Magyar Rendőr, 1939 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1939-01-01 / 1. szám

4 MAGYAR RENDŐR : Batthyány Lajos magyar királyi minisz­terelnökkel, akinek tárgyalás közben eze­ket mondotta: „Köztünk nem partikuláris sérelmek kérdései forognak fenn, melye­ket ki lehetne egyenlíteni. Önök szabad és független Magyarországot akarnak, én pedig az osztrák birodalom politikai egy­ségére esküdtem. Ha ebbe önök bele nem egyeznek, köztünk csak a kard ha­­tározhat.‘‘ A „lázadó“ Jellachich ugyanekkor fegyvert és lőszert eszközölt ki csapatai­nak az osztrák hadügyminisztériumtól. Odalenn egyre hevesebben folytak a harcok. Magyar részről is, az ellenség ol­dalán is cs. kir. tisztek küzdöttek. Köz­ben az országgyűlés heteken át tárgyalt a magyar hadsereg szervezetéről, egyen­ruhájáról, vezényleti nyelvéről stb. Augusztus 16-án a képviselőházban Patay képviselő gr. Batthyány miniszter­elnöknek egy elszólásszerű, „váratlan nyilatkozata‘‘ folytán, f. i. hogy a király esetleg nem fogja szenesíteni a magyar véderőtörvényt, — kérdést intézett a kor­mányhoz. Batthyány — akkori lapközlés szerint — azt válaszolta, hogy „ő azzal, amidőn azt mondotta, hogy attól tart, miszerint oly törvény, mint aminőt az ellenzék akar, nem nyeri meg a királyi szentesítést, éppen nem akart senkit meg­félemlíteni, hanem csak figyelmeztetni kívánta a Házat...“ (Az első, szembe­tűnően gyanús jelenség!) Augusztus 18-án Schmidt Henrik szász nemzetiségű képviselő szólt a véderő­javaslat ellen: «a katonaságnak magyar lábon történő szervezését nem tudja a pragmatica sanctio-val összhangzásban képzelni és kénytelen ez ellen tiltakozni», mire Bezerédj képviselő viszont azzal ér­velt hogy a hadsereg magyar voltát már a törvény is kimondotta, mert amikor őfelsége a magyar hadügyminisztérium­­ról szóló törvényt szentesítette, ez magá­tól értetődött.“ Augusztus 20-án Bécsben kelt királyi kézirat: „...elrendelem, hogy magyar hadügyminiszterem a Magyarországon ál­lomásozó, de nem a magyar korona alá tartozó ezredeket az örökös tartomá­nyokban elszállásolt magyar ezredekkel, — egyedül az Olaszországban az ellenség előtt állókat kivéve — felcserélje.“ Ugyanekkor királyi kézirat a nádorhoz, melyben az osztrák minisztertanács ja­vaslatára a király békés kiegyezést kíván Horvátországgal s óhajtja, „hogy a bécsi tárgyalásokon Jellachich vagy meghatal­mazottja is résztvegyen. Minden ellensé­geskedés és fegyverkezés azonnal beállí­­tandó, a bán és a metropolita elleni sze­mélyes rendszabályok azonnal beszünte­­tendők. ,A magyar határőrvidék ideigle­nesen a bécsi minisztérium igazgatása alá utaltatik." Ekkor már elkészült az osztrák minisz­tertanácsnak a magyar kormányhoz inté­zett emlékirata is. Ebben van szó legelő­ször a közös­ ügyekről. Magyarország fü­ggetlen kormányzata — mondja a jegy­zék —­ és hogy a megyar minisztérium a bécsi centralizációtól eltekintve, a maga hatáskörét mindinkább kiterjesz­tette, ellenkezik a birodalom egységével. A pozsonyi országgyülés által megszava­zott és a király által szentesített­­törvé­nyek sértik a pragmatica sanctio-t. Ezért az osztrák kormány követeli, hogy a ma­gyar pénzügy, hadügr és kereskedelem­­ügy az osztrák birodalmi minisztérium kezébe adassék, ami államéinál szolgál. A legfelsőbb rendeleteket, melyek a ma­gyar hadseregre vonatkoznak, a pesti mi­nisztérium őfelségétől sokszor az osztrák minisztérium tudta nélkül eszközölte ki, s ezek kérdésessé teszik az uralkodónak azt a jogát, hogy Magyarországnak az­ osztrák kormány és az örökös tartomá­nyok hozzájárulása nélkül ilyen enged­ményeket adhat-e. Befejezésül arra utal a jegyzék, hogy mindennek a belharcok lesznek a véres következményei.. . Szeptember 4-én — ugyanakkor, ami­kor a magyar országgyűlés egy küldött­sége is Schönbrunnban járt — a király ett a következő rendeletet írta alá: „Kedves báró Jellachichl Hűségének és dinasztiánkhoz való ragaszkodásának két­ségbevonhatatlan bizonyságai és az össz­­monarchiánk érdekei iránti hő részvéte, melyeket Ön bánná kinevezése óta ismé­telten tanúsított, valamint azon készsége, mellyel parancsaimnak a magyar minisz­tériummal való kiegyezésre nézve enge­delmeskedett, arról győztek meg, hogy önnek soha sem lehetett szándékában parancsaimnak hazaáruló módjára ellent­állani, vagy azon kapocs meglazítására törekedni, mely a Magyarországhoz kap­csolt országokat századok óta köti a ma­gyar koronához .. . Különös megnyugta­tásul szolgál atyai szívemnek, hogy azon ítéletemet megváltoztathatom, amelyet f. é. július 10-én kelt leiratomban egy ön ellen indítandó vizsgálatra és önnek a báni méltóságtól és minden katonai szol­gálattól való ideiglenes felfüggesztésére nézve, bizonyos vádak következtében, hozni szükségesnek láttam, mely vádak az ön tényleg bebizonyított hű ragasz­kodása által a legtökéletesebben meg­­cáfoltattak. Midőn e tekintetben a szük­séges rendeleteket unokafivérem, István főherceg, Magyarország Nádorához elkül­döttem, ezentúl is elvárom az ön köte­lességérzetétől és lojális gondolkodás­­módjától, hogy azokban az állásokban, melyekre önt bizalmam emelte, csak az összmonarchia javára, a magyar korona épségben maradására és a Magyarország­hoz kapcsolt részek üdvös fejlődésének sikeresítésére fog működni.“ (Itt már a kamarilla kerekedett felül.) Szeptember 9-én a király Schönbrunn­ban fogadta az országgyűlés küldöttsé­gét, annak egy magyar nyelvű választ ol­vasott fel, amely szerint: „megrongált egészségi állapota következtében nem mehet le Magyarországba, továbbá, hogy az országgyűlésen szövegezett törvénye­ket előbb meg fogja vizsgálni, amit azon­ban nem úgy kell tekinteni, mintha ő azt, amit márciusban adott, most vissza szán­dékoznék venni.“ (T. i. az új alkotmányt.) Gróf Batthyány miniszterelnök és kor­mánya ekkor lemondott, de a király ren­deletéből István főherceg-nádor szeptem­ber 12-én ismét Batthyányt bízta meg kormányalakítással, leiratában kiemelve, hogy „A király és a haza ellenségeit, mint saját ellenségeimet tekintem. El vagyok határozva a törvények, az alkot­mány és a haza szabadságának minden ellenség ellen erőmhöz képest való vé­­delmezésére.“ Szeptember 11-én azonban báró Jel­lachich horvát bán hadaival átkelt a Dráván, és a „leghőbb rokonszenvével“ körülvett magyarokhoz intézett kiáltvá­nya szerint „Magyarországot egy kor­mányzásra képtelen, gyűlölt és lázadó minisztériumtól akarja megszabadítani, melynek törekvése a király őfelségét le­alázni és megsemmisíteni azt a szent szö­vetséget, mely Magyarországot a maga királyához és alkotmánya által az egye­sült királyságokhoz köti.“ (Ezt állította Jellachich ugyanarról a magyar kor­mányról, amelynek fejét másnap kabinet­alakítással bízta meg a király!) Ily körülmények közt nem kell azon csodálkoznunk, hogy a cs. kir. hadsereg tisztjei manóhoz a királyhoz fordultak, hogy mitévők legyenek, amikor „a cs kir. osztrák katonaság egy része, mely ugyanarra a zászlóra ugyanazt az esküt tette le, velünk szemközt áll.“ A legfel­sőbb hadúrhoz indult küldöttséget gróf Latour osztrák hadügyminiszterhez uta­sították, aki szó szerint ezt válaszolta a tisztikarnak: „Önök magyar ezredeknél szolgálnak, a magyar hadügyminiszter alatt állanak, én tehát önöknek nem ad­hatok magatartásukra vonatkozó naran­­csot!‘‘ — A tisztek egy része ezután Jel­lachich-hoz intézett közvetlenül kérdést, hogy váljon a császár és király paran­csára jön-e Magyarország ellen, mire a báró így felelt: „Parancsaim ugyan nin­csenek, de azért mégis előre fogok nyo­mulni. Ha a magyar csapatok ellenáll­nak, megküzdöm velük és a csata után, melyet mint nárbait tekintek, ismét jó­­barotok leszünk." Szeptember 13-án a Ház Kossuth indít­ványára a­z új Batthyány-minisztér?um­ megalakulásaid az országgyűlés fa­?iaiból külön Honvédelmi Bizottmány alakítását határozta el, amely bizottság felkérte a nádort, hogy a lázadó Jellachich ellen működő csapatok parancsnokságát vegye át. A főherceg ezt el is fogadta és Moga altábornagy kíséretében Veszprémbe uta­zott. A Ház pedig, — mint a trónbeszéd is elismerte, hogy nyílt lázadás támadt a magyar állam ellen, — a késedelem­mel járó veszélyre való tekintettel, az ön­védelem jogán úgy határozott, hogy a királyi szentesítés bevárása nélkül is ki­állítja a július 11-én megszavazott újonc­­kontingens egy részét, 40.000 embert, el­rendeli a hadseregnek nemzeti alapon való szervezését és a költségek fedezé­sére bankjegyek kibocsátását. Meg is kezdték azonnal az első honvédzászlóal­­jak felállítását.) (Az önvédelem jogát ta­gadók szerint ekkor és ezzel léptek volna Kossuthék forradalmi útra.) Szeptember 15-én a király újból kine­ «Hymnusz» (Pál Miklós detektív felvétele.)

Next