Magyar Szemle 1. kötet (1927. 9-12. sz.)

Hajnal István: Arndt magyar utazása 1798-ban

ARNDT MAGYAR UTAZÁSA 1798-BAN. I. HAJDÚT BÉCSTŐL POZSONYIG — EGY NAP POZSONYBAN* A­RNDT ERNŐ MÓRIC: A német felszabadulás és egység történetének jelentős, alakja, tüzesszavú politikai író és költő, még nem volt neve­zetes személyiség, amikor az 1798. évben ifjúkorának vidám vándorlásai közben szinte véletlenül magyar földre is elvetődött. Mintha maga is érezné útleírásaiban­, hogy kissé furcsa ötlet volt ez a kirándulása,­­elütött a szökött lineától, ami a látni és művelődni vágyó embert akkor a nagy régi kultúrák országain át vezette. Negyedévi bécsi­­ tartózkodás után Itáliába, azután pedig Franciaországba készült; kéthetes magyar útja váratlan epizód volt csupán. De — jegyzi fel útirajzában — a Bécsről szóló fejezet függelékéül szívesen veszik talán némelyek ezt a kicsiny kitérést is magyarföldi emlékeiről. Egyes bécsi ismerősei biztatták őt erre az útra, de láthatólag még többen voltak Bécsben, akik nem igen tanácsolták a magyarországi kitérést, ellenkezőleg rossz információkkal el akarták Magyarország meglátogatásától riasztani. A mi németünk azonban szerencsére nem azzal a céllal utazott, hogy csak azt nézze meg, amit mások is látnivalónak hirdettek s hogy csak az tessék neki, aminek hagyományszerűen mindenkinek tetszenie kell. Azt lehet mondani, semmiféle céllal sem utazott. Inkább hányattatta magát a nagyvilágban, mintsem utazott. S inkább dacolt azzal, amire mások rá akarták volna beszélni, semhogy kíváncsiságát tudós programmok szerint elégítette volna ki. Ahol híres nagyszerűségek ajánlkoztak, onnan gyakran unottan sietett el, ahol nem volt más, mint föld, ég, fa és fűszál, ott tűnődve állott sokáig. Amikor kocsin járhatott volna, nagyokat vándorolt gyalog­szerrel; esőben, szélben otthagyta a városok kényelmét s rótta vidáman a hegyeket és völgyeket. „Vidáman", — ezért nehéz irodalmi formában híven magyarra fordítani útleírásait. Mezők, lombok, falvak, nyájak s más ilyesféle teremtésadta dolgok rajzához e jelzőt ragasztja; tán legkevésbbé akkor, amikor valami olyat lát, ami valóban az emberek mesterséges felvidámítására van szánva. Végül mégis csak rá kell jönnünk, hogy e szó nem jelző, hanem a vándor keblét feszítő hatalmas életkedv. „Uramnak­ vidámnak kell lennie," — mondja előre is —„mint ahogyan utazás közben én vagyok a világ legjobb kedvű embere", „semmi szél oly metsző nem lehet, semmi eső nem verhet oly Csuromvizessé, hogy elrontsa kedvemet." Mint Brüder Sorgentos utazott mindig, mondja öregkorában, csak­nem túl könnnyedén, előkészület, tanulmányok nélkül. Csak később jött rá, hogy mégis élt benne valami homályos, ösztönszerű cél, ami vezette és hogy mégis így ismerte meg legjobban a dolgokat, embereket és népeket.­ ­ Ernst Moritz Arndts Reisen durch eínen Theil Teutschlands, Ungarns, Italiens und Frankreichs. II. kiad. Leipzig, 1804. i. k. 275—344. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék