Magyar Szalon, 22. kötet (12. évfolyam, 1894-1895/1)

Tartalomjegyzék

PETŐFI ZOLTÁN. – írta Róna Béla. Pár évvel ezelőtt ugyancsak e folyóirat hasáb­jain egy figyelemre méltó tanulmány jelent meg, mely első tárgyalta a legnagyobb magyar költő egyetlen gyermekének rövid virágzású, kalandos életét. A­mint általán kevesen fog­lalkoznak nálunk a Petőfi-irodalommal, nem csodálandó, ha fiáról sem igen emlékeznek meg. Pedig hálás tárgy az ő életének meg­írása. S ha a maga kiforratlan tehetsége nem is hagyott maradandó nyomokat irodalmunk­ban, a vele való foglalkozást igazolja a nagy költő emlékéhez fűződő kegyelet, mely ke­­vésbbé érdekes alakot is érdemessé tesz, mint Petőfi Zoltán volt. Sok volt még benne aty­jából, sok az ő exczentrikus hajlamaiból, szenvedélyes természetéből s nem kevés költői Magyar Szalon XXII. lelkéből. Ha élete más viszonyok közé sodorja, ha ifjú szíve virágait nem hervasztja meg a kora dér: ki tudja, Petőfi Zoltán nem lépett volna-e apja költői örökébe is ?. . . Most, hogy emléke a Petőfi családi élete körül való kutatásaim közben fölmerül előt­tem, egy pár, eleddig kevéssé ismert emlék alapján hadd vázoljam meg életének képét. * 1848. deczember 15-én Szendrey Julia fiú­gyermekkel ajándékozta meg Petőfit. Ide, ide fiamat, kezembe. Hadd szorítsam a szívemhez őt, Mintha volnék újonnan teremtve, Hogy életemnek ifjú lombja nőtt. A »Magyar Szalon« eredeti képe. JE­LM­EZ-ÜNNEPÉLY (VADÁSZTÁRSASÁG.) Felvette : Mertens és Társa.

Next