Magyar Sajtó, 1978 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4-5. szám
„Ha tehát korszerűen gyors információról beszélünk, feltételezzük a szerkesztés-tervezés olyan egybehangolt munkáját, ahol a pontosan bemért szándékok tudatos, értelmes tartalmat kapnak.” Lengyel Lajos írta még e sorokat Radics Vilmos és Ritter Aladár könyve, a Laptervezés, tipográfia elé, hozzájuk kapcsolódnék az alábbi jegyzetekben. A könyvet magát méltatni, ennyivel a megjelenés után, talán már nem is szükséges. Nem mintha arra nem volna érdemes. De elvégezte ezt az azóta eltelt idő is. Akárcsak a szerzők egész oktatói, szakmai ismeretterjesztői tevékenysége, ez a kötet is szerves része a magyar lapkészítés kultúrájának, a gyakorlatban is bebizonyosodott és bebizonyosodik, amit Lengyel Lajos az előszavában írt, nevezetesen, hogy „okos, hasznos, szükséges” könyv. Ami hozzátennivalóm akadt, nem a szakmai ismereteket jól összefoglaló tankönyv recenziójához tartozik, hanem a téma továbbgondolásához, abból az aspektusból, amit Lengyel „a szerkesztés-tervezés egybehangolt munkájának” nevez. Utóhangként a magyar nyomdászat e nagy mesterének emlékezetéhez is, hadd kezdjem azzal, hogy tollára nem véletlenül került ez a fogalmazás. Az, hogy tipográfiai formákat tervezni csak a szöveg szerkesztésével egybehangoltan lehet, ez — sajnos mindörökre lezárult — életművének egyik legfőbb üzenete. Ő egyike volt azon keveseknek, akik kezdettől fogva igen komolyan vették a funkcionalizmus elvét: az avantgarde eszmetárából tulajdonképpen csak ehhez a kategóriához maradt mindvégig hű. Ez pedig azt jelentette, hogy tipográfus- és grafikustervezőként egyaránt munkája alapvetésének a konkrét feladat elmélyült tanulmányozását tekintette, mindenekelőtt azt akarta megérteni, amit a szerző vagy a szerkesztő az olvasónak, a közönségnek közvetíteni akar. Mielőtt nem sajátította el maradéktalanul a mondanivalót, mielőtt nem értette meg a szellemi szándékot, hozzá se fogott a tervezéshez. A funkcionalizmust nem primitíven értette, nem redukálta le az olyan általánosságokra, hogy a reklám legyen figyelemfelhívó, a tudományos könyv mértéktartó és komoly, a technikai szakkiadvány tárgyszerű, a verses kötet lebegjen, mint a poézis. A konkrét kézirathoz kellett, hogy közel kerüljön, egészen odáig, ahol az — a saját műfaján belül is — összetéveszthetetlenül egyedinek tűnt már; akkor és csak akkor kezdődhetett el a külső forma koncipiálása. Amikor „pontosan bemért szándékokról” szólt, erre gondolt.* Igaz, kérdezheti mindenki, de hogyan lehet a napi és a hetilap-tipográfus feladatát összevetni az olyan tervező munkájával, aki egy címlappal, egy könyvborítóval, egy kötet belsejének formai kialakításával hetekig, esetleg hónapokig elbajlódhat? Érvényesíthetők-e ezek az elvek vagy módszerbeli követelmények a lapkészítés olykor másodpercnyi haladékot nem tűrő, de általában is rendkívül gyors iramában? Mechanikusan, egy az egyben nem érvényesíthetőek, ez bizonyos. De másként, a munkafolyamat sajátosságaira alkalmazva, igenis érvényesíthetőek, sőt feltétlenül érvényesítendők. Ezeknek a sajátosságoknak egyikéről-másikáról szólok. Például arról, mi szükséges ahhoz, hogy a sajtó viszonyai között is meg lehessen valósítani — de legalábbis megközelíteni — tartalomnak és formának ezt az összhangját. Tisztában kell lenni mindenekelőtt azzal, hogy az újságtipográfiának, az újság külalakjának a kialakítása a lapszerkesztésnél kezdődik. Sőt, az újságírásnál. Meglepő, hogy „Szerkesztés-tervezés" - Radics Vilmos és Ritter Aladár Laptervezés, tipográfia című könyvéhez -