Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 5-6. szám - ESSZÉ - Illyés Mária: „Amit a közönség nem láthat" - Beszélgetés Kőszegi Antal főmérnökkel, aki a Szépművészeti Múzeum rekonstrukcióját irányította

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM REKONSTRUKCIÓJÁRÓL 71 azt mondtad, hogy azért elismeréssel nézel a Schickedanz-féle alapozásra. Ahhoz képest, hogy abban a korban mit lehetett megcsinálni, ők jó munkát végeztek. K. A.: Igen. S ez egyben a válasz az egykori építők munkájára vonatkozó ko­rábbi kérdésedre is. Nekem az a véleményem, hogy amióta az ember épít, a maga korában mindig csúcstechnológiával épített. Lásd a rómaiakat. A Parlament ese­tében az történt, hogy jelentős vastagságú tömör betonlemez alapot készítettek és erre építettek, így elosztva az épület jelentős önsúlyát. A Szépművészeti Múzeum esetében viszont - mivel ott nem volt annyira himányos a talaj, mint a Duna-part menti iszapos fövenynél - homokos talaj volt, ami az építésnek sokszor jobb tala­ja, mint az agyag. Schickedanz ezt pontosan tudta: nem lett az alap túlméretezve, hanem éppen úgy építtette meg ezeket az alaptesteket, hogy ez a hatalmas, impozáns épület - ahol még teherelosztó alsó betonréteg sincs, mint a Parlamentnél - tökéletesen áll. És amit még hozzá lehet tenni, hogy tulajdonképpen ő úgy oldotta meg a felada­tot, hogy a nagy csarnokok alatt kiemeltette a földet és a kiemelt föld helyét bá­nyahomokkal töltette ki. Tehát nem sittet dobáltatott be, mint ez sok nagy épület építésénél megtörténik, hanem nagyon pontos munkát végeztetett. Ezt bizonyítja az is, hogy ennyi­­ alapos és nagyon modern technológiával elvégzett­­ beavat­kozást elviselt a múzeum épülete. A kivitelezés során a süllyedés megengedett tűréshatára 0 és 2 centiméter között volt. Mi elértük azt, hogy még fél centimétert sem süllyedt az épület, komolyabb szerkezeti repedés egyetlen falon sem volt. De a kockázat nem csak a mély alapozás miatt volt nagy, hanem mert a mélyföld­szinten - ahol, mint említettem, kiállítótereket nyertek a Magyar-I., Magyar-II. és az Antik I., Antik-II. alatt - most más funkciók jelentek meg: bekerült a ruhatár az egyik oldalon, egy nagy kávézó-étterem pedig a másikon. Éppen ezért, hogy a két terem között átlátható legyen a tér, egyetlen teremként hasson, a tömör, vastag teherhordó alsó falakat a tervezők pilléresítették, tehát hatalmas falpilléreket és falnyílásokat alakítottunk ki. Ez azért figyelemre méltó, mert a megosztott sáv­alapi terhek most koncentráltabban jelentek meg - és mégis: az aláépítés ellenére és az alépítményi falak pilléresítése ellenére is olyan kitűnően sikerült a munka, hogy messze a tűréshatár alatt maradt az épület mozgása. I. I. M.: Amikor fellép egy probléma az ilyen munkánál - hiszen ti sem tudtátok az épületdiagnosztika ellenére sem, hogy mit fogtok látni - hogyan dolgozik együtt a tervező építész és a kivitelező? Hol vannak a feladataik határai és mennyi kooperáció szükséges az ideális megoldásig? K. A.: A sávalapok szilárdítása tekintetében az épületdiagnosztika valóban nem tudott előzetes eredményeket adni, mert a múzeum „lakott" volt, tehát a múzeum belsejében szükséges és kielégítő alapfeltárásokat nem tudtunk végez­ni. Ezért adódtak ezek a meglepő problémák. A kérdésre válaszolva azt tudom mondani, hogy ebben az esetben a hármas együttműködés célravezető volt. Az építtető (és a műszaki ellenőrök), a tervező és kivitelező között jó és megbízható munkakapcsolat alakult ki. Függetlenül attól, hogy - mint minden építkezésnél - bár a résztvevőknek azonos a céljuk (az objektum megvalósítása), annak el­lenére, hogy sok érdekellentét ütközik, sikerült a felmerült műszaki problémát

Next