Magyar Salon, 10. kötet (6. évfolyam, 1888-1889/1)

CORSICÁBÓL SARDINIÁBA. (NAPLÓTÖREDÉK.) Irta gróf Vay Péter. Gróf Széchenyi Lajos utitársamnak. A nizzai intermittens világító-torony nagyokat pislogva lövelte sárgás suga­rait a kékes ködben — hosszú, fénylő vonalat írva a tenger sima tükréig. Az esti párák ezalatt magasabbra-ma­­gasabbra emelkedtek és mint egy óriási kalap árnyalták be az Alpes-maritimes hófedett csúcsait. Körülöttünk minden csendes lett, csak a tenger hullámai bugyogtak meg­törve a hajó kereke alatt, ötnyi magas tajtékzó habot verve. A fedélzet karfájára támaszkodva néz­ték e szép tüneményt, a Nizzából Ajac­­cióba menő gőzös utazói egy-egy mor­zsát dobva a ficzkándozó delphinek­­nek, melyek mint fekete pontok úsz­káltak az elektrikusan fénylő vízben. Ezalatt egészen besötétedett, csak (Utánnyomás tilos.) egy vöröses világos sáv jelezte még a láthatáron Nizzát, egy másik Antibesot, aztán csak mint egy égő pont még a Golf-Jüant. (La Correi) így hangosan zakatolva siklott a sötét égbe.­­ Messze hátra hagyva az előtalált halász­bárkákat, me­lyek kiterjesztett sötét vitorláikkal, mint egy-egy óriás éji lepke, himbálóztak a hullámokon az árboczaikra erősített jelző­lámpákkal tüzes íveket írva a leve­gőbe. A hajnal első fényénél éles fütyülés jelezte, hogy Ajaccioba megérkeztünk. A kis kikötő­városban igazi vasárnap reggeli hangulat uralkodott. A vidékről bejött lakosság, ünneplő ruhába, sétált a főutczákon, munkához szokott kezeket hosszan csüngetve két oldalt, a­mint egész csoportokba néze­gették egy-egy tarkább kirakat csodáit. A főtéren egy pár kóczos hosszú söré­­nyes ló volt kikötve I. Napóleon-szobor rácsához, egykedvűen legelve a díszí­tésül oda ültetett bokrok leveleit. A szűk girbe-görbe utczákon szokat­lan élet volt, de eltérőleg a nagyvárosi sürgés-forgástól, itt mindenki lassan, méltóságteljesen sétált időt lelve a járó- m Ajacció.

Next