Magyar Szemle 44. kötet (1943. 1-6. sz.)

Cavallier József: A tízparancsolat

Jan. CAVALLIER: A TÍZPARANCSOLAT 3 — Az Isten halott! — hirdette örömmámorában Nietzsche száza­dunk hajnalán és megrögzött materalisták, csökönyös szabadgondolkodók, fennhéjázó szaktudósok a kereszténység halotti torára készülődtek. És ez a zsibongás nem surrant át nyom nélkül a társadalmi lélektan törvényei értelmében jelszavak iránt mindenkor fogékony tömegek lelkén. Közben a helyzet megfordult. Az Isten bevonult a tudományba, mert a legújabb korban alig volt még idő, amikor a tények kedvező logikája olyan nagy számban késztetett világviszonylatban közismert tudósokat Istennek, mint első oknak és végső célnak alázatos megvallására, mint éppen ezekben az években, az elesettségnek és hanyatlásnak napjaiban. Itt van például E. A. Milne, az asztrofizikus, aki a „Relativity, Gravitation and World­ Structure" című standard művében külön fejezetet szentel a teremtésnek és az Istennek. Eddington budapesti előadása idején e sorok íróját azzal tisztelte meg, hogy egy meghatóan emlékezetes beszélgetés során alázatos lélekkel tett tanúbizonyságot a személyes Istenben való hitéről. S van-e a szellem világában, aki ne ismerné Whitehead professzor nevét? Ter­mészettudós létére vallásbölcseleti munkát írt, eszmefuttatásai ugyan ködösek, de ugyancsak az Istenben való hit csillog ki belőlük. Vagy itt van egy vastag kötet, Sir J. Arthur Thomson tervezte halála előtt és össze is gyűjtötte a legelőkelőbb szakembereket, hogy beszámoljanak vele a tudományos világnak, miként fest a tudomány állása napjainkban. Ebben a hatalmas opusban — „Science Today" a címe — egy angol jezsuita, az angolszász világban nagyrabecsült M. C. D'Arcy a tudomány és a teológia viszonyairól írhatott egy fejezetet... S kinn az életben, ahová egyre ritkábban jut el most az értelem szava s a szellem magasabbrendű tevékenységének fodrozódása, a tanács­talanul kóborló emberiség a maga kedvére való kereszténységet csinált magának, új bálványt, amely nem vált meg. Ezt a legilletékesebb erkölcsi tényező, XII. Pius pápa állapította meg 1941 karácsonyán tartott rádió­szózatában. Csinált magának — úgymond — „új vallást lélek nélkül vagy új lelket vallás nélkül, halott kereszténység álarcát Krisztus szelleme nélkül és kihirdette, hogy a kereszténység megbukott a maga küldeté­sével" („.. . si sono foggiati un cristianesimo a loro talento, un nuovo idolo che non salva ..." „... una nuova religione senz'anima o un'anim­a senza religione, una maschera di morto cristianesimo, senza lo spirito di Christo , e hanno proclamato che il Christianesimo e venuto meno alla sua missione !") Mi sem természetesebb, mint hogy „A tízparancsolat a közéletben" három fejezetben is elénk tárja az Isten létét, mn­yoltát és működését. És Almásy József fölöttébb helyesen megfogadta Aristoteles útmutatását. A félelmetesen nagy görög gondolkodó ugyanis azt vallotta, hogy az alapvető vallási kérdés egyáltalán nem az, vájjon van-e Isten, hanem az, hogy milyen létező az Isten. Ha ez igaz, mint ahogy valóban igaz, akkor az Isten eszmé­jének átélését nem bonyolult filozófiai bizonyítékokkal kell a modern intelligens ember lelkébe plántálni, hanem az Isten tulajdonságainak meggyőző ábrázolásával, már amennyire emberi elménkkel fel tudjuk azokat fogni. Az emberek egy része, kétségtelenül jelentéktelen kisebb­sége, csak hosszú úton, szenvedő és vergődő elmélyedéssel ér el az Isten megismeréséig. A többség vallásos hajlamú, csak megindításra van szüksége, hogy az Istenről való homályos fogalma szabatos tartalmat öltsön. Az emberi­ség szellemi története azt mutatja, hogy az Istenhez mind a két módon ért el és sem az egyiket, sem a másikat nem lehet kizárólagos útnak tekinteni. Mindamellett döntő tényező az Istenben való megtisztult és emelkedett hit kialakításában a nevelő tanítás és a környezet. „Az Istenhit — mondja

Next