Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - ESSZÉ - Arday Géza: Önazonosság, közép-európai pop-art és kaméleonizmus - Galambos Tamás festőművész pályaképe
88 MAGYAR SZEMLE, 2019. 7-8. SZÁM hogy finom gunyorossága átmenetileg is puszta szellemességbe, sértő gúnyba csapna át. Festőnk mosolya megértőbb, megbocsátóbb, mintha fölényeskedő irónia lenne, még kevésbé, mintha csupán szatíra, mely ostoroz, néha öl. Galambos látásmódja bölcsebb, elnézőbb [...], a dolgokat szelíden átitató, így leplező humor." Természetesen a Galambos-festményeken sem mindig magától értetődő az ironikus jelentés kódja, olykor gondolatilag kell megküzdeni érte, s amely humoros (vagy tragikus) jelentéssel szolgálhat, és a közvetlenség és az érdekesség határán helyezkedik el, metaforája pedig a romantikus életérzés. Kaméleon, „kaméleonizmus" és az irónia világa A kortárs képzőművészek állami felkérést kaptak 2011-ben, hogy a jelentősnek ítélt történelmi eseményeket a képzőművészet nyelvén ábrázolják az Új Alaptörvény díszkiadásában. Galambos Tamás alkotta akkor az egyik legkarakteresebb, de egyúttal legtöbbet vitatott művet Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban. Galambos Tamás többször azt nyilatkozta, hogy megtiszteltetésnek érezte a felkérést, bár korábban sose kapott állami megrendelést, ezért szokatlan volt az alaphelyzete. (Nemcsak a szocializmusban nem tartozott a kényeztetett művészek közé, hanem később sem, ezért mindig független tudott maradni. Így történt ez az Agyaggalamblövők című '70-es évekbeli, vagy a Restaurátorok című '80-as évekbeli képei esetében, majd 2006-ban festett Barikád és a Kordon festményeken is. Mindig is foglalkoztatták a nagy horderejű aktuális történelmi események, amelyeket a saját nézőpontjából festett meg, amihez a szatíra és az irónia elemeit használta fel. Jó néhány ilyen jellegű képet festett már a '60-as évek végétől kezdve, például a környezetpusztító technokráciáról, a szektás és bigott vallási fanatizmusról, taplófejű bürokratákról, Trianonról, nácizmusról, a Rákosi-korszakról, a bankok uralmáról vagy éppen a vörösiszap-katasztrófáról.) Amikor a Nagy Imre újratemetése mint téma először felvetődött, akkor tisztáznia kellett az ehhez való művészi és emberi viszonyulását. Tizenhét esztendős volt 1956-ban, amikor a gimnáziumi osztálytársaival vonultak fel az általuk festett transzparensekkel, így vallott a forradalmi időkről: „23-án gyönyörű napsütéses idő volt, tanárunk vezetésével az egész osztály kivonult a Közgázhoz, majd át Budára a Bem-szoborhoz, utána a Parlament és a Rádió következett. Akkor még nem lőttek. Egész idő alatt szinte lebegtem az úttest fölött, olyan lelkesedést és elszántságot éreztem. Ha akkor fegyvert adnak a kezembe, minden áldozatra képes lettem volna. Az elkövetkező napokat a barátoméknál töltöttem a Baross utcában [...], kijártunk a városba, láttuk a sok szörnyűséget, lyukas zászlóval letakart forradalmárt, akasztott AVH-sokat. Sorba álltunk élelemért, és rettegtünk, amikor feltűntek a tankok . Lakatos István (1927-2002) Kossuth-díjas író, költő és műfordító: Galambos Tamás képeiről, Galambos Tamás képíró művészete, Bp., 1994. 8 Több újságíró (pl.: Tossenberger Adél, Stumpf András, Krausz Viktória) foglalkozott újságcikkében meglehetősen negatívan és rosszindulatúan a felkéréssel, illetve kifejezetten a kaméleonos Nagy Imre újratemetése című művel. 9 Barta Boglárka: Kaméleonok kora (http://www.demokrata.hu/cikk/kaméleonok-kora)