Magyar Sajtó, 1969 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
rázott anyagát kapták.) A tervezett további publicisztikai feldolgozásból azután semmi sem lett. Másnap ugyanis egymás után érkeztek a szerkesztőségbe a telefonhívások: hogyan történhetett ez stb., stb. Elmondtam az illetékeseknek: ott voltam a „tetthelyen”, s ezt felelősséggel meg mertem írni. Nem részletezem tovább az esetet, úgy gondolom, kommentálnom sem kell azt. A példák számát különben tetszés szerint szaporíthatnánk. A két esetet inkább azért hoztam szóba, hogy érzékeltessem: van bizonyos „áttörési” lehetőség, s ezzel adott helyzetben — természetesen felelősséggel — élnünk kell. A sajtó rendeltetése ennél persze messzebbre mutat. Éppen a legutóbbi politikai akadémiai előadáson hangzott el ez a megállapítás: „Az egypártrendszer viszonyai között a pártnak egyidejűleg önmaga bírálójának, megújítójának, úgymond, ellenzékének szerepét is vállalnia kell, ami nem könnyű, de kikerülhetetlen feladat.” Azt hiszem, e megállapítás értelemszerűen komoly feladatokat ró a sajtóra, elsősorban a pártlapokra, de a többiekre is. Ha e feladatokat pártosan, jól végezzük el, a magunk eszközeivel is hozzájárulhatunk a belpolitikai élet pezsdítéséhez, ahhoz, hogy ez reálisabban tükröződjék a sajtóban is. ÚJLAKI LÁSZLÓ Az újságírókat ért újabb fájdalmas veszteségről, Tarján Imre haláláról a Magyar Sajtó legutóbbi száma — lapzárta miatt — csak néhány sorban adhatott hírt. Március 7-én temették el a Farkasréti temetőben, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Hírlapkiadó Vállalat halottjaként. E késői nekrológ kiváló kollegánk emlékének szól. Élete szinte mindvégig összefonódott a magyar sajtó szolgálatával. Tarján Imre 1910-ben született Debrecenben, a szerkesztőségi élettel is ott ismerkedett meg. A háború vihara sokfelé sodorta őt, s a felszabadulás után azonnal az újjászülető magyar néphadsereg zászlaja alá állott. Több magas beosztást ért el, mindegyikben ugyanazért a célért dolgozott, — mint a sajtó területén működő újságíró társai —, a szocialista eszmék megismertetéséért, a felvilágosodott emberek neveléséért, nem utolsó sorban a katonai sajtó kibontakozásáért. A személyi kultusz rágalmai őt sem kímélték, keserves szenvedésekkel teli esztendők vártak rá. Később rehabilitálták, s tartalékos alezredesként szerelt le. Tarján Imre emlékére Tarján Imre az ellenforradalom után végleg az újságíráshoz kötötte sorsát. A Magyar Rádió, majd az Esti Hírlap főmunkatársa volt, később a Nők Lapja szerkesztőbizottságának a tagja. Ezután a Világosságnál dolgozott, talán legigazibb terrénumán, a világnézeti harc küzdőterén. A Tükörnek megalakulása óta, öt esztendőn keresztül külpolitikai szerkesztője volt s éppen akkor, amikor súlyos és hosszú betegség után úgy látszott, hogy ismét teljes aktivitással folytathatja munkáját, hirtelen meghalt. Csak tisztelői voltak Tarján Imrének a mi szakmánkban, amely pedig nem arról ismert, hogy ott két kézzel ontják az elismerést. De Tarján Imre lenyűgözően széles tudása, sokoldalú érdeklődése, életismerete, példamutató kötelességérzete és pontossága, az igénytelenséggel, a restséggel, az üres rutinnal szemben táplált ellenszenve, és mindenekelőtt elvhűsége, a haza és a párt iránti szeretete piedesztálra állította valamennyiünk előtt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. 106 V. j.