Magyar Rendőr, 1939 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1939-01-01 / 1. szám
4 MAGYAR RENDŐR : Batthyány Lajos magyar királyi miniszterelnökkel, akinek tárgyalás közben ezeket mondotta: „Köztünk nem partikuláris sérelmek kérdései forognak fenn, melyeket ki lehetne egyenlíteni. Önök szabad és független Magyarországot akarnak, én pedig az osztrák birodalom politikai egységére esküdtem. Ha ebbe önök bele nem egyeznek, köztünk csak a kard határozhat.‘‘ A „lázadó“ Jellachich ugyanekkor fegyvert és lőszert eszközölt ki csapatainak az osztrák hadügyminisztériumtól. Odalenn egyre hevesebben folytak a harcok. Magyar részről is, az ellenség oldalán is cs. kir. tisztek küzdöttek. Közben az országgyűlés heteken át tárgyalt a magyar hadsereg szervezetéről, egyenruhájáról, vezényleti nyelvéről stb. Augusztus 16-án a képviselőházban Patay képviselő gr. Batthyány miniszterelnöknek egy elszólásszerű, „váratlan nyilatkozata‘‘ folytán, f. i. hogy a király esetleg nem fogja szenesíteni a magyar véderőtörvényt, — kérdést intézett a kormányhoz. Batthyány — akkori lapközlés szerint — azt válaszolta, hogy „ő azzal, amidőn azt mondotta, hogy attól tart, miszerint oly törvény, mint aminőt az ellenzék akar, nem nyeri meg a királyi szentesítést, éppen nem akart senkit megfélemlíteni, hanem csak figyelmeztetni kívánta a Házat...“ (Az első, szembetűnően gyanús jelenség!) Augusztus 18-án Schmidt Henrik szász nemzetiségű képviselő szólt a véderőjavaslat ellen: «a katonaságnak magyar lábon történő szervezését nem tudja a pragmatica sanctio-val összhangzásban képzelni és kénytelen ez ellen tiltakozni», mire Bezerédj képviselő viszont azzal érvelt hogy a hadsereg magyar voltát már a törvény is kimondotta, mert amikor őfelsége a magyar hadügyminisztériumról szóló törvényt szentesítette, ez magától értetődött.“ Augusztus 20-án Bécsben kelt királyi kézirat: „...elrendelem, hogy magyar hadügyminiszterem a Magyarországon állomásozó, de nem a magyar korona alá tartozó ezredeket az örökös tartományokban elszállásolt magyar ezredekkel, — egyedül az Olaszországban az ellenség előtt állókat kivéve — felcserélje.“ Ugyanekkor királyi kézirat a nádorhoz, melyben az osztrák minisztertanács javaslatára a király békés kiegyezést kíván Horvátországgal s óhajtja, „hogy a bécsi tárgyalásokon Jellachich vagy meghatalmazottja is résztvegyen. Minden ellenségeskedés és fegyverkezés azonnal beállítandó, a bán és a metropolita elleni személyes rendszabályok azonnal beszüntetendők. ,A magyar határőrvidék ideiglenesen a bécsi minisztérium igazgatása alá utaltatik." Ekkor már elkészült az osztrák minisztertanácsnak a magyar kormányhoz intézett emlékirata is. Ebben van szó legelőször a közös ügyekről. Magyarország független kormányzata — mondja a jegyzék — és hogy a megyar minisztérium a bécsi centralizációtól eltekintve, a maga hatáskörét mindinkább kiterjesztette, ellenkezik a birodalom egységével. A pozsonyi országgyülés által megszavazott és a király által szentesítetttörvények sértik a pragmatica sanctio-t. Ezért az osztrák kormány követeli, hogy a magyar pénzügy, hadügr és kereskedelemügy az osztrák birodalmi minisztérium kezébe adassék, ami államéinál szolgál. A legfelsőbb rendeleteket, melyek a magyar hadseregre vonatkoznak, a pesti minisztérium őfelségétől sokszor az osztrák minisztérium tudta nélkül eszközölte ki, s ezek kérdésessé teszik az uralkodónak azt a jogát, hogy Magyarországnak az osztrák kormány és az örökös tartományok hozzájárulása nélkül ilyen engedményeket adhat-e. Befejezésül arra utal a jegyzék, hogy mindennek a belharcok lesznek a véres következményei.. . Szeptember 4-én — ugyanakkor, amikor a magyar országgyűlés egy küldöttsége is Schönbrunnban járt — a király ett a következő rendeletet írta alá: „Kedves báró Jellachichl Hűségének és dinasztiánkhoz való ragaszkodásának kétségbevonhatatlan bizonyságai és az összmonarchiánk érdekei iránti hő részvéte, melyeket Ön bánná kinevezése óta ismételten tanúsított, valamint azon készsége, mellyel parancsaimnak a magyar minisztériummal való kiegyezésre nézve engedelmeskedett, arról győztek meg, hogy önnek soha sem lehetett szándékában parancsaimnak hazaáruló módjára ellentállani, vagy azon kapocs meglazítására törekedni, mely a Magyarországhoz kapcsolt országokat századok óta köti a magyar koronához .. . Különös megnyugtatásul szolgál atyai szívemnek, hogy azon ítéletemet megváltoztathatom, amelyet f. é. július 10-én kelt leiratomban egy ön ellen indítandó vizsgálatra és önnek a báni méltóságtól és minden katonai szolgálattól való ideiglenes felfüggesztésére nézve, bizonyos vádak következtében, hozni szükségesnek láttam, mely vádak az ön tényleg bebizonyított hű ragaszkodása által a legtökéletesebben megcáfoltattak. Midőn e tekintetben a szükséges rendeleteket unokafivérem, István főherceg, Magyarország Nádorához elküldöttem, ezentúl is elvárom az ön kötelességérzetétől és lojális gondolkodásmódjától, hogy azokban az állásokban, melyekre önt bizalmam emelte, csak az összmonarchia javára, a magyar korona épségben maradására és a Magyarországhoz kapcsolt részek üdvös fejlődésének sikeresítésére fog működni.“ (Itt már a kamarilla kerekedett felül.) Szeptember 9-én a király Schönbrunnban fogadta az országgyűlés küldöttségét, annak egy magyar nyelvű választ olvasott fel, amely szerint: „megrongált egészségi állapota következtében nem mehet le Magyarországba, továbbá, hogy az országgyűlésen szövegezett törvényeket előbb meg fogja vizsgálni, amit azonban nem úgy kell tekinteni, mintha ő azt, amit márciusban adott, most vissza szándékoznék venni.“ (T. i. az új alkotmányt.) Gróf Batthyány miniszterelnök és kormánya ekkor lemondott, de a király rendeletéből István főherceg-nádor szeptember 12-én ismét Batthyányt bízta meg kormányalakítással, leiratában kiemelve, hogy „A király és a haza ellenségeit, mint saját ellenségeimet tekintem. El vagyok határozva a törvények, az alkotmány és a haza szabadságának minden ellenség ellen erőmhöz képest való védelmezésére.“ Szeptember 11-én azonban báró Jellachich horvát bán hadaival átkelt a Dráván, és a „leghőbb rokonszenvével“ körülvett magyarokhoz intézett kiáltványa szerint „Magyarországot egy kormányzásra képtelen, gyűlölt és lázadó minisztériumtól akarja megszabadítani, melynek törekvése a király őfelségét lealázni és megsemmisíteni azt a szent szövetséget, mely Magyarországot a maga királyához és alkotmánya által az egyesült királyságokhoz köti.“ (Ezt állította Jellachich ugyanarról a magyar kormányról, amelynek fejét másnap kabinetalakítással bízta meg a király!) Ily körülmények közt nem kell azon csodálkoznunk, hogy a cs. kir. hadsereg tisztjei manóhoz a királyhoz fordultak, hogy mitévők legyenek, amikor „a cs kir. osztrák katonaság egy része, mely ugyanarra a zászlóra ugyanazt az esküt tette le, velünk szemközt áll.“ A legfelsőbb hadúrhoz indult küldöttséget gróf Latour osztrák hadügyminiszterhez utasították, aki szó szerint ezt válaszolta a tisztikarnak: „Önök magyar ezredeknél szolgálnak, a magyar hadügyminiszter alatt állanak, én tehát önöknek nem adhatok magatartásukra vonatkozó narancsot!‘‘ — A tisztek egy része ezután Jellachich-hoz intézett közvetlenül kérdést, hogy váljon a császár és király parancsára jön-e Magyarország ellen, mire a báró így felelt: „Parancsaim ugyan nincsenek, de azért mégis előre fogok nyomulni. Ha a magyar csapatok ellenállnak, megküzdöm velük és a csata után, melyet mint nárbait tekintek, ismét jóbarotok leszünk." Szeptember 13-án a Ház Kossuth indítványára az új Batthyány-minisztér?um megalakulásaid az országgyűlés fa?iaiból külön Honvédelmi Bizottmány alakítását határozta el, amely bizottság felkérte a nádort, hogy a lázadó Jellachich ellen működő csapatok parancsnokságát vegye át. A főherceg ezt el is fogadta és Moga altábornagy kíséretében Veszprémbe utazott. A Ház pedig, — mint a trónbeszéd is elismerte, hogy nyílt lázadás támadt a magyar állam ellen, — a késedelemmel járó veszélyre való tekintettel, az önvédelem jogán úgy határozott, hogy a királyi szentesítés bevárása nélkül is kiállítja a július 11-én megszavazott újonckontingens egy részét, 40.000 embert, elrendeli a hadseregnek nemzeti alapon való szervezését és a költségek fedezésére bankjegyek kibocsátását. Meg is kezdték azonnal az első honvédzászlóaljak felállítását.) (Az önvédelem jogát tagadók szerint ekkor és ezzel léptek volna Kossuthék forradalmi útra.) Szeptember 15-én a király újból kine «Hymnusz» (Pál Miklós detektív felvétele.)