Magyar Szalon, 20. kötet (11. évfolyam, 1893-1894/1)
Tartalomjegyzék
JÓKAI REGÉNYEI A KÜLFÖLDÖN. írta Halász Gyula. Magyarország csak kevés olyan férfiúval dicsekedhetik, kinek neve az egész világot dicsőségesen bejárta. E kevesek közül is kiválik három : Kossuth, Petőfi és Jókai. Kossuth világraszóló hírnevét egyéniségének ragyogó tulajdonságain kívül annak az eszmének köszönheti, melynek egész életét szentelte s mely a külföld népeit is egyaránt lelkesítette : a szabadság és népjog eszméjének. Petőfit sajátos egyénisége, forradalmi szelleme, tüneményes halála s legelső sorban költészetének ellenállhatatlan bája, érzéseinek friss, üde közvetlensége, őszinte és igaz hangja tették világhírűvé. És Jókait ? Jókai mesés népszerűségét itthon és páratlan kedveltségét a külföldön, képzeletének csodás gazdagsága, előadásának magával ragadó szépsége, humorának kifogyhatatlanul dús eres alakjainak s azok tetteinek új, soha nem olvasott rajzai szerezték meg. Jókai neve ma már a külföldön ép oly ismeretes, regényei ép oly olvasottak, mint a modern regényirodalom néhány szenzáczióval megjelenő íróját kivéve, bárkié a regényírás terén. Minden nemzeti vonás daczára, mely regényeinek legtöbbjén végighúzódik s minden érzékiség és idegesség daczára, mely korunk gyermekeit jellemzi, a Jókai regényei zavartalan diadallal járták be az egész világot és hódították meg mindenfelé a közönséget. Erről a hódításról vagy mondjuk jobban, Jókai regényeinek a külföldön való rendkívüli elterjedtségéről akarnak szólni az alábbi sorok. Jókai tizenhét éves korában írta első novelláját. A dicsőségre vágyó fiatal lélek önérzetével küldte be azt egy magyar folyóiratnak közlés végett, de a szerkesztő visszautasította. Akkor más folyóiratok szerkesztőségénél próbált szerencsét első munkájával, de mindenütt sikertelenül. Sasanként aztán nemcsak a kísérlettel vallott kudarczot, hanem novelláját is elfelejtette. Történt azonban később, hogy mint az „Életképek“ szerkesztőjének valami elbeszélésre volt szüksége, de hamarjában sehol sem tudott egyet keríteni. Ekkor eszébe jutott az ő visszautasított, rossznak bélyegzett novellája, előkereste azt és kiadta. Most ismét azon volt a sor, hogy a fiatal novellista elfeledje legelső kísérletét s újakkal törjön magának utat a dicsőség templomához. Mily nagy volt azonban meglepetése, midőn néhány hónap múlva novelláját egy berlini lapban olvasta teljesen hű fordításban. Ez volt az ő regényírói diadalútjának kezdete a külföldön. Folytatásához már itthon készítették az utat azok, a kik Jókai teremtő géniuszát fölismerték és csodálták. Ezek közül való volt elsősorban a derék Petőfi-fordító Dux Adolf, ki Fáik Miksa buzdítására 1856-ban Jókainak Egy magyar nabob czímű regényét fordította le németre s Emich Gusztáv, ki azt a „Belletristischer Lese-Cabinet der magyarischen Literatur“ czímű vállalatában kiadta. Ugyanitt jelent meg 1856-ban ismeretlen fordítótól A régi jó táblabirák (Die guten alten Táblabiró’s), míg 1864-ben Bródy Zsigmond bocsátott közre egy kötetet német nyelven Jókai novelláiból. Bár e fordítások, melyekhez rövid idő múlva több is sorakozott, Pesten jelentek meg s inkább a magyar haza németajkú olvasóközönségének voltak szánva, Jókai nevét csakhamar a külföldön is ismertté tették. Az igazi Jókai-kultusz azonban idegen földön csak a 70-es évek elején indult meg, a mikor regényeit már sűrűn fordítják és mohó érdeklődéssel olvassák. Egy német birodalmi képviselő, aki Magyarországban utazván, Jókait is meglátogatta, czikkeket közöl a Berliner Tageblatt-ban a „Tokayerland“-ról és Jókairól. Schmidt Julián pedig 1871 ben az Augsburger Allgemeine Zeitung-ban a „Fekete gyémántokéról ír s a csodálatos elragadtatás hangján nyilatkozik a kiváló regényiróról. Kertbeny, a ki korábban Petőfi dalainak német fordításával az egész Európát bejárta s a közönséget legnagyobb költőnkkel megismertette, 1872-ben, bár névtelenül, lefordítja és Brémában kiadja Jókainak tizennyolcz elbeszélését „Achtzehn humoristische Erzählungen von Maurus Jókai" czímmel, ellátva az író arczképével és rövid életrajzával. A fordító, ki magát a költő honfitársának és ifjúkori barátjának mondja, a művet Bismarck Ottó herczegnek, mint a „Magyarországi levelek“ szerzőjének ajánlja, mert az elbeszélésekben a magyar nép- és társasélet, mely a herczeget bizonyára érdekli, gazdag humorral van megrajzolva. Kertbeny adta ki továbbá, szintén névtelenül, A szerelem bolondjai (Die Narren der Liebe) czímű regényt is, mely 1874-ben Berlinben jelent meg és melynek nagy részét Fekete József fordította. Sokat munkálkodott ez időben s a 80-as évek elején is Jókai regényeinek németre való fordításán Wechsler Lajos, akinek révén — habár nem a legjelesebb fordításban is — a következő műveket olvashatta a külföld: Török világ Magyarországon (Die Türken in Ungarn), A bálványos vár (Die Götterburg), Egy női hajszál (Ein Frauenhaar), A warchoniták (Die Warchoniten), Kétszer kettő négy (Zweimal zwei sind vier), A kalózkirály (Der Piraten-König) stb. A Jókai regényeinek Németországban való terjedése