egyéni életében, mint nemzedékről nemzedékre. Az átalakulást, ha élő lényeken észleljük, bizonyos feltételek alatt, fejlődésnek nevezzük. A fejlődés tehát a létezéstől el nem választ­ható átalakulásnak csupán egy különleges meg­nyilvánulása. Nem helyes azt mondani, hogy az élő lényeket jellemzi az a képességük, hogy fej­lődni tudnak , mert szükségképi és minden lé­tezővel közös átalakulást nevezünk fejlődésnek. A fejlődés az élő lények bizonyos átalakulásainak adott ténye, a­mely nem szorul semmi külön magyarázatra. Szükséges azonban részletesebben körülírni, mit és mikor nevezzünk fejlődésnek : az élő­lényeken is észlelhető többféle átalakulás­ból ; szükséges továbbá részletezni, hogy a fej­lődésnek nevezendő átalakulásnak minő különö­sebb nemei és vonatkozásai vannak.“ • * ♦ .Röviden és általánosan: a fejlődés az alak­­béli megjelenésnek az életműködésekkel járó pe­riódusos változásokon kívül fellépő változásai­ból áll. Az egyénfejlődés az átalakulásoknak az a sorozata, a­melyen az élőlény a maga egyéni életének keretén belül (az életműködéseket kí­sérő periódusos változásokat nem tekintve) ke­­resztül megy. A fajfejlődés pedig az egyéni fej­lődés menetének és eredményének a faj életében nemzedékről-nemzedékre bekövetkező változása.“ ♦ * * „A fajfejlődés menete természetesen koránt­sem oly gyors, mint némely élőlény egyénfejlő­dése Oly óriási átalakulást, valát a minő pél­dául rövid néhány nap alatt lejátszódik előttünk, midőn a tojásból csirke vagy a selyempille pe­téjéből hernyó, abból báb és a bábból pillangó lesz, rövidre szabott emberi életünk még azok­nak az állatoknak faj fejlődésében sem észlelhet, a­melyeknek nemzedékei a leggyorsabban köve­tik egymást. Amaz állatoknak legnagyobb része, a­melyekkel az emberi nem már régen ismerős, az alatt az idő alatt, hogy felőlük őseink­től az első tudósítások reánk maradtak, semmi változáson nem ment át. Azoknak a házi álla­toknak csontváza, a­melyekkel a c­ölöpépítmé­­nyek embere sok ezer év előtt együtt élt, sem­miben sem különbözik mai házi állatainkétól. Sok állatfajról tudjuk, hogy kipusztult azóta ; még több pusztulhatott ki a­nélkül, hogy tud­nék , de a­melyek megérték a mai kort, azok alig-alig változtak. Még legtöbb változáson mennek át azok az állatok és növények, a­melyeket az ember a maga szükségleteire és kedvére tenyészt, illető­leg termel. Állataikon a tenyésztők néha néhány év alatt is nagy változásokat érnek el, egy­szerűen azáltal is, hogy tovább tenyésztésre min­den nemzedékből azokat választják ki, a­me­lyek czéljaiknak leginkább megfelelnek. Ismere­tes a galamboknak ilyen módon rövid idő alatt létrehozott sok változata. De mihelyt a tenyésztő megszűnik bizonyos tulajdonságú egyedeket ki­válogatni és állatjait, szabadon engedi keresz­teződni, épen olyan rövid idő alatt előáll a sok különleges változat helyén az a törzsalak, a­melyből a tenyésztés kiindult. Visszatérést lá­tunk egy régebbi állapotba, tehát az átalakulás nem felelt meg a fajfejlődés előre bocsátott fo­galmának... * * * Azt hiszem, a mesterséges kiválasztáséhoz hasonlítható az egyes emberek hatása az em­beri intézményekre is. Magukra hagyatva, erős és következetes vezető kéz nélkül, mint az el­vadult galamb, elzüllenek azok is. Ezért nem gondolom, hogy hiábavaló, hatástalan legyen a a gond, a­melyet, mint rector, egyetemünkre fordítani szándékozom, de így is csak akkor nem lesz hatástalan, ha törekvéseim fonalát maj­dan átveszi tőlem más. “ * ♦ * „Minden egyetemnek két feladata van. Az egyik a tudomány előbbrevitele új igazságok ki­derítése útján ; a másik a tudományok eredmé­nyeinek közlése tanítás útján. Annál inkább egyetemmé magasul az egyetem, minél inkább szolgál egész fölszerelésével, szervezetével és tagjainak, tanítóinak és tanulóinak, egész köz­szellemével az első feladatnak, új igazságok ki­derítésének ; minél inkább irányítja a tanítást is arra, hogy a tudomány előbbreviteléhez a régiek helyéb­e új munkásokat és a kevesek ke­

Next