Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1-2. szám - ESSZÉ - Gróh Gáspár Széljegyzetek egy fontos regényhez - Nádas Péter: Világló részletek - 3. rész
88 MAGYAR SZEMLE, 2019.1-2. SZÁM Ezt mutatja az, ahogyan a családjával kapcsolatban álló kommunisták némelyikének sorsát idézi. A Le Vernet táborában a falangisták (vagy saját elvtársaik) elől Franciaországba menekülő magyar kommunisták között ott volt Münnich Ferenc, a forradalom leverésének egyik kulcsfigurája, de ott volt az utcák és iskolák névadójaként ismertté vált Sziklai Sándor, a család ismerőse. Róla Nádas a Kádár-kori propaganda gyártotta hazug legendát elfogadva ír, mely szerint 1956. október 26-án, a Kossuth téri tömeggyilkosság utáni napon lincselték meg budakeszi otthonában. Állítása megerősítésére a rosszul informált Déry Tibor naplóját idézi, aki szerint Sziklai az első meglincselt kommunista. Csakhogy Sziklait (Mezőhöz és Asztaloshoz hasonlóan) nem lincselték meg, vele még csak nem is felkelők végeztek. Ezzel szemben ablakából előbb ő lőtt agyon egy fegyvertelen fiatalt a lefegyverzésére érkező civilek közül, majd kézigránátot dobott közéjük. Lakásában már holtan találták, öngyilkos lett, miután lelőtte apósát, talán azért, mert az ellenezte veje vérontását. A kádári megtorlás rendszerének bírósága állítólagos gyilkosai közül többeket halálra és életfogytiglanra ítélt, ezek egy része időben nyugatra menekült, az itthon maradtak közül kettőt kivégeztek, a többiek 4 évtől életfogytig terjedő börtönbüntetéseket kaptak. A Sziklai-ügy pedig beépült a fasiszta ellenforradalmi csőcselék kegyetlenségéről szóló hazug kádári propagandába. Amit Nádas máskülönben nem fogad el. De nem is tud elszakadni tőle. Ezért is kell úgy gondolnia, hogy „ez a forradalom nem tudta, később sem tisztázta, hogy mit tett, és mit mikor és miért tett". De mikor is tehette volna? Menetközben? Vagy a kádári terror idején? Vagy évtizedekkel később, amikorra a történtek egyre nehezebben voltak feltárhatók, és akkor kellett narratívákból rekonstruálni őket, amikorra a kérdéskör végletesen átpolitizálódott? Nádas megpróbálkozik egy értelmezéssel: „Szabadságmozgalom, de nem polgári szabadságmozgalom, a szabadság eszménye nem a személy szabadságához, nem a szabad személyek szabad társulásához és jogi egyezményeihez köti, hanem a nemzeti függetlenség kívánságához" - írja, mintha egy megszállt országra erőltetett diktatúrában a személyi-polgári szabadság megvalósításának első számú akadálya nem a nemzeti függetlenség hiánya lenne. Nem tudhatjuk, hogy ennek meglátásában a posztkommunista emléknyomok vagy a neoliberális doktrína embertana akadályozza-e meg. Elbeszélése alapján azt gondolhatjuk, hogy a forradalomhoz kell egy forradalmi helyzet és egy forradalmár kör, amely előkészíti, és aztán egy adott pillanatban kirobbantja. „Nem mintha a magyar forradalom nem rendelkezett volna azokkal az ismérvekkel, amelyeket az európai polgári forradalmak teoretikusai egy intelligensen működő forradalom tulajdonságainak tartanak" - írja. Vagyis a forradalom javára írandó, hogy teljesítette a „polgári forradalmak teoretikusai"-nak elvárásait. Ezek körébe tartozott másfél éves „elméleti és politikai szempontból igen tartalmas inkubációs fázisa, az előkészítő munkát felkészült értelmiségiek végezték". Ezek szerint a magyar erjedés már a XX. kongresszus előtt megkezdődött. A nyilvánosság semmit nem tudott erről, csak arról, hogy a Sztálin halálát követően, 1953 júniusában kormányra került Nagy Imrét Rákosi, illetve a rákosista szárny rövidesen megbuktatta, ami nemhogy a forradalom, hanem a reformok útját is lezárta.