Magyar Szemle 1. kötet (1927. 9-12. sz.)

Steier Lajos: A cseh területi igények változásai

388 MAG­YAR SZEMLE 1927 területi viszályokat, valamint a cseh aspirációkat sem az ausztriai Duna­vonal birtoklásáért, Bécsért stb. Csupán a következőt akarom még meg­említeni. Aki Kuffner tervezeteit megnézi, bizonyára csodálkozik a cseh igények merészségén, mellyel Nagy-Csehország részére Berlinig akartak területeket lefoglalni. Ezt az aspirációt a lauzici kérdéssel okolták meg. A Lauzicban a cseh propaganda éppen olyan szívósan dolgozott, mint Felső-Magyarországon és Sziléziában. A háború alatti cseh emigráció a Lauzicot is Csehország részére követelte és az összeomlás utáni lauzici szerb mozgalmat csehek vezették az ismert recipe szerint: nemzeti tanács, önren­delkezési jog, Wilson, a cseh államhoz való csatlakozási mozgalom. Kramar és Benes a Lauzicnak az új cseh államba való beolvasztását kérték. Határait azonban a csehek nem az etnográfiai adatok alapján állapították meg, hanem azon elmélet szerint, mellyel magyarországi követeléseiknél is operáltak és amely azt hirdeti hogy a Csehországtól északra terjedő szász és porosz terület is szláv volt és ennek maradványa Felső- és Alsó-Lauzic. E mag körüli német országrészek szerintük még mindig szláv jellegűek és északi vonaluk Fürstenwaldetől és Frankfurttól (oderai) nem messze fekszik. Tehát a Kuffner-féle maximális követelés ebben a cseh propagandában gyökerezik és korántsem egyéni ábrándozás terméke. A csehek által szított lauzici mozgalom azonban nem tudott kifejlődni. Taktikájuk, a pangermanizmus elleni cseh barriere meséje itt már csütörtököt mondott, mert az antant államférfiai Közép-Európa földrajzi viszonyait ugyan nem ismerték és nem tudták, hol van Felső-Magyarország, hol van Pozsony, Losonc, Rozsnyó, Kassa, Ungvár, Beregszász stb., de azt tudták, hol van Berlin, Frankfurt, Regensburg, Dresden, Ratibor stb. és ennélfogva csakis nagyzási mániának tarthatták azt a cseh tervet, mely e városok közötti német területet is az öt milliónyi cseh nemzet részére akarta lefoglalni. Ebből is láthatjuk, hogy az összeomlás utáni helyzetünk súlyos hátránya az volt, hogy államunkat és nemzetünket nemcsak nem ismerték etnográfiailag és földrajzilag, hanem ennek következtében nem akarták elismerni középeurópai nagy jelentőségét sem. Az antant fejekben a cseh állam jelentőségére, erősségére, fényes jövőjére vonatkozó nagyhangú cseh tervezetek ígéretei és fogadkozásai voltak beideg­ződve és így konok irgalmatlansággal ezeréves országunkat a legcinikusabb módon áldozatul odadobták ellenségeinknek, akik, mint ezt Masaryk első elnöki üzenetében szó szerint kifejezte, azt hirdették, hogy „a magyarokra nem kell sok szót vesztegetni" („a madarodh netreba reci sírit"). Eljövend azonban az idő, midőn a világ népei be fogják ismerni azt az igazságot, melyet 1918 október 17-i emlékezetes beszédében Tisza István gróf han­goztatott: „A történelem nem ismeri a tényeknek vakmerőbb meghamisí­tását, mint amilyen a cseh-tót kérdés." STEIER LAJOS. BRATIANU JONES. A NEMZETEK történetében aligha élt valaha egymásután apa és fiú nagy eredményekben gazdagabb életet, mint a két Bratianu a román nemzetében. Mikor nyolcvan esztendővel ezelőtt az idősebb Bratianu cselekvően lépett fel az oláhországi vajdaság politikai életében, az a kettős politikai programm, amelyet a múlt század negyvenes éveinek fiatalabb román értelmisége a magáénak vallott, olyan meg nem valósítható ábránd­nak látszott, mely a valóság helyett csak a merész képzelődésű költők, vagy az olyan ábrándozó fiatal politikai próbálkozók lelkében élhet, mint azok a fiatalemberek voltak, akik az idősebb Bratianu társaságában

Next