Magyar Sajtó, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1969-04-01 / 4. szám

rázott anyagát kapták.) A tervezett további publicisztikai feldolgozásból azután semmi sem lett. Másnap ugyanis egymás után érkez­tek a szerkesztőségbe a telefonhívások: ho­gyan történhetett ez stb., stb. Elmondtam az illetékeseknek: ott voltam a „tetthelyen”, s ezt felelősséggel meg mertem írni. Nem rész­letezem tovább az esetet, úgy gondolom, kom­mentálnom sem kell azt. A példák számát különben tetszés szerint szaporíthatnánk. A két esetet inkább azért hoztam szóba, hogy érzékeltessem: van bizo­nyos „áttörési” lehetőség, s ezzel adott hely­zetben — természetesen felelősséggel — él­nünk kell. A sajtó rendeltetése ennél persze messzebb­re mutat. Éppen a legutóbbi politikai akadé­miai előadáson hangzott el ez a megállapítás: „Az egypárt­rendszer viszonyai között a párt­nak egyidejűleg önmaga bírálójának, megújí­tó­jának, úgymond, ellenzékének szerepét is vállalnia kell, ami nem könnyű, de kikerül­hetetlen feladat.” Azt hiszem, e megállapítás értelemszerűen komoly feladatokat ró a saj­tóra, elsősorban a pártlapokra, de a többiekre is. Ha e feladatokat pártosan, jól végezzük el, a magunk eszközeivel is hozzájárulhatunk a belpolitikai élet pezsdítéséhez, ahhoz, hogy ez reálisabban tükröződjék a sajtóban is. ÚJLAKI LÁSZLÓ Az újságírókat ért újabb fájdalmas vesz­teségről, Tarján Imre haláláról a Magyar Sajtó legutóbbi száma — lapzárta miatt — csak né­hány sorban adhatott hírt. Március 7-én te­mették el a Farkasréti temetőben, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Hírlapki­adó Vállalat halottjaként. E késői nekrológ kiváló kollegánk emléké­nek szól. Élete szinte mindvégig összefonó­dott a magyar sajtó szolgálatával. Tarján Im­re 1910-ben született Debrecenben, a szerkesz­tőségi élettel is ott ismerkedett meg. A háború vihara sokfelé sodorta őt, s a felszabadulás után azonnal az újjászülető magyar néphad­sereg zászlaja alá állott. Több magas beosz­tást ért el, mindegyikben ugyanazért a célért dolgozott, — mint a sajtó területén működő újságíró társai —, a szocialista eszmék meg­ismertetéséért, a felvilágosodott emberek ne­veléséért, nem utolsó sorban a katonai sajtó kibontakozásáért. A személyi kultusz rágalmai őt sem kímélték, keserves szenvedésekkel teli esztendők vártak rá. Később rehabilitálták, s tartalékos alezredesként szerelt le. Tarján Imre emlékére Tarján Imre az ellenforradalom után végleg az újságíráshoz kötötte sorsát. A Magyar Rá­dió, majd az Esti Hírlap főmunkatársa volt, később a Nők Lapja szerkesztőbizottságának a tagja. Ezután a Világosságnál dolgozott, ta­lán legigazibb terrénumán, a világnézeti harc küzdőterén. A Tükörnek megalakulása óta, öt esztendőn keresztül külpolitikai szerkesztője volt s éppen akkor, amikor súlyos és hosszú betegség után úgy látszott, hogy ismét teljes aktivitással folytathatja munkáját, hirtelen meghalt. Csak tisztelői voltak Tarján Imrének a mi szakmánkban, amely pedig nem arról ismert, hogy ott két kézzel ontják az elismerést. De Tarján Imre lenyűgözően széles tudása, sok­oldalú érdeklődése, életismerete, példamutató kötelességérzete és pontossága, az igénytelen­séggel, a restséggel, az üres rutinnal szemben táplált ellenszenve, és mindenekelőtt elvhű­sége, a haza és a párt iránti szeretete piedesz­­tálra állította valamennyiünk előtt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 106 V. j.

Next