Magyar Sajtó, 1988 (29. évfolyam, 1-16. szám)

1988-12-22 / 16. szám

A díjazottak: Rádió 1. Zelei Lászlónak a Bagoly című mű­sorban elhangzott két beszélgetése Teller Edével és Fejtő Ferenccel. Mind­két interjú szakmai színvonalát és műfaji érzékenységét tekintve is kiemelkedik a rádió hasonló műsoraiból. Megemlíten­dő, hogy Teller megszólaltatása­­ hosszú idő után - az első sikeres akció volt, s mindkét beszélgetés még akkor hangzott el, amikor - a politikai közhangulatot tekintve - közreadásuk még mind a ri­porter, mind a szerkesztő bátorságát és politikai érzékenységét bizonyította. 2. Hegyi Imre-Ko­válik Márta: Epilógus Apostagon. A „Húszas stúdió” 50 perces dokumen­tum produkciója, amely oknyomozó jel­legű és az apostagi Dunamenti tsz 32 éves korában, szívroham következtében el­hunyt főagronómusának sorsát mutatja be. A halálok társadalmi hátterének be­mutatásával kiemelkedő színvonalú és nagyhatású dokumentum született, hite­les képet adva a helyi politikai gyakorlat és a személyes érdekekhez fűződő mani­puláció következményeiről. Televízió 1. Sóvári Gizella-Litauszki János: Szoboravató. Elhangzott a Pécsi Körzeti Stúdió készí­tésében és adásában. A dokumentumfilm a hírhedt MAORT per fővádlottjának, Papp Simonnak a történetét dolgozza fel. Nem csupán a koncepciós perek korának visszaidézése az izgalmas ebben a riport­­dokumentumban, hanem a szoboravatás körüli események igen szemléletes és ta­nulságos bemutatása. 2. Chrudinák Alajos-Győrffy Miklós- Tanos Miklós: Mikor Csíkból elindultam, jaj... című 75 perces dokumentum összeállítása. A riport-dokumentum legújabbkori törté­nelmünk legfrissebb nemzeti-nemzetiségi csapását dolgozza fel a legérintettebbek, az Erdélyből éppen, szerencsésen átszö­kött, vagy a vissza­ nem­ térés mellett dön­tött romániai magyarok megszólaltatásá­val. Drámai helyzet, szívszorító belső dra­maturgia, a „non fiction” műfaj legjobb eszközeit mutatja fel. írásos pályaművek 1. Kormos Valéria: A túlélő - kétrészes sorozat ( Nők Lapja) A kétrészes riport - igen kitűnő stílusban - az erkölcsi, politikai, anyagi rehabilitáció megkésettségéről és arról a vákumról szól, amelyben hasonló családok mindmáig él­ni kényszerülnek. A történet Sólyom László altábornagy és leányának sorsát dolgozza fel. 2. Staar Gyula: Iszonyú rendet vágtam (Forrás) A remekívű írás a magyar önpusztításról pontos és hiteles látleletet ad. Az írásban jól nyomon követhető, hogy mit nem szabad tennie az államhatalomnak nem­zetközi értékű tehetségeinek megítélésé­nél. 3. Köröspataki Kiss Sándor: Karcol­junk felhőt (Új Tükör) A 15 részes sorozat higgadt és igen érdekes ábrázolását adja a „mesés Amerikának”. A riportsorozat - egy hónapos tanul­mányút nyomán - képes megragadni és fölrajzolni egy világnyi ország, társada­lom lényeges vonásait. Külön kiemelhető egyéni, s mégis meggyőző hangvétele. 4. Tanács István: Félfordulat (Élet és Irodalom ) Az írás alcíme: „avagy: meddig lesznek fiktív riportok?” pontosan jelzi a kettős cenzúra működési mechanizmusát. Külö­nösen jelentős politikai állásfoglalása, hi­szen megjelenésének időszakában már azzal hitegettek, manipuláltak bennünket - s mi is magunkat -, hogy ma Magyaror­szágon „minden megjelenhet”. A kitűnő publicisztika - amely riportelemekkel ke­veredik - mintegy összegzését adja a szerzőnek a Népszabadságban publikált, illetve onnan kiszoruló csongrádi politi­kai oknyomozásáról. (A korrektség mi­att megjegyzendő: a Félfordulattal a szerző maga pályázott, a csongrádi íráso­kat pedig a Népszabadság javasolta nívó­díjra.) 5. Vértessy Péter: Cicus ( Magyar Nemzet) Mintaszerű publicisztika, amely ironiku­san, de meggyőző erővel hívja fel a figyel­met, hogy némi odafigyeléssel javítani lehetne a szolgáltatások színvonalán. Stí­lusa egyszerű, világos, érthető. 6. Szántó Gábor-Benkő Imre: A sátán bőrfeje (Képes 7) Nagyhatású írás a bőrfejűek cigányelle­nes magatartásáról, nem didaktikusan, hanem meggyőző és kitűnő megjelenítő erővel mutat rá az újfasizmus jelenlétére. 7. Pataki Dezső: Tárca-sorozat (Diós­győri Munkás) A helyismeret és a kitűnő problémaérzék, valamint hitelesség jellemzi a tárcákat. Külön érdemük, hogy a mikrovilágban a makro-problémákat tudják bemutatni. Stílusuk meggyőző, jó hangulatteremtő erővel bír, de nem irodalmiaskodó. 8. Gazsó L. Ferenc: A legnagyobb kisebbség (Magyar Hírlap) Nem annyira a témaválasztás, mint a kiemelkedő szerkesztési mód és stílusve­zetés miatt javasolt írás. 9. Babus Endre: A testületek (HVG) A parlamentarizmus és a jogállamiság szükségessége mellett érvelő írás kiemel­kedik a szerző - és a többi lap - hasonló írásai közül. Nagy erénye a stílus okosan érvelő, szikár jellege és a megfogalmazási mód aktualitása. 2 MÚOSZ Nívódíj 1988 A sajtónapi ünnepségen a Nívódíja­kat Bossányi Katalin adta át. Értékelő beszámolójában elmondta, hogy a felhívásra ebben az évben a tavalyinál több pályamű érkezett: 64 szerkesztő­ség 208 cikket ajánlott elbírálásra, amit még kiegészít az ajánlás nélkül beérkezett 45 írásbeli pályázat. A rá­dió a tavalyival megegyező számú 25 műsorral pályázott, a televízió 14 műsort ajánlott, kevesebbet a tavalyi­nál, és négy pályamű érkezett a televí­ziós kollegáktól saját ajánlással. A zsűri arra a megállapításra jutott, hogy a beérkezett művek közt to­vábbra is kevés az igazi riport, hiány­zik a tárca, nem jelenik meg eléggé az írásokban a magyar valóság, az em­berek mindennapi élete, gondjai. Az írások hangja tárgyszerűbbé és kri­­tikusabbá vált, de a mai újságírás problematikusabb hangvétele mesz­­sze nem tükröződik a pályaművek­ben. Egy árnyalattal vitázóbbak az ajánlás nélkül beküldött írások. A publikációk ismeretében a zsűri úgy véli, a kontraszelekció az ajánlók vá­logatásának, az öncenzúrának kö­szönhető; a pályázati összkép nem tükrözi a magyar glasznosztynak a politika által deklarált elveit, sem a sajtó tényleges állapotát. A műfaji korlátok mellett szembetűnő az idén a témaválasztás sajátos beszűkülése is. Továbbra sem pályáznak külpoliti­kai, sport, illetve kulturális - ide értve a kritikát is - témákkal. Nem szem­elnek az egyházi lapok - nem tudjuk,­ogy ennek információhiány-e az oka, s nem jelennek meg a legkitű­nőbb fiatal esszéisták, publicisták írá­sai sem. Hasonlóképpen továbbra is hiányoznak az irodalmi lapok, illetve a társadalomtudományi folyóiratok az év sajtótermésének karakterét nagyban befolyásoló írásművei. A zsűri hiányolta, hogy nem pályázott a tévé kulturális hetilapja, a Stúdió, a rádióban nagy feltűnést keltő és nép­szerű Első kézből, a Szorító, a Vasár­napi Újság, vagy az ugyancsak vasár­nap délelőttönként elhangzó Gondo­lat—Jel, s a „168 óra”. A zsűri úgy vélte, hogy az értékelés utolsó fordulójába jutott, de végül díjat nem nyert pályamunkák színvo­nala indokolja felsorolásukat. Ezek: Andrássy Antal: Merre tartunk, Antal István: Hímes tojás, Árokszállási Éva: Apró betűk világa, Brenner György: A helyzet című karikatúra sorozata, Csiszka Antal: Különös élet, Erdélyi István: Csak fátylat(ne)rá, Földes Gá­bor: Kis honunkban botladozva, Fritz Tamás: Az első reform előtt, Garami László: Hát ez volt az életem, Hazafi József: Aki minket megtaka­rít, Keresztény Gabriella: A sátán jár Sátán, Körös László: Rekviem egy őrmesterért, Kulcsár­ Markó: Ki em­lékszik Carl Lutzra?, Gál Zsuzsa: Kocsmárosaink, Moldován Ibolya: Éjszakai műszak, Molnár Gabriella: A szabadságjogok kiterjesztéséért, Onody Éva: A menekülteké a szó, Rózsa László: Mitől féltsük a szocia­lizmust, Seszták Ágnes: A magyar exodus, Szunyogh Szabolcs: Mitől rossz a közérzetem, Szegő András: Egy francot voltam én hatalom, Thuri Gábor: Ha..., Udvar­dy József: Álom-álom..., Veress Éva: Hoppá, Szász Imre: Legalább kérdezzünk cí­mű írásai.

Next