Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1-2. szám - ESSZÉ - Gróh Gáspár Széljegyzetek egy fontos regényhez - Nádas Péter: Világló részletek - 3. rész
GRÓH GÁSPÁR: SZÉLJEGYZETEK EGY FONTOS REGÉNYHEZ 89 A monolitikus hatalmi tömb azonban valóban repedezett, és ez a változások irányába mutatott. A kommunizmus maradék álmodozóinak azonban nem volt mozgásterük: „munkájuk metodikáját [...] nem a polgári forradalom előkészítésének, hanem a magyar társadalom reformista átalakításának igénye szabta meg. Elemeztek, bíráltak, feltártak, javaslatokat tettek, elvesztek a részletekben és a részletek részleteiben. Tudták, hogy a fennálló rend gyökeres megváltoztatásának programjával kell előállniuk. Azt is tudták, hogy mélyreható reformokat a sztálinista diktatúra pártelitje és titkosszolgálata ellenében kell megtervezniük". Ezek szerint tehát elképzelhető volt a jó kommunisták sikeres összeesküvése a rossz kommunisták ellen, ami nem polgári forradalom, hanem puccs. Eközben a „nem kommunista értelmiségiek jobbára megfigyelők maradtak" - jegyzi meg Nádas. „Jobbára"? Valójában megfigyelők sem lehettek, honnan is tudhatták volna, min rágódnak változást óhajtó kommunista körökben azok, akiknek saját elvtársaik és az állambiztonság előtt is titokban kellett tartani szándékaikat? Az úgynevezett „előkészítő munka", aminek a kamasz Nádas a szem- és fültanúja is lehetett, a saját bűneiktől elundorodó kommunisták zártkörű önmarcangolása, a párt bomlásának jele volt. Összekapcsolódhatott ugyan a párton belüli frakcióharcokkal, de azok kimenetelét csak és kizárólag az dönthette el, hogy a Sztálin örökéért folyó moszkvai harcban melyik csoport diadalmaskodik. De aztán más történt. „A párhuzamos tömegmozgalom, amely Budapest utcáin azon a kedden aztán be is mutatkozott, magába szippantotta, majdhogynem nyomtalanul tüntette el a megújulásra nem képes, ezt azonban belátni sem tudó kommunista rétegmozgalmat." Ami azt is jelenti, hogy a változások előkészítői nem készítettek elő semmit abból, ami történt, így „a kommunista értelmiségi rétegmozgalom és a forradalmi népmozgalom nem bizonyult kompatibilisnek, soha nem kerültek a dialógus helyzetébe. A magyar forradalom egyszerre aratott győzelmet és szenvedett vereséget, s az ilyen jellegű kétértelműséget nem szívesen vesz be az elme." E kétértelműségről a forradalom nem tudott. Nem érdekelte a valóság és a doktrína kettőssége, a kommunizmust, sztálinistáival és reformereivel együtt félrelökte. Továbbra is használta a szocializmus kifejezést, részben taktikai okokból, Moszkva megnyugtatására. A társadalmi igazságosság elvét értve rajta a forradalom egészen más rendszert kívánt építeni. „Demokratikus forradalom volt, amely nem tűri sem az idegen uralmat, sem az egyeduralmat, sem a kollektivizmusok önkényuralmát" - mondja Nádas, de azért, vélhetően a német olvasóknak magyarázva, hozzáteszi, hogy: „nem volt polgári forradalom". Nem, de attól még akarhatott az lenni, igaz, nem voltak hozzá polgárok. E regény 1200 oldalának java része arról szól, hogy miként darálta le őket a történelem. Amúgy pedig, mondja Nádas, a forradalmak kora is lejárt, a magyar volt az utolsó európai forradalom, romantikus őrültség, amely még így is megzavarta a világhatalmi spekulációkat. A Nyugat azt várta, hogy elcsöndesedjenek a zavaros fejű magyarok. Ami meg is történt, Kádár János így éppoly kedves lett a Nyugatnak, mint az oroszoknak. A Világló fejezetek összetett, gazdagon rétegzett regény, van epikus húzása és nem akármilyen történetisége, lélektani, metafizikai távlata. Kivételes írót teljesít-