Magyar Salon, 10. kötet (6. évfolyam, 1888-1889/1)
CORSICÁBÓL SARDINIÁBA. (NAPLÓTÖREDÉK.) Irta gróf Vay Péter. Gróf Széchenyi Lajos utitársamnak. A nizzai intermittens világító-torony nagyokat pislogva lövelte sárgás sugarait a kékes ködben — hosszú, fénylő vonalat írva a tenger sima tükréig. Az esti párák ezalatt magasabbra-magasabbra emelkedtek és mint egy óriási kalap árnyalták be az Alpes-maritimes hófedett csúcsait. Körülöttünk minden csendes lett, csak a tenger hullámai bugyogtak megtörve a hajó kereke alatt, ötnyi magas tajtékzó habot verve. A fedélzet karfájára támaszkodva nézték e szép tüneményt, a Nizzából Ajaccióba menő gőzös utazói egy-egy morzsát dobva a ficzkándozó delphineknek, melyek mint fekete pontok úszkáltak az elektrikusan fénylő vízben. Ezalatt egészen besötétedett, csak (Utánnyomás tilos.) egy vöröses világos sáv jelezte még a láthatáron Nizzát, egy másik Antibesot, aztán csak mint egy égő pont még a Golf-Jüant. (La Correi) így hangosan zakatolva siklott a sötét égbe. Messze hátra hagyva az előtalált halászbárkákat, melyek kiterjesztett sötét vitorláikkal, mint egy-egy óriás éji lepke, himbálóztak a hullámokon az árboczaikra erősített jelzőlámpákkal tüzes íveket írva a levegőbe. A hajnal első fényénél éles fütyülés jelezte, hogy Ajaccioba megérkeztünk. A kis kikötővárosban igazi vasárnap reggeli hangulat uralkodott. A vidékről bejött lakosság, ünneplő ruhába, sétált a főutczákon, munkához szokott kezeket hosszan csüngetve két oldalt, amint egész csoportokba nézegették egy-egy tarkább kirakat csodáit. A főtéren egy pár kóczos hosszú sörényes ló volt kikötve I. Napóleon-szobor rácsához, egykedvűen legelve a díszítésül oda ültetett bokrok leveleit. A szűk girbe-görbe utczákon szokatlan élet volt, de eltérőleg a nagyvárosi sürgés-forgástól, itt mindenki lassan, méltóságteljesen sétált időt lelve a járó- m Ajacció.